Szerkesztő:KMH wiki/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kanadai Magyar Hokiklub[szerkesztés]

A Kanadai Magyar Hokiklub vagy röviden KMH, egy Budapest XI. kerületi jégkorong egyesület. Jelenleg működő formáját 2012-ben érte el.

Története[szerkesztés]

Kezdeti évek[szerkesztés]

A Skorpiók jégkorongcsapat 1998-óta létezik, jelenlegi formáját 2012-ben nyerte el, amikor a kanadai hokiiskola és a Hockey Canada mellett döntött a klub. Az 1998-ban összeállt, a SONY PSX NHL 98-at valódi hokira cserélő Skandináv Skorpiók csapatának lelkes amatőr játékosai a ma is aktívan játszó, többszörös Magyar Bajnok KMH Budapest nevű csapatainak ősét alkották. 

A Skandináv Skorpiók első ízben az 1998-as MAJL (Magyar Amatőr Jégkorong Liga) 15 csapatos bajnokságában lépett pályára - és a 15. helyen végzett. Első vezetőedzőjük Fekete "Czike" Albert volt. 

A felnőtteket ma Bóta Gusztáv vezeti, a csapat 2011-ben és 2013-ban megnyerte a TAJB (Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokság) versenysorozatát. A 2014-re AHL-re (Amatőr Hoki Liga) változott nevű bajnokságban a 3. helyen végeztek, de ugyanebben az évben Bóta Gusztáv vezetőedző és Cziller Andrea general manager vezette csapat az első alkalommal indított Magyar Jégkorong Szövetség OB IV bajnoki címével vigasztalódott. 2014/15-ben az AHL mellett ismét indult a csapat az MJSZ OB IV-ben és az MJSZ OB III-ban is, így ott is kipróbálhatták a skandináv légiósokkal is megerősített csapatot.

Az újraszervezés óta[szerkesztés]

 Az utánpótlás nevelő egyesület 2012-es újraszervezésével elsődleges célul tűzték ki a gyermekek egészséges fejlődésének biztosítását, elsősorban a jégkorong által. Manapság a fiatalok egyre nagyobb számban a TV és számítógép előtt élik le napjaik jelentős részét, rosszabb esetben kamaszkorukra az alkoholban, drogokban keresik életük értelmét, vagy egyszerűen csak a közösséghez tartozás igénye hajtja őket rossz társaságba. A KMH-nál ezért is tartják kiemelten fontosnak, hogy a fizikai kondíció és egészség megőrzése mellett a fiataloknak megtanítsák a csapatszellem, a közös célokért való küzdés, és ezeknek az egyéni érdek fölé rendelésének örömét, de ugyanúgy a kudarcok feldolgozásának egészséges módját is. Az egyesület mai, végleges formáját 2012-ben nyerte el, amikor a korábbi alapokon a kanadai jégkorongiskola meghonosítását tűzték ki célul. 

Játékosaik számára egész évben biztosítják a rendszeres edzési lehetőséget. Céljuk, hogy minél több gyerekkel megszerettessék ezt a látványos sportot, amelyet nem csak űzni izgalmas, de nézni is rendkívül szórakoztató. Nem csak azokat a gyerekeket várják, akik versenyszerűen szeretnék űzni a jégkorongot, hanem azokat is, akiknek egyszerűen csak fontos a rendszeres mozgás, sportolás.

Közhasznú egyesületként, de teljesen önfinanszírozó módon teremtik meg a folyamatos minőségi munkához szükséges forrásokat. Ebben természetesen nagy segítségükre van a látványcsapatsport támogatás rendszere.

Programjuk hosszú távra szól, első eredményei néhány éven belül várhatók. Céljuk, hogy a magyar jégkorong számára nagyon fontos bázist alakítsanak ki. Azok a gyerekek pedig, akik jégkorongozni mennek, elmondhatják magukról, hogy a legmegfelelőbb egyesületbe igazoltak.

2012-ben új fejezet kezdődött az egyesület életében, a XI. kerületi Tüskecsarnokban megnyitották Buda első versenysportra alkalmas jégpályáját. Ezen a bázison megkezdték a XI. és XII. kerületben a jégkorong utánpótlás felépítését azzal a céllal, hogy egy meghatározó utánpótlás csapat kialakításával segítsék a jégkorongsport fejlődését. 2012-ben stratégia szövetséget hoztak létre a MAC Budapest Jégkorong Akadémiával, a Budai Bocsokkal és a Jégkert SE-vel. Ily módon elhivatott játékosaiknak teljes játékos életpályát tud az egyesület kínálni. Egy év után a Budai Bocsok kivált a szövetségből.

A Tüskecsarnok teljes befejezésének megkezdésével egy időben fontos szövetségest találtak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem személyében. Az egyetemet egy közös fejlesztési javaslattal kereste meg a KMH. Andor György és Péhl Gábor aktív közreműködésének és segítségének eredményeképpen a BME Sportközpontot egy könnyűszerkezetes mobil csarnokkal és jégpályával gazdagíthatta a klub. Így az egyesület 2013 őszétől a Bogdánfy Ödön utcai sporttelepen talált otthonra. 

A szakmai munkát a neves kanadai szakember Bob Leslie irányításával, a Magyar Jégkorong Szövetséggel együttműködve végzi az egyesület. Vállalt céljuk a Hockey Canada elveinek meghonosítása, elterjesztése. Kiváló és tapasztalt kanadai, finn és magyar edzőik mellett támaszkodnak a Testnevelési Egyetemen tanuló tehetséges fiatalok és a jégkorongsport meghatározó személyiségeinek szakmai felkészültségére is. A KMH büszke arra, hogy az egyesületnél számos ma is aktív, de már más egyesületekben működő edző dolgozott a fiatalokkal, mint például Bylesjö Jan, Dragomir György, Gary Clark, Kiss Tibor, Kopasz István, Sergei Oreskin, Spiller István.

Női csapat[szerkesztés]

Új korszak kezdődött nem csak a klub, de a magyar női jégkorong történetében is, amikor 5 év kihagyás után az egyesület és a KMH Sport Kft. a 2012/13 szezonban ismét magyar csapatot nevezett az osztrák bázisú EWHL (Elite Women's Hockey League) bajnokságába. A csapatot Gömöri Csabával, a női válogatottak volt szövetségi kapitányával és Kolbenheyer Zsuzsával a magyar és nemzetközi jégkorong szövetségek elnökségi tagjával közösen hozták létre, a magyar női jégkorong legjobbjaiból.

A 2014/15 szezonban a nagyobb sikerek reményében kanadai és amerikai játékosokkal erősítették meg a csapatot, neves külföldi és magyar edzőkre bízták az irányítást. Hajszállal lemaradva a kisdöntőről az EWHL 5. helyén végeztek, ezután a magyar OB I döntőjében két győzelemmel bajnoki címet szereztek a Tüskecsarnokban.

2015/2016-ban új külföldi játékosok csatlakoztak a női csapathoz, és lettek fontos tagjai a keretnek. Fodor Zoltán volt a vezetőedző abban az évben. Sikerült megszerezniük a szezonban a magyar bajnoki címet. Az EWHL-ben a 4. helyet szerezték meg.

A 2016/17-es szezon elején Mika Väärälä (a finn női válogatott volt vezetőedzője) lett a női csapat vezetőedzője. Azóta az ő irányítása mellett készül a női csapat, melyhez ismét új játékosok csatlakoztak.

Vezetőedzők, segédedzők[szerkesztés]

U8 - Vitárius Károly (Holzer Bernadett, Kőszegi Petra, Somogyi Vivien, Ungár Rebeka)

U10 - Dombauer Péter (Ferik Evelin)

U12 - Ancsin László (Hajek Márk, Gömöri Csaba)

U14 - Rusznyák Szilárd (Galsi Péter)

U16 - Ozsváth Ádám (Dorner Benjámin)

U18 - Dusan Kapusta (Kiss Gábor)

U20 - Sille Tamás (Stefan Mega, Siklósi András)

Férfi felnőtt - Stefan Mega (Sille Tamás. Sarkadi Csaba)

Női EWHL - Mika Väärälä (Fodor Zoltán)

Női DEBL - Fodor Zoltán

OBIII - Bóta Gusztáv

Csapatvezetők[szerkesztés]

U8-U16 – Sándorfi Réka

U18 – Kiss Gábor

U20 – Siklósi András

Felnőtt férfi – Katrics Petra

Felnőtt női – Márton Laura

Férfi OBIII, OBIV, AHL – Cziller Andrea

Bajnokságok[szerkesztés]

Az egyesület utánpótlás csapatai a saját korosztályuknak megfelelő magyar bajnokságokon vesznek részt, egészen az U16-os korosztályig.

Az U18-as és U20-as csapatok a magyar bajnokságon kívül Ausztriában is részt vesznek bajnokságokon. Az U18-as csapat az osztrák EBJL (Erste Bank Juniors League) bajnokságban versenyez, míg az U20-as csapat megméretteti magát az EBYSL (Erste Bank Young Stars League) keretein belül.

A KMH felnőtt férfi csapata a szlovák liga 2-ben indult a 2016/2017-es szezonban a Magyar Kupán kívül. Ez az első év, hogy az egyesület felnőtt férfi csapatot indít a bajnokságban.

A KMH női csapata a hazai bajnokságon kívül három nemzetközi bajnokságban is részt vesz. Ezek az EWHL, EWHL Supercup és a DEBL.

Az EWHL (Elite Women’s Hockey League) egy osztrák bázisú nemzetközi bajnokság, melyben 8 csapat versenyez 5 különböző országból (Ausztria, Kazahsztán, Magyarország, Olaszország, Szlovákia).

Az EWHL Supercup-ot 2011-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az EWHL top csapatai megmérethessék magukat más eredményes európai csapatokkal. A 2016/2017-es szezonban 9 csapat vesz részt ebben a sorozatban.

A DEBL (Dameneishockey-Bundesliga) a női csapatok legmagasabb ligája Ausztriában. 2004 óta létezik. A 2016/2017-es szezonban 8 csapattal folyik a bajnokság.

Jelenlegi keretek[szerkesztés]

Női[szerkesztés]

DEBL
Bartl Zsófia
Bikás Luca
Cselényi Viktória
Egyedi Noémi
Faggyas Lilla
Ferik Evelin
Gaitz Hanna
Grkovic Jelena
Holzer Bernadett
Horváth Dominika
Horváth Vanessa
Hullova Sona
Kerekes Kármen
Koczka Jozefina
Kőszegi Petra
Maár Emese
Mórocz Barbara
Müller Márta
Nyers Loretta
Pál Vanda
Pavuk Petra
Preisinger Dorka
Reggel Tímea
Rozsnyai Boglárka
Somfai Borbála
Stróbl Lara
Szamosfalvi Petra
Székely Katinka
Szelényi Lilien
Timár Lotti
Tóth Eszter
Váradi Nikolett
EWHL
Averi Nooren
Dabasi Réka
Egyedi Noémi
Faggyas Lilla
Gaitz Hanna
Grkovic Jelena
Holzer Bernadett
Horváth Dominika
Horváth Tifani
Horváth Vanessa
Hullova Sona
Kantor Esther
Müller Márta
Pál Vanda
Pavuk Petra
Preisinger Dorka
Sándor-Székely Katinka
Somogyi Vivien
Szamosfalvi Petra
Szelényi Lilien
Tóth Enikő
Ungár Rebeka
Vigilanti Victoria

Férfi[szerkesztés]

EBJL
Becze Botond
Bende Dániel
Bobák Gergő
Bogó Zoltán
Csibrák Attila
Eperjessy Zsombor
Gáspár Boldizsár
Glofák Zsombor
Gógán Dominik
Győrbíró Áron
Kalmár Benedek
Kovács Kristofer
Laczkovszki Ámoon
Máhr-Stumpf Bonifác
Marosi Máté
Márton Szabolcs
Ozsváth Dominik
Ozsváth Eric
Papcsik Levente
Pataky Tamás
Preisinger Kristóf
Pudleiner Balázs
Szabó-Temple Márk
Szécsi Patrik
Torma Gábor
Tóth Keve Csongor
Tóth Krisztián
Varga Balázs
Veres Marcell
EBYSL
Bán Károly
Banga Viktor
Barta Kristóf
Berendi Dominik
Bobák Gergő
Bogó Zoltán
Dévai Zsombor
Fekete Gergő
Fenyvesi Tamás
Fischer Noel
Gadácsi János
Glofák Zsombor
Horváth Dominik
Kaiser Vilmos
Komjáti Gábor
Kővári Dániel
Marosi Máté
Mile Marcell
Nagy Botond
Olasz Dávid
Orosz Martin
Papp Dániel
Pozsár Márk
Sándor Emil
Sándorffy Richárd
Siklósi Botond
Szabó Dániel
Szalkai Simon
Szeredi Gergely
Szűcs István Gábor
Török Péter
Varga Olivér
Veres Marcell
Zekov Áron
Szlovák Liga 2
Balla Norbert
Bán Károly
Berendi Dominik
Dorner Benjámin
Fekti Ádám
Fischer Noel
Fodor Zoltán
Fülöp László
Gadácsi János
Hajek Márk
Holéczy Sámuel
Horváth Dávid
Kaiser Vilmos
Kiss Zsolt
Nagy Patrik
Ódry Tamás
Papp Dániel
Pozsár Márk
Rull Henrik
Sándorffy Richárd
Schellin Linus
Szabó Dániel
Szabó Gergely
Szűcs István Gábor
Vajda Zsolt
Varga Olivér

Skorpió XI. Program[szerkesztés]

A Kanadai Magyar Hokiklub Skorpiók XI korcsolya- és jégkorongoktatás programja az egyesület egyik legfontosabb utánpótlás toborzó csatornája. Ebből adódóan meghatározó fontossággal bír, hogy a gyerekek, a szülők és a kísérő tanárok visszajelzéseit figyelembe véve, fejlesszék és finomítsák a program működését. A program minden résztvevője azért tevékenykedik, hogy a gyerekek minél jobban érezzék magukat a jégen és minél inkább megtanuljanak korcsolyázni, jégkorongozni. A programban a XI. kerület kilenc különböző általános iskolája vesz részt. Hetente kétszer óvodák csoportjai is részt vesznek a jégkorongoktatáson.

A legfőbb cél a kerület sportéletének fellendítése, különös tekintettel a jégkorong sportágra. Szakképzett, komoly jégkorongos múlttal rendelkező oktatók segítik a gyerekek fejlődését, az alapok elsajátítását.

A Skorpiók XI programnak az osztályokat kísérő tanárok is szerves részét képezik; ugyanúgy, mint a gyerekek és az edzők. A tanárok feladata a gyerekek átadása az edzők számára az óra kezdetén. A gyerekek mellett, a kísérő tanárok is részt vehetnek az oktatásban, megtanulhatják a felszerelések szakszerű használatát.

A XI. kerületi Tüskesátor pályáján kívül időszakos pályákat is működtet az egyesület. Ezek Veresegyházán, illetve az I. kerületben a Naphegyen találhatóak. Ezen pályák célja, hogy a téli időszakban a környező óvodákat és iskolákat bevonják a délelőtti korcsolyaoktatásba, ezzel bővítve azon gyermekek számát, akik később a korcsolyázást megkedvelve szívesen csatlakoznak az egyesület jégkorongedzéseihez is.

Az egyesület a legkisebb korosztályoktól kezdve tart edzéseket, nyújt versenyzési lehetőséget a játékosoknak, így azok, akik a délelőtti oktatás alatt megszeretik a jégkorongot, a későbbiekben a délutáni korosztályos edzésekbe is bekapcsolódhatnak, hogy minél magasabb szintre fejlesszék a jégkoronghoz szükséges képességeiket.

Ez jó lehetőség az utánpótlásbázis növelésére a legkisebb korosztálytól kezdve.

A délelőtti program kapcsán kell megemlíteni a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát, mellyel a Kanadai Magyar Hokiklub a 2015/2016-os tanévtől kezdve közösen sportosztályt indított az első évfolyamon, melyet a sikeres együttműködésnek köszönhetően a következő évben is folytattak.

Az egyesület, valamint az általános iskola közös célja, hogy a gyermekeket már kiskoruktól kezdve a sportos életmódra szoktassák, megtanítsák nekik, hogyan kell csapatban dolgozni, egy közösségben együttműködni. Ezen kívül kiemelt jelentőségű, hogy a jégkorong utánpótlásbázisát erősítsék ezen az úton is.

Elérhetőségek[szerkesztés]

Központi email cím: info@kmh.sport.hu

Jégpálya: H-1117 Budapest, Bogdánfy Ödön utca 12.

Pályafoglalás: tuskecsarnok@kmh.sport.hu