Vita:Novák István (építészmérnök)

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Kit36a 11 évvel ezelőtt

Szeged megyei jogú város POLGÁRMESTERI Kabinet sajtóközleménye

Szeged város vezetése és Botka László polgármester mély megrendüléssel fogadta, hogy Novák István, Ybl– és Prima Primissima díjas építész, Szeged díszpolgára, a város volt főépítésze 2013. február harmadikán elhunyt.

„Személyében nemcsak az építész szakma, az építőművészet kiválóságát, számos szakmai díj, elismerés birtokosát, de olyan embert veszítettünk, aki minden munkájában a közösség érdekeit tartotta szem előtt. Büszke volt rá, hogy épületei – legyenek bár iskolák, templomok vagy akár üzletházak – soha nem csak elsődleges funkciójuknak felelnek meg, hanem valódi közösségi, sőt közösségformáló terekké válnak, olyan helyekké, ahol az emberek egymásra találnak, beszélgetnek, ahol megfogan a gondolat, otthonra talál a művészet, a kultúra és közösségi élménnyé válik a szórakozás” – fogalmazott a polgármester. A város számára megnyugtató, hogy azt a történelmi belvárost, amit Novák István Szeged „szalonjának” nevezett, és amelyet külsőségeiben is annak szeretett volna látni, még életében régi pompájában sikerült helyreállítani.

Novák István hitte és vallotta, hogy „sikeres város nélkül nincs sikeres főépítész”.

E mondatával köszönjük meg életművét és őrizzük kegyelettel emlékét.

Szeged város saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedik.

Szeged, 2013. február 4. Vécsey Ágnes, sajtófőnök

Kit36a vita 2013. február 6., 08:24 (CET) KTVálasz