G-protein-kapcsolt receptor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A G-protein kapcsolt receptorok (GPCR – az angol „G protein coupled receptor” elnevezésből), más néven heptahelikális receptorok vagy szerpentin receptorok hét transzmembrán doménnel rendelkező receptorok. A sejtmembránban található, a sejtet teljesen átérő transzmembrán fehérjék egy nagy családja. A sejten kívülről érkező jelmolekulákat érzékelve a sejten belül különböző szignalizációs utakat aktiválnak, és a sejtet válaszra késztetik. Úgy is mondhatjuk, hogy kapcsolóként működnek az extracelluláris jel, a sejt belső szignál-transzdukciós útjai és a sejtválasz között. G-protein kapcsolt receptorokat kizárólag eukariótákban ismerünk. Kimutatták élesztőben, növényekben, egysejtűekben,[1] és állatokban. A G-protein kapcsolt receptorok ligandumai lehetnek többek között illatmolekulák, feromonok, hormonok és neurotranszmitterek is. A ligandok nagysága is változatos: a kisebb peptidektől a nagyobb fehérjékig mindenféle méretű molekula előfordul köztük. A G-protein kapcsolt receptorok számos betegségben is fontos szerepet játszanak, így lettek a modern gyógyszerek mintegy felének célpontjai.[2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. King N, Hittinger CT, Carroll SB (2003.). „Evolution of key cell signaling and adhesion protein families predates animal origins”. Science 301 (5631), 361–3. o. DOI:10.1126/science.1083853. PMID 12869759.  
  2. Filmore, David (2004.). „It's a GPCR world”. Modern Drug Discovery 2004 (November), 24–28. o, Kiadó: American Chemical Society.  


Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]