Battai Bátor Bulldogok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Battai Bulldogok szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Battai Bulldogok százhalombattai rögbicsapat.

Battai Bulldogok
Csapatadatok
SzékhelySzázhalombatta, Magyarország
Alapítva1989
Klubszínek sárga-fekete
Vezetőedző Szláva Kozmenko
Utánpótlásedző Tóth Sándor
Elnök Tóth Sándor
Bajnokság Extraliga
Battai Bulldogok honlapja

A csapat neve[szerkesztés]

Bár a csapat teljes neve Battai Bátor Bulldogok Rögbi Klub, az elmúlt tíz évben inkább a Battai Bulldogokat használják.

Története[szerkesztés]

1989 januárjában Mátyás Csaba vezetésével a százhalombattai élsportolók alakították a csapatot, az alapítók között több nemzetközi szintű versenyző volt, főleg a cselgáncs és a kajak-kenu sportágakból. Első mérkőzésüket három hónap múlva, az érdi Március 15-e Kupán vívták. Már az első másodosztályú évadukat sikerrel vették, így a következő szezonban az első osztályban küzdhettek. Sajnos nem sikerült megkapaszkodniuk itt, egy évre visszakerültek az alsóbb szintre. Ekkor érkezett a csapathoz Veres László edző, aki az első évben stabil középcsapatot épített. Az 1992/93-as bajnokságban indult a Bulldogok sikerszériája, 11 éven keresztül minden évben a dobogón végzett a csapat.

Legnagyobb sikerek:

  • 1997-ben, 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban Extraliga aranyérem,
  • 1998-ban Kupagyőzelem.

Jelenleg a Battai Bulldogok csapata a legnagyobb magyarországi rögbi egyesület, hiszen egyedül ők indítanak a bajnokság minden osztályában és korcsoportjában csapatot. Kadettjaik 7 éve veretlenül végeznek bajnokságuk élén.

Eredmények[szerkesztés]

Felnőtt bajnoki eredmények: NB I. 5 arany 3 ezüst 10 bronz NB II. 2 arany

Kadett bajnoki eredmények: 8 arany 1 ezüst 1 bronz

Junior bajnoki eredmények 3 arany, 1 bronz

Mini diákolimpiai eredmények: 9 arany

Kölyök diákolimpiai eredmények: 5 arany 3 ezüst

Kadett diákolimpiai eredmények: 6 arany 2 bronz

Mini utánpótlás Magyar Kupa eredmények: 6 arany 2 ezüst 1 bronz

Kölyök utánpótlás Magyar Kupa eredmények: 5 arany 4 ezüst

Kadett utánpótlás Magyar Kupa eredmények: 7 arany 1 ezüst 1 bronz

Junior utánpótlás Magyar Kupa eredmények 6 arany

Utánpótlás[szerkesztés]

Az egyesület az egyik legerősebb utánpótlással rendelkező csapat.

Utánpótlásedző: Deli Róbert

Diákrögbi csapataik:

Batthyány Általános Iskola Érd

Körösi Általános Iskola Érd

SZISZKI Százhalombatta

Díjazott játékosaik[szerkesztés]

2008. év[szerkesztés]

A gas.hu Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Gyurcsik "Dado" Achilles

A gas.hu Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Gecse "Donyi" Dániel

A gas.hu Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Prakter Attila

A gas.hu Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Farkasinszki "Farek" Gábor

A gas.hu Battai Bulldogok nagy visszatérője:

Dobai Miklós

2007. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

A Tolongás

A Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Kriskó Tibor

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Kendi Gábor

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Herczeg "Hüzsi" József

2006. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Pongrácz "Pongi" Zoltán

A Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Pluhár Dániel

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Becsei "Becska" Tamás

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Tátrai "Barbár" Zsolt

A Battai Bulldogok nagy visszavonulója:

Takács "Pedo" András Levente

Az első válogatottság emlékére:

Nagy "NagyZs" Zsolti

2005. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Csapó "Nurbea" Norbert

A Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Tuba Gergely

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Káldi János

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Takács "Pedo" András Levente

A Battai Bulldogok nagy visszatérője:

Tátrai "Barbár" Zsolt

2004. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Kendi Géza

A Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Csont László

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Pongrácz "Pongi" Zoltán

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Ulviczki "Nokedli" Péter

A Battai Bulldogok nagy visszatérője:

Dobai Miklós

2003. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Tashiro "Masza" Masahiro

A Battai Bulldogok legjobb fiatal játékosa:

Balogh "Kex" Tamás

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Csapó "Nurbea" Norbert

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Kendi Gábor

A Battai Bulldogok nagy visszatérője:

Hoffmann Márton

2002. év[szerkesztés]

A Battai Bulldogok legjobb játékosa:

Hoffmann "Lézerláb" Mihály

A Battai Bulldogok legtöbbet fejlődött játékosa:

Böröndi "Forest" Tamás

A Battai Bulldogok legmegbízhatóbb játékosa:

Tóth János

2000. év[szerkesztés]

Az év legjobb rögbi játékosa:

Dobai Miklós

1997. év[szerkesztés]

Az év legjobb rögbi játékosa:

Hoffmann "Lézerláb" Mihály

Válogatott szereplések[szerkesztés]

2004. év[szerkesztés]

Felnőtt: Spanyolország – Magyarország 63–9

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

Szlovénia – Magyarország 41–0

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

Magyarország – Andorra 16–29

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

Málta – Magyarország 35–27

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

Szerbia-Montenegró – Magyarország 31–3

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

2003. év[szerkesztés]

Felnőtt:

Magyarország – Szerbia-Montenegró 47–23

Bulldogok: Hoffmann Mihály, Kendi Gábor, Kendi Géza

Moldova – Magyarország 43–17

Bulldogok: Hoffmann Mihály, Kendi Gábor, Kendi Géza

Magyarország – Moldova 17–35

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

Magyarország – Lettország 7–14

Bulldogok: Kendi Gábor, Kendi Géza

U 20 play off Esztergom 2003. április 25–27.:

Magyarország – Szlovénia 17–27

Magyarország – Szerbia-Montenegró 29–20

Szlovénia – Szerbia-Montenegró 42–10

Bulldogok: Koór Béla, Ulviczki Péter, Máthé Zoltán, Balogh Tamás

2002. év[szerkesztés]

Felnőtt:

FIRA-AER Európa-bajnokság

Lettország – Magyarország 25–5

Magyarország – Izrael 39–24

Magyarország – Bosznia-Hercegovina

2001. év[szerkesztés]

Felnőtt:

FIRA-AER Európa-bajnokság

Luxemburg – Magyarország 17–1

Bulldogok: Dobai Miklós, Kendi G.

Magyarország – Litvánia 26–16

Bulldogok: Kendi G.

Világkupa előselejtező

Jugoszlávia – Magyarország 25–10

Svájc – Magyarország 61–23

Bulldogok: Dobai Miklós

Magyarország – Bulgária 46–7

Bulldogok: Dobai Miklós, Tóth György

2000. év[szerkesztés]

Felnőtt:

FIRA-AER Európa-bajnokság D csoport

Andorra – Magyarország 32–10

Bulldogok: Dobai Miklós, Tóth György

Magyarország – Ausztria 48–18

Bulldogok: Harmat Ákos, Mátyás Csaba

Világkupa előselejtező

Bosznia-Hercegovina – Magyarország 13–12

Magyarország – Andorra 48–18

Bulldogok: Dobai Miklós, Harmat Ákos, Rajner László, Tatay Tamás

1999. év[szerkesztés]

Felnőtt:

Magyarország – Bosznia-Hercegovina 34–3

Bulldogok: Dobai Miklós, Harmat Ákos, Herédi Krisztián

Ausztria – Magyarország 7–33

Magyarország – Szlovénia 3–32

Bulldogok: Dobai Miklós, Harmat Ákos, Tóth György, Tatay Tamás, Herédi Krisztián

Monaco – Magyarország 22–7

Bulldogok: Dobai Miklós, Harmat Ákos, Rajner László, Tóth György, Tatay Tamás, Herédi Krisztián

1998. év[szerkesztés]

Felnőtt:

Európa-bajnoki selejtező

Magyarország – Ausztria 13–28

Bulldogok:

Világkupa előselejtező

Szlovénia – Magyarország 16–12

Bulldogok: Mátyás Csaba, Tatay Tamás, Dobai Miklós

Horvátország – Magyarország 39–3

Bulldogok: Mátyás Csaba, Dobai Miklós, Rajner László, Herédi Krisztián, Hoffmann Mihály

1997. év[szerkesztés]

Felnőtt:

1997. május 31. Magyarország-Litvánia

Bulldogok: Schützenhoffer István, Dobai Miklós, Harmat Ákos, Hoffmann Mihály, Tatai Tamás, Herédi Krisztián, Tóth György, Simon Dénes

Szövetségi kapitány: Mátyás Csaba (Bulldogok)

1997. június 14. Magyarország-Andorra

Bulldogok: Schützenhoffer István, Dobai Miklós, Harmat Ákos, Hoffmann Mihály, Tatai Tamás, Herédi Krisztián, Tóth György, Simon Dénes

Szövetségi kapitány: Mátyás Csaba (Bulldogok)

1996. év[szerkesztés]

Felnőtt

Világbajnoki selejtező

1996. november 2. Luxemburg – Magyarország 3–12

Bulldogok: Dobai Miklós, Harmat Ákos, Tatai Tamás, Herédi Krisztián, Tóth György

1993. év[szerkesztés]

Felnőtt:

1993. május 1. Magyarország- Szlovénia 36–6

Akkor még Érd színeiben: Vasas Zs.

Világbajnoki selejtező

1993. május 30. Magyarország-Izrael 8–67

Keretben:

Bulldogok: Harmat Ákos

Akkor még Érd színeiben: Németh Zoltán, Herczeg József, Vasas Zsolt, Muskovics Mihály

Játékosok[szerkesztés]

Extraligás keret[szerkesztés]

Első sorosok:

Máthé "MZ" Zoltán, Tátrai "Barbár" Zsolt, Simon "Simi" Dénes, Koór "CubiaC" Béla, Veress "Robitussin" Róbert, Pluhár Dániel

Második sorosok:

Balogh "Kex" Tamás, Pongrácz "Pongi" Zoltán, Pénzes "PéFeri" Ferenc, Nagy Zsolti

Harmadik sorosok:

Csapó "Nurbea" Norbert, Becsei "Becska" Tamás, Harmat "Mao" Ákos

Nyitók:

Herczeg "Hüzsi" József, Csont László

Irányítók:

Farkasinszky "Farek" Gábor, Kendi Géza, Győrffy István

Centerek:

Tatay "Tatus" Tamás, Karsai "BigHead" Dávid, Gyurcsik "Dadó" Achilles

Szélsők:

Ulviczki "Nokedli" Péter, Kendi Gábor, Reményi "Szögby" Norbert, Molnár Tamás, Soós Dániel

Fullback:

Ernecz "Virág" Gábor

Felnőtt keret[szerkesztés]

Gergely Sándor, Horváth József, Hunyadi László, Kovács Attila, Kovács Csaba, Muskovics Mihály, Pácser Balázs, Nagy Zsolt, Szabó László, Tóth Gergely, Vasas "Ciha" Tibor, Zsákai "Cica" László, Zsebe József, Tóth jános "janicsku"

Junior keret[szerkesztés]

Tolongás[szerkesztés]

Tóth Roland, Bercsényi Dániel, Pluhár Dániel, Szőnyi Dániel, Tuba Gergő, Balogh Gergő, Zsembery Gyula, Prakter Attila, Csont László, Káldy János, Nagy Zsolt

Háromnegyed[szerkesztés]

Györffy István, Janotka László, Gyurcsik Achilles, Karsai Dávid, Soós Dániel, Fülöp Ákos, Bán Gergő, Kálmán Dávid, Veszprémi Balázs, Kriskó Tibor, Kriskó Bence, Andrási Artúr

Kadett keret[szerkesztés]

Tolongás[szerkesztés]

Háromnegyed[szerkesztés]

Teisenhoffer László, Kőrösi Gergő, Tóth Máté, Jung Szilárd, Tóth Artemon

Kölyök keret[szerkesztés]

Csiki Ádám, Lele Gábor, Gyurcsik Mózes, Kőrösi Tamás, Gulyás Bendegúz, Döme Roland, Leviczky Ádám, Berki Róbert, Tóth Gábor, Tóth Artemon, Szoldi Imre

Mini keret[szerkesztés]

Pápai Norbert, Szoldi Imre, Gombás Bence, Deffent Márk, Nagy Márk, Vura Péter, Vura Sándor, Németh Richárd, Erdős Máté Aradi Richárd

Kovács József

Külföldön játszó játékosaik[szerkesztés]

Mátyás Csaba – New Zeland – Gleenmark – sarkazó

Rafael Zoltán – Anglia – Whitney – pillér

Visszavonult játékosaik[szerkesztés]

Tashiro Masahiro, Mátyás Alajos, Sisák Tamás, Hornok Máté, Skobl Tamás, Bognár János, Votin György, Farkas Béla, Vizi Zsolt, Katcz Péter, Kapitány Vilmos, Grisbauer János, Kékkő Gábor, Szél Pál, Szegedi Gábor, Papp Hunor, Schützenhoffer István, Mézes Gergely, Mile Árpád, Csörgő Gábor, Hercze Zoltán, Ceglédi Krisztián, Takács András Levente, Rajner László

További információk[szerkesztés]