Wellhello

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Kirtap92 (vitalap | szerkesztései) 2021. május 27., 12:26-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Kislemezek)
Wellhello
Információk
Alapítva2014
Aktív évek2014
MűfajPop · pop-rock
KiadóMagneoton
Kapcsolódó előadókHalott Pénz
Tagok
Fluor Tomi · Diaz

A Wellhello weboldala
SablonWikidataSegítség

A Wellhello 2014.július 16-án alapított zenekar, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a "Rakpart" című dalával lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került.[1] Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven.[2]

Karrier

Kezdetek

A Wellhello tagjai a formáció megalakulása előtt is ismertek voltak. Fluor Tomi országos hírnévre a 2010-ben megjelent Lájk című albumával tett szert, melyben elsőként dolgozott együtt SP-vel, a "Party arc" című dalban, majd ezt a pozícióját tartotta meg az album többi nagy slágerével, a "Lájk"-kal és a "Mizu"-val. A Wellhello előtt Diaz is ismert dalszerző volt, együtt dolgozott már többek között a Hősökkel, a Halott Pénzzel és Éder Krisztiánnal is. A két tag elsőként 2006-ban találkozott Balatonalmádiban az Animal Cannibals táborában. Elmondásuk szerint ezt követően több évig nem is beszéltek, majd Fluor volt az aki a 2010-es albuma egyik száma miatt felkereste Diazt, így "Köpköde (Partyállat rap)" című dal lett az első közös munkájuk.[2]

2014-2015: fogadtatás és az első album

A Wellhello első megjelent dala a "Rakpart" volt, amely már első nap a iTunes listájának első helyén nyitott, majd pedig a Mahasz több listájának, mint például Single (track) Top 40-nek is, az első helyére került.[3]

Zenekar

  • Fluor Tomi - énekes (frontember)
  • Diaz-énekes - énekes (frontember)
  • Tóth Balázs - szaxofon, EWI, vokál
  • Budai Béla - dob
  • Kőrös Tamás - basszusgitár
  • Faragó Viktor - gitár
  • Kovács Felícián - billentyű, vokál

Diszkográfia

Nagylemezek

  • #Sohavégetnemérős (2016)

Középlemezek

  • Elnöki ügy (2015)

Kislemezek

Év Dal Legmagasabb helyezés Album
Mahasz
Rádiós Top 40 Editors' Choice Magyar Rádiós Top 40 Dance Top 40 Single (track) Top 40 Stream Top 40
2014 Rakpart 4 7 16 19 1 11 Elnöki ügy
Apuveddmeg 7 8 19 2 1 7
2015 Sokszor volt már így - 31 - - 12 33
Emlékszem, Sopronban (A Volt Fesztivál Himnusza)
(Halott Pénzzel)
1 8 13 5 1 6 #Sohavégetnemérős
Gyere és táncolj 1 10 20 34 10 -
Késő már 4 11 26 - 3 19
2016 A város szemei 3 15 17 - 13 -
Retúrjegy - - - - 10 -
Balatoni nyár (A Strand fesztivál Himnusza)
(Pixa és a Stereo Palma dala, közr. a Wellhello)
1 21 - - 5 -
Sohavégetnemérős 12 - 6 - 28 -
2017 Odaút 2 4 1 - 9 - Nem jelent meg albumon
Senki nem véd meg - - - - 11 -
Régi szőke - - 31 - - -
Zuhanj belém 12 27 3 26 - -
2018 Nem olyan lány 7 12 2 - 7 -
Az utolsó hibám - - 19 - 35 -
2019 Barátom 14 15 3 - 8 -
Őszinte 13 - 13 - - -
2020 Ölelni szavakkal 14 25 5 - 15 -
Bárhová 28 26 6 - - -
Erre már nem fogok emlékezni (közreműködik Eckü) - - 16 - - -
2021 Zsúr - - - - - -
Szomorú séta (Lucával) 26 - 20 - 12 -
Hogy legyek jó (közreműködik Essemm) - - - - - -

Egyéb, slágerlistákon megjelenő dalok

Év Dal Legmagasabb helyezés Album
Mahasz
Single (track) Top 40
2015 "Széthagyott ruhák" 25 Elnöki ügy
"Oldalzseb" 21
2016 "Fiúk ölébe a lányok" (Tankcsapda dal a Wellhello feldolgozásában) 25 Dolgozzátok fel!

Turnék

Filmek

Források

  1. Wellhello: Bemutatás (szakasz). Zeneszöveg.hu. (Hozzáférés: 2014. december 16.)
  2. a b Wellhello: "igyekszünk termékenyek maradni". Zene.hu. (Hozzáférés: 2015. március 27.)
  3. MAHASZ: Single (track) Top 40. Mahasz. [2013. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 11.)