Ugrás a tartalomhoz

Vajta Vilmos

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vajta Vilmos
Született

Kecskemét[2]
Elhunyt

Alingsås[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • teológus
  • író
  • evangélikus lelkész
  • evangélikus teológus
  • egyetemi oktató
SablonWikidataSegítség

Vajta Vilmos (Kecskemét, 1918. június 15.Svédország, 1998. október 21.) nyugati magyar evangélikus teológus.

Életpályája

[szerkesztés]

Családi háttere, tanulmányai

[szerkesztés]

Wagner Vilmos és Lütze Anna fiaként született. Ausztria Németországhoz csatolásakor, 1938 márciusában határozta el névmagyarosítását. A gimnáziumot Kecskeméten végezte, majd 1936-1940 között a soproni evangélikus teológiai karon végzett tanulmányai után Raffay Sándor 1940-ben avatta lelkésszé. Budapesten, Soltvadkerten, Pestszentlőrincen és Újpesten volt segédlelkész, részben vallástanár.

Svédországi tanulmányai és ökumenikus szolgálatai

[szerkesztés]

Állami ösztöndíjjal 1941 őszén Svédországba ment, ahol a stockholmi Zeneművészeti Főiskolán, majd 1942-től az uppsalai és a lundi egyetem teológiai karán folytatott tanulmányokat. 1947-ben licenciátusi fokozatot szerzett Lundban. Itt védte meg – 1952 decemberében – "Az istentisztelet teológiája Luthernál" című teológiai doktori értekezését, amely sokkal több, mint egy teológiai részkérdés vizsgálata. 1953-ban a lundi fakultás docense lett. 35 éves ekkor, s megválasztják a genfi székhelyű Lutheránus Világszövetség Teológiai Osztálya igazgatójául. E tisztében 1953 és 1964 között működött. Majd az 1964-ben ugyancsak a világszövetség által létrehozott strasbourgi Ökumenikus Kutatóintézet professzora és igazgatója lett, 1981-ben történt nyugdíjazásáig.

Ő kezdeményezte az 1956 óta rendszeresen megtartott Luther kongresszusokat. A II. Vatikáni zsinaton személyre szóló meghívás alapján az egyik ökumenikus megfigyelőként vehetett részt (1962-1965). Nemcsak ökumenikus párbeszédek részvevője és tanácsadója volt évtizedeken át, hanem tudományos konferenciák és gyülekezeti alkalmak élvezetes, közérthető előadója. Visszavonulása után Svédországban élt, ahol 1998. október 21-én hunyt el. Tehetségét és a lehetőségeket jól felhasználva nemcsak honfitársai szemében lett nagy, hanem megbecsülésben és ismertségben részesült a világ evangélikusságában és az ökumenében is.

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Die Theologie des Gottesdienstes bei Luther; Svenska Kyrkans Diakonistyrelses Bokförlag, Stockholm, 1952
  • Vatikan konciliet ett vägspel i kyrkans förnyelse; Verbum, Stockholm, 1967
  • Interkommunion – mit Rom?; Vandenhoeck u. Ruprecht, Göttingen, 1969
  • Im Wandel der Generationen. Der Lutherische Weltbund, 1947–1982. Dem Andenken von Bischof D. Lajos Ordass gewidmet; LWB, Genf, 1983 (LWB-Report)
  • Die "diakonische Theologie" im Gesellschaftssystem Ungarns; Lembeck, Frankfurt, 1987

Magyarul

[szerkesztés]
  • Keresztyén hitélet; Tryck. Bloms, Lund, 1946
  • Hit és élet összecsengése. Kierkegard, Ordass Lajos tolmácsolásában; Ordass Baráti Kör, Bp., 1990 (A "Keresztyén igazság – Új folyama" füzetei)
  • Hitből fakadó élet. Teológiai meditáció; ford., átdolg. a szerző; Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 1990
  • Communio. Krisztus és a szentek közössége Luther teológiájában; Magyarországi Luther Szövetség, Bp., 1993 (Magyar Luther könyvek)
  • Amíg időnk van. Válogatott írások; szerk., szöveggond. Fabiny Tibor; Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Basel–Bp., 1998
  • A diakóniai teológia a magyar társadalmi rendszerben; ford. Gazdag Zsuzsanna; Luther, Bp., 2006

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b a Német Nemzeti Könyvtár katalógusa (német nyelven). (Hozzáférés: 2020. május 31.)
  2. a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2021. január 31.)

Források

[szerkesztés]
  • Reuss András: Vajta Vilmos (1918-1998). Emigráció és haza a teológus életében. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jubileumi konferenciáján St. Georgen/Ausztria, 2009. április 30-án és a ETA évfolyam-találkozón, Révfülöp, 2009. május 13-án tartott előadás szerkesztett és kiegészített változata. Kézirat lezárása: 2009. július 6.