Szerkesztő:Raziel/Tervezetek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carl Barks-tervezet
Carl Barks 1982-ben
Carl Barks 1982-ben

A Carl Barks-tervezet célja Carl Barks nevezetes képregényeinek megnevezése, és azok önálló szócikkeihez felhasználható másodlagos források összegyűjtése. A tervezet egyben szerény tisztelgés is Carl Barks munkássága előtt.

Carl Barks (1901. március 27. – 2000. augusztus 25.) az amerikai Disney-képregények legismertebb és legkiemelkedőbb alkotója. Az 1940-es évektől kezdődően írta és rajzolta Donlad kacsa és családjának képregénykalandjait, de korának sok más alkotójához hasonlóan, ő is hosszú évekig a névtelenség homályában dolgozott. Jellegzetes többsíkú, humoros, ironikus és szatirikus történetei gyermekeket és felnőtteket egyaránt megragadtak, akik csak a „The Good Duck Artist” néven kezdték emlegetni az ismeretlen alkotót. Nem csak a kezdetben felszínes rajzfilmfigurának, Donald kacsának adott valódi személyiséget és jellemet, hanem több szereplővel is gyarapította annak történeteit, köztük Donald zsugori multimilliárdos rokonával, Dagobert bácsival. Bár Barks nem volt nagy utazó, szereplői gyakran éltek át kalandokat egzotikus helyeken, melyek valósághű ábrázolásához általában újságok és magazinok cikkei és fényképei szolgáltak forrásként.

Annak ellenére, hogy több mint negyed évszázadon át dolgozott a kacsa család kalandjain, Barks neve csak az 1960-as évek végén vált ismertté az olvasók számára világszerte. Teljesítményét még életében számos díjjal elismerték, munkássága és művei, melyekről több könyv, cikk és tanulmány is született, az őt követő képregényalkotók generációira voltak és vannak hatással.

Tovább a tervezethez

Szuperhős-tervezet
[[Fájl:{{{kép}}}|150px|Superman a Fleischer Studios 1941-es animációs sorozatában]]
Superman a Fleischer Studios 1941-es animációs sorozatában

A Szuperhős-tervezet célja az amerikai képregények legnevezetesebb, illetve legnépszerűbb szuperhőseinek megnevezése, és azok önálló szócikkeihez felhasználható másodlagos források összegyűjtése.

A szuperhős a mainstream amerikai képregény egy gyakori szereplőtípusa. Az ebben a kategóriába sorolt kitalált szereplők általában ember- vagy természetfeletti képességekkel rendelkeznek, melyet a jó érdekében használnak fel. A kutatók általában a szereplőtípus első képviselőjének, és a hozzá kapcsolódó sajátos műfaj megteremtőjének az 1938-ban feltűnt Supermant tekintik.

A műfaj és szereplőinek legsikeresebb időszaka Superman megjelenésétől a második világháború végéig terjed. Az 1950-es évek második felétől kezdődően ismét egyre dominánsabb szerephez jutottak a mainstream képregényekben, mely folyamat a 21. század elején is zajlik. Az évtizedek folyamán történeteik stílusa, a szuperhősök ábrázolása jelentős változásokon ment keresztül.

Tovább a tervezethez