Szerkesztő:Pánczél István

A Szigetköz fejlődéstörténete

A Szigetközt is magában foglaló Kisalföld területét a földtörténeti harmadkor végén a pliocén-korban a Pannon beltenger borította. A korszak végére azonban a tenger medencéje a széleken kavics, a belső részeken agyag, márga és finom homok rétegekkel feltöltődött, elsekélyesedett és helyén egy kiédesülő vizű tórendszer maradt vissza. Ekkor léptek a medencébe az Alpok és Kárpátok irányából érkező folyók, a Duna, a Morva, a Rába, a Vág és a Nyitra elődei, melyek esésüket elvesztve, lerakódó kavicsos-homokos hordalékukkal tovább töltötték a levantei korszakban viszonylag gyorsan süllyedő medencét. Folyás irányuk a maitól még eltért. 2,0-2,5 millió évvel ezelőtt az Ős-Duna az Alpok és Kárpátok vonulatát még Bruck környékén törte át és dél felé folytatta útját. Később a medence fokozatos feltöltődése miatt a folyók iránya megváltozott és a negyedkor kezdetén kb. 1 millió évvel ezelőtt a Duna már a Hainburgi-hegy és a Kis-Kárpátok között tört be a medencébe és kelet felé építette ki a medrét. Ezzel a térség mai vízrendszere kezdett kialakulni. A folyó a hegyek közül kilépve felső szakasz jellegét elvesztve átmeneti jellegűvé vált. Esése csökkent, hordalékát lerakta. Zátonyok képződtek, majd elmosódtak, lejjebb újra lerakódva, vándoroltak. Ha a növényzetnek sikerült tartósan megtelepedni a zátonyon, akkor azok szigetté váltak, ami a folyó medrét ágakra szabdalta, más irányba terelte. A medrek irányváltoztatását a bedőlt fák, fennakadt uszadék, alámosott és beszakadt partok, jégtorlaszok és az árvizek is elindíthatták. A folyót a saját maga által épített akadályok új medrek kialakítására késztették és ezáltal egyre nagyobb területre kiterjedő, legyezőszerűen szétágazó, majd összefutó szövevényes ágrendszer alakult ki. A lerakódott hordalék többször átrendeződött, kimosódott, miközben a finom hordalék távolabbra került. Így egy hordalékkúp alakult ki és ez, mivel a medence süllyedése még mindig tartott, néhol 200 m vastagságú kavicsréteg kialakulását eredményezte. Ez a folyamat jelenleg is tart. A hordalékkúp csúcsa Pozsony /Bratislava/ térségében van. Oldalait ma a Mosoni-Duna és az Érsekújvári Dunaág jelzi, alapja pedig a Győr-Gönyü-Guta /Kolorávó/ vonalon van. A legvastagabb kavicsréteg Mosonmagyaróvár térségében található, ettől távolodva a kavicsrétegek vékonyodnak, szemszerkezetük finomabbá válik. Jelenleg a hordalékkúp csúcsának - a Duna belépésének - tengerszintfeletti magassága 129 m, a kúp alapjának szintje pedig 110 m. A felszíne ~NY-DK irányban enyhén lejt. A hordalékkúp tengelyében folyó Duna Pozsony /1868 fkm/ - Szap /Palkovicovo/ /1810 fkm/ közötti szakaszán jelenleg még tetemes, 30-40 cm/km a folyó esése, de ez alatt a Rába vonalát követő mélységi törés vonaltól keletre az esés 10 cm/km-re csökken. Jelenleg ennek az eséstörésnek a környékén a legintenzívebb a hordaléklerakódás. Az Alpokból érkező Duna évezredeken át óriási hordaléktömeget szállított a síkságra, ebből a hordalákból épült fel a Szigetköz. A Duna lerakott hordalékával, ami különböző méretű kavicsból, homokból és iszapból állt, rendszeresen elrekesztette saját útját. Ilyenkor új irányba keresett lefolyást, így az elmúlt évezredek alatt gyakori volt a medervándorlás, a zátonyok, szigetek között mellékágak ezrei jöttek létre. A folyamatos hordaléklerakás miatt újabb és újabb zátonyok keletkeztek, amelyeken alacsony vízálláskor, ha szárazra kerültek, megtelepedett a növényzet. Az építő munka mellett a Duna állandóan rombolt is. Leginkább az áradások alkalmával változott gyorsan a táj, a víz rendkívüli erejével elmosta a szigetek oldalát. A medervándorlás miatt az egykori főágból mellékág lett, az elrekesztődött mellékágak lassan feltöltődtek, és így kialakult a Szigetköz jellemző arculata.

A Szigetköz felszíne

A Szigetköz hazánk egyik ismert kistája és egyben a legnagyobb szigete, amelyet a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna fog közre. Területe Rajkától Vénekig terjed (375 km²),hossza 52,5 km, alakja hosszúkás, szabálytalan, átlag szélessége 6-8 km. A lejtési viszonyainál fogva két részre, Felső- és Alsó-Szigetközre osztható. A két rész határvonala a sziget legkeskenyebb helyén, Ásványrárónál van. A Szigetköz felszínén ma három különböző térszín található, a magas ártér, az alacsony ártér és a futóhomok felszínek.

A magas ártér 4-6 m-re emelkedik a Duna 0 pontja fölé, ezek a Szigetköz legmagasabban fekvő pontjai, ezért ide épültek a falvak, itt találhatók a szántók, és a természetes növénytársulások közül itt élnek a keményfa ligeterdők.

Az alacsony árteret a Duna tartósan magas vízállása esetén már elborítja a víz, mert csak egy-két méterrel emelkedik a középszint fölé. Ide sorolható a hullámtér, valamint a mentett oldali holtágak.
A futóhomok felszínek területe nem számottevő a Szigetköz területén, de Győr egyik külső kerületében, Bácsán vannak a legnagyobb buckák, amelyeket az évek folyamán jórészt már beépítettek.

A Szigetköz éghajlata

A Szigetköz kontinentális éghajlatú tájegység, az Alfölddel összehasonlítva kiegyenlítettebb, mert közelebb fekszik az óceánhoz. A Szigetköz hazánk legszelesebb területe. Az Alpok és a Kárpátok által közrefogott Dévényi-kapu miatt az uralkodó szélirány északnyugati. A napsütéses órák száma magas, Mosonmagyaróvár környékén 1900 óra évente, Győrnél ez az érték már évi 2000 óra felett van.
A hőmérséklet éves átlaga 10 °C. A leghidegebb hónap január, a legmelegebb július. Az évi közepes hőingadozás 22 °C. Nyugatról keletre haladva kicsit csökken a csapadék évi átlaga, ezt a következőkben feltüntetett adatok igazolják.

• Dunakiliti: 591 mm/év
• Hédervár: 588 mm/év
• Győrzámoly: 532 mm/év
  

A Duna szabályozása a Szigetközben

A Szigetközi tájakon már korán megtelepedett az ember, a vizek élővilága eltartotta és a vizek labirintusa egyben védte is. Ugyanakkor az árvizek állandó veszélyforrást jelentettek a számára. A veszélyeket elsősorban a medervándorlás és a partszakadás jelentette. A Szigetközben élő emberek élete a vizekkel való folyamatos küzdéssel telt. A partokat kezdetben primitív módszerekkel védték, majd a későbbiekben az építkezésre nagy hangsúlyt fektettek, ezért a házakat 1-2 méter magas töltésekre építették, így a kisebb árhullámokat szárazon átvészelhették az ott lakók. A falvakat régen körtöltésekkel véddék, de ezek a nagy árvizek ellen nem túl sokat értek.
A már említett medervándorlás okozta a legnagyobb veszélyt a vizi közlekedésben, mivel ennek következtében rengeteg kis zátony alakult ki ami leghetetlenné tette a hajózást a Szigetköz Nagy-Duna szakaszán ezért a fő vizi közlekedés útvonala a Mosoni-Dunán volt. A Duna szabályozása A Duna és a mellékágak szabályozása a múlt század harmincas éveiben kezdõdött. Kezdetben egymástól független szakaszokon, hajózási célú beavatkozásokat hajtottak végre. A múlt század nyolcvanas éveiben kezdték meg a Felsõ-Duna átfogó szabályozása elsõ lépéseként a középvízi szabályozást. Az 1886-1896. évek között végrehajtott szabályozási munkálatokkal a Dunát az 1880-1790 fkm-ek közötti szakaszon kétoldali kõ vezetõ mûvek (párhuzammûvek) közé szorították. Új, állandó medret alakítottak ki, melyet enyhe kanyarulatokban és hosszú, egyenes szakaszokban vezettek. A nagyvízi szabályozás az árvízvédelmi töltések kiépítésébõl állt, mindkét parton eléggé szeszélyes vonalvezetéssel 1900-1904 között. 1907-ben megépült Rajkánál az ún. rajkai (csúnyi) zsilip, amely végérvényesen kizárta a Mosoni-Dunából a dunai árhullámokat. Az 1899-ben kezdett kisvízi szabályozás - megszakításokkal ugyan - 1940-ig tartott. A kisvízszabályozással együtt végrehajtották a mindkét oldali mellékágak részleges elzárását is. A munkák célja a középvízi szabályozás hatására kialakult meder elfajulásának megakadályozása volt. Ugyanezen célból a középvízi mûvek magasítását és mederkotrásokat is végeztek. Ezek a munkák eredményesek voltak ugyan a hajóút megjavítása szempontjából, de a Felsõ-Duna legégetõbb kérdését, a mederemelkedés geológiai folyamatát nem tudták megállítani. (Ez szó szerinti idézet Tõry Kálmántól.) Az 1950-es években a Duna Rajka-Gönyü közti szakaszán a szabályozási, fenntartási munkák csökkenése, illetve hiánya miatt a mûvek jelentõs része tönkrement, hatékonyságuk számottevõen csökkent. A Magyar-Csehszlovák Közös Mûszaki Bizottság tevékenysége keretében az 1963-1975. évek között jelentõs mértékû szabályozási munkák folytak: összesen 580 ezer m3 követ építettek be, és 6,0 millió m3 kavicsot kotortak ki. A munkák célja kedvezõ hordalékvonulás és hidraulikailag kedvezõ mederszelvény kialakítása volt, a Duna Bizottság ajánlásában szereplõ 25 dm mély és 120 m széles hajóút kialakításának figyelembevételével. A cél érdekében egységes partvonal kialakítását, a mellékágrendszerek rendezését és a középvízi meder szûkítését valósították meg a nagyarányú kõbeépítési és kotrási tevékenységgel. A Dunában az elterelést megelõzõ 20 évben végzett szabályozás eredményét a Rajka-Gönyü szakaszon átlagosan 3 cm/év medermélyüléssel lehet jellemezni. A Pozsony alatti nagy tömegû kavicskotrás miatt a medermélyülés magyar területen Rajka környékén jóval nagyobb mérvû volt, mint a Dunaremete alatti szakaszon. Kotrás nélkül, a természetes tendencia Rajka és Szap között 1,5 cm/év mederemelkedés, Szap és Gönyü között 8 cm/év mederemelkedés lett volna. A Duna elterelése elõtt közvetlenül a fõmederben fõként a hordaléklerakódás meggátlását szolgáló kotrásokat végezték, a mellékágakban pedig a bõs-nagymarosi vízlépcsõrendszer terveiben elõirányzott zárásokat valósították meg. A Duna elterelése A folyó elterelése és a különféle kárenyhítõ beavatkozások nagy mértékben átrajzolták a Szigetköz térképét, a változás napjainkban is tart. Mellékágak kiszáradtak, új csatornákat létesítettek, mind a hullámtérben, mind a mentett oldalon, tíznél is több új hidat telepítettek a hullámtéri ágakra. A hullámtérben az erdõket fokozott ütemben vágják.

A Duna elterelésének következményei a Szigetközben

A vízpótlás során az 1993-94-ben az ágrendszerekbe vezetett viszonylag csekély, állandó vízhozam nem okozott jelentõsebb változást a növényzettel részben benõtt, kötött medrû mellékágak morfológiájában. Az új átvágások, kotrások térségében új kimosódások, hordalék-lerakódások képzõdtek, élõ mederszakaszok alakultak ki. A bõsi erõmû alvízcsatornájának visszaduzzasztó hatása a mellékágakban is érvényesül: különösen az alsó ágrendszerekben alakultak ki pangó vízterek, amelyekben a kavicsos mederanyagot 1-2 m vastag iszapréteg borítja. Feliszapolódás ott következik be, ahol az áramló víz sebessége 0,15 m/s alá csökken. Megelõzéséhez el kellene érni, hogy a meder közepén az áramlás sebessége legalább 0,3-0,5 m/s legyen és ne alakuljanak ki nagyméretû, pangó vizû mederrészek. A hullámtéri mellékágakon keresztül 1995-tõl megvalósított vízpótlás a mellékágak medrének kedvezõtlen beszivárgási viszonyai és a fõmeder erõs talajvízleszívó hatása következtében sem mennyiségileg, sem minõségileg nem képes helyettesíteni a fõmeder korábbi talajvíztápláló szerepét. A fõmeder fenékküszöb fölötti szakaszát (1843-1851 fkm) korábban nagyméretû kopár kavicszátonyok jellemezték. Csupán a zátonyok pereménél, ahol bõvizû források fakadtak, telepedett meg dús lágyszárú növényzet. A fenékküszöb üzembe helyezése nyomán a vízszint 2,5-4,5 m-t emelkedett, a zátonyok víz alá kerültek. A mederszakasz továbbra is alapvetõen megcsapolja a talajvizet, és csak a jobb part mentén, közvetlenül a fenékküszöb fölött, mintegy 300-500 m hosszan észlelhetõ elszivárgás. A mérések szerint azonban a beszivárgási viszonyok itt is folyamatosan romlanak. Közvetlenül a fenékküszöb alatt (1841-1943 fkm) hosszanti kavicszátonyok képzõdtek a mederben, kissé lejjebb pedig - a kiliti duzzasztómû alvízcsatornájának visszaduzzasztó hatása miatt - a partok mellett iszaplerakódás kezdõdött. Ez a mederszakasz korábban is megcsapolta a talajvizet - most a fakadások még intenzívebbé váltak. A fõmeder középsõ szakaszának (1825-1841 fkm) nagyméretû szegélyzátonyait dús növényzet borítja, közöttük a kavicsra vékony finomhomokos-kõzetlisztes takaró rakódott. A meder állandóan megcsapoló jellegû; a visszaszivárgó erõsen anaerob vizekbõl vasas-mangános bevonat csapódik ki a meder kavicsaira. A bõsi erõmû alvízcsatornája által visszaduzzasztott szakasz fölsõ része (1820-1825 fkm) ugyancsak tartósan megcsapoló jellegû. A partszéleken nagy mértékû föliszapolódás észlelhetõ. Az egykor tiszta kavicsos mederfelületekre az elmúlt évek során 5-15 cm vastag, kellemetlen szagú, rothadó szerves anyagban dús iszap rakódott.

Források:

www.szigetköz.hu
www.termeszetvedelem.hu
Alexay Zoltán: Szigetköz, ember és táj
Alexay Zoltán: Változó Szigetköz
Bulla B. Magyarország természeti tájai
Bulla B. Magyarország természeti földrajza
Érsek I.: A szigetköz története
Dr. Göcsei Imre: A Szigetköz természetföldrajza