Fraktolumineszcencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A fraktolumineszcencia az a fizikai jelenség, amikor egy anyag a törésekor fényt bocsát ki. A fraktolumineszcencia összetéveszthető a tribolumineszcencia jelenségével, de tribolumineszcencia esetén az anyag dörzsölésekor, itt pedig az anyag eltörése során keletkezik fénykibocsátás, többnyire kristályoknál.

Magyarázat[szerkesztés]

Az atomi és molekuláris felépítéstől függően egy kristály eltörésekor elektromos töltéselkülönülés történik: a kristály egyik része pozitív töltésű, míg a másik része negatív töltésű lesz.

Hasonlóan a tribolumineszcens jelenségnél, ha az elektromos töltés elkülönülésekor elegendő nagy potenciálkülönbség keletkezik, akkor a két rész közötti résen és azt kitöltő gázon keresztül kisülés történhet. A potenciál a rést kitöltő gáz dielektromos tulajdonságaitól (dielektromos állandó) függ.

Demonstráció[szerkesztés]

A jelenség megfigyelhető, ha mesterséges vagy természetes kvarckristályt eltörnek vákuumban szobahőmérsékleten. A töltésemisszió tíz másodperces nagyságrendben látható, egy nagyságrenddel hosszabb ideig, mint szilíciumalapú üveg esetében. A fraktolumineszcens spektrum 250, 430, és 620 nm hullámhosszokon mutat nagyobb kiugrást.[1]

Otthoni körülmények között a mélyhűtőből elővett jég törésekor vagy hirtelen melegedésekor figyelhető meg, elsötétített szobában. Ennek során a törésvonalak mentén fehér fény keletkezik.

Felhasználása[szerkesztés]

Kísérletek folynak a földrengéselőrejelzés területén. A talajban, sziklákban lévő szilícium, gránit, és különféle kristályok törésekor fraktolumineszcens fénykibocsátás figyelhető meg.[2][3][4]

Irodalom[szerkesztés]

  • Erostyák János-Kozma László: Általános Fizika II. kötet: Fénytan. (hely nélkül): Dialóg Campus kiadó. 2003. 272–274. o.  
  • Pápay L. - Molnár S: Ásványtani, kőzettani alapismeretek. (hely nélkül): Egyetemi jegyzet - JATE, Szeged. 1989. 241. o.  

Források[szerkesztés]