Szerkesztő:Molnárné

Direktívumok

Minden kijelentő vagy kérdő mondat cselekvésre szóló utasításként értelmezhető, ha az ágens a mi, valaki, vagy nincs ágens, vagy egy olyan tevékenységre utal, ami a címzett kötelességéhez tartozik. Olyan megnyilatkozásokat értelmezünk továbbá direktívum alatt amelyek megszegik a szövegrelevancia szabályait, vagy szerkezetileg, illetve intonációsan jelöltek, illetve olyan cselekvésre utalnak, amelyek a címzettek számára tilosak vagy kötelezők. Ha a forma nem felel meg a kontextusnak, a megnyilatkozás egyáltalán nem értelmezhető direktívumként. Vanderveken 1988-ban a direktív illokúciós aktusról a következő megállapításokat teszi: - illokúciós cél: direktív ( egy cselekvés végrehajtása) - illokúciós erő: direktív (széles skálát ölel fel) - propozicionális tartalom: a hallgató jövőbeni cselekvése (Q) - előfeltétel: a hallgató (H) képes (Q) végrehajtására - őszinteségi feltétel: a beszélő (B) valóban akarja, hogy a hallgató (H) az adott cselekvést (Q) végrehajtsa - szintaktikai megvalósulás: általában felszólító jellegű megnyilatkozások Kéréseknek 4 előfeltétele ismeretes: o szükséglet, o képesség, o kötelezettség, o jogok. Természetesen van olyan megnyilatkozás, amelyikben valamelyik vagy mindegyik hiányzik. Ez utóbbira példa az a meglehetősen extrém kérés, hogy „dögölj meg!” – nem szükséges, a hallgató nem képes megtenni, nem köteles így tenni és a beszélőnek nincs joga ezt kérni.

a direktívumok fajtái

A legtöbb vizsgálat, amely a direktív beszédaktusok kifejezésére alkalmas nyelvi eszközöket elemzi a második személyű direktívákra fókuszál. Holott nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a megfigyelés azt mutatja, hogy a direktívumok öt kategóriája különböztethető meg annak alapján, hogy ki a beszélő és a cselekvés majdani végrehajtója. Ennek alapján – horizontálisan - öt csoportba oszthatóak a direktívumok: 1, első személyű direktívum 2, második személyű direktívum 3, kölcsönös direktívum 4, harmadik személyű direktívum 5, együttes direktívum Az elsőszemélyű direktívum alatt azt értem, amikor az akarat megfogalmazója és végrehajtója ugyanaz a személy. Például: ehetnékem van. Ebben az esetben a hallgató felé semmilyen elvárás, kérés, tanács nem hangzik el, a beszélő csak informálja hallgatóját a saját szándékairól. Ezzel ellentétben a második személyű direktívum az, ahol a beszélő megfogalmazza elvárásait, javaslatait, tanácsait, parancsait a hallgató felé, ugyanakkor ő ebben a cselekvésben semmilyen módon nem vesz részt. Például, amikor az édesanya azt mondja a kisgyermeknek ebédkor, hogy „edd meg a spenótot!” A felszólításban, az édesanya akarata a hallgatóra vonatkozóan fogalmazódik meg, a hallgató az, akinek ezt végre kell hajtani, vagy célszerű végrehajtani, maga a beszélő a megfogalmazott cselekvésben semmilyen módon nem vesz részt. Természetesen ez a direktíva több hallgató esetére is fennáll, nem feltétlen kell egyes szám második személyű felszólításnak lennie, igaz ez a többes számú felszólításokra is. A kölcsönös direktívum azért került a második és a harmadik személyű direktívumok közé, mert az abban megfogalmazott cselekvés a beszélőre és a hallgatóra egyaránt vonatkozik, mindketten rész vesznek a cselekvésben. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem ugyanolyan módon, nem ugyanazt a cselekvést hajtják végre, ebből kifolyólag nem azonosítható a többes szám első személyű „menjünk moziba!” típusú felszólításokkal. Ebben az esetben a beszélő és hallgató ugyanazt a „menés” aktusát hajtja végre. Kölcsönös direktívumok osztályába tartoznak az olyan típusú megnyilatkozások, mint a „fizess most te!” felszólítás, ami elhangozhat egy étteremben az ebéd elfogyasztása után. Ezzel a megnyilatkozással a beszélő egyszerre közli azt, hogy ő nem szándékozik fizetni, nem akar rész venni a fizetés aktusában, míg kéri hallgatóját, hogy ő tegye ezt meg. Nagyon gyakran ennek kifejezése második személyű imperativussal történik. Jól érzékelhető a különbség a második személyű és a kölcsönös direktívum között, míg a második személyű direktívum esetében a beszélő semmilyen szinten nem érintett a cselekvésben addig a kölcsönösben igen. Számtalanszor az ellentétes cselekvés végrehajtásának akaratát fogalmazza meg. A fenti példánál maradva a beszélő arra kéri hallgatóját, hogy fizesse ki a számlát, egyben pedig megfogalmazza a „nem fizetés” aktusát, amit ő kíván végrehajtani. Harmadik személyű direktívumról, akkor beszélhetünk, ha a beszélő által megfogalmazott szándék se nem a beszélőre, se nem a hallgatóra, hanem egy harmadik személyre, esetleg a beszélgetésben részt sem vevő emberre vonatkozik. Erre az „írja meg János a levelet!” típusú felszólítás szolgálhat példaként. Együttes direktívumnak azt a megnyilatkozást lehet tartani, amikor a beszélő a hallgatóval együtt kíván valamit megtenni. Ebben az esetben a megnyilatkozás mindig két tényezőre bontható fel, az egyik, ami a beszélő akaratát fejezi ki, a másik pedig az, hogy a beszélő kéri a hallgató(i)t, arra, hogy legyen(ek) társa(i) az adott cselekvésben. Például a „menjünk moziba!” típusú megnyilatkozás. Ebben az esetben a beszélő kifejezi abbéli szándékát, hogy moziba szeretne menni, és egyben kéri a hallgatót, hogy tartson vele. Nem ismeretlen az a jelenség, amikor egy mondaton belül többféle direktívum is feltűnik. Ha a férj így szól a feleségéhez: „gyere, átölellek” akkor ez a megnyilatkozás tartalmaz min. egy első és egy második személyű direktívumot. HA kettőjük között ez konvencionálisan a vigasztalást szolgálja, akkor egy harmadik akarta is jelen van, a vigasztalás szándéka. Mind az öt esetben a szándék kifejezése történhet direkt, indirekt vagy abszolút indirekt módon. Tekintettel arra, hogy a nyelv nem ismer különböző eszközöket a különböző direktívumok kifejezésére, nem érdemes mindegyik vizsgálatát elvégezni, elegendő csak a második személyűét, hiszen ennek a legszélesebb, legkiterjedtebb a módja, és egyben ez a leggyakrabban használt direktívum is. A direktívumokat szolgáló nyelvi eszközök

Susan Ervin Trip:

Szükséglet kijelentések: „Kellene egy gyufa”

Felszólítások: „Adj egy gyufát”

Beágyazott felszólítások:„Tudnál gyufát adni?”

Engedély dírektívum: „Kaphatnék gyufát?”

Kérdő direktívum: „Van gyufád?”

Célzás: „Elfogyott a gyufa.”

Szükséglet kijelentések különböző rangú emberek közt jelennek meg, főképp munkahelyen, ahol világos, hogy kinek mi a kötelessége, és a feljebbvaló szükségleteinek kijelentése kötelezettséget jelent az alárendelt számára. Családokban is megjelennek a szükséglet kijelentések, amikor van arra remény, hogy a hallgató reagálni fog. Wisner megfigyelte, hogy a rangban lefelé irányuló megszólítások gyakran felszólítások, rangban felfelé azonban sohasem szükséglet kifejezés, vagy felszólítás. Orvosok ápolónőkhöz jelenre utalással felszólításokat használnak, mi direktívumokat azonban jövőre utalással. Teaford sokkal több célzást talált jól összeillő férfi csoportban, mint összeférhetetlen női csoportban. Összeférhetetlen csoportokban az udvarias eszközök eltávolítás célját szolgálják. A normától való eltérés társadalmi értelmezést kap, az alázatosság ugyanolyan támadó lehet, mint a durvaság.

''LAkoff

Lakoff a direktívumok teljesülésének három maximáját állította fel: o a szükség o a vágy o a lehetőség maximája. Ezen maximák figyelembe vételével osztályozta a direktívumokat:

A szükség maximáját elégíti ki a

1, szükség állítása – annak a ténynek a kifejezésre juttatása hogy a beszédaktus elvégzése szükséges.(„meg kell kérjelek, hogy csukd be az ablakot.”) 2, a szükség megkérdezése annak a ténynek a megkérdezése hogy a beszédaktus elvégzése szükséges -e („szükséges, hogy megkérjelek arra, hogy csukd be az ablakot?”) 3, ekvivalens beszédaktusra való rákérdezés – annak a megkérdezése, hogy valamely ekvivalens beszédaktust már végrehajtottak-e mások. („megkért már valaki arra, hogy vidd ki a szemetet?”) 4, jövőre ható kérdés - afelől való érdeklődés, hogy valamely szándékolt hatás megjelenhet- e a beszédaktus nélkül („tervezed, hogy kiviszed a szemetet?”) 5, múltra ható kérdés- afelől való érdeklődés, hogy valamely szándékolt hatás megjelent- e már a beszédaktus nélkül („Kivitted a szemetet?”)

A vágy maximáját kielégítő direktívumok

1, a vágy állítása – annak a kifejezésre juttatása, hogy némely kívánatos eredmény elérhető, vagy nemkívánatos elkerülhető a beszédaktus elvégzésének eredményeként. („boldogabb lennék ha bebizonyítanád azokat az adatokat.”) 2, ajánlatos kérdés - annak a megkérdezése, hogy némely kívánatos eredmény elérhető -e, vagy nemkívánatos elkerülhető-e a beszédaktus elvégzésének eredményeként. (boldogabb („több fény lesz, ha ezt arrébb teszed?”) 3, nem ajánlatos kérdés – annak a megkérdezése, hogy valamely nemkívánatos eredmény elképzelhető-e a beszédaktus kivitelezése után. („megsértelek, ha kölcsönkérek tőled egy kis pénzt?”)

A lehetőség maximája

1, A kérés kifejezésre juttatása („Azt szeretném, ha megöntöznéd a virágokat.”) 2, hallgató orientált kérés („nem akarod becsukni az ablakot?”) 3, jelöletlen kérés- a beszédaktus előfeltételének témájának jelöletlen kérdése („Most te vagy a soros a mosogatásban?”) 4, jelöletlen állítás - a beszédaktus előfeltételének témájának jelöletlen állítása („most te vagy a soros a mosogatásban”.) 5, felajánlás – felszólító mód, aminek célpontja a hallgató („vegyél süteményt!”) 6, vegyes kérdés – amikor is a beszélő valamely hallgatóra irányuló tevékenységgel kapcsolatban felelősséget vállal. („elfogadnád, ha elvinnélek a repülőtérre?”)

Gibbs

Gibbs (1981) tizenháromféle stratégiát talált kutatásai során: 1, vágy, akarat kifejezése- Azt szeretném, hogy… 2, képességre vonatkozó kérdés – Tudnál….? 3, konstaív megnyilatkozás – ez az én labdám. 4, engedélykérés- kinyithatom? 5, direkt kérdés – Mennyi az idő? 6, a kívánt cselekvéshez kapcsolódó egyetlen főnév megnevezése – Ebéd 7, birtoklásra vonatkozó kérdés – Van tollad? 8, direkt felszólítás- adj ennem! 9, felajánlás - nem bánnád, ha..? 10, elkötelezés - lennél szíves…? 11, egyedi esetek - mit szólnál…? 12,beágyazás - kíváncsi lennék megtennéd-e. 13, kötelességre figyelmeztetés – nem kellett volna elmosogatnod?

Blum-Kulka

Blum-Kulka empirikus úton történt kutatása alapján kilenc fajta stratégiát állított fel: 1, Származtatott mód – Mosogass el! 2, Explicit performatívum - Arra kérlek, hogy mosogass el. 3, Beágyazott performatívum- El kell, hogy kérjem a tollad. 4, Jövő idejű állító mondat – Ki fogsz menni! 5, Akaratnyilvánítás – Úgy szeretném, ha békén hagynál. 6, Javaslattevés – Mit szólnál egy sétához? 7, Hajlandóságra irányuló kérdés – Nem bánnád, ha ma te mosogatnál? 8, Erős célzás – Koszosan hagytad a konyhát. 9, Enyhe célzás – Nekem kell itt békét teremtenem. Blum-Kulka ezeket a nyelvi eszközöket besorolja o direkt o konvencionálisan indirekt o nem-konvencionálisan indirekt kategóriákba.

Blum-Kulka hangsúlyozta, hogy az indirekt kifejező eszközök mindesetben magunkban hordoznak egyfajta pragmatikai többértelműséget. A nem-konvencionális indirektség ezt a többértelműséget a beszélő jelentés szintjén éri el, emiatt homályos is lehet a hallgató számára. Úgy fogalmazhatnánk, hogy a nem-konvencionális indirekt módon kifejezett direktívumok csak egy kis közösség számára dekódolhatóak egyértelműen, ha egyáltalán dekódolhatóak, ellentétben a konvencionális indirekt megnyilatkozásokkal, amelyek egy nagyobb, akár társadalmi szintű közérthetőséget hordoznak magukban. Feltétlen meg kell említeni Blum-Kulkának azt a gondolatmenetét, miszeint a kérést nagyon gyakran valamilyenfajta megszólítás előzi meg, ami a figyelem felkeltés kommunikációs funkcióját szolgálja. Ez leginkább cím, rang, név említésével történik. Ezt követheti az „elérhetőség” ellenőrzése olyan kérdésekkel, mint „ráérsz?”. Ezt követi a fej aktus, amely két dimenziót érint, a stratégia típust és a kilátást.

Krékits

Krékits a direktívumokat pszichológiai szemszögből vizsgálta, jobbára a beszélő és hallgatója közti viszonyt elemezte és ehhez rendelte hozzá azokat a nyelvi eszközöket, amelyek realizálhatják az adott direktívumot. Krékits a vizsgálódását orosz nyelven tette meg, ezért a nyelvi eszközöket itt most nem kívánom felsorakoztatni, csak a direktívumok kategorizálására koncentrálnék. Teszem ezt abból az okból, mivel az orosz nyelvben a befejezett és a folyamatos igeszemlélet (совершенный – несовершенный вид), a magyarban csak nehézkesen adható át, és ebben a dolgozatban ez a kérdés nem is releváns. Krékits tehát az alábbi kategóriákat állította fel: Kérés, javaslat, tanács, ajánlás, meghívás, felszólítás, figyelmeztetés, intés, követelés, utasítás, megbízás, tiltás valamint engedély. Krékits felhívta a figyelmet arra, hogy nem verbatim formák is képesek direktív funkcióban állni, pl. bocsánat. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ezek a formák szinte mindig elliptikus mondatok. Ezenkívül megállapította, hogy a direktívumok explicit, implicit, és hibrid módon kerülhetnek kifejezésre. Hibridnek tartotta a performatív igét és imperativust tartalmazó megnyilatkozást. (pl.: arra kérem önt, menjen ki.) Krékits felhívta a figyelmet arra, hogy az engedély nem teljesen egyértelmű nyelvi kategória. Ezzel kapcsolatban az alábbi kategóriákat állította fel: 1, feltételes engedély 2, erős engedély 3, hangsúlyos engedély 4, kérés típusú engedély 5, javaslat típusú engedély

Mihalovics

Mihalovics az előzőekhez hozzátette, hogy az indulatszavak, sőt a nemverbális elemek is képesek meglehetősen nagy illokúciós erővel bíró direktívumot kifejezni. Természetesen ezek már a nem nyelvi kategóriába tartoznak. Ezt a sort számtalan szemiotikai elemmel ki lehetne bővíteni, hogy csak egy példát említsünk a közlekedési táblákkal Az empirikus tapasztalat azt mutatja, hogy az orális megnyilatkozásokban a direktívumok kifejezésére használt nyelvi eszközök mindig szélesebb skálán mozognak, mint az írott szövegek esetében. Elmondható, hogy minden műfajnak megvan a maga nyelvi eszköz készlete, amelyből válogat konkrét szituációkban.

Molnárné által feltárt nyelvi eszközök

A fentiekben bemutatásra kerültek azok a nézetek, amelyek azon nyelvi eszközöket vizsgálták, amelyek a direktívumok kifejezésére szolgálhatnak. Magától értetődik, hogy ezen nyelvi eszközök skálája a nyelvektől függően meglehetősen változó lehet. Molnárné az alábbiakban azokat a nyelvi eszközöket kívánja felsorakoztatni, amelyek a magyar nyelvben rendelkezésre állnak a kérés kifejezésére, de eddig elkerülték a kutatók figyelmét. Nem kerülnek felsorolásra a már mások által leírt nyelvi eszközök.

Konvencionálisan indirekt

o feltételes mondattal: „Én a helyedben kimennék”. A feltételes mondatok között kétfélét lehet megkülönböztetni. Az egyik, amikor a beszélő úgy fejezi ki akaratát a hallgatója felé, hogy a cselekvés elvégzése cserében megígér valamit, amit ő fog teljesíteni. Például: „ha megírod a leckéd, olvasok neked.”, azaz arra kéri a hallgatóját, hogy írja meg a leckéjét, egyben kifejezésre juttatja, hogy ezt követően, ő is hajlandóságot mutat valamit a hallgatónak megtenni, adott esetben olvasni. Ennek a típusú feltételes módnak legextrémebb véglete a fenyegetés: ha nem fejezi be, kolléga, a jelentést ma délután 4-re, meg kell válnunk egymástól” A második fajta feltételes mondat, ami direktívaként működhet, az „én nem mennék oda.” Típusú megnyilatkozás, amikor is a beszélő tanácsát feltételes mondattal fejezi ki, de ebben az esetben semmilyen feltételt ő maga nem szab. o -hat, -het alakot viselő igék, látszólag megengedő mondatokban: „Azért te is elmosogathatsz”

o a „szokott” ige mondatba ágyazásával: „Nem szoktunk leves előtt inni”

o iróniával: „Nem tudnád még hangosabban hallgatni a magnót?”

o a nem kívánt, vagy tiltani kívánt cselekvés következményeire való figyelmeztetéssel: „Ezen az asztalon minden a helyén van, aki bármit is elmozdít az életével játszik!” Ez a fajta direktívum a tiltást szolgálja.

o határozói igenévvel, általában egy imperativus mellett, egy mondatban: „Fennállva kérjük Isten áldását!” ezzel arra buzdítva a lelkész a gyülekezetet, hogy álljon fel, és kérje Isten áldását! Ez stílusában kicsit emelkedett, a hétköznapi beszédhelyzetekben nem gyakori előfordulása a direktívumoknak.

o hasonlattal: „úgy ülsz ott, mint macska a köcsögszárítón.” Implikálva azt, hogy a hallgató üljön egyenesen.

o a kívánt, de még meg nem tett cselekvés megköszönése: „köszönjük, hogy itt megállt.” Ez jobbára írott nyelvben fordul elő, például egy bankban a pénztártól megfelelő távolságra lévő táblán olvasható. A beszélt nyelvben ez a fajta direktivum cinikus is lehet: „köszönöm, hogy elmosogattál!” ezzel azt fejezve ki, hogy „nem bántam volna ha elmosogatsz.”

o Feliratokkal: Az a felirat, hogy „női WC” kifejezi a férfiak belépési tiléalmát. Nem-konvencionálisan indirekt mód

o közmondással, szólással: „Okos enged, szamár szenved”

o valamilyen idézettel, bölcsességgel: „Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget”

o a Bibliában tipikusan előforduló példabeszéddel.

o Azzal az ugyan felszólító módú mondattal, hogy: „Csinálj, amit akarsz!” szinte mindig a saját akaratunk végrehajtatásának szándékát fejezzük ki.

o egy harmadik, a beszélgetésben részt nem vevő személy vagy annak körülményeinek jellemzésével: „ma rossz kedve van” „ma idegtépő napja van” Ha két kolleganő beszélget arról, hogy be kellene menni a főnökhöz és kérni tőle haladékot a munka elvégzésének határidejét illetőleg, és ha az egyik, a fenti mondatot mondja, akkor ez javaslat tétel arra nézve, hogy az adott időpont erre nézve nem a legaktuálisabb.

o Adott pillanatban folyamatban lévő cselekvés megnevezésével: „Tárgyalok” Ha a főnök kinéz a szobájából és a hangosan csicsergő titkárnőknek azt mondja, hogy „tárgyalok”, akkor ez egyértelműen arra való utasítás, hogy maradjanak csendben, vagy halkabban beszéljenek.

o Narratívával: Abban az esetben ha valaki tanácsot kér, és erre a partner elmeséli egy hasonló szituációban lezajlott történetét, akkor ezzel irányt is mutat a szerinte kívánatos cselekvés felé. Például, ha valaki arról panaszkodik, hogy a szomszédjának kutyája mindig átjár az ő kertjébe, pedig már számtalanszor figyelmeztette a szomszédot, és kéri hallgatóját, hogy adjon erre nézve tanácsot. A beszélgető partner erre előadhatja történetét, hogy ő hasonló szituációt élt meg, és egyszerűen azt a megoldást választotta, hogy kitett némi patkánymérget a kertbe. Eztán pedig a döglött állatot átdobta a szomszédhoz. Ez az elbeszélés indirekten azt a tanácsot juttatja kifejezésre, hogy a tanácskérő is így cselekedjen. Ez a fajta direktívum használata gyakori a diktatúrák idején írt szépirodalomi művekben is, amikor e szerző csak implicit módon fejhette ki akaratát.

o egyetlen főnév kiejtésével, ami valamilyen logikai módon kapcsolódik a kívánt cselekvéshez. Például: „Ebéd” Ha délidőben akár az édesanya otthon, akár valamelyik kolléga a munkahelyen kiejti ezt a főnevet, akkor mindenki számára érthető, hogy azt fejezi ki vele, hogy „menjenek ebédelni”.

o A megkívánt cselekvéshez valamilyen logikai módon köthető tárgy létezésére való utalással: „van törvénykönyv” Például az alábbi szituációban: A: - János, légy szíves mondd meg, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni! B:- van egyházi törvénykönyv. Ezzel az egzisztenciális kvantorral rendelkező megnyilatkozással B azt fejezte ki, hogy A nézzen utána a törvénykönyvben.

Ez a felsorolás természetesen felveti a már annyit vitatott kérdést, a „mondattípus = illokúciós típus” megközelítését. Sadock és Zwicky 1985-ben felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos mondattípusok bizonyos konvenconálisan elfogadott beszédaktusok betöltésére alkalmasak. Risselada ezt elveti, mondván, hogy minden nyelvben megtalálhatóak azok az univerzális nyelvi eszközök, amelyek egy-egy konkrét illokúciós célt képesek betölteni. Felhozza még az elmélet ellen azt is, hogy ebben az esetben a mondat típusa meghatározza az illokúciós célt, függetlenül a nyelven kívüli tényezőktől. Risselda szerint ha elfogadnánk Sadock álláspontját, akkor csak a szó szerinti értelmezés valósulhatna meg.Molnárné álláspontja az, hogy egy nyelvet fel lehet térképezni az akaratkifejező nyelvi eszközei szempontjából is, azaz nem lehet meglepő, ha olyan mondattípus funkcionál direktívumként, ami más nyelvekben nem (például az oroszban a szoversennüj – neszoversennüj vid < совершенный вид - несовершенный вид > más és más direktív funkciót tölthet be), ugyanakkor ennek a feltérképezésnek apró részletességgel ki kell terjednie a nyelven kívüli tényezőkre is.

1.8. a direktívumok vertikális osztályzása Mihalovics 1998-ban a volitív-direktív beszédaktusok osztályzására tett kísérletet. Ő ezt az osztályzást az illokúciós erő alapján tette meg, amelyet Molnráné álláspontja alapján vertikálisnak is lehet nevezni. Mihalovics az alábbi ábrát készítette:

+1. meghatalmazás

+2. sugalmazás

+3. ajánlat – tanács - javaslat

+4. buzdítás

+5. kérés

+6. könyörgés

+7 sürgetés

+8. követelés

+9. rendelkezés

+10. parancs - előírás

+11. kényszer

+12. erőszak

0. megengedés

-1. lebeszélés

-2. akadályozás

-3. tiltás

-4. megtiltás

Mihalovics mindegyik illokúciós célhoz egy-egy igét is rendelt, amivel természetesen nem lehet egyetérteni, hiszen ezzel könnyű beleesni az austini hibába, aki szintén nem beszédaktusokat, sokkal inkább igéket vizsgált. A Mihalovics féle ábráról a Molnárné hiányolja a fenyegetést, ami szintén egy volitív-direktív beszédaktus. Molnárné nem ért egyet a sürgetés ide sorolásával sem. Amennyiben Mihalovics a sürgetés alatt a „siess már!” megnyilatkozást érti, annyiban úgy vélem ez kérés, tanács, figyelmeztetés, parancs- függően a beszédhelyzettől és az intonációtól. Amennyiben a sürgetés a beszélő ismétlődő próbálkozása arra nézve, hogy a hallgatót rábírja valamilyen akcióra, abban az esetben a tanács-javaslat kategóriáját képezheti. Molnárné Krékits (1986) csoportosítását alapul véve a direktívumokat vertikálisan – azaz illokúciós erejük alapján – az alábbi módon kategórizálja:

+4. követelés

+3. kérés

+2. javaslat

+1. figyelmeztetés

0. engedélyezés

-1. tiltás

Az alábbi kategóriák számtalan alkategóriát tartalmaznak, amelyeket szintén illokúciós erejük alapján rendszerbe lehet foglalni:

Követelés

Erőszak

Fenyegetés

Parancs

Elrendelés

Kérés

Felszólítás

Kérlelés

könyörgés

Esedezés

Javaslat

Ajánlás

Tanács

Figyelmeztetés

Óvás

Intés

Engedélyezés

Jóváhagyás

Tiltás

Lebeszélés

Akadályozás

megtiltás

Az összetett direktívumok Már Searle is rámutatott arra a tényre, hogy egyetlen megnyilatkozás különböző illokúciós aktus végrehajtását is alkothatja egy időben. Clark és Carlson ezt kibővítette. Ezenkívül még több olyan konvencionális, és nem-konvencionális direktívum ismeretes, amely egyetlen megnyilatkozásban több direktívumot is magába sűrít. Ennek három fajtája különböztethető meg:

o több címzetthez szóló direktívumok (Clark és Carlson eredménye)

o egymással ellentétes irányú cselekvést kifejező direktívumok

o konvencionális és nem-konvencionális tulajdonságokat egyaránt hordozó direktívumok.

Abban az esetben, ha a feleség egy vendégség alkalmával így szól a férjéhez és egy másik vendéghez: „most már tényleg későre jár.” Ezzel mind a vendégnek, mind a férjének kijelentést tesz. A vendégnek közvetve használja a kijelentést, hogy ellentmondjon, ezzel szemben a férjéhez közvetve használja hogy kérjen és intsen. A vendég tudomására hozza, hogy az ő nézeteivel ellentétben már valóban eljárt az idő, a férjet kéri a távozásra, egyidejűleg inti, hogy rosszul fogja magát érezni másnap. Egymással ellentétes irányú cselekvést kifejező direktívumok például a feliratok. A fent már említett „Női WC” felirat engedélyezi a nőknek a belépést, és egyúttal megtiltja a férfiaknak ugyanazt mindazok mellett, hogy a tájékoztatás kommunikációs funkcióját is betölti. Ez a tény legtöbb feliratról elmondható. Nem ismeretlen az a jelenség, amikor egy megnyilatkozáson belül többféle direktívum is feltűnik. Ha a férj így szól a feleségéhez: „gyere, átölellek”, akkor ez a megnyilatkozás tartalmaz min. egy első és egy második személyű direktívumot. Ezek jól látható, könnyen dekódolható konvencionális direktívumok. Ha kettőjük között ez konvencionálisan a vigasztalást szolgálja, akkor egy harmadik akarta is jelen van, a vigasztalás szándéka. Ez viszont már egy külső hallgató számára nem-konvencionális jelentés. Ezért ebben a megnyilatkozásban egyszerre van jelen a konvencionális és nem-konvencionális jelentés is.

A használatot befolyásoló tényezők

Blum-Kulka kutatásai azt bizonyították, hogy az akaratkifejező nyelvi eszköz függ a o beszélő és a hallgató közti vertikális és horizontális viszonytól

o a nemek közti eloszlásról

o a hallgató és a beszélő korától

o a helyszíntől

Erwin Tripp ezt kiegészítette azzal, hogy a nyelvi eszköz kiválasztása függ a feladat szokványosságától is. Molnárné álláspontja az, hogy mindezekhez hozzá lehet még tenni a beszélő személyiségét. Hiszen számos olyan beszédhelyzet van, amikor is a beszélő több nyelvi eszközből választhat, például, ha hierarchiában nem áll a hallgatója fölött, a köztük lévő relatív távolság kicsi, körülbelül egykorúak, és a helyszín privát. Ebben az esetben, hogy milyen nyelvi eszközt választ a beszélő csakis tőle, a szokásaitól, azaz a személyiségétől függ. Végül meg kell még említeni egy fontos tényezőt, ami az adott nyelvi eszköz kiválasztását determinálhatja, ez pedig nem más, mint a műfaj. Eddig jobbára a beszélt nyelvi direktívumok kerültek elemzés alá, viszont lényeges kitekintést tenni az írott szövegre is. Első látásra sok átfedés van, a műfaj és a színtér között, az írott szövegek esetében azonban ez nem áll fenn. A nyelvi eszköz szempontjából mindegy, hogy a szöveg írója, illetve címzettje hol tartózkodik, sokkal fontosabb, hogy milyen műfajt választott a szövegnek. A kutatások szerint a műfaj sok esetben nyomósabb faktor, mint a beszélő illetve olvasójának kora, a köztük lévő horizontális és vertikális kapcsolat, illetve a fent említett többi tényező. A felmérés, amely a lelkészek közt használatos dírektívumokat vizsgálta (Molnárné 2004) azt az eredményt mutatta, hogy ha egy lelkészek a püspökének ír levelet az udvarias formát választja, még abban az esetben is ha a püspök a saját édesapja. Azaz minden tényezőnél fontosabbnak tűnik a műfaj, ami ebben az esetben a hivatalos levél. De más műfajú írott szövegeket megvizsgálva is arra a következtetésre jutunk, hogy meglehetősen szűk azon nyelvi eszközök skálája, amelyek a direktívumok kifejezésére alkalmasak. Sőt talán az is elmondható, hogy nagyon sok esetben a a műfaj definiálását is meghatározzák a használt direktívumok, illetve illokúciós erejük. A megállapodás például Értelmező Kéziszótár szerint a felek közt létrejött nem túl komoly szerződés. A „nem túl komoly” valószínűleg azért kerülhetett be a definícióba, mert megvizsgálva bármilye megállapodást az szűrhető le, hogy meglehetősen kis illokúciós erővel bíró direktívumokat tartalmaz.

A közvetett beszédaktusok dekódolása

A közvetett beszédaktusok dekódolásával kapcsolatban feltételen meg kell említeni Bach-Harnish szerzőpáros nevét, akik hármas célt tűztek ki maguk elé: o meg kívánták alkotni a kommunikatív beszédaktus általános sémáját (SAS – speech act shema) o meg akarták határozni, hogy a kölcsönös kontextuális hiteken alapuló következtetések milyen szerepet játszanak a kommunikatív beszédaktusokban o feladatuknak tekintették annak megfogalmazását, hogy a konverzációs implikatúrák Grice-féle modellje miképp működik a beszédaktusok értelmezésében.

A szerzőpáros nézetei szerint a beszédaktusok általános sémája az alábbi egymás után következő lépésekből áll: o a beszélő kimondja „e” megnyilatkozást

o a beszélő „e”-n „x”-t ért

o a beszélő így vagy úgy mond valamit

o a beszélő ezt vagy azt cselekszi

Ahhoz, hogy a beszélő „e” megnyilatkozásán a hallgató azt értse, amit a beszélő valóban cselekedni akart a megnyilatkozással, segít a Bach – Harnish által megfogalmazott Kommunikatív Vélelem, amely a nyelvi közösségben az a kölcsönös hit, mely szerint a közösség bármely tagja, ha mond valamit, akkor ezt felismerhető illokúciós szándékkal teszi. Ez az elgondolás a Grice-i minőség maximájával egybecseng, és alátámasztja azt a nézetet, miszerint bizonyos megnyilatkozások csak meghatározott fajtájú illokúciós aktusok megtételére alkalmasak.

Hivatkozások

Austin J.L.: Tetten ért szavak. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. Crystal: A nyelv enciklopédiája. Osiris, Budapest, 1998.

C. A. Ferguson, Diglosszia. In: Pap M. – Szépe Gy. (szerk.): Társadalom és nyelv. Gondolat Kiadó, Budapest, 1975. 176-96.

Deme L.: A beszéd és a nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987. C. A. Ferguson, Diglosszia. In: Pap M. – Szépe Gy. (szerk.): Társadalom és nyelv. Gondolat Kiadó, Budapest, 1975. 176-96.

Krékits J.: Felszólító performatív megnyilatkozások. Budapest, 1995.

Krékits J.: A bibliai perspektív performatívumok kérdéséhez. In: Hipotézisek és realitások a lingvisztikában Előadások Deme László tiszteletére 75. születésnapja alkalmából. Fejes – Molnár (szerk.) Szeged, 1996. 67-74.

Kiss J.: Társadalom és nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002.

Gecső T.: Lexikai jelentés, Aktuális jelentés. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2000. H.P. Grice: A társalgás logikája. In: Pléh- Síklaki- Terestyéni (szerk.): Nyelv- Kommunikáció – Cselekvés. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 213-28

László J.: A beszédaktusok őszintesége, komolysága, és valódisága. Általános nyelvészeti tanulmányok, XV, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.

Mihalovics Á.: Az akarat (volitio) nyelvi kifejezése az interperszonális kapcsolatokban. Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1998.

Pléh- Síklaki- Terestyéni: Nyelv- Kommunikáció – Cselekvés. Osiris Kiadó, Budapest, 1997.

Szili K.: A kérés pragmatikája a magyar nyelvben. Magyar Nyelvőr 2002/1

Szili K.: Tetté vált szavak.. Tinta Kiadó, Budapest, 2004.

Terestyéni T.: Kommunikáció, szándék, jelentés. Általános nyelvészeti tanulmányok. XV Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. Angol