Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:LaKing/Budapest Pornstars

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Budapest Pornstars[szerkesztés]

elérhetőségek[szerkesztés]

paintball-team@pornstars-budapest.hu

http://pornstars-budapest.paintball-team.eu

A CSAPAT:[szerkesztés]

Király István - Sáfrány Levente - Hosszú Gergő - Balog Bence - Paulik Miklós - Ludas Viktor - Tano S. Lorenzo

Az alapcsapat 2010 körül jött össze, a Levente által működtetett beltéri reball pályán, ami Budapesten egyedülálló kezdeményezés volt. Az első együtt töltött év után a barátságok megszilárdultak és a csapat felállása is formát öltött, István vezetésével. Budapest Pornstars néven az első győzelmeket 2011-ben 3 fős itthoni és osztrák versenyeken arattuk. Miután szép sikereket könyvelhettünk a hagyományos 3 fős paintballban, 2012-ben X-ball versenyeken is indultunk. A 2013-as évben egy magyar üzletember és barátai támogatták a játékunkat az Osztrák Ligában, ahol 3 fős versenyben vezető helyet szereztünk a szezonban. A 2014-es szezon önmagunk újradefiniálásáról szól. Új tagok kerültek a csapatba, új edzőpályánk van, a tagok egy része külföldről jár haza játszani, a cél az új feltételek mellett újra megerősödni.

Budapest Pornstars eredményei[szerkesztés]

OPL / OPBL - Ausztria MPL - Magyarország SPL - Szlovákia

* 2011
[szerkesztés]

OPL-3 fős: Harmadik a szezon rangsorban

1. OPL 3fős – Harmadik hely

2. OPL 3fős – Első hely

3. OPL 3fős – Tizenharmadik hely

4. OPL 3fős – Harmadik hely

1. MPL 3fős – Első hely

2. MPL 3fős – Ötödik hely

3. MPL 3fős – Első hely

Nebraska Kupa 5fős - Első hely

2. SPL 5fős – Harmadik hely

* 2012
[szerkesztés]

MPL r2 3fős - Második a szezon rangsorban

MPL r2 3fős – Második hely

MPL r2 3fős – Harmadik hely

MPL r2 3fős – Első hely

MPL r2 3fős – Második hely

Alaszka Kupa 3fős - Második hely

MPL-X-3fős – Harmadik hely

F.E.K 3fős – Első hely

* 2013
[szerkesztés]

OPL-3 fős - Első a szezon rangsorban

OPL r2 5fős - Harmadik a szezon rangsorban

1. OPL 3fős – Második hely

2. OPL 3fős – Harmadik hely

3. OPL 3fős – Első hely

4. OPL 3fős – Harmadik hely

5. OPL 3fős – Ötödik hely

1. OPL r2 5fős – Negyedik hely

2. OPL r2 5fős – Ötödik hely

3. OPL r2 5fős – Negyedik hely

4. OPL r2 5fős – Harmadik hely

5. OPL r2 5fős – Hetedik hely

1. MPL r2 3fős – Ötödik hely

4. MPL r2 3fős – Harmadik hely

* 2014[szerkesztés]

1. MPL 3 fős: Budapest Pornstars (P): Első hely

Budapest Pornstars (D): Második hely