Vita:Munkaerő
Új téma nyitása"A munkaerő különleges termelési tényező, mert nem választható el az azt birtokló embertől"
Nézetem szerint ez alapvető és megkülönböztető jegye a munkaerőnek.
Ám feltétlenül hozzá kell kapcsolni a munkának, mint a termelő folyamat meghatározó összetevőjének a sajátosságát. A következőről van szó: az ember a nap huszonnégy óráját kétféle tevékenységgel tölti el
1) a természet szükségletkielégítésre alkalmatlan tárgyait átalakítja szükségletkielégítésre alkalmas tárgyakká, termékekké - ezek a tevékenységek a munkák, a velük eltöltött idő a munkaidő;
2) a termékek segítségével kielégíti szükségleteit - ez a fogyasztás, a rá fordított idő (beleértve az alvásra fordítottat is) a szabadidő.
Ahogyan a munkaerő nem választható el a birtokosa személyétől, fordítva a munka, mint tevékenység éppenhogy áthárítható más emberekre, mig a szabadidő és az azt tartalmassá tevő fogyasztás nem.
A kettőből együtt következik a munkaérték-elmélet igazsága.
A termelés négy "klasszikus" szereplője a földbirtokos, a tőketulajdonos, a vállalkozó és a munkás.
A föld magántulajdona színtisztán erőszakon alapul. A föld úgy került magántulajdonba, hogy egyesek a Földgolyó felszínének egy-egy részét körbekerítették, és kijelentették, hogy az az övék, majd a többieket valamilyen erőszakkal rákényszerítették, hogy az erre való jogukat ismerjék el.
Mivel a föld szűkös erőforrás, rajta megvalósul a magántulajdon monopóliuma, azaz ha a hatékonyan megművelhető földek elfogytak, akkor másképpen, mint a föld kibérlése útján nem lehet termőföldhöz jutni. Így a munkások vagy a földbirtokos kényszerítése alatt művelik meg a földet (rabszolgaság) - ekkor a földbirtokos a föld termékét teljes egészében elsajátítja, de egy részét azonnal át is engedi a rabszolgáinak, hogy azok visszanyerjék munkaerejüket. Hogy ez a rész mekkora, azt kizárólag a rabszolgatartó földbirtokos dönti el. A másik lehetőség, hogy nem a munkásokat viszi a földjére, hanem a földet engedi át a munkásnak (jobbágy vagy bérlő) és a munkás által megtermelt termék egy részét erőszakkal elveszi tőle. Hogy mekkora részt, azt ebben az esetben is ő dönti el. Tehát az erőszakkal szerzett földet erőszak alapjául használva zsákmányolja ki a munkásokat. A felhalmozott termény a technika fejlődésével egyre inkább átalakul tőkejószággá. Ezt a tőkejószágot kétféleképpen lehet a földbirtokostól megszerezni, erőszakkal, vagy kereskedelem révén. A folyamat eredményeképpen a földbirtok elválik a tőketulajdontól, de a tőketulajdon a földbirtokot létrehozó erőszak talapzatán keletkezik (az "úgynevezett eredeti felhalmozás"). A technika további fejlődésével egyre bonyolultabbá váló termelő folyamat kifejleszti a negyedik szereplőt, a vállalkozót, aki eleinte ritkábban a földbirtokosok, gyakrabban a kereskedő-tőketulajdonosok közül kerül ki. A XIX. század végéig olyan szoros volt az összefonódás, hogy sem Marx, sem ellenfelei nem tudták a két szerepet egymástól elválasztatni és így született meg a tőkés alakja, aki egy személyben tőketulajdonos és vállalkozó. A XX. században általánossá váló részvénytársaságok tették világossá, hogy itt két önálló szerepkörről van szó. A polgári forradalmak kiharcolták a polgári jog érvényre jutását, a feudális előjogok eltörlését. Ám a polgári jog lényege, hogy tudniillik a termelési eszközök tulajdonosának joga van az eszközökkel megtermelt termék tulajdonára, maga is előjog csupán. Marx szófordulata a bérrabszolgaságról nem üres retorikai fordulat. A szabad és független munkás eladja egyetlen tulajdonát a munkaerejét a vállalkozónak. A vállalkozó ezt a tényezőt összehozza a többi tényezővel, a földdel és a tőketulajdonnal. A Földbirtokos-tőketulajdonos-vállalkozó triumvirátus tulajdonában lesz ekkor az összes termelési tényező, tehát a polgári jog fentebb emlitett alapelve szerint őket illeti a teljes megtermelt terméktömeg tulajdonjoga. Vagyis a polgári jog segítségével pontosan ugyanahhoz az eredményhez jutnak, mint a rabszolgatartó az erőszak segítségével: elsajátítják az egész terméktömeget. A különbség csupán az, hogy a munkásoknak a munkaerejük ujratermeléséhez szükséges visszaadandó rész nagyságát már a termelő folyamat előtt, szintén a polgári jog alapján, szerződésben rögzítették.
Ezek után a földjét bérbeadó földbirtokos nyugodtan elhagyhatja a termelés színterét és - a munkát a munkásra áthárítva - szinte korlátlan szabadidejét tetszése szerint felhasználhatja. Ugyanezt megteheti a tőketulajdonos is. A vállalkozó kicsit különbözik tőlük, hiszen a termelési tényezők összeillesztése, a termelési folyamat felügyelete maga is munka. Ám, mint ilyen szintén áthárítható másra. És itt vitatkozom a szócikkben szereplő megállapítással. Az ott említett "szellemi tőke" nem több, mint puszta eufémizmus. A vállalkozó megfelelően magas képzettségű munkásokra áthárítva a termelés szervezésének és felügyeletének munkafolyamatait a földbirtokoshoz és a tőketulajdonoshoz hasonlóan függetlenítheti magát a termeléstől és immár ő is azt tesz szinte korlátlanná vált szabadidejével, amit csak akar. Nem így a munkás, legyen szó akár primitív kétkezi munkásról, akár "fehérgalléros" "szellemi tőke tulajdonosról". Ő kénytelen a munkaerejével együtt a termelés helyszínén maradni (ez akkor is igaz, ha az otthon-munkával a termelés színterét kiterjesztették a munkás otthonára is, elvéve tőle a szabadidőnek még a színterét is). És ez nem csak neki lesz gond, de a vállalkozónak is. Hiszen a többi termelési tényezőnél szigorúan csak a technológiai feltételek betartására kell ügyelni, mig a munkaerő esetben - mivel annak tulajdonosa is ott téblábol a munkahelyen - egy sor olyasmivel is fogalkozni kell, aminek semmi köze a technológiához: WC, mosdó, öltöző, ebédlő, munkabiztonság, orvosi felügyelet, fűtés, világítás stb. Ez mind felesleges költség, ami rontja a versenyképességet. Tehát a vállalkozó igyekszik a munkaerőt minél jobban kiváltani az őt helyettesítő tényezőkkel, a gépekkel. A keletkező egyre feloldhatatlanabb ellentmondást jól jellemzi az anekdota:
Henry Ford az "autó-király" meghívja a szakszervezeti vezetőket az újonan felavatott automata üzemcsarnokába. Kaján mosollyal mutat körbe - Nos uraim! Ezekkel a gépekkel próbáljanak meg sztrájkot szervezni! Válaszul megszólal az egyik szakszervezetis, nem kevésbé kaján mosollyal - Uram! Ezeknek a gépeknek próbáljon meg autókat eladni!
Ez nagyon dióhéjban a marxi elmélet lényege - kicsit más mint a szócikk ide vonatkozó részében leírtak. Annak utolsó, harmadik bekezdése ennek fényében egyszerűen értelmetlen.