Jótékonyság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Milei.vencel (vitalap | szerkesztései) 2017. március 13., 19:45-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Új oldal, tartalma: „{{építés alatt}} A '''jótékonyság''' olyan humanitárius cselekedet, amikor ellenszolgáltatás nélkül segítünk a rászorulóknak. A jótékonyság egyetemes…”)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

A jótékonyság olyan humanitárius cselekedet, amikor ellenszolgáltatás nélkül segítünk a rászorulóknak. A jótékonyság egyetemes szeretet, a rászorulók iránt tanúsított nagylelkűség, jóakarat. Olyan tett, amikor mások helyzetének könnyítése érdekében tesz valamit az ember. Általánosságban azt jelenti, hogy szeretettel gondolunk másokra és jót cselekszünk velük. A jótékonyság otthon kezdődik, de mindenhová ki kell terjeszteni.

A jótékonyság meghatározása

Az igazi jótékonyság többet jelent, mint pusztán ajándékozást. Tágabb értelemben minden jó cselekedet jótékonyság. Vizet adni a szomjazónak jótékonyság. Egy bátorító szó az elkeseredett embernek jótékonyság. Orvosságot adni a szegény embernek jótékonyság. Kedvesnek és szeretetteljesnek lenni másokhoz, jótékonyság. Elfelejteni és megbocsájtani a minket ért sérelmet, jótékonyság. A jótékonyság és nagylelkűség nem korlátozódik a pénzben kifejezett adományra.[1]

A jótékonyság a mások jóléte iránti őszinte érdeklődés és tevékeny szeretet. Nagyobb áldozatba kerül időt odaszánni, figyelmességgel és személyes erőfeszítéssel másokat szolgálni, mint csupán pénzt adni. [2]

Vannak akik jótékonykodnak, pénzt adományoznak, és közben alig várják, hogy a nevük megjelenjen a médiában. Ez képmutató jótékonyság, valójában egyáltalán nem jóság. A hivalkodó jótékonyság nem jótékonyság többé, hanem büszkeség és magamutogatás. [1]

Kereszténység

"Mert a tiszta és szeplőtlen vallásosság (istentisztelet) az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongattatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól." [3]

Isten törvényének két hatalmas elve, hogy szeressük Istent mindenekfelett, s embertársainkat is önzetlenül. Ezekből nő ki minden további parancsolat. [4]

Krisztus életét az áldozathozatal, a lemondás, az önzetlenség és magáról megfeledkező jótékonyság jellemezte. Isten oldala mindig a könyörület, szánalom, és a szenvedéssel együtt érzés oldala, amint azt a Jézus életének példája mutatja. Akik az üdvösségre törekszenek, azoktól elvárja, hogy kövessék példáját.

Akik igyekeznek embertársaiknak jót tenni – amennyire csak lehetséges –, s éreztetik velük, hogy valóban érdeklődnek irántuk, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt. Ha mások iránt érdeklődve megfeledkezünk önmagunkról, ezzel máris legyőzhetjük gyengeségünket. A megelégedettségnek az az érzése, amely a jó cselekedeteket kíséri, nagy mértékben elősegíti az emelkedett kedélyállapot megszerzését. A jóakaratú, jótékony emberek arcáról derű sugárzik, és vonásaik elárulják emelkedett lelkiségüket. Az az ember, akit önérdek nélküli jótékonyság késztet, részese az isteni természetnek, mert elkerülte a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.

Isten bölcsessége a megváltás tervében is elrendelte az ok és okozat törvényét. A jótékonyság cselekedeteit minden ágában kétszeresen áldottnak jelölte ki. Aki az ínségesnek ad, mások áldására van, de maga is nagyobb mértékben áldást nyer.

Férfiak és nők csak az élvezeteiknek hódolnak és a kívánságaiknak élnek, és azok, akik hívőknek vallják magukat, kelletlenül hoznak szerény áldozatot Istennek. Elfelejtik, hogy Isten egy napon számon kéri majd, hogyan használták fel a tőle kapott javakat.

A folyamatos, önmegtagadó jótétemény Isten gyógyszere az önzés és kapzsiság rákbetegségként terjedő bűne ellen. Isten elrendelte a rendszeres adakozást a szenvedők és nélkülözők támogatására. Megkívánja a jótékonyság folyamatos gyakorlását, hogy a jó cselekedetek szokása megtörje az ellenkező irányú szokásaink hatalmát. [5]

Krisztus példázatával megmagyarázta,[6] hogy ki a felebarátja, embertársa. A példázat embere az úton rablók kezére került, kifosztották, véresre verték, s félholtan otthagyták. Az arra járó pap és a lévita látták ugyan az úton fekvő szenvedőt, szívük mégsem indult meg nyomorúságán. Elkerülték, átmentek az út másik oldalára. Egy szamaritánus is arra jött, s mikor látta a bajba jutott idegent, nem kérdezte, vajon rokon-e, melyik országból való, mi a vallása, hanem a szenvedő segítségére sietett, mivel annak szüksége volt rá. Amennyit tudott, enyhített szenvedésén, majd feltette szamarára, beszállította a vendég-fogadóba, s a maga költségére gondoskodott szükségleteiről. Ez a szamaritánus – mondta Krisztus – igaz felebarátja volt annak, akit a rablók megtámadtak.

A pap, a lévita olyanokat képviselnek a keresztény egyházakban, akik közömbösek és "hidegek" a segítségre szorulók iránt. Bár keresztények, megszegik a parancsot. A szamaritánus olyanokat képvisel, akik igaz segítői Krisztusnak, együtt dolgoznak vele, követik példáját.

Krisztus a felebaráti szeretetet a második legfontosabb parancsolatnak nevezte. Akiknek megesik a szíve a szerencsétleneken, a betegeken, az elesetteken, az özvegyeken, árvákon és ínségeseken, azok Krisztus parancsolatának megtartói. Akik viszont a pap és a lévita közönyét tanúsítják mások szerencsétlensége iránt, azokkal Isten megfizetteti a hanyag közöny megnyilvánulásait. Mindenki cselekedetei szerint kap jutalmat.

Az evangélium dicsősége azon az elven alapul, hogy a jótettek állandó gyakorlása útján visszaállítja a bukott emberben Isten hasonlóságát. Ez a munka a mennyben kezdődött. Isten ott adta az ember iránti szeretetének félreérthetetlen bizonyítékait „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.[7] Krisztus ajándéka felfedi az Atya szívét. Bebizonyítja, hogy miután magára vállalta megváltást, semmit sem sajnál, ami e munka befejezéséhez szükséges, bármilyen értékes legyen is az.

A bőkezűség lelkülete a menny lelkülete. A kereszt hirdeti Krisztus önfeláldozó szeretetét, aki az ember megmentéséért odaadott mindent, amije volt, azután önmagát is odaadta. Krisztus keresztje kiváltja az Üdvözítő minden követőjének jótékonyságát. Az itt bemutatott elv: adni, adni. A keresztény élet igazi gyümölcse cselekvő jótékonyságban és jótettekben nyilvánul meg. A világi elve: kapni, kapni. Így remélnek szert tenni rövid ideig tartó boldogságra.


Jegyzetek

  1. a b Srí Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz
  2. E. G. White: A munkanélküliek és hajléktalanok megsegítése
  3. Jak 1:27
  4. Mt 22,40
  5. E. G. White: Bizonyságtételek, III. köt., 548. o.
  6. Luk 10. rész
  7. Jn 3,16

Források

  • Szvámi Sivananda: Utak a boldogsághoz, 2014
  • Michel Quoist: Így élni jó, 1966
  • E. G. White: Jézushoz vezető út
  • E. G. White: Bizonyságtételek