Év Levéltára díj
Az Év Levéltára díj a Magyar Levéltárosok Egyesülete által 2012-ben alapított díj, amely évente kerül kiosztásra, és az elmúlt évben kiemelkedő szakmai tevékenységet végző magyarországi levéltári intézmény elismerését szolgálja.
Odaítélésének módja
A díj elnyerésére az egyesület évente pályázatot ír ki, amelyre az intézmények a tervezett rendezvények programtervével pályázhatnak. A díjazott intézmény ugyanis a díjjal együtt egy keretösszeget kap, amely egyrészt a díjátadó és egyben a díjazott levéltár szakmai munkáját innovatív módon bemutató rendezvényre, másrészt egyéb pedagógiai és közművelődési programokra fordítható. A pályázatokat a Magyar Levéltárosok Egyesülete elnöksége által felkért, az egyesület egykori elnökeiből álló szakmai zsűri bírálja el a vezető levéltári szakfelügyelő írásbeli véleményének figyelembe vételével. A pályázat elbírálásánál előnyben részesítik az innovatív megoldásokat alkalmazó, az infokommunikációs lehetőségeket kihasználó, közönségbarát, költséghatékony programokat és fejlesztéseket.
2018. december 4-én a Magyar Levéltárosok Egyesülete választmánya úgy döntött, hogy 2018-tól kezdve páros években egy kisebb levéltárat (a települési önkormányzatok, köztestületek, közalapítványok, felsőoktatási és egyházi intézmények levéltárai, a nyilvános magánlevéltárak, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár közül), páratlan években pedig egy nagyobb levéltárat (a Magyar Nemzeti Levéltár taglevéltárai, Budapest Főváros Levéltára, Hadtörténelmi Levéltár közül) díjaznak.
Eddigi nyertesei
- Budapest Főváros Levéltára[1]
- Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár [2]
- Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára [3]
- Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára[4]
- Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára[5]
- Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára [6]
- Vác Város Levéltára[7]
- Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára[8]
Jegyzetek
- ↑ budapest.hu
- ↑ melte.hu
- ↑ http://mnl.gov.hu/mnl/hbml/az_ev_leveltara_2014
- ↑ http://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/hirek/az_ev_leveltara_2015
- ↑ http://mnl.gov.hu/mnl/veml/hirek/eldolt_iden_leveltarunk_lesz_az_ev_leveltara
- ↑ http://archivportal.hu/hu/blog/az-ev-leveltara-dij-atadasa/
- ↑ http://archivportal.hu/hu/blog/az-ev-leveltara-dij/
- ↑ https://mnl.gov.hu/mnl/vaml/hirek/dijatado_az_mnl_vas_megyei_leveltara_lett_az_ev_leveltara_2019_ben