Ugrás a tartalomhoz

Vonóvezeték

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap aktuális változatát látod, az utolsó szerkesztést 86.30.124.214 (vitalap) végezte 2018. november 10., 05:39-kor. Ezen a webcímen mindig ezt a változatot fogod látni. (→‎Irodalom)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A vonóvezeték a mechanikus Vasúti biztosítóberendezések alkatrésze. A vonóvezeték az állítóközpontot köti össze a külső téren található vasúti berendezéssel (jelző, váltó). A vonóvezetéket az állítóközpontban egy emeltyű segítségével állítják, amely erő a vonóvezetéken keresztül közvetlenül továbbítódik az adott berendezés felé. A vonóvezeték Magyarországon egy 4 (jelzőkhöz, ellenőrző reteszekhez, kisiklasztósarukhoz) vagy 5 (váltókhoz) milliméter vastag kör keresztmetszetű tömör acél rúd. A vonóvezetékek végein egy hüvely segítségével szemet hajlítanak. A szembe lehet elhelyezni az úgynevezett C-kapcsot, amihez például egy vonóvezeték szabályzót vagy egy láncot, méghozzá úgynevezett kalibrált blokkláncot lehet illeszteni. Vonóvezeték-szakadás esetén a bevett javítási szokások között szerepel a két elszakadt rész olyan javítása, melynél a két szemet közvetlenül „egymásba” hajlítják. Mivel a tömör acélszál nem elég rugalmas és ismételt hajlításra fáradásos töréssel reagál, csak egyenes vagy nagyos kis hajlású beépítésű helyeken alkalmazható. Ha vonóvezetéknél irányváltása van szükség, azt a vonóvezetékbe iktatott lánccal oldják meg. A vonóvezeték hossza a környezeti hőmérséklettől függően változhat, hosszabb szakasz esetén jelentősen is. Mivel Magyarországon szélsőségesen nagy a hőingás, a vonóvezetékes berendezéseket rendszeresen kalibrálni kell, vagyis be kell állítani a megfelelő hosszt, amely a normális működést biztosítja.

Irodalom[szerkesztés]

  • Forgó János-Majoros Antal: Vasúti biztosítóberendezési szakmai ismeretek I. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1984.