Jan van Eyck

Fájl:Eyck selbst.jpg

Férfiportré vörös chaperonnal (valószínűleg önarckép), National Gallery, London

Általánosan elterjedt tévhit, hogy Jan van Eyck olajfestményeket készített. Eredete a tizenhatodik századra nyúlik vissza; Giorgio Vasari toszkán történetíró írásaiig. Annyi igaz belőle, hogy perfekcionizmusra tett szert, és új, figyelemre méltó hatásokat alkalmazott ebbel a technikában.

Jan van Eyck mellett feltétlenül meg kell említeni bátyját, a főrendi festő Hubert van Eyck-ot, mivel mindketten ugyanabból a városból, Maaseikből (Limburg, Belgium) származnak. Másik bátyját, Lambert van Eyck-ot a burgundi jogi dokumentumok említik, valamint kapcsolatukat sejteti még, hogy ugyancsak festő volt, és Jan van Eyck brugesi műhelyét sok éven át vezette. Meg kell említenünk továbbá egy fiatalabb festőt is aki dél-Franciaországban működött, Barthélemy van Eyck-ot. Valószínűleg ő is a család leszármazottja.

Ifjúkor

Madonna – Staatliche Museen Preußischer Kulturbesitz, Berlin

Van Eyck születési időpontja nem ismert. Először a hágai Bavariai Jones udvari tanácsos feljegyzései említik, 1422-ből. Az irat egy kifizetést rögzít Eyck-nak, mint udvari festőnek, ami szerint 1395-ben de inkább korábban születhetett. Önarcképe alapján is a legtöbb tudós 1395-nél előbbre teszi születési évét.

Hírnév és elismerés

Bavariai János halálát követően, 1425-ben van Eyck a hatalmas és befolyásos Valoise herceg, Burgundiai Jó Fülöp szolgálatába állt. Van Eyck Lille-ben élt egy évig, majd Brugesbe költözött. Itt élt haláláig, 1441-ig. Több, a 20.sz.-ban publikált dokumentum tartalmaz feljegyzéseket munkásságáról Fülöp szolgálatában. Számos misszióra küldte a herceg, és sok megrendelésen dolgozott, mely többet jelentett a művészi munkánál. A Portugál Izabellát ábrázoló két portré kivételével, amit Fülöp parancsára festett, mint az 1428-9-es asszonykérő delegáció tagja. Itt a munkák valódi természete igazán egyértelmű.

Mint hercegi festő és "valet de chambre", Jan van Eyck javadalmazása kivételesen jó volt. Éves bevétele egészen nagy volt első házasságakor, de kétszer is megduplázták az első néhány évben, és gyakran kiegészítették különleges jutalmakkal. Egy 1435-ös dokumentum is azt támasztja alá, hogy művészete és személyisége kiemelkedően magas elismerésben részesült . Ebben a herceg megfeddi kincstárnokait, mert nem fizették ki a művésznek járó éves bért, és minthogy az távozásra készült az érvelést, miszerint sehol máshol nem találna hasonló kvalitású művészt és tudóst. A herceg volt a művész egyik gyermekének keresztapja is, támogatta özvegyét a művész halála után, és segített lányának is a konventbe lépés anyagi követelményeinek előteremtésében.

Mesterművei

Jan van Eyck az udvari munkák mellet privát ügyfeleknek is készített festményeket. Legkiemelkedőbb közülük a ghenti oltárkép, melyet Jodocus Vujdtsnek és feleségének, Batherine Borluutnak festett. Valamivel 1426 előtt kezdett a munkának és 1432-re fejezte be, legalábbis részben, ezt a poliptichont. Kevesen kérdőjelezik meg, hogy ez Európa legimpresszívebb önálló műve, mely jelenleg eredeti helyén, a St. Bavo katedrálisban, Ghentben, Belgiumban látható. Viharos története van. Túlélte a 16. sz.-i ikonrombolókat, a francia forradalmat, a változó ízlést, és legutóbb a náci fosztogatásokat. A II. Világháború után egy sóbányában találták meg, restaurálásának története nagy figyelmet kapott a nyilvánosságtól és nagyban előmozdította a festmények tudományos vizsgálatának módszereit. Nem volt kevésbé turbulens a mű interpretációja sem. Mivel egy bevésés Jan van Eyck és bátyja Hubert közös munkájának azonosítja a művet, a kérdés, hogy ki melyik részletet festette mitikus magyarázatokra késztette a művészettörténészeket. Néhányan a bejegyzést és ezzel Hubert van Eyck közreműködését tartják valótlannak.

Ami ez alkalommal kivételnek mondható ugyan, de Eyck gyakran írta alá és datálta munkáit a kereten, amit a mű integráns részének tekintettek (a kettőt gyakran egyszerre festették meg). Mégis, az ünnepelt Arnolfini portrén (London, Nemzeti Galéria) van Eyck a festmény fekete falán, a konvex tükör fölött írta alá – Johannes de Eyck fuit hic 1434" (itt járt Jan van Eyck, 1434)- Ez talán a művészettörténészek által legtöbbet elemzett portré, de napjainkra egy sor népszerű interpretáció idejét múlttá vált. Ez nem egy megfestett eljegyzési jelenet, vagy bethrothal, ahogy Erwin Panowsky selyteti. A nő nem terhes, és a ruhaemelő kéztartás egy gyakori kortárs átvétel (szűz) Szt. Katalinról (beleértve Jan van Eyck saját munkáját az ún. drezdai triptichont).

Más művek

Figyelemre méltóak más művei is, beleértve a két remek emlékpanelt, a „Madonna Rolin kancellárral” – Párizs, Louvre, és a „Szűz Canon van der Paelevel” – Bruges, Groeninge Museum. Az „Angyali Üdvözlet” (Washington, National Gallery of Art), és számos megkapó portrét, így feleségéét, Margaretét (Bruges, Groeningemuseum), az önarcképként számontartott képet, gyakran „Turbános férfi portréja” címmel, jóllehet chaperont visel (London, National Gallery) Sok más művének készítője vitás, segédeinek, vagy követőinek tulajdonított.

• 
  Madonna Rolin kancellárral, Louvre, Párizs
• 
  Margarete von Eyck, Szépművészeti Múzeum, Brügge
• 
  genti oltárkép, St-Bavo Katedrális, Gent
• Krisztus a kereszten, Berlini Képtár
  Krisztus a kereszten, Berlini Képtár
• 
  Balduin von Lannoy képe, Berlini Képtár
• 
  Giovanni Arnolfini portré, Berlini Képtár
• 
  Férfi szegfűvel, Berlini Képtár

Hírnév

A legfontosabb rá vonatkozó korabeli forrás egy 1454-es biográfia a genovai humanistától, Bartholomeo Faciotól (De viris illustribus), Jan van Eyck-ot kora vezető festőjének nevezi. Ez a szöveg megvilágítja az elveszett művek tulajdonságait is, idéz egy fürdőjelenetet, és egy világtérképet, amit Eyck Jó Fülöpnek készített. Facio feljegyezte azt is hogy Eyck művelt férfi volt, járatos a klasszikusokban, különösen az id. Plinius festészeti írásaiban. Ezt támasztja alá egy Ovidius – Ars Amore idézet, ami Arnolfini kettős portréjának mára elveszett eredeti keretén állt. De a latin szövegrészletek is festményein, a római írással. Lan van Eyck bizonyára jól tudott latinul, másképp nem lehetett volna annyi missziója a herceg megbízásából.

Jan van Eyck Brugesben hunyt el, 1441-ben. Itt temették el, a Saint Donation templomban (mely a francia forradalom során megsemmisült).

Külső linkek

• Jan van Eyck festményei - TerminArtors.com
• artchive – Van Eyck
• Fazekas enciklopédia – Reneszánsz