A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. március 10.) ezen a változaton alapul.

Az évszázadnyi tudást felhalmozó BHG Híradástechnikai Vállalat volt a telefónia – és általában a távközlés – magyarországi fellegvára. Készült itt telefonközpont és -készülék; rádióadó, -vevő és -antenna; és még lendkerekes játékautó is.
A vállalat a rendszerváltozást nem élte túl. Emlékét megőrizzük.

Története

	BHG Híradástechnikai Vállalat
	Az 1962-ben átadott főépület.
Típus	telekommunikációs vállalat
Alapítva	1872
Megszűnt	1993
Székhely	Budapest
Irányítószám	1119
Cím	Fehérvári út 70.
Alapító	Egger Bernát Béla
Iparág	Távközlés
Forma	részvénytársaság
Árbevétel	5999,7 M Ft (1988)
Profit	85,7 M Ft (1988)
Alkalmazottak száma	9 499 (1988)
Leányvállalatai	Fejlesztési Intézet, 1115 Bp., Petzval J. u. 31.; 1. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; 2. sz. gyár, 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1–3.; 3. sz. gyár, 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei u. 13.; 4. sz. gyár, 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 4–8.; 5. sz. gyár, 2800 Tatabánya II., Tavaszmező u. 3.; 6. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; 7. sz. gyár, 1119 Bp.; Fehérvári út 70.; 8. sz. gyár, 5600 Békéscsaba, Temetősor 8.; 9. sz. gyár, 5300 Karcag, Beloiannisz u. 17.; Műszaki Szolgáltató Gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; Termelési Szolgáltató Gyáregység, 1119 Bp., Fehérvári út 70.; Szerviz és Vevőszolgálat, 1113 Bp., Daróczi út 1–3.;
Magyar cégjegyzékszám	01-10-048975; 01-01-002146;
	Sablon • Wikidata • Segítség

A kezdetek

Egger Bernát – bécsi vállalata eredményes működésétől és a távíró magyarországi elterjedésétől ösztönözve – 1872-ben Budapesten az V. ker. Dorottya utca 9. számú házban távírdaszerelő műhelyt nyitott, ahol kezdetben nyolc munkást foglalkoztatott. Az iparengedélyt 1874-ben kapta meg. A magyar híradástechnikai nagyipar kezdetét ettől az időponttól szokás számolni. A cég 1896-ban Egyesült Villamossági Rt néven részvénytársasággá alakult, majd 1906-ban az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt (EIVRT) nevet vette fel.^[2] A Telefon- és Távirda Főosztály 1928-ban Standard Villamossági Rt. néven kivált a cégből.^[3]

Standard Villamossági Rt.

A Standard tulajdonosa a részvénytöbbség megszerzésével az ITT (International Telephone and Telegraph Co.) lett. Az 1933-ban kezdődött politikai feszültség hatására az Ericsson Magyar Villamossági Rt.-t – rendelésállományával és alkalmazottaival együtt – a Standard vette át.^[4] A gyárat 1949 decemberében kártérítés nélkül államosították, igazgatóját – Geiger Imrét – koncepciós perben kémkedéssel vádolták, halálra ítélték, és 1950-ben kivégezték.^[5]

Beloiannisz Híradástechnikai Gyár

Steffens Oszkár vezetésével 1956-ban készítettek egy crossbar-gépet, amelyet 1958-ban a brüsszeli világkiállításon is bemutattak;^[6] és később a Teréz központban is használták. Ez volt az ECR család kapcsológépe is. 1961–1962-ben a BHG átadta az átviteltechnikai berendezések fejlesztését, gyártását a Telefongyárnak, a mikrohullámú fejlesztést-gyártást az Orionnak és a Finommechanikai Vállalatnak.^[7]. 1968-ban 18 millió dolláros szerződést írtak alá az LM Ericssonnal. A szerződés alapján az Ericsson az AR központcsalád licencét adta át, valamint szállított összesen 60 ezer ívpontkapacitást a különböző típusokból.^[8]

BHG Híradástechnikai Vállalat

A korszellemet követve 1977-ban nevet változtat, de a rövidítését (BHG) megtartja^[1]. A vállalat ötszáz fős Fejlesztési Intézetét 1978-ban alapították. Az 1980-as években gyorsan terjedt az elektronikus vezérlésű alközpont (QA, EP), ami nagymértékben támaszkodott a korábban Molnár Pál által kifejlesztett ruralrendszerre. Pató Lajos, Haffner János, Makay Attila és Mikics László a BHG fejlesztésű és gyártású MAT512 típusú, 64 kByte memóriakapacitású kisszámítógépre alapozta az alközpontok fejlesztését.^[9]

A hanyatlás

A kilencvenes évek elején az országban Szombathelyen, Sopronban, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Budafokon és a belföldi távhívó központban már Northern Telecom gyártmányú ADS berendezés üzemelt. Az ADS (Austrian Digital System) a DMS100 közép-európai adaptációja volt. Az úgynevezett rendszerválasztó tenderen mégis a svéd Ericsson és a német Siemens központja lett a nyertes, így a BHG – amelyik a kanadai Northern Telecom központját gyártotta volna – sorsa megpecsételődött.

Gyártmányai

Telefonközpont

7A (forgógépes főközpont)

A Posta hosszas tanulmányozás után 1922-ben döntött a Standard Villamossági Rt. által ajánlott Rotary 7A1 típusú automata központ mellett. Az első központ 1928. elején a budai Krisztina volt, 5 000 vonallal.^[10] A 7A2 jelű, továbbfejlesztett változat – amelyik már 20 000 szóló és 20 000 ikervonalat kapcsolt –, két vonalkereső és három csoportválasztó fokozattal rendelkező, regiszteres központ volt.

ECR (keresztrudas főközpont elektromechanikus vezérléssel)

Az ECR (elektronikus crossbar rural) központcsaládot a vidéki (rurál) hálózat számára fejlesztették ki az 1960-as években. Kapcsolóeleme az ikerhidas gép, vezérlése pedig egyaránt tartalmaz elektronikus és jelfogós elemeket. A legkisebb végközpont 20, a legnagyobb szektorközpont 2000 előfizetőt szolgált ki.^[11] Az észak-balatoni mintahálózatot Veszprém környékén építették, majd a Sopron és Gyöngyös környéki falvak is ECR központokat kaptak. Az Ericsson szintén keresztrudas, AR központcsaládja licenszének 1968-as megvásárlásával az EC családot nem fejlesztették tovább.

ATSz-K (keresztrudas főközpont)

Az ATSz-K^[12] 100/2000 típusjelű rurál telefonközpontot 1966 óta gyártották szovjet dokumentáció alapján – kizárólag szovjet exportra. A nyolcvanas években a gyár termelésének mintegy harmadát adta.^[13] A nyolcvanas évek végén a jelfogós regisztereket elektronizálták, és a központot – a PCM átviteltechnikai végberendezésekkel és a szünetmentes tápáramellátó rendszerrel együtt – szabványos konténerbe szerelték.^[14]

CA (keresztrudas alközpont)

A család tagjai: CA-20 típus 20 mellékállomást, CA-41 típusú 40 mellékállomást, a CA-402 típusú 400-at, és a CA-1001 típusú 800-at tudott kapcsolni. Az ennél nagyobb kapacitású alközpont, a KOMBI-X már az Ericssontól vásárolt licenc továbbfejlesztésével készült el.^[15]

AR (keresztrudas főközpont)

Az Ericssontól 1968-ban vásárolt licenc^[8] az ARF nagyvárosi-, az ARM távhívó-, az ARK rurál-központ és az ARL vonalkoncentrátor gyártását és továbbfejlesztését engedélyezte. Az első központokat (ARF: Lágymányos^[16] és Vác, ARK: Érd, ARM: József interközpont) még az Ericsson szállította, de a BHG szerelte.

QA (elektronikus alközpont)

A licencvásárlás után a vállalat az alközpontok fejlesztésére összpontosított. Az első, teljesen elektronikus – azaz mozgó alkatrész nélküli – alközpont a QA96 volt, melynek kapcsolómezeje a nyugat-német Telefonbau and Normalzeit reed-reléiből épült fel. Az alközpont működését egy speciális utasításkészlettel rendelkező vezérlőegység (MAT 512) vezérelte, melynek teljesítőképessége egy akkori átlagos, 8 bites mikroszámítógéphez volt mérhető.^[17] A család nagyobb kapacitású tagja a QA512 volt.

EP (elektronikus alközpont)

A fejlesztés következő lépcsőfoka a tirisztoros kapcsolómező megjelenése volt. A vállalat a nyolcvanas évek első felében az EP128 típusú alközpontból mintegy 120 000, az EP512 típusú alközpontból mintegy 60 000 mellékállomási vonal kiszolgálására alkalmas központegységet gyártott. A család a kisebb kapacitású EP8M, EP32M, EP64M modellekkel vált teljessé, így a négytől a hatezer vonalasig terjedt a termékskála.^[18] Az alközpontok nemcsak gyárakban és hivatalokban teljesítettek szolgálatot, hanem ún. zárt hálózatokban is, többek között a Néphadsereg és a MÁV^[19] saját célú hálózatában.

ER (elektronikus főközpont)

A 200-1000 előfizetői vonal bekötésére alkalmas ER256 típusú tárolprogram-vezérlésű elektonikus rurál végközpont az EP512 alapvető rendszertechnika jellemzőit megtartva vezérlőrendszerében jelentett előrelépést: a korábbi miniprocesszorra alapozott vezérlőrendszert egy mikroprocesszorra alapozott vezérlőrendszer váltotta fel.^[20]

A telefonhálózatban az ARK511 és ARK 522 központok kiváltására készült; a felettes központhoz MFC-R2 jelzésrendszerrel csatlakozott, rendelkezett harántirányokkal is.

Több éves fejlesztés után az első központ Tarjánban ment üzembe 1989-ben^[21]; az utolsót 2005-ben Jósvafőn kapcsolták le.

A tizenhat év alatt az alábbi településeken működött hosszabb-rövidebb ideig ER256 típusú központ:

ER256-tal ellátott települések

Aggtelek
Albertirsa (konténer)
Ároktő
Bábolna
Balkány
Bánhorváti
Borsodivánka
Bőcs
Dunaharaszti
Dédestapolcsány
Döbrököz
Edelény
Egerszólát
Érsekvadkert
Felsőnyárád
Gönc
Györköny
Jósvafő
Kajdacs
Kecskéd
Kölcse
Lak
Magyarnándor
Máriapócs
Mocsa
Nagymányok
Nagyoroszi
Nyírbogát
Nógrád
Nőtincs
Őrhalom
Pálfa
Püspökladány
Ragály
Romhány
Sajókaza
Sarud
Szendehely
Taksony
Tardona
Tarján
Tatabánya-Kertváros
Tiszabecs
Tiszabábolna
Tiszanána
Tököl
Vatta
Vértesszőlős
Zádorfalva

Rádióadó és -vevőkészülék

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Átviteltechnikai és mikrohullámú berendezés

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d Baló
↑ Jenei
↑ Bay
↑ XXa
↑ HVG 2010
↑ XXb
↑ XXc
↑ ^a ^b XXd
↑ XXe
↑ Gergely 1962
↑ Makay 1971
↑ ATCK – Aвтoмaтичecкaя Teлeфoннaя Cтaнция Кoopдинaтнaя
↑ Szilágyi 1984
↑ Szilágyi 1990
↑ Krizsákné
↑ tomikgb
↑ Makay 1980
↑ Molnár 1986
↑ Pete Gábor: EP512 telefonközpont Pécsen. YouTube (2013. november 27.) (Hozzáférés: 2021. február 24.) (video)
↑ Molnár 1990
↑ Dolgozók Lapja

Források

↑ HVG 2010: Szegő Iván Miklós: Mementó 1950: "Fasiszta vagyok" – vallja Domokos vádlott. HVG (2010. február 22.) (Hozzáférés: 2021. február 16.)
↑ Makay 1971: Makay Attila: EC-típusú központokkal szerzett tapasztalatok a magyar hálózatban. Híradástechnika, 4. sz. (1971) 97. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 16.
↑ Szilágyi 1984: Szilágyi Sándor: 20 éves az ATSz-K-fejlesztés. Híradástechnika, 10. sz. (1984) 474. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 17.
↑ Szilágyi 1990: Szilágyi Sándor: Konténerbe épített ATSzK 100/2000 ER típusú telefonközpont. Híradástechnika, 5. sz. (1990) 143. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 17.
↑ Jenei: Jenei Károly: AZ EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁGI RT. ÉS ELŐDVALLALATAI. OSZK (Hozzáférés: 2021. február 17.)
↑ Baló: Baló György – Lipovecz Iván: Tények könyve: 1990. www.arcanum.hu (Hozzáférés: 2021. február 18.)
↑ Bay: Bay Zoltán: Egyesült Izzó. A BME OMIKK Tudomány- és technikatörténeti archívuma (Hozzáférés: 2021. február 18.)
↑ XXa: Magyarország a XX. században: IV. kötet: Műszaki- és természettudományok; Automatizálás, elektronika és rádió műsorszórás (1920–1935). Babits Kiadó, Szekszárd (2000) (Hozzáférés: 2021. február 18.)
↑ XXb: Magyarország a XX. században: IV. kötet: Műszaki- és természettudományok; Az államosítás és az önálló magyar ipar kialakulása (1949–1957). Babits Kiadó, Szekszárd (2000) (Hozzáférés: 2021. február 18.)
↑ XXc: Magyarország a XX. században: IV. kötet: Műszaki- és természettudományok; Hazai fejlesztés, technológiai lemaradás (1958–1967). Babits Kiadó, Szekszárd (2000) (Hozzáférés: 2021. február 19.)
↑ XXd: Magyarország a XX. században: IV. kötet: Műszaki- és természettudományok; Lincencvásárlások (1968–1975). Babits Kiadó, Szekszárd (2000) (Hozzáférés: 2021. február 19.)
↑ XXe: Magyarország a XX. században: IV. kötet: Műszaki- és természettudományok; A fényvezető és a digitális technika (1976–1984). Babits Kiadó, Szekszárd (2000) (Hozzáférés: 2021. február 19.)
↑ tomikgb: Ericsson telefonközpont Lágymányoson. Közlekedési Filmhíradó 19. szám (1972) (Hozzáférés: 2021. február 19.)
↑ Gergely 1962: Gergely Ödön: Technikatörténeti szemle 1: Távközlő készülékek és berendezések fejlődése Magyarországon. Budapest: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. 189. o.
↑ Molnár 1990: Molnár Béla: ER256 TPV elektronikus rurál végközpont. Híradástechnika, 2. sz. (1990) 33. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 19.
↑ Makay 1980: Makay Attila: A QA96 programvezérlő rendszere. Híradástechnika, XXXI. évf. 11. sz. (1980) 421. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 19.
↑ Molnár 1986: Molnár Béla: Az EP alközpont család. Híradástechnika, XXXVII. évf. 11. sz. (1986) 482. o. ISSN 0018-2028 Hozzáférés: 2021. február 19.
↑ Dolgozók Lapja: Szuper központ Tarjánban. Dolgozók Lapja, XLIV. évf. 137. sz. (1989. június 13.) 1. o. ISSN 0133—14 Hozzáférés: 2021. február 19.
↑ Krizsákné: Krizsákné Farkas Piroska: Postamúzeumi évkönyv: A távbeszélőközpontok fejlődése 1945 után. Budapest: Postamúzeum. 1989. 56. o. Hozzáférés: 2021. február 20.

További információk

...

Kapcsolódó szócikkek

[Baló_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Baló

[Jenei_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2] Jenei

[Bay_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--3] Bay

[XXa_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--4] XXa

[HVG_2010_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--5] HVG 2010

[XXb_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--6] XXb

[XXc_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--7] XXc

[XXd_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--8] XXd

[XXe_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--9] XXe

[Gergely_1962_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--10] Gergely 1962

[Makay_1971_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--11] Makay 1971

[12] ATCK – Aвтoмaтичecкaя Teлeфoннaя Cтaнция Кoopдинaтнaя

[Szilágyi_1984_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--13] Szilágyi 1984

[Szilágyi_1990_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--14] Szilágyi 1990

[Krizsákné_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--15] Krizsákné

[tomikgb_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--16] tomikgb

[Makay_1980_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--17] Makay 1980

[Molnár_1986_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--18] Molnár 1986

[19] Pete Gábor: EP512 telefonközpont Pécsen. YouTube (2013. november 27.) (Hozzáférés: 2021. február 24.) (video)

[Molnár_1990_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--20] Molnár 1990

[Dolgozók_Lapja_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--21] Dolgozók Lapja

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]

[16]

[17]

[18]

[19]

[20]

[21]

BHG Híradástechnikai Vállalat

Az 1962-ben átadott főépület.
Típus	telekommunikációs vállalat
Alapítva	1872
Megszűnt	1993
Székhely	Budapest
Irányítószám	1119
Cím	Fehérvári út 70.
Alapító	Egger Bernát Béla
Iparág	Távközlés
Forma	részvénytársaság
Árbevétel	5999,7 M Ft (1988)^[1]
Profit	85,7 M Ft (1988)^[1]
Alkalmazottak száma	9 499 (1988)^[1]
Leányvállalatai	Fejlesztési Intézet, 1115 Bp., Petzval J. u. 31. 1. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70. 2. sz. gyár, 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1–3. 3. sz. gyár, 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei u. 13. 4. sz. gyár, 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 4–8. 5. sz. gyár, 2800 Tatabánya II., Tavaszmező u. 3. 6. sz. gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70. 7. sz. gyár, 1119 Bp.; Fehérvári út 70. 8. sz. gyár, 5600 Békéscsaba, Temetősor 8. 9. sz. gyár, 5300 Karcag, Beloiannisz u. 17. Műszaki Szolgáltató Gyár, 1119 Bp., Fehérvári út 70. Termelési Szolgáltató Gyáregység, 1119 Bp., Fehérvári út 70. Szerviz és Vevőszolgálat, 1113 Bp., Daróczi út 1–3.


Magyar cégjegyzékszám	01-10-048975 01-01-002146
Sablon • Wikidata • Segítség