Ugrás a tartalomhoz

Ikonográfia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács evangélista ábrázolása a keresztény ikonográfiai attribútumával, a szárnyas bikával. A szárnyas bika, János evangélista Jelenések Könyvében említett négy lelkes állat egyike, Lukács evangélista egyik ismert attribútuma.

Az ikonográfia a képtartalmak tudománya, a művészettörténet olyan tudományos eszköze, amely a műtárgyak tartalmának értelmezésével és meghatározásával foglalkozik. Ezzel a jelentéssel a szót a művészettörténet ruházta fel és a görög εἰκὡον (kép) ill. γραφειν (róni, vésni, írni) szavak összetétele. Ezen etimológiának megfelelően a szó még a 19. században is kiváló személyek különösképpen ókori hírességek arcképeinek megőrzését és bemutatását jelentette.

A 19. század közepétől figyelhető meg egy fontos jelentésváltozás, ezután az ikonográfia már a keresztény témájú művek, motívumok, képi és tartalmi jellegzetességek összefoglaló neve, később ez fogalmilag kitágult és vonatkozott az ókori művészetekre majd általánosan a művészetekre. Mára ez utóbbi értelemben használatos a fogalom a művészettörténetben.

Források

[szerkesztés]
  • Basics: Basics Beatrix: Történeti ikonográfia. In Bertényi Iván (történész, 1939) (szerk): A történelem segédtudományai. Budapest: Osiris. 2001. 35–43. o. = A történettudomány segédkönyve I, ISBN 963 389 505 7  
  • Erwin Panofsky: Sinn und Deutung in der bildenden Kunst, Köln, Dumont, 1975
  • Frank Büttner/Andrea Gottdang: Einführung in die Ikonographie. Wege zur Deutung von Bildinhalten, München, C.H.Beck, 2006, ISBN 3-406-53579-8, ISBN 978-3-406-53579-6
  • Erwin Panofsky: Problems in Titian, mostly iconographic, New York 1969
  • Heinrich Krauss/ Eva Uthemann: Was Bilder erzählen. Die klassischen Geschichten aus Antike und Christentum in der abendländischen Malerei, München (1987), 3. kiadás, 1993.
  • Hans F. Schweers: Gemälde in deutschen Museen, Katalog der ausgestellten und depotgelagerten Werke. II rész, 4-5 kötet: Ikonographisches Verzeichnis, 4., aktualisierte und erweiterte Auflage, K. G. Saur Verlag, München 2005, ISBN 3-598-24166-6

További információk

[szerkesztés]
  • Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia – kultusztörténet. Képes tanulmányok; Balassi, Budapest, 2003
  • Sarah Carr-Gomm: A művészet titkos nyelve; ford. Deák Márta; Gulliver–Mercurius, Budapest, 2003
  • Gernot Kocher: Szimbólumok és jelek a jogban. Történeti ikonográfia; ford. Herger Csabáné; PTE ÁJK, Pécs, 2008 (A Pécsi Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszékének kiadványai)
  • Szent szimbólumok. Népek, vallások, misztériumok; szerk. Robert Adkinson, ford. Árokszállásy Zoltán; Corvina, Budapest, 2009
  • Örök képmás. Képteológia a zsidó-keresztény hagyományban; szerk. Rugási Gyula; Jószöveg Műhely, Budapest, 2011
  • Tanulmányok Szilárdfy Zoltán 75. születésnapjára; szerk. Smohay András; Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, Székesfehérvár, 2012 (A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiadványai)
  • A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Tanulmányok; szerk. Szőnyi György Endre, Szauter Dóra; 3. jav. kiad.; JATEPress, Szeged, 2012 (Ikonológia és műértelmezés)
  • A kép(iség) multidiszciplináris értelmezései a kultúra-, az irodalom- és a művészettudományokban; szerk. Sütő Csaba András, Szalai Zsolt; NYME, Sopron, 2013
  • Kép és kereszténység. Vizuális médiumok a középkorban; szerk. Bokody Péter; Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2014
  • A kép – sokféle nézetben; szerk. Bálint Csanád; Archaeolingua Alapítvány, Budapest, 2014 (Tudományos témák találkozásai)
  • Sarah Carr-Gomm: A kódolt művészet; ford. Bánki Veronika; Holnap, Budapest, 2015
  • Szilárdfy Zoltán: "Varietas delectat". Újabb tanulmányok; szerzői, Budapest, 2015
  • Újvári Edit: "Jelet hagyni". Vizuális alkotások és rítusok szemiotikai elemzése. Egyetemi tankönyv; SZEK JGYF, Szeged, 2015 (Jel-kép-tér sorozat)
  • Meszlényi Attila: Ismerkedés a képpel; Cser, Budapest, 2018
  • Kerny Terézia: Uralkodók, királyi szentek. Válogatott ikonográfiai és kultusztörténeti tanulmányok; vál., szerk. Mikó Árpád; MTA BTK Művészettörténeti Intézet, Budapest, 2018
  • Sarah Bartlett: Szent szimbólumok könyve; ford. Tompa Csilla; Scolar, Budapest, 2022

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]