Szerkesztő:Áldáshozó

alias Átoktörő

Meggyőződésem, hogy a beszéd és a gondolkodás kölcsönösen hatnak egymásra. Tenni akarok azért, hogy az a finomság, logika, következetesség, ami az én gyerekkoromban még egyértelmű volt, ne tűnjön el az anyanyelvemből.

Tartok tőle, utópisztikus cél az, hogy a magyar nyelvet elkorcsosító jelenidőzés tendenciája eltűnjön, és a múltról ne jelen és jövő időben beszéljen a magyarul tudó.

A céljaim egyértelműen egocentrikusak: az én agyamnak fáj ez az egyre jobban terjedő logikátlanság. Nagyon örülök, hogy még olvashatok olyan múltról szóló írásokat, amiket nem fertőzött meg a jelenidőzés. Elborzaszt, hogy már a természettudományos művekben is megjelent a fertőzés. A jelenidőzést irtani nekem kevés cél, de legalább ezt igyekszem művelni, ha a nyelv elkorcsosulását nem sikerül megállítanom.

Érdekel engem a Teremtő és minden alkotása: az anyagi világ, a képzelet teremtő ereje és az ember, az elméletei, hipotézisei, ideái, történelme, alkotásai, hite és téveszméi. Az ember legértékesebb tudásának az önismeretet tartom, az emberiség rákfenéjének az ostobaság és tájékozatlanság szülte előítéletet. A prekoncepció szükséges az élethez, de amikor az egyén vagy közösség ahhoz ragaszkodik és elutasítja a valósággal való szembenézést, az szenvedést és halát hoz.

"Megbünhödtte már e’ nép A’ múltat ’s jövendőt."

"A múlt a jelen alakja, a jelen a jövő illata."

A jelenidőzés a múltban bűzt terjeszt a jövőre is, mert a szöveg értelmét rombolja a későbbi századok olvasóitól.