Sablonvita:Évfordulók/’3 és ’8/10-19

Tudod-e, milyen hőstettet hajtott végre a „népek csatájában” gróf Széchenyi István? (2012.10.14 23:28)

1813. október 16 – 19-e között zajlott a napóleoni háborúk legfontosabb ütközete: a Lipcse melletti „népek csatája”. Ez pecsételte meg Franciaország császárának, Napóleonnak a sorsát. A császár vereségével végződő ütközetben felülmúlhatatlan érdemeket szerzett egy alig 22 éves magyar gróf: Széchenyi István.

Az ifjú Széchenyi a Napóleon ellen szövetkezett erők főparancsnokának, Schwarzenberg tábornagynak volt ekkor másodkapitánya. Október 16-ról 17-re virradó éjjel a főparancsnok egy nehéz lovas küldetésre keresett önkéntest. Schwarzenbergnek azonban nem egyszerűen csak jó lovasra volt szüksége, hanem olyan művelt, több nyelven beszélő tisztre, aki szakszerű tájékoztatást is tud adni a hadműveleti helyzetről az érdeklődő szövetséges számára. A kitűnő lovas hírében álló gróf önként jelentkezett a feladatra. A főhadiszállástól 30 kilométerre lévő szövetséges porosz tábornokhoz kellett eljutnia, hogy a másnapi csatára vonatkozó hadműveleti terveket átadja. A feladat nem tűrt halasztást, minden ezen állt vagy bukott. A fiatal és bátor tiszt dacolva a zuhogó esővel, az éberen figyelő francia őrszemekkel, szerencsésen megérkezett Blücher tábornok szállására. Miután átadta a szükséges instrukciókat, azt remélte végre pihenhet. De nem így történt, mert a tábornok újabb feladatott bízott rá. Tovább kellett lovagolnia, hogy a svéd trónörököst, Bernadott marsallt meggyőzze, hogy a másnapi csatában támogassa a szövetségeseket. A svéd trón várományosa egyébként korábban Napóleon tábornoka volt, és az ő jóvoltából került a gyermektelen svéd király trónörökösi posztjára. Ám, hamar szembekerült császárával, és a lipcsei csatában már a Napóleon ellen harcoló szövetségesek oldalán vett részt. A marsall azonban vonakodott volt jótevője ellen harcolni. Széchenyi azonban ékes franciasággal, szakszerűen tájékoztatta a leendő hadműveletekről, és benne az ő nélkülözhetetlen szerepéről. Bernadott előbb megtagadta a kérést, majd mindenféle kifogással próbált meg kibújni a kötelezettségvállalás alól. Ekkor a gróf különös kéréssel fordult a hozzá: adja írásba hogy ő, mint követ átadta a felkérést, de sajnos visszautasítást kapott. Már úgy tűnt, hogy a családban csak Stepherlnek (az Istvánka német megfelelője) nevezett gróf dolgavégezetlenül kénytelen távozni. Hogy ezután mi történt, azt Széchenyi sógorának köszönhetően tudhatta meg a világ, mert Széchenyi nem verte nagydobra tettét. „A trónörökös később gondolkodóba esett, visszaszólította Stepherlt és behívatott néhány tábornokot. Stepherl leírta neki a menetvonalat, a trónörökös elindulva időben érkezett és eldöntötte a lipcsei csatát, amely különben menthetetlenül elveszett volna. Bocsáss meg, hogy nem tudom úgy leírni az esetet, ahogy tudom, de Schwarzenberg egész főhadiszállása bizonyítja ezt a történetet. Ez a tett az ebben a háborúban megtörtént valamennyinél többet ér.”

A valóságban is így történt. Másnap Blücher és Bernadotte hadseregei pontosan a terveknek megfelelően kapcsolódtak be az ütközetbe, és ezzel eldöntötték Lipcsénél az Európa sorsát meghatározó nagy csatát, a „népek csatáját”. Széchenyi Istvánt cselekedetéért első kapitányi rendfokozattal tüntették ki. Kalandjai azonban közel sem értek véget, hiszen ebben a háborúban még számtalan veszélyes futárszolgálatot látott el. A lipcsei csatában lovát is kilőtték alóla. Egy másik alkalommal a szövetséges orosz kozákok kergették meg tévedésből, és csak de kitűnő lovának köszönhetően menekült meg szorult helyzetéből. Szerencséje volt akkor is, amikor egy mocsárból magyar huszárok mentették ki a már lovával együtt süllyedő grófot, aki a francia vértesek elől menekülve keresett itt menedéket.

A szövetségesek elismerték rátermettségét, ügyességét és nem utolsó sorban megbízhatóságát. Mindezek bizonyítéka az a számos kitüntetés, amelyet a háború végén kapott az orosz cártól, a porosz királytól, de még szárd-piemonti uralkodó is megjutalmazta. Egyedül saját uralkodójától, I. Ferenc osztrák császár és magyar királytól nem kapott semmit.

Topor István