Ugrás a tartalomhoz

W.I.T.C.H. (képregénysorozat)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
W.I.T.C.H.
OrszágOlaszország
Nyelvolasz
Megjelenés2001 áprilisa –
2012 októbere
Megjelent számok139
Alkotók
ÍróElisabetta Gnone

A W.I.T.C.H. fantasy/szuperhős típusú képregénysorozat, amelyet Elizabetta Gnone írt. A történet öt lányról szól, akiket kiválasztottak, hogy ők legyenek Kondrakar új Őrzői, akinek a feladata, hogy az öt elem fölötti képességeiket használva, megvédjék a világegyetem központját mindazoktól, akik ártani akarnak neki. Ez az öt elem: a Víz, a Tűz, a Föld, a Levegő és az Energia.

A sorozat címe, a W.I.T.C.H. az öt szereplő: Will, Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin nevének kezdőbetűiből áll; jelentése angolul: boszorkány.

A sorozatot eredetileg Olaszországban adták ki. Jelenleg a világ több mint ötven országában, több mint húsz nyelven elérhető.

Nem tudni, miért, de Japánban a sorozat nem jelent meg, helyette egy a képregényen alapuló mangát indítottak, amelyet Iida Haruko (飯田晴子) rajzolt, s amely a Kadokava Soten (角川書店) havi magazinjában a Gekkan Aszukában (月刊あすか) jelent meg, amit később összegyűjtve két kötetben adtak ki, de ezzel Japánban véget ért a W.I.T.C.H. története. A kötetek borítóit Ehara Daiszuke (江原大介) készítette.

Amerikában, kezdetben kis könyveket adtak ki, amelyek szintén a képregényen alapultak. 2005-től kezdtek el kiadni egyfajta regényszerű kiadványokat (graphic novels), amelyek mindegyike két-két számot tartalmaz, és amelyek kéthavonta jelennek meg.

Lene Kaaberbøl kilenc könyvet írt, amelyek hátterét a W.I.T.C.H. világa nyújtotta. E könyveket 2002-ben és 2003-ban adták ki. [1]

Történet

[szerkesztés]

Első küldetés: A tizenkét kapu

[szerkesztés]

Öt hétköznapi lány rájön arra, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, és hogy küldetésük a világ egyensúlyának fenntartása. Így válnak a Fátyol Őrzőivé. A Fátyol az, ami elválasztja és megvédi a többi világot egy rossz világtól, Meridiántól.

Második küldetés: Nerissa

[szerkesztés]

A W.I.T.C.H. képregény eredeti címei olaszul

[szerkesztés]
  • 1. Halloween
  • 2. I dodici portali
  • 3. L'altra dimensione
  • 4. Il potere del fuoco
  • 5. L'ultima lacrima
  • 6. D'illusioni e di bugie
  • 7. Un giorno lo incontrerai
  • 8. Le rose nere di Meridian
  • 9. I quattro draghi
  • 10. Un ponte tra due mondi
  • 11. La corona di luce
  • 12. Per sempre sia
  • 13. So chi sei
  • 14. Fine di un sogno
  • 15. La forza del coraggio
  • 16. Il sigillo di Nerissa
  • 17. Non chiudere gli occhi
  • 18. Frammenti d'estate
  • 19. L'altra verità
  • 20. Il soffio dell'odio
  • 21. Sotto il segno dell'ombra
  • 22. Il cuore spezzato
  • 23. Addio!
  • 24. Fidati di me
  • 25. Ombre d'acqua
  • 26. Ricatto finale
  • 27. La rinuncia
  • 28. Così lontane, così vicine
  • 29. Il male minore
  • 30. Il cammino del vento
  • 31. La voce del silenzio
  • 32. Il gioco delle parti
  • 33. Il dono più grande
  • 34. Gocce di libertà
  • 35. Vite riflesse
  • 36. Spiriti ribelli
  • 37. La disputa
  • 38. Il desiderio del cuore
  • 39. Battito d'ali
  • 40. L'ultimo segreto
  • 41. Tutta la verità
  • 42. Nessuna speranza
  • 43. Magia di luce
  • 44. Mai più sole
  • 45. Doppio inganno
  • 46. La forza del coraggio
  • 47. Sabbie del tempo
  • 48. Nuovi orizzonti
  • 49. Tra sogno e realtà
  • 50. Comunque magiche
  • 51. Fuori controllo
  • 52. L'occhio del libro
  • 53. Tutta un'altra musica

További információk

[szerkesztés]
  • W.I.T.C.H. a witch-magazin.blogspot.com-on (magyarul)