Az utolsó vacsora

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dieric Bouts: Az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora a keresztény vallásban Jézusnak és 12 apostolának utolsó közös vacsorája. A Biblia szerint ekkor mondta a kenyérre és borra, hogy az az ő teste és vére.

Története[szerkesztés]

Jézus elfogása előtti utolsó vacsorája a szinoptikusok szerint pészah ünnep volt, a mai széder.

Első írásos említése Pál apostoltól származik:

Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első levele 11,23–26

A korai keresztények az utolsó vacsora emlékére rendezték az agapékat (szeretet-vacsora).

Az utolsó vacsora emlékét a római katolikus szentmise az eucharisztia keretében jeleníti meg, amikor Jézusnak a kenyérről és borról, az utolsó vacsorán mondott szavairól és cselekedeteiről emlékeznek meg a szertartás liturgiájában.

Ábrázolása a művészetben[szerkesztés]

Az utolsó vacsora több művészeti alkotás ihletője is volt. Az itáliai quattrocentóban és a cinquecentóban a Leonardo da Vinci híres alkotása előtt készült festmények kompozíciói élesen elkülönítették Iskarióti Júdás alakját, őt az asztal néző felőli oldalára ültették.

Leonardo alkotása jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg Milánóban a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában. Egy 2007-es elmélet szerint a kép egy zenei motívumot is tartalmaz rejtetten.[3]

A festmény tartalma sok tekintetben ma is vitatott, és nehéz megmondani, melyik nézet elfogadhatóbb?

Legtöbbjük szerint Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Van olyan vélemény is [1], hogy a legfontosabb hármas csoport a Szentháromságot jelképezi: az Atya ősi jelképe a világmindenséget megtartó pillér, a Szent Léleké pedig a Fiútól jobbra zokogó Szent Erzsébet, akit az a Bibliában elsőként "töltött be". A Jézus jobbján ülő alakot, aki eltávolodik tőle, a teológusok János apostolnak, az összesküvéshívők a feleségének tartják. A hozzá hajoló alak jobb kezében kés van, a másik kezével a nyak tájékon mutat egy agresszív kifejezést. Ez a meglehetősen bizarr felfogás világszerte a keresztények megdöbbenését váltotta ki. Az előzmények ismeretében és a restaurálást követően azonban biztosan tudható, hogy az Péter apostol, és hogy a kés nem az ő, hanem valaki más kezében van. Ő pedig teljes határozottsággal éppen egy Istennek nem tetsző cselekedetet, Júdás megölését akadályozza meg, ami az emberek bűneinek másnap történő megváltását lehetetlenítené el, és amit a kés isteni csodával történő törése is igazol.

Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta. Egyesek szerint a festő Júdást nem ruházza fel attribútummal, s alakját beteszi a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is tulajdonképpen? Ha viszont elfogadjuk, hogy a festő az alakokat család szerint rendezi, akkor érthető, hogy Péter mögött testvére András, előtte pedig a fia (János ev.: "Simon fia, Júdás ) ül. Furcsább, hogy Jézus szívére most nem János hajol, mert balján a karjait valami miatt rémülten széttáró testvérbátyja (Jakab) űl! János viszont ezek szerint a képen nem is szerepel, ami legfeljebb az évszázados átalakításokkal lenne magyarázható.

Glória egyébként a többi alakon sem látható, mert Leonardo mindegyiküket az általa még ifjan kitalált, és következetesen alkalmazott megoldással egyfajta "szellemi" világába helyezte, ahol szentségük magától értetődő. Ezt a szellemi világot a valóstól a teremben körbefutó virágfűzérek határolják, ami felett Boldog Margit ugyancsak általa festett tondója látható. A Keresztrefeszítést (amit Montorfano készített) viszont a valós világban helyezte el- ott a szentek glóriával láthatók. Ez a megoldás látható a Sziklás Madonna képeken is: a párizsi változaton az alakok a szellemi világ részei, a londonira pedig saját kezűleg festett glóriákat. Ott a nőalak azért nem mutathat Istenre, mert az a valós világban számára nem látható. Isten valamely szent rámutatásával történő jelzése egyébként Leonardo másik nagy ifjúkori "felfedezése", amit később is alkalmazott, és amit Michelangelo is felhasznált az Utolsó Ítéletben (Ott Mária mutat rá).

Jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektíva vonala – a tartó gerendák, díszítések stb. a terem felől – pontosan Jézus arcára vetülve – a kép geometriai középpontja felé tartanak. Érzékelhetőtehát, hogy egy mélyen vallásos, "konstruktivista" alkotásról van szó, ami azonban éppen ezáltal valamit elhibázott- a mestermű és alkotójának története ezt tükrözi.

Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
– Pál első levele a korinthosziakhoz

A témakör vitatott alkotása- Leonardo Da Vinci: Utolsó Vacsora[szerkesztés]

A műnek helyett adó refektóriumot (étkezdét) 1943 augusztusában bombatalálat érte. 20 éven át tartó restaurálása részben visszadta a művész eredeti színeit és gondolatait, melyek a megszokottól eltérő megvilágításba helyezik a művet, és alkotóját.

[1] szerint Leonardo egy vallásos "képi példabeszédet" alkotott, ami a Megváltás isteni elrendeléséről, annak megváltoztathatatlanságáról szól. A feltételezett komplex műalkotás (ami tehát így "Isteni Elrendelés"-nek lenne nevezhető) valójában a terem minden diszítését magába foglalja. Részei: - Utolsó Vacsora: az északi falon, (Leonardo Da Vinci műve) - Keresztrefeszítés: a déli falon, (Donato Montorfáno műve) - A termen körbefutó (jelenleg már részben megsemmisült) virágfűzérek, és szentképek (közöttük IV. Béla leánya, Boldog Margit), valamint a Sforza- Visconti család címerei, melyeken korábban még jól láthatók voltak az Árpád -sávos magyar címerek (A herceg II. András leszármazottja), melyek szintén Leonardo Da Vinci alkotásai. (Jelenleg már alig azonosíthatók...)

A kép közepén a Szentháromság személyei láthatók: - Jézus, a Fiú (aki már átvette az emberiség bűneit Júdástól, amitől meg kell váltania másnap, a kereszten.) - Szent Erzsébet, mint a Szent Lélek képviselője (elsőként ugyanis az általa mutatkozott meg), aki meggyilkolt fia már bekövetkezett, és Jézus eljövendő sorsát is látva behunyt szemmel zokog. (Köze sincs Magdolnához, vagy Jánoshoz) - Közöttük pillérként az Atya ősi jelképe, mint a Világmindenség struktúrájának megtartója (Leonardo az Atyát emberalakban nem ábrázolta, művein mindig valamely szent "mutat rá") Helyszín a Leonardó által megálmodott "szellemi világ",ahol a szentek glória nélkül láthatók, és ahová halandó csak Jézus résnyire (...tű foknyira...) nyitott jobb szemén keresztül juthat.

A virágfűzérek a felső szellemi és az alsó valós világot választják el. Emellett a terem és a képek függőleges tagolásukkal (oszlopok) 24 órára osztott. Az éjfél pillanatát a Keresztrefeszítés, a hajnali 1 órát a lebombázott keleti fal, a 2-23 órákat az Utolsó Vacsora oszlopközei párosával, a 24. órát pedig a megmaradt nyugati fal képviselik.

A 21-22 óra közötti oszlopnyílásban egy homokóra látható, azonban függőleges osztással: sötét oldala a múltat (este 9 órát, vagyis még Nagycsütörtököt), világos oldala (10 óra) pedig a beköszöntő Nagypénteket jelzi. Fölötte a restaurált képen éles szemmel még kivehető egy "végzet-lovas" . A vágtató mén feje már átlépte a Nagypéntek határvonalát jelző oszlopot, azonban halálfejes-pajzsos lovasa még a múltban van. Mindenesetre az elkövetkező események, melyeket Isten régen elrendelt, majd általa kell, hogy bekövetkezzenek- azokat semmilyen jó, vagy gonosz szándék már nem akadályozhatja meg!

Ugyan ki, miért, és hogyan szeretné a Megváltást megakadályozni, és vajon sikerülhet e szembe szegülnie Isten akaratával?

Leonardó képéből ezt a hangsúlyozottan vallásos kérdést és ráadott választ a századok "alaposan" kivágták, lemázolták, lekoptatták, ahogyan magyar vonatkozásait is. Oka lehetett akár a kérdés, vagy a rá adott válasz? A Reneszánsz probléma: a tegnapelőtt problémája...mondják. Az emlékezet, a megértés hiánya viszont nem lehet a jövőé?


Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Utolsó vacsora (1495-1497), sk-szeged.hu
  2. The Last Supper (1495-8), visual-arts-cork.com
  3. Zenei kottát rejt az Utolsó vacsora?Index-cikk, 2007. november 12.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Az utolsó vacsora témájú médiaállományokat.