Elzászi nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az elzászi nyelv (saját nevén Elsässerditsch, franciául: Alsacien, németül: Elsässische Sprache vagy Elsässerdeutsche Sprache) eredetileg a felső-alemann dialektusból kialakult nyelv, amelyet Elzász tartományban beszélnek, Franciaország nyugati részén, amely a német nyelvtől külön próbál sztenderdizálódni több kevesebb sikerrel. Sajátos írást fejlesztett ki, de ma már a német ábécét használja. A beszélők java része önálló nyelvnek tekinti, a németek azonban vitatják önálló nyelvi jellegét. Gyakran arra hivatkoznak, hogy az elzászi nyelv nem egységes, mert különböző nyelvjárásokat beszélnek területenként, de ha figyelembe vesszük a német nyelvről is ugyanez elmondható. A sztenderd német nyelv nem okvetlenül a beszélt nyelv, akárcsak sok más nyelvnél sem az írott norma érvényesül a mindennapi használatban. A 21. század elején az elzászi nyelv kezd kiszorulni a francia és német nyelvvel szemben.

Rokonsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alemann dialektusokon belül a svájci alemannal (ezen belül a legszorosabban a közép-alemann nyelvjárással), a svábbal és a bádeni nyelvjárással van szoros rokonságban. Gyakran tévesen rokonítják vagy összekeverik a lotharingiai nyelvjárással, ami azonban az alemanntól távol álló frank dialektusok része, ezek pl. az erdélyi szász nyelvnek közeli rokonai. A keveredés oka Elzász és Lotaringia számtalan pontban összekapcsolódó történelmi múltja. Bár az északi elzászi nyelvjárások már sok közös vonást mutatnak a frankkal (elsősorban a pfalzi-elzászi határon levő Krummen nyelvjárásával), ami rokon nyelveknél, nyelvjárásoknál jellemző.

Az elzászi és a sztenderd német nyelv között nagyok az eltérések, ahogy a többi nyelvjárás között is. Rokon szavakat is más-más kiejtéssel mond az elzászi. Az elzászi lakosság a német nyelvet úgy érti, hogy az iskolában tanulta, ennek ismerete nélkül a német nyelvű sajtótermékeket nem is volnának képesek elolvasni. A baseliek értik a legjobban az elzászi nyelvet. Bár van irodalmi nyelve az elzászinak, a beszélt nyelv természetesen a mindig aktuális nyelvjárás.

Fonológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elzászi nyelvben is van diftongizáció, ezek gyakran páros (mint üü) kettőshangzók.

Mássalhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elzászi nyelvben tizennégy mássalhangzó fedezhető fel. Három nazális hang: a labiális m, alveoláris n és a veláris ŋ; három zengő: a labiális ʋ és alveorális l, ɾ; két afrikáta, az egyik labiális pf és alveoláris ts; álló mássalhangzókból négy, ebből kettő labiális és alveoláris (b̥, d̥ ), kettő veláris (ɡ̊, kʰ). Frikatív mássalhangzokból négy van: labiális f, alveoláris s, posztalveoláris ʃ, palatáilis ç és x.

Két magánhangzó szűkebb megoszlása csak akkor történik, mint a esetében, ha a szó elején van morféma és utána közvetlenül magánhangzó. A ŋ elején soha nincs morféma.

Magánhangzók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rövid magánhangzók: /ʊ/, /o/, /ɒ/, /a/ ([æ] a strassbourgi nyelvjárásban), /ɛ/, /ɪ/, /i/, /y/.
  • Hosszú magánhangzók: /ʊː/, /oː/, /ɒː/, /aː/, /ɛː/, /eː/, /iː/, /yː/

Példák az elzászi szókincsre[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar Elzászi Közép-alemann Német Sváb Francia
ház Hüüs Huus Haus Hous maison
hangos lüüt luut laut lout bruyant
lakosság Lit Lüt Leute Leid gens/peuple
ma hit Hüt heute heid aujourd'hui
szép schen schö schön sche beau
Föld Ard Ärd Erde Erd terre
köd Nabel Näbel Nebel Nebl brouillard
víz Wàsser Wasser Wasser Wasser eau
ember Mànn Maa Mann homme
enni assa ässe essen essa manger
enni trenka trinkche trinken trenka boire
kicsi klai chlei klein kloi petit, petite
gyerek Kind Chind Kind Kind enfant
nap Däi Dag Tag Dàg jour
asszony Frài Frou Frau Frau femme

Az elzászi nyelv az évszázados kapcsolatok során sok francia jövevényszót is felvett.

Státusza és beszélői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia állam alkotmánya értelmében az ország egyedüli hivatalos nyelve a francia, de elismerik és szavatolják az elzászi regionális és kisebbségi nyelvi státuszát is. Egyes források szerint az elzászi nyelv ápolására nem igazán nyernek támogatást a franciáktól[forrás?]. Az 1999-es felmérések szerint 548 ezer ember vallja anyanyelvének az elzászit, így Franciaországban a második leggyakrabban beszélt kisebbségi nyelv az okcitán után. A beszélőknek azonban csak 39%-a használja kizárólagos nyelvként otthon az elzászit, a többiek kétnyelvűségben vannak a franciával, avagy a némettel. A gyermekek közül csak minden tizedik beszél rendszeresen elzásziul. Elsősorban a negyven éven felüliek mintegy 80%-a beszél kifogástalanul elzászi nyelven, szemben a huszonöt éven aluliaknak csak 20%-a az aki anyanyelvi szinten képes elzásziul beszélni.

Az elzászi nyelv sztenderdizálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elzászi irodalmi nyelv már 1945 előtt is létezett, de még számos hiányossága volt, megfelelő nyelvújítás hiányában nem volt képes minden kifejezésre megfelelőt találni. A teljes sztenderdizálás és nyelvújítás már felvetődött rég, de szervezett program erre csak 2003-ban indult el, ami lassan halad. Az ötletet támogatókat a luxemburgi nyelv példája serkentette, okot pedig a politika szolgáltatott. A nehéziparilag és ásványkincsekben is gazdag Elzász-Lotaringia tartományok felett évszázadok óta zajló német-francia vita mint ismeretes két világháború kirobbantására is módot adott. A világháborús tapasztalatok és a terület hovatartozása feletti megújuló viták okán nyilván így akarnak az elzásziak semlegesek maradni a két államtól. Ez azonban a németeket és a német érzelmű lakosságot sérti, mert szerintük az elzászi németség elidegenítését szolgálja az elzászi nyelv kialakítása. Ezért a németek nem hajlandóak külön elzászi nyelvről beszélni. További gátja ennek, hogy Elzász Luxemburggal ellentétben nem önálló állam.

Példaszöveg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Miatyánk és az Üdvözlégy elzásziul:

Unser Vàdder wo im Himmel isch:
Heilig sei dinner Nàmme;
Din Reich soll komme;
Dinner Wille soll geschehn wie im Himmel au uf de Ard.
Unser däjlich Brot gib uns hit;
Un vergib uns unseri Schulde,
wie mir au denne vergebe wo uns schuldig sinn;
Un loss uns nitt in Versuchung komme,
àwwer màch uns frei von àllem wàs schlecht isch.
Amen.



Ich griess dich Maria, dü bisch von Gott begnàdet!
Der Herr isch mit dir!
Dü bisch gebenedeit unter àlle Fraue,
un din Kind wu dü trààsch isch gebenedeit.
Heiligi Maria, Müeter Gottes:
Bitt füer uns àrmi Sinder,
jetzt un in der Stund von unserem Tod.
Amen.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Edgar Zeidler und Danielle Crévenat-Werner: Orthographe alsacienne, Colmar 2008
  • Hervé Abalain: Le français et les langues historiques de la France, Paris 2007
  • Geckeler/Dietrich: Einführung in die französische Sprachwissenschaft, Berlin 42007
  • Edmond Jung: L' alsadico. 22.000 mots et expressions français-alsacien, Strasbourg 2006
  • Serge Kornmann: Elsässisch-frànzeesches un frànzeesch-elsässisches Miniwerterbüech, Fouenant 2004
  • Lernen Sie Elsässisch. Die wichtigsten Begriffe und Redewendungen für Anfänger, London 2004
  • Edmond Jung: Wie heist dïss uff elsässisch? Dictionnaire français-alsacien. Dialecte de Strasbourg. Vocables et tournures., Engwiller 2003
  • Johanna Maurer: Elsässisch und Französisch. Die Funktion ihrer Alternanz im Diskurs, Kiel 2002
  • Marthe Philipp und Erich Wieder: Sein und Haben im elsass-lothringischen Mundartraum, Stuttgart 2002
  • René Klingelschmitt/Marthe Philipp: Expressions familières d'Alsace, Paris 2002
  • Frédéric Hartweg: Die Sprachen im Elsass: Kalter Krieg oder versöhntes Miteinander?, in: Ingo Kolboom und Bernd Rill (Hrsg.): Frankophonie – nationale und internationale Dimensionen. Argumente und Materialien zum Zeitgeschehen 35, München 2002, ISBN 3-88795-249-9, Online-Version als pdf-Datei
  • Kauderwelsch, Band 116: Elsässisch - die Sprache der Alemannen, Reise-Know-How-Verlag Peter Rump GmbH, 2001, ISBN 3-89416-514-6
  • Raymond Matzen: Dictionnaire trilingue des gros mots alsaciens: dialecte, français, allemand ; cartes géolinguistiques et index (Elsässisches Schimpf- und Fluchwörterbuch), Illkirch-Graffenstaden 2000
  • Raymond Matzen: Wie steht's ? Lexiques alsacien et français. Variantes dialectales. Grammaire. Toute la richesse et diversité des, Strasbourg 2000
  • Werner König und Renate Schrambke: Die Sprachatlanten des schwäbisch-alemannischen Raumes. Baden-Württemberg, Bayerisch-Schwaben, Elsass, Liechtenstein, Schweiz, Vorarlberg, Bühl 1999
  • Andrée Tabouret-Keller: Les enjeux de la nomination des langues, Louvain 1997
  • Christian Bader: Lexique des parlers sundgauviens, Mulhouse 1997
  • Paul Adolf: Dictionnaire alsacien - anglais. Comparatif et bilingue, l'anglais par l'alsacien. Vum Elsässische züem Ënglische, learning English through Alsatian German, Obernai 1996
  • Hubert Klausmann, Konrad Kunze und Renate Schrambke: Kleiner Dialektatlas - Alemannisch und Schwäbisch in Baden-Württemberg, Bühl 1994
  • Frédéric Hartweg: Evolution et Statut des Variantes Standard et Dialectales de l’Alleman en Alsace, in: Ammon/Hellinger (Hrsg.): Status Change of Languages, Berlin 1992, S. 371-387
  • Claude Guizard/Jean Speth: Dialectionnaire (alsacien, français et allemand) Dreisprachiges Wörterbuch, Mulhouse 1992
  • Raymond Matzen: Anthologie des expressions d'Alsace. Équivalents français, traductions et explications, Paris 1989
  • André Weckmann, Elsassischi Grammatik oder ein Versuch, die Sprache auszuloten. Gedichte im elsässischen Dialekt, Pfaffenweiler 1989
  • Lothar Wolf: Le français régional d'Alsace. Étude critique des alsacianismes, avec la collaboration de Paul Fischer, Paris 1983
  • Eugène Philipps: Schicksal Elsass. Krise einer Kultur und einer Sprache, Karlsruhe 1980, S. 122-168
  • Friedrich Maurer: Neue Forschungen zur südwestdeutschen Sprachgeschichte, in: Sprachgeographie, Beiheft Wirkendes Wort 21, S. 119-163, Düsseldorf 1972
  • Atlas Linguistique et Ethnographique de l´Alsace, Strasbourg 1969 ff.
  • Ernest Beyer: A la limite des dialectes alsaciens et lorraines, in: L´ouvrage de la Societé Savante d´Alsace et des Régions de l´Est, 1957, S. 335–383, 15 Karten
  • Georg Wolfram und Werner Gley, Elsass-Lothringischer Atlas, Frankfurt a. M. 1931
  • Deutscher Sprachatlas, aufgrund des Sprachatlas des Deutschen Reichs von Georg Wenker begonnen von Ferdinand Wrede, fortgesetzt von Walther Mitzka und Bernhard Martin, Marburg 1927–1956
  • Wörterbuch der deutsch-lothringischen Mundarten, 1909
  • Ernst Martin/Hans Lienhart: Wörterbuch der elsässischen Mundarten, Straßburg 1899–1907 (Online-Version)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]