Csapdázás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csapdázás az állatok élve vagy holtan való megfogására készült kisebb-nagyobb szerkezetek alkalmazása. Ezek az eszközök önműködően vagy emberi beavatkozással működnek. Fontosabb típusaik: csapóvas vagy tányérvas (lábfogó csapda), dorongcsapda, ládacsada, csapóháló, héjakosár, befogó ketrec és befogó udvar.

A csapdázást és a hurkozást passzív vadászati módszernek is nevezik, mivel az csapdák többnyire - valamilyen áttételen alapuló szerkezet közbeiktatásával - az elfogni kívánt állat közreműködésével jönnek működésbe. A csapdákat rendszerint az állatok rendszeres mozgásának útvonalára (vadváltó) helyezik ki és legtöbbször valamilyen csalit is használnak az állatok odavonzása érdekében. Általában egy, ritkán több állat befogására, megsebesítésére vagy megölésére alkalmasak.

A csapdás és hurkos vadfogás már az őskori vadászatnak is része volt. A néprajzi kutatás a ezeket az ősfoglalkozások közé sorlja, amit a magyarság esetében a finnugor korig lehet visszavezetni.

Források[szerkesztés]

  • Korompay, B. 1983. Csapdafélék. A vadászat összehasonlító néprajzához. Akadémiai Kiadó, Budapest. 224pp.
  • Korompay, B. 1983. Népi csapdák. Nimród Fórum: 30-32 (1983. június)
  • Szemethy, L. és Heltai, M. 2001. A csapdázás elmélete és gyakorlata. Vad-Ész Mérnökiroda Bt., Gödöllő. 43pp.
  • Szilágyi, M. 2008. A népies halászat, vadászat és gyűjtögetés lexikona. Bartha, E. (szerk.): Magyar Néprajzi Könyvtár. Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, Debrecen. 230pp.

További információk[szerkesztés]

Wikiszótár
Nézd meg a csapdázás címszót a Wikiszótárban!