Szerkesztő:D.laszlo.agnes/próbalap

Azok a 70-es évek...

Földvári György: Azok a 70-es évek...

(nosztalgikus elbeszélő költemény-töredékek)

És jöttek a hetvenes évek.

Ó, azok a szívünkhöz közeli hetvenesek!

Erem lüktetése még most is hevesebb,

ha látom a busa nagy Brezsnyev Elvtárs-képet

lelki szememmel a laktanya falán,

s így utólag úgy érzem, talán

mégsem volt akkora disznó kedvenc őrmesterem,

habár a disznóság tonnás mértékeként

őt ismerem.

- Őrmester úr - intettem szeliden -,

úgy hallottam, az őrmester is ember...

- Kuss, marha! Elvtárs! - szólt kiguvadt szemmel.

- Jó - mondom -, elvtárs. Van ilyen...

Egyemisták! - mondta őrmester elvtárs

egyensúlyozva egy hordó tetején.

Hogy ne röhögjek hangosan, egy deltás

bajtárs mögött összehúzódtam én,

s lábamra léptem. Ám így szólt szegény

őrmester fönn a hordó magasán:

- Én nem vagyok egy pesszimizmus! - A röhej

úgy tört magasba, mint vad ágyúdörej.

- Hogy katona nem lesz magukból, az rizikó!

- mondotta keményen, s mint sziklaorom,

melyet körülvesz az egekbe csapó

hullámtorlasz, állott vashordaján,

s alig volt részeg.

Ó, azok a majdnem józan őrmesterek,

azok a verőfényes hetvenes évek!

...Komoly vagyok, és nem leszek kaján,

sőt hivatalos s érdes is talán,

midőn jelentem, hogy a hadsereg,

- melyet uralt a rend és fegyelem -

elvágólagos tízparancsolattal

s fegyverzsírbűzzel tisztelgett nekem.

És jött az Elhá. "Három eff, kilépni!"

s folyt a puhítás. Kemény százados

ordított, aztán elkezdett ígérni.

Hej, százados elvtárs, hol van maga most?!

- Bizony, mikor ott hárított s szervezett,

az volt ám a kemény hárító szervezet!

S hogy nemet mondtam, minden levelem

a címzetthez szépen átnézve érkezett.

Rájöttem aztán. "Ezek a barom

elhárítósok" - írtam gazdagon

cizellált népies szövegben -

"olvassák minden levelem, bizony,

hogy ne tegyen rosszat ővelük az Isten!"

Százados elvtárs! Olyan lila fej,

mint az öné, nem volt tán még egy a seregben...

Midőn meglátott, kihúztam magam,

és fülig érő szájjal tisztelegtem.

Bizony, álmomban gyakorta visszatérnek

azok a céklaszín arcú századosok,

azok a derűs, szép, boldog hetvenes évek!

A kimenők, a tér, ahol ült Lenin

műmárvány trónján, nyögve, guvadt szemmel...

Hóna alá egy új Pravdát dugtam én,

hogy legyen mivel törölni, ha felkel.

Bizony, a törlés...Kitörölt sokat

emlékezetemből a sodró idő,

de mint gömbölyű, szép kavicsokat

hordom a múlt darabkáit elő.

...Fogam alatt a kvarchomok ropog -

vacsora kinn, a kőrisfák alatt.

Fújja a szél a száraz homokot,

s melléje egy-egy kőrisbogarat

a rizseshúsba... hej, bizony, remek

évek voltak a víg, szép hetvenesek!

Otthon a pénzmag nem termett sűrűn,

de elviseltük, ahogy lehetett,

bár szégyenkeztem, nem volt az se bűn,

hogy a nadrágom kifényesedett.

A fényes nadrág már történelem -

most jönnek lassan tán a foltosak.

... Egy párttitkár benn az egyetemen

fülembe súg, és hosszan bólogat:

- Történelem szakról ne álmodj, kiskomám,

a jó atyád pap, s ki fog lógni a

tanrendből a benned hordozott

idealista ideológia!

Hej, azok a bólogató, vidám párttitkárok,

hej, azok a boldog hetvenes évek,

azok a szívünkhöz közeli hetvenesek!

Bizony, ha a régi pártház táján járok,

szívem verése még most is hevesebb...

...Gázkészültség! - szólt kedvenc hadnagyunk,

s prüszkölt a hadnép gázálarc alatt.

Élveztem én is a dolgot, csak épp

a hadnagyot zavarta némiképp,

hogy gázálarcom, hajh! - otthon maradt!

- s hogy ne legyek egészen védtelen,

két ujjal befogtam orromat...

...megért, ha van benn humor s értelem,

ám nem volt - no de minek is beszélek?

Szépek voltak azok a hetvenes évek,

azok a szívünkhöz közeli hetvenesek!

Bizony, míg írok, felejtvén a múltat,

és gyöngyeit, mik szerteszét gurultak,

egy gondolat-cérnára felfűzöm,

eszembe jut: de sokszor volt közöm

politikushoz s más gazemberekhöz,

útonállókhoz. Nem volt épp öröm

ám a kezükben sosem voltam eszköz.

... A kis orosz fehér volt, mint a fal,

mikor az arcvonal mögé kísérték.

Szegény fiú egy vászontankra lőtt

rakétagránáttal. A tank előtt

egy tiszt botorkált. Hogy került oda?

A gránát szállt csak, vijjogott vakon,

s egyéb a tisztből ott kinn nem maradt:

egy tányérsapka s néhány más cafat.

Szegény orosz sápadt volt biz nagyon,

amint kísérték. Ott lőtték agyon

a lőtér mellett. Így voltak bizony

szépek azok a víg hetvenes évek,

a szívünkhöz közeli, szép hetvenesek!

... Szerelem nélkül unalmas az ének,

bár laktanyánkban a nő volt a legkevesebb.

Hadd zengjen mégis dicsérete egynek,

kinek emléke máig visszavár:

szép volt, szerelmes, feltárta szívét. Én

elhagytam mégis, én hitvány szamár!

Apró mosolyok, lopva váltott csókok,

rohanás, mert véget ért a kimenő!

Bizony, ha sokszor voltam tán csalódott,

ez zúgott bennem: Ez nem az a nő!

No de a titkok maradjanak titkok,

ne hallgassuk, hogy mit mesél az ágy,

hisz úgy is szép, ha vágy marad a vágy,

s álmokat hord az elfolyó idő.

Szép évek voltak biz azok a víg hetvenesek!

Szívünkhöz nem áll tán semmi már közelebb...

Volt úgy, hogy lázadt a század.

- Gyalázat, hogy lázad a század!

- harsogták bőszen a tisztek,

s kezükben a töltött fegyverek

vacogva járták a twistet.

Tárgyaltak aztán, s döntés született:

- Nem lázadás ez, enyhén hüle tett,

szabálytalanság, ám büntetni kell.

S elmondom, ha tán bárkit érdekel:

megbüntették a makranc századot,

mégpedig úgy, hogy minden második nap

adnunk kellett az őrszolgálatot!

- és a lázadó század kétnaponta oldalára

szépen felcsatolta

a tíz tárat, benne kétszáznegyven éles

lőszerrel, mellyel ha akarta volna,

a tiszteket egy szálig letarolja.

- No de minek? - hisz nem volt az titok:

köztük a nő és a szesz pusztított.

Történt egyszer, hogy biciklire szállt

egy őrnagy elvtárs, hogy a laktanyát

majd körbe inspric... no!... inspiciálja.

Kormányválság volt tán, mert a gép

kormánya jobbra s balra tekerődzött,

aztán ledobta őrnagy elvtit, épp

egy gépolajtól bűzhödt pocsolyába.

Bizony a kormány... sosem feledem,

láttam vadászni a hadügyminisztert,

kit a sereg csak per "madárka" tisztelt,

a fegyvere épp akkor mondott csődöt.

- De ez már pletyka, s az nem kenyerem,

kurkászni szoknyák és gatyák között:

hiszen talán a miniszter is ember,

s miniszter - csak, ha annak öltözött...

Bizony szépek voltak, de még milyen szépek

azok a szívderítő, boldog hetvenes évek!...

...Apám beteg volt. - Fordul még a Föld! -

mondta, de már látszott a szemén,

hogy ő is tudja: azt már meg nem éri.

Ödön doki csak csóválta fejét,

és semmit nem mert nekünk már ígérni.

...Betegszabadság. A körmendi vár

alatt a folyó... egy lány, aki vár -

azután mégse. Furcsa reggelek:

csodálkozom, hogy még felébredek.

Tán én halok meg, és apám megél...

Hideg vagon, min átsüvölt a szél,

rút fájdalom, a szívem meg-megáll:

csontujjait rámrakta a halál -

no, nem, öreg! Van még kis dolgom itt!

Nyolcvan-száz év, és adom, viheted

rongyos, elhasznált porhüvelyemet,

de most eridj! vigyed a vén kaszát -

vigyázva, mert még megvág valakit.

Hiába nyaggatsz, markolod szívem,

a túlvilágra nem taszajtasz át!

... No, megmaradtam. És a hadsereg

elengedett, méghozzá szívesen.

- Haverom! - mondta zordon őrnagyunk

- A Sereg ujjong most, én azt hiszem,

mert mióta nép a hadsereg,

nem volt itt még ily bomlasztó elem.

- Úgy legyen! - mondtam, és ebben maradtunk.

Aztán kimentem a laktanya elé,

lestoppoltam egy rozzant, vén Skodát,

s indultam újabb bomlasztás felé.

Mert akárhogy is volt, bizony hogy szépek

voltak azok a hetvenes évek,

azok a derűs, átkozott, vidám,

szívünkhöz oly közeli, csúf hetvenesek!

(Kaposvár-Budapest 1991-1995.)