Szerkesztő:Pál Léda/próbalap

Az együttesség interakciós kötelmei által teremtett társas-társadalmi beágyazottság hozza létre az ember mozgásterét, melynek kihívásaira személyében kell reagálnia, és azt magának kell alakítania. Az emberi szituációra lényegénél fogva jellemző meghatározatlanság meghatározássá való alakítása során a cselekvési folyamat megismerési folyamatba ágyazódik. Az ítéletalkotás a megismerés emblematikus fázisa, amelytől elválaszthatatlan az előzmények és következmények tudásként jellemezhető egysége.

TÁRSADALMI ÍTÉLETALKOTÁS

Az együttesség interakciós kötelmei által teremtett társas-társadalmi beágyazottság hozza létre az ember mozgásterét, melynek kihívásaira személyében kell reagálnia, és azt magának kell alakítania. Az emberi szituációra lényegénél fogva jellemző meghatározatlanság meghatározássá való alakítása során a cselekvési folyamat megismerési folyamatba ágyazódik. Az ítéletalkotás a megismerés emblematikus fázisa, amelytől elválaszthatatlan az előzmények és következmények tudásként jellemezhető egysége.

1. SÉMA ÉS TUDÁS

Pszichológiailag tekintve, a tudás az információ felfogásának, feldolgozásának és kezelésének a foglalata. Az észlelés, az emlékezés, a tanulás, a gondolkodás és a képzelet működései eredményezik a tudást. Mint arra már korábban rámutattunk, a pszichológia kognitív fordulata nyomán előtérbe került az az álláspont, miszerint az emberi megismerés nem egyszerűen leképezi a környező valóságot, hanem annak részét képezve egyidejűleg alakítja, formálja is azt, amit az ember valóságként él meg. Társadalmi ítéletalkotásról beszélve világosan kell látnunk, hogy nem általában véve a megismerésről, hanem annak speciális, kollektív vonatkozásairól lehet csak szó. A társadalmi ítéletalkotást meghatározó, kollektív úton létrehozott képzeteket vizsgálva már Durkheim észrevette, hogy e képzetek esetében a kollektív összetevő három síkon jelentkezik.

1. MEGISMERÉS ÉS KOLLEKTIVITÁS

Az ítéletalkotás tárgya. Szociálpszichológiai szempontból akkor beszélünk társadalmi ítéletalkotásról, ha az a történelmi-társadalmi-kulturális értelemben vett valóság megértésére szolgáló tudáson alapul. Festinger szerint ebben az esetben az számít valóságnak, amit mások gondolnak, mondanak vagy tesznek. A valóság ebben az esetben társadalmi összehasonlítás eredményeként keletkező tudás terméke, mellyel szögesen szemben áll a természeti valóság, melyről a személy empirikusan ellenőrizhető, folyamatosan korrigálható tudást szerezhet. Annak a kijelentésnek az esetében, hogy „Minneapolisban az emberek hidegen viselkednek”, társadalmilag formált valóságra vonatkozó ítéletről beszélünk, szemben azzal a kijelentéssel, miszerint „Minneapolisban a telek hidegek”, mely a természeti értelemben vett valóságra vonatkozik.

1. SZOCIÁLIS REPREZENTÁCIÓ

Az európai szociálpszichológiában Durkheim nyomán bontakozott ki a társadalmi ítéletalkotást lehetővé tevő közvetítések elmélete, melynek középponti szakkifejezése a szociális reprezentáció. Az elmélet kidolgozója, S. Moscovici szerint a tradicionális társadalmakban élő emberek számára a mítoszok és a hiedelmek biztos információs és szabályozó támpontokat képeztek a társadalmi és természeti világban való eligazodáshoz. A mindenkori politikai, gazdasági és kulturális változások hatására a szociális reprezentációk gazdag repertoárja folyamatosan változik, miáltal az emberekben az az illúzió keletkezik, hogy lépést tartanak a változásokkal. A szociális reprezentációk elsajátítása, működése elválaszthatatlan az emberek egymás közti érintkezésétől, melynek során folyamatosan módosulnak és újraalakulnak a társalgás adta szerepek révén. A szociális reprezentációk anyaga részint a társadalmi kommunikáció színterein forgalmazott szisztematikus elméletekből és ideológiákból való, részint pedig a tömegkommunikációs eszközök által közvetített tömegkultúrából eredeztethető, mely az ellenkultúra és a magaskultúra egyes elemeinek átvétele révén maga is folytonosan bővül, alakul, változik.