Áldozás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szentáldozás:

A pap csendes imádságot mond, s azalatt mindnyájan Krisztus befogadására készülünk, Ezután a pap felmutatja Krisztus testét, meghívja a résztvevőket a "Bárány lakomájára". De azt is megvalljuk a kafarnaumi százados szavaival, hogy nem vagyunk méltók e nagy ajándékra.

A pap az Agnus Dei (Isten báránya) alatt a következő imát mondja:

Uram, Jézus Krisztus, élő Isten fia, te az Atya akaratából a Szentlélek közreműködésével halálod által életre keltetted a világot: szabadíts meg engem szent tested és véred által minden vétkemtől és minden bajtól: add, hogy mind ragaszkodjam törvényeidhez, és soha el ne szakadjak tőled.

Majd a pap felszólítja a híveket: Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az isteni Bárány. Majd a kafarnaumi százados szavaival válaszolunk: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.

A pap magához veszi a szent ostyát és a szent vért e szavakkal: "Krisztus teste (vére) őrizzen meg engem az örök életre." Azután megkezdi a hívek áldoztatását. A szentáldozással lesz teljessé bennünk Krisztus áldozatának kegyelme. Amikor a híveknek nyújtja az Úr testét, felszólítja őket, hogy fejezzék ki Krisztus valóságos iránti hitüket: "Krisztus teste!" - melyre a hívő így válaszol: ÁMEN. Áldozás után a pap és a hívők csendben, magukban imádkoznak, vagy a napi ünnepről, az Oltáriszentségről szóló dicsőítő éneket énekelnek. Ezután jön az áldozás utáni könyörgés. A püspökök ekkor már vissza vehetik a pileólust.