Hottentották
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A hottentották vagy koikoik Délnyugat-Afrikában élő népcsoport. A gyarmatosító hollandok hottentottáknak nevezték el az afrikai őslakókat a Jóreménység-fokánál, a nyelvükben levő csettintő hangok miatt. Ez a nevük "dadogó"-t jelent. A hottentották a bushmanokkal együtt a bantuktól elkülönített népcsoportot alkotnak és magukat khoikhoi-noknak nevezik.[1]
A H.-at a kaffer népek előbbi északi birtokaikról délfelé szorították, Afrika nyugati partján újból északnak fordultak, ahol a 19. század végén letelepedtek. Két csoportra oszlottak, és számuk ekkor sem érte el a 100 ezret.[1]
Általában a H.-nak fakó, sárgásbarna bőrük, igy göndör, kócos hajuk, keskeny homlokuk, oldalt erősen kiálló pofacsontjuk, hegyes álluk s közepes, kevésbé erős testalkatuk van; kezük s lábuk kicsiny, koponyájuk platisztenokefal. Fizikai tulajdonságokban igen eltérnek barna szomszédaiktól, a kafferektől. Nincs meg bennük azok izomereje, de viszont élesebbek az érzékeik, nem bizzák rá magukat teljesen a nyers erőre, mert tudják, hogy csellel és ravaszsággal többre mehetnek. Egyes nemesebb tulajdonságok is, minők személyes bátorság s intelligencia, inkább kijutotta nekik, mint a kaffereknek. Mig azonban a sötét bőrü törzsek a civilizáció irtó hatásának csodálatos szivóssággal ellenállanak, addig a H. gyorsan pusztulnak. A hottentotta lusta; vadászattal tölti azt az időt, melyet nem a marha őrzésére fordít, és a munka legnagyobb részét az asszonyra bizza, kinek állása itt, hol a soknejüség nem oly elterjedt, mint a kaffereknél, magasabb, mint ezeknél; a férfiak azonban illetlennek tartják az asszonnyal egy asztalnál étkezni. (Egy hottentotta nő képét l. az Afrikai népfajok képmellékleten, I. kötet. Vérmérsékletük tulnyomóan vérmes s jellemük könnyelmüségénél fogva cselekedeteiknek mint egy beszámíthatatlansága lép előtérbe, mely elnyomja jó tulajdonságaikat. Mértéktelenül neki adják magukat a pálinka élvezetének, s darabonkint adják el országukat csekélységekért az előrenyomuló gyarmatosoknak.