Dohnál Áron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dohnál Áron
Született1977. május 30.
Kecskemét
Elhunyt2009. június 12. (32 évesen)
Eger
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Dohnál Áron (Kecskemét, 1977. május 30.Eger, 2009. június 12.) szobrász, grafikus a kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alakja,[1] a Nemzetközi Kepes Társaság alapító tagja.

"Dohnál Áront erősen foglalkoztatták az optikai hatások, a kinetika, a mozgás élményét keltő kifejezésmódok. A fény mint olyan, a fényfestészet, fényművészet területén kísérletezett, a fény, a tér, a mozgás és a forma változásait, viszonyait vizsgálta, s miközben épített az (apjától is örökölöt) »organikus«-nak nevezett hagyományra, konstruktív, formai megoldásai átdimenzionálták és új szintre emelték azt. Hogy mennyire volt ez tudatos építkezés vagy a formai, technikai kísérletezésből származó eredmény, nehezen eldönthető, mindenesetre úgy tetszik, a fiatal művész rendelkezett a percepció követelte magasabb matematikai logikával. Talán nem véletlen, hogy Privát galaxisa erősen emlékeztet a Fourier-transzformációk mintázatára, s grafikáinak egy része az ún. foszfénekhez, illetve kombinációikhoz hasonlít."[2] (Láng Eszter)

Életpályája[szerkesztés]

Munkássága[szerkesztés]

"...alkotásait interdiszciplináris, konstruktív alapelvek szerinti organikus, képi-, plasztikai és fényművészeti formációk létrehozásával lehet jellemezni. Meglepően érett, sokra predesztinált mesterként emlegette a szakma már korán karakteresen kiforrott alkotásait, többen Kepes György művészetének 21. századi megújítójaként tartották számon."[3] (Ludányi Gabriella, művészettörténész)

Tanulmányai[szerkesztés]

1992-től Dohnál Tibor egri Szabad Akadémiáján kezdett művészeti tanulmányokat.[1] 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1998-tól a

József Attila Tudományegyetemen szabad stúdiumokat végzett, 1999-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem művészettudomány szakos hallgatója.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • 1996 Környezetvédelmi Minisztérium különdíja
  • 1997: Eger város alkotói díja
  • 1997: Heves megye különdíja
  • 2000: Eger város ösztöndíja

Magánélete[szerkesztés]

Szülei: Dohnál Tibor (festő, szobrász)[4]

Dohnál Tiborné Szabó Mária (népi iparművész)[5]

Házastársa: Dohnál Szonja (művészettörténész, muzeológus)[6]

Gyermeke: Dohnál Borbála[7]

Kiállításai[szerkesztés]

  • 1993 • VIII. Országos Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok
  • 1994 • XXIX. Alföldi Tárlat, Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba
  • 1995 • Kaláka Fesztivál, Almássy téri Szabadidő Központ, Budapest
  • 1999 • XV. Miskolci Téli Tárlat, Miskolci Galéria, Miskolc
  • 1996, 1997, 1998 • Fiatal Alkotók Nemzetközi Tárlata, Megyei Művelődési Központ, Eger
  • 1997 • Országos Nyári Tárlat, Bartók Terem, Debrecen
  • 2001 • Szobrászaton innen és túl, Műcsarnok (kat.), Budapest • Nemzetközi Fényművészeti Kiállítás, Művészetek Háza, Eger • Nemzetközi Kepes Társaság kiállítása, Pest Center, Budapest.

Díjai[szerkesztés]

  • József Attila ösztöndíj
  • Környezetvédelmi Minisztérium különdíja - 1996
  • Heves Megye különdíja 1997

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]