Ugrás a tartalomhoz

Férfi egyéni műkorcsolya az 1976. évi téli olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Férfi egyéni műkorcsolya
a XII. téli olimpián
Adatok
HelyszínInnsbruck
Dátumfebruár 811.
Versenyzők20 résztvevő
12 nemzetből
Érmesek
Aranyérem   Nagy-Britannia
Ezüstérem   Szovjetunió
Bronzérem   Kanada

 ← 19721980 → 

Az 1976. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya férfi egyéni versenyszámát február 8. és 11. között rendezték. Az aranyérmet a brit John Curry nyerte. A Magyarországot képviselő Vajda László a rövid programban már nem indult el, nem fejezte be a versenyt.

Eredmények

[szerkesztés]

Kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend, az egyes szakaszokban (kötelező elemek, rövid program, kűr) és az összesítésnél is, ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Az egyes szakaszok, valamint az összesítés eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki:

  1. „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.)
  2. „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege)
  3. „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)
  4. „Pont” (az összes bíró által adott összpontszám).

Kötelező elemek

[szerkesztés]

A kötelező programot február 8-án rendezték. A pontszám a bírók által adott pontok 40%-a.

Hely. Versenyző Nemzet Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont
1. Szergej Volkov  Szovjetunió (URS) 7×2+ 13,0 19,5 44,76
2. John Curry  Nagy-Britannia (GBR) 5×2+ 6,0 21,5 44,96
3. Vlagyimir Kovaljov  Szovjetunió (URS) 6×3+ 12,0 27,0 44,16
4. Jan Hoffmann  NDK (GDR) 5×3+ 11,5 29,0 44,08
5. David Santee  Egyesült Államok (USA) 6×5+ 28,0 50,5 42,12
6. Ron Shaver  Kanada (CAN) 5×7+ 31,0 70,0 40,68
7. Toller Cranston  Kanada (CAN) 7×8+ 46,5 67,5 41,04
8. Zdeněk Pazdírek  Csehszlovákia (TCH) 5×9+ 32,0 76,0 40,28
9. Szano Minoru  Japán (JPN) 5×9+ 38,0 79,0 40,20
10. Vajda László  Magyarország (HUN) 6×11+ 54,5 96,5 38,96
11. Terry Kubicka  Egyesült Államok (USA) 8×12+ 81,5 94,5 39,32
12. Jurij Ovcsinnyikov  Szovjetunió (URS) 7×12+ 75,5 105,0 38,76
13. Pekka Leskinen  Finnország (FIN) 6×13+ 65,0 106,0 39,04
14. Robin Cousins  Nagy-Britannia (GBR) 7×14+ 85,5 116,5 38,12
15. Ronald Koppelent  Ausztria (AUT) 5×15+ 70,5 134,0 37,32
16. Macumura Micuru  Japán (JPN) 5×16+ 77,0 146,5 36,44
17. Stan Bohonek  Kanada (CAN) 5×17+ 80,0 152,0 36,16
18. Jean-Christophe Simond  Franciaország (FRA) 5×18+ 86,5 163,5 34,92
19. Glyn Jones  Nagy-Britannia (GBR) 7×19+ 119,5 159,5 34,76
20. Billy Schober  Ausztrália (AUS) 9×20+ 176,0 176,0 33,12

Rövid program

[szerkesztés]

A rövid programot február 9-én rendezték. A pontszám a bírók által adott pontok 40%-a.

Hely. Versenyző Nemzet Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont
1. Toller Cranston  Kanada (CAN) 7×2+ 10,0 15,0 42,04
2. John Curry  Nagy-Britannia (GBR) 5×2+ 7,0 18,5 41,88
3. Ron Shaver  Kanada (CAN) 6×3+ 11,5 26,5 41,64
4. David Santee  Egyesült Államok (USA) 6×6+ 31,0 56,5 40,56
5. Szergej Volkov  Szovjetunió (URS) 5×6+ 21,5 57,0 40,52
6. Vlagyimir Kovaljov  Szovjetunió (URS) 6×7+ 34,5 64,0 40,28
7. Szano Minoru  Japán (JPN) 6×8+ 38,0 66,5 40,32
8. Jurij Ovcsinnyikov  Szovjetunió (URS) 5×8+ 26,5 69,5 40,08
9. Jan Hoffmann  NDK (GDR) 5×8+ 28,5 66,5 40,36
10. Terry Kubicka  Egyesült Államok (USA) 6×9+ 44,0 74,5 40,08
11. Robin Cousins  Nagy-Britannia (GBR) 8×11+ 72,5 86,0 39,52
12. Macumura Micuru  Japán (JPN) 7×12+ 82,0 109,5 38,24
13. Zdeněk Pazdírek  Csehszlovákia (TCH) 5×13+ 60,5 116,0 38,12
14. Pekka Leskinen  Finnország (FIN) 7×14+ 92,0 122,0 37,64
15. Stan Bohonek  Kanada (CAN) 8×15+ 117,0 133,0 36,72
16. Jean-Christophe Simond  Franciaország (FRA) 7×16+ 111,0 145,0 35,32
17. Glyn Jones  Nagy-Britannia (GBR) 9×17+ 151,0 151,0 34,08
Vajda László  Magyarország (HUN) nem indult
Ronald Koppelent  Ausztria (AUT) nem indult
Billy Schober  Ausztrália (AUS) nem indult

A kűrt február 11-én rendezték. A pontszám a bírók által adott pontok 100%-a.

Hely. Versenyző Nemzet Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont
1. John Curry  Nagy-Britannia (GBR) 7×1+ 7,0 10,5 105,90
2. Toller Cranston  Kanada (CAN) 5×3+ 10,5 28,5 104,30
3. Terry Kubicka  Egyesült Államok (USA) 5×3+ 12,5 31,0 103,90
4. Vlagyimir Kovaljov  Szovjetunió (URS) 5×4+ 14,5 35,0 103,20
5. Jan Hoffmann  NDK (GDR) 6×5+ 20,5 41,0 102,90
6. David Santee  Egyesült Államok (USA) 5×7+ 28,5 60,0 101,60
7. Jurij Ovcsinnyikov  Szovjetunió (URS) 5×7+ 29,5 60,5 101,20
8. Robin Cousins  Nagy-Britannia (GBR) 5×7+ 30,5 68,0 100,50
9. Szergej Volkov  Szovjetunió (URS) 7×9+ 58,0 83,0 98,80
10. Szano Minoru  Japán (JPN) 8×10+ 77,5 88,0 98,20
11. Macumura Micuru  Japán (JPN) 9×11+ 91,5 91,5 97,80
12. Zdeněk Pazdírek  Csehszlovákia (TCH) 7×13+ 86,5 115,0 93,20
13. Stan Bohonek  Kanada (CAN) 6×13+ 73,5 117,0 93,00
14. Pekka Leskinen  Finnország (FIN) 6×14+ 79,5 126,5 90,30
15. Jean-Christophe Simond  Franciaország (FRA) 6×15+ 86,5 134,5 89,20
16. Glyn Jones  Nagy-Britannia (GBR) 5×15+ 70,0 134,0 88,40
Ron Shaver  Kanada (CAN) nem indult

Végeredmény

[szerkesztés]
Helyezés Versenyző Nemzet Helyezési pontszámok bírónként Több. hely. száma Több. hely. össz. Hely. össz. Pont
1 2 3 4 5 6 7 8 9
1Aranyérem Arany John Curry  Nagy-Britannia (GBR) 2,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 1,0 2,0 1,0 7×1+ 7 11 192,74
2Ezüstérem Ezüst Vlagyimir Kovaljov  Szovjetunió (URS) 4,0 2,0 4,0 2,0 4,0 5,0 3,0 1,0 3,0 5×3+ 11 28 187,64
3Bronzérem Bronz Toller Cranston  Kanada (CAN) 1,0 3,0 2,0 4,0 6,0 2,0 5,0 3,0 4,0 5×3+ 11 30 187,38
4. Jan Hoffmann  NDK (GDR) 3,0 5,0 5,0 3,0 3,0 3,0 4,0 6,0 2,0 5×3+ 14 34 187,34
5. Szergej Volkov  Szovjetunió (URS) 6,0 4,0 6,0 5,0 7,0 12,0 2,0 4,0 7,0 6×6+ 27 53 184,08
6. David Santee  Egyesült Államok (USA) 5,0 7,0 3,0 7,0 2,0 6,0 6,0 7,0 6,0 6×6+ 28 49 184,28
7. Terry Kubicka  Egyesült Államok (USA) 7,0 6,0 8,0 6,0 5,0 4,0 7,0 8,0 5,0 5×6+ 26 56 183,30
8. Jurij Ovcsinnyikov  Szovjetunió (URS) 9,0 8,0 10,0 8,0 10,0 9,0 8,0 5,0 8,0 5×8+ 37 75 180,04
9. Szano Minoru  Japán (JPN) 8,0 9,0 9,0 9,0 8,0 8,0 9,0 9,0 10,0 8×9+ 69 79 178,72
10. Robin Cousins  Nagy-Britannia (GBR) 10,0 10,0 7,0 10,0 9,0 7,0 11,0 10,0 9,0 8×10+ 72 83 178,14
11. Macumura Micuru  Japán (JPN) 11,0 11,0 11,0 12,0 12,0 10,0 10,0 11,0 11,0 7×11+ 75 99 172,48
12. Zdeněk Pazdírek  Csehszlovákia (TCH) 12,0 12,0 12,0 11,0 11,0 11,0 12,0 12,0 13,0 8×12+ 93 106 171,60
13. Pekka Leskinen  Finnország (FIN) 13,0 13,0 13,0 14,0 14,0 13,0 14,0 13,0 12,0 6×13+ 77 119 166,98
14. Stan Bohonek  Kanada (CAN) 14,0 15,0 14,0 13,0 13,0 14,0 13,0 14,0 14,0 8×14+ 109 124 165,88
15. Jean-Christophe Simond  Franciaország (FRA) 15,0 14,0 15,0 15,0 16,0 15,0 16,0 16,0 15,0 6×15+ 89 137 159,44
16. Glyn Jones  Nagy-Britannia (GBR) 16,0 16,0 16,0 16,0 15,0 16,0 15,0 15,0 16,0 9×16+ 141 141 157,24

Források

[szerkesztés]