Szerkesztő:Réka45

Galileo Galilei A történelem egyik legnagyobb csillagásza,matematikusa és fizikusa.Galilei Itáliában élt 1564 és 1642 között és ő volt az első aki távcsövet irányított az éjszakai égboltra.

Élete

Galilei sírköve, Santa Croce, Firenze Galileo Galilei Pisában (Toscanai Nagyhercegség) látta meg a napvilágot 1564-ben, Giulia Ammannati és Vincenzo Galilei zenetudós fiaként. Eredetileg (apja kívánságára) orvosnak készült a pisai egyetemen, de pénzügyi problémák miatt abba kellett hagynia tanulmányait. Arkhimédész műveinek tanulmányozása a matematika és a természetfilozófia felé fordította. Így matematikát tanított 1589 és 1592 között. Első megjelent művei szintén Arisztotelész szellemében fogantak – igazodva a kor szelleméhez. 1610-ig Padovában professzorként geometriát, mechanikát és csillagászatot tanított, valamint mechanikai kísérleteket és tanulmányokat folytatott. Itt építette termoszkópját, iránytűket konstruált, és kézikönyvet is írt használatukról. 1594-ben szabadalmaztatta vízemelő gépét. 1610. január 7-én fedezte fel a Jupiter bolygó négy legnagyobb holdját, melyek később Galilei-holdak néven lettek ismertek. Ez a felfedezése egy komoly érv volt a Föld központú világgal szemben. Munkássága

Csillagászat

Galilei jegyzete a Jupiter holdjainak felfedezéséről

Galilei-holdak: Io, Europa, Ganümédész és a Kallisztó

Galilei ábrái a Hold állásairól Habár az elterjedt nézet pontatlan, miszerint Galilei találta volna fel a távcsövet, ő volt az első emberek egyike, aki az égbolt tanulmányozására használta azt. Egyes feljegyzések szerint a távcsövet 1608-ban Hollandiában találták fel; majd Galilei készített egy 8-szoros nagyítású, később egy kb. 20-szoros nagyítású modellt. 1609. augusztus 25-én bemutatta az első távcsövét a velencei törvényhozóknak. Ez a fajta „másodállása” jövedelmezőnek bizonyult, mivel a kereskedők hasznát vették a hajózásban. 1610 márciusában nyilvánosságra hozta kezdeti csillagászati megfigyeléseit a Sidereus Nuncius (Csillagászati Hírnök) című rövid értekezésében, melyet maga illusztrált. Tehát bizonyosan nem ő találta fel a távcsövet. Nem tudjuk biztosan, de valószínűleg nem ő volt az első, aki a távcsövet csillagászati megfigyelésre használta. De tudjuk, hogy Galilei volt az első, aki erről írásos műben számolt be. Ennek 400 éves évfordulójára a 2009-es évet a Csillagászat Nemzetközi Évévé nyilvánította az ENSZ. 1610. január 7-én Galilei felfedezett a Jupiter négy nagy holdja közül hármat: az Iót, az Europát és a Kallisztót. Pár nappal később a Ganümédészt is sikerült feljegyeznie. Rájött, hogy ezek a holdak keringenek az égitest körül, mivel néha ideiglenesen eltűnnek; ezt a Jupiter mögötti mozgásuknak tulajdonította. 1620-ban további felfedezéseket tett. Későbbi csillagászok felülbírálták Galilei elnevezéseit, megváltoztatva a Medici-csillagokat Galilei-holdakra. A kijelentés, miszerint egy égitest körül több kisebb égitest kering, ellentétes volt a geocentrikus világképpel, amelynek a középpontjában a Föld van, és minden más körülötte kering. A Szaturnusz gyűrűit is ő észlelte először, de rajzain a gyűrűt a bolygó mellett két szemközti oldalon álló holdként ábrázolta, tehát megfigyelte ugyan a gyűrűt, de annak természetét nem ismerte fel. Galilei lejegyezte, hogy a Vénusz fogyó és növekvő fázisokat mutat, vagyis hasonlít a Holdra. A Kopernikusz által felfedezett heliocentrikus világkép jóslata szerint a Vénusz Nap körüli keringése okozhatja, hogy a Földről látható a Vénusz megvilágított félgömbje, amikor az a Nap ellentétes oldalán van és nem látható, amikor a Föld felőli pályán halad. Ezzel ellentétben, a ptolemaioszi geocentrikus világkép szerint csak növekvő és új fázisok láthatók, míg a Vénusz a Nap és a Föld között kering Föld körüli pályán. A Vénusz fázisainak megfigyelése igazolta, hogy a bolygó a Nap körül kering, és ez erős érv volt a heliocentrikus világkép mellett. Galilei volt az első azok közül, akik napfoltokat figyeltek meg, habár a kínai csillagászok ezt már bizonyíthatóan korábban megtették. A napfoltok léte egy másik problémát vetett fel a régebbi filozófia által tökéletesnek hitt menny fogalmával. Továbbá a mozgásukban megfigyelt évenkénti változás – először Francesco Sizzi jegyezte le – hatalmas eltéréseket mutatott a Föld-középpontú világnézettől és Tycho Brahétől. A napfoltok felfedezése körüli vita hosszú és zord viszályhoz vezetett Christoph Scheinerrel, valamint David Fabriciusszal és a fiával, Johannesszel. Ő volt az első, aki hegyeket és krátereket vélt felfedezni a Holdon, amire a felszínen látható fény-árnyék mintákból következtetett. Ezen megfigyelései segítségével közelítőleg meg is becsülte a hegységek magasságát. Majd arra a következtetésre juttott, hogy a Hold „durva és egyenetlen, csakúgy, mint a Föld felszíne maga” és nem tökéletes gömb, mint ahogy Arisztotelész hirdette. Galilei távcsövével megállapította, hogy a szabad szemmel folytonosnak látszó Tejút csillagok sokaságából áll. Ezzel egy régi vitát döntött el.[1] Azonosított sok más csillagot, ami szabad szemmel nem vagy nehezen látható. Galilei 1612-ben észlelte a Neptunuszt, de nem jött rá, hogy az egy bolygó, és így nem vizsgálta különös figyelemmel. Jegyzetfüzetében a bizonytalan és azonosíthatatlan csillagok közé sorolta. (Galilei Neptunusz-megfigyeléseit 1980 óta ismerjük, amikor C. T. Kowal és S. Drake kutatásaik közben felfedezték azokat.) Fizika Galilei elméleti és gyakorlati munkája a testek mozgásán, Kepler és Descartes független tevékenységével együtt, a Newton által később felfedezett klasszikus mechanika előfutára volt. Úttörő volt, mivel az európai hagyományoktól eltérően precíz kísérleteket hajtott végre, ragaszkodva a természet szabályainak matematikai leírásához. Galileiről rengeteg történet kering. Ezek közül talán a leghíresebb a pisai ferde toronyból leejtett különböző tömegű testek elbeszélése. Ezzel bizonyította, hogy a szabadesés sebessége független a testek tömegétől (kizárva a légellenállást). Ez ellentétes volt azzal, amit Arisztotelész állított: a nehezebb testek gyorsabban, a könnyebbek lassabban esnek, egyenes arányosságban a tömeggel. A torony története először Vincenzo Viviani, Galilei tanítványa által írt életrajzban tűnt fel, és mára teljesen elfogadottá vált. Ennek ellenére Galilei kísérletezett lejtőn leguruló golyókkal, amivel ugyanazt tudta bizonyítani: a leguruló vagy szabadeső golyók a tömegüktől függetlenül gyorsulnak. Felírt egy precíz matematikai törvényt a gyorsulásra: a gyorsulás teljes útja, nyugalomból indulva, az idő négyzetével arányos (Ez a törvény rengeteg későbbi tudományos megállapítás elődjének tekinthető). Bebizonyította még, hogy a testek mindaddig megőrzik a sebességüket, amíg egy másik erő – gyakran súrlódási – nem hat rájuk, megcáfolva az elfogadott arisztotelészi hipotézist, miszerint a testek „természetüknél fogva” lelassulnak és megállnak, ha nem hat rájuk erő. Ez az alapelv testesítette meg Newton első mozgástörvényét. Továbbá rájött, hogy az inga lengésideje (t) nem függ annak maximális kitérésétől (amplitúdó – A) csak az inga hosszától (l). Amíg Galilei azt hitte, hogy a lengésidő mindig pontosan megegyezik, ez csak kis amplitúdónál igaz. Ez megfelelő egy óra szabályozásához, erre Galilei maga is rájött. Az 1600-as évek elején, Galilei és egy társa megpróbálta megmérni a fény sebességét. Mindketten egy hegytetőn álltak redőnyös lámpát tartva. Galilei kinyitotta a redőnyt, majd amikor a társa meglátta a fényt ő is kinyitotta. Egy mérföld körüli távolságnál, Galilei nem tudott nagyobb eltérést észlelni, mint amikor pár méterre álltak egymástól. Arra a következtetésre jutott, hogy a hegycsúcsok távolsága nem elég nagy a pontos méréshez. Kevesebben tudják, hogy ő is azon elsők között volt, akik rájöttek: a hangnak is van frekvenciája. Miután két vésőt különböző sebességgel dörzsölt össze, kapcsolatot talált a hangmagasság és a vésők rezgése között (frekvencia). Az 1632-es Párbeszédekben Galilei leírta a dagály-apály jelenség fizikai felvetését, amit a Föld Nap körüli keringéséből próbált (helytelenül) levezetni. Kigúnyolta Keplert, mert Kepler az ár-apály jelenséget (helyesen) a Holdnak tulajdonította. (A könyv eredeti címe Dialógus a dagályról; de az inkvizíció parancsára megváltoztatta azt.) Ezen elmélet szerint az óceáni medencék alakjának szerepe van a dagály méretében és időtartamában. Helyesen megállapította, hogy az Adriai-tenger közepén elhanyagolhatóak a dagályok a többi részhez képest. A feltevés teljesen hibásnak mutatkozott, ugyanis Galilei ár-apály elméletéből napi egy dagály és apály következett. Minden tengerész tudta, hogy naponta két apály és dagály van, Galilei mégis ragaszkodott elképzeléséhez. Galilei előrelépett a klasszikus relativitáselméletben is. Eszerint senki sem tudja egy test sebességét megállapítani viszonyítási pont nélkül. Később ezt fejlesztette tovább Einstein is. Matematika [szerkesztés] Miközben Galilei matematikai alkalmazásai a kísérleti fizikában újítók voltak, a matematikai eljárásai hétköznapinak mondhatók. Az analízisei és a bizonyításai az Elemek ötödik könyvében leírt eudoxoszi elképzeléseken alapultak. Ez az elmélet csak egy századdal korábban vált elérhetővé, Tartaglia és a többiek pontos fordításának köszönhetően, de Galilei élete végére Descartes munkásságának köszönhetően túlhaladottá vált. Galilei alkotott újat is a matematikában. Megmutatta: noha a legtöbb egész nem négyzetszám, mégis ugyanannyi egész van, mint négyzetszám. A feltételezett ellentmondást 250 évvel később Georg Cantor oldotta fel. Pere

A per

Cristiano Banti festménye (1857): Galileo a római inkvizíció előtt A per előtti évek [szerkesztés] Galilei figyelme a geocentrikustól a heliocentrikus világkép felé fordult. Elkezdte hirdetni a kopernikuszi tanokat, sőt, Kopernikuszon túl azt is, hogy a heliocentrikus modell nem csak matematikai eszköz, hanem valóságos leírás. Az egyház a kopernikuszi modellt, mint matematikai modellt támogatta, sőt tanította abban az időben. Galilei az egyetemen az előadásait azonban az arisztotelészi felfogásban tartotta. 1613. december 8-án Krisztina toscanai nagyhercegnő meghívta villásreggelire a Medici Akadémia tanárait. Galilei betegsége miatt nem tudta elfogadni a meghívást. Ezen az összejövetelen a heliocentrikus világkép is szóba került, érveket hoztak fel mellette és ellen. Néhány nappal később a jelenlevő páter Benedetto Castelli matematikus levélben értesítette Galileit a beszélgetésről, az egyik tanár pedig részletesen is beszámolt neki az ellenvetésekről. Galilei december 21-én hosszú levelet küldött Castellinek. Ebben fejtette ki először nézetét a szerinte helyes írásmagyarázatról a természeti jelenségekkel kapcsolatban és Kopernikusz elméletéről. Castelli örömmel olvasta Galilei levelét, és engedélyével másolatokat készíttetett azoknak, akiket érdekelt ez a tárgy. Néhány fiatal dominikánus félreértette Galileit, és eretnekség vádjával elküldték levelének egy másolatát az egyházi Törvényszékhez (akkori nevén inquisitio). A vizsgálóbíró azonban megállapította, hogy a levélben nem található tévtan, "csak néhány alkalmatlan szó és sértő kijelentés". Amikor Galilei értesült az ellene felhozott vádakról, a levelében vázolt nézetének igazolására igen alapos értekezést készített, amelyet magénlevélként Krisztina nagyhercegnőnek címzett. Az Inkvizíció sohasem ítélte el ezt az értekezést. Galilei nem elégedett meg azzal a helyzettel, hogy hipotézisként lehet a kopernikuszi elméletet kezelni, el akarta érni, hogy nyilvánítsák ki, hogy a heliocentrikus rendszer nem ellentétes a Biblia "helyes" értelmezésével. Konfrontatív természetéből fakadóan sok ellenséget szerzett magának. A Biblia helyes értelmezése körüli viták miatt 1616-ban Rómába ment. Helytelenül mérte fel az erőviszonyokat és a kérdés további erőltetésével kiprovokálta a majdnem totális vereséget. Az a döntés született, hogy a heliocentrikus világnézetet csak elméleti lehetőségként, matematikai modellként lehet tanítani. Galilei továbbra is népszerű maradt egyházi körökben is. V. Pál pápa és a római kardinálisok ünnepélyes fogadásokat rendeztek a tiszteletére, és élvezettel hallgatták előadásait. A matematikus és fizikus Maffeo Barberini kardinális még dicsérő költeményt is írt Galilei munkájáról és biztatta, hogy folytassa tudományos kutatásait. De a tíltás életbe lépett, Kopernikusz művét pedig indexre tették. Galilei ebbe kénytelen volt belenyugodni és a heliocentrikus világnézetet csak elméleti lehetőségként való tanítását elfogadni (ezen ígéretének megszegése lett alapja a későbbi pernek). Ha tovább küzdött volna, akkor a heliocentrikus rendszer tárgyalásának teljes tilalma lett volna a következő válasz. A per közvetlen előzményei [szerkesztés] 1623-ban a pápai trónra VIII. Orbán pápa néven Barberini bíboros, Galilei híve és csodálója került, aki ellenezte a tudós 1616-os elmarasztalását. Megválasztása után meghívta firenzei barátját és három hétig vendégül látta, hogy megbeszélje vele Kopernikusz elméletét. Ekkor az egyértelmű bizonyítékok hiányára való tekintettel kérte Galileit, hogy addig ne terjessze a vitás nézetet, amíg nincs szükségszerű bizonyítéka. Galilei ezt meg is ígérte, de miután visszatért Firenzébe, elhatározta, hogy párbeszédes értekezést ír a pápával folytatott vitákról. Kéziratát 1630-ban vitte el Rómába, hogy kiadásához megkapja az egyházi engedélyt. A cenzorral, Riccardival sokáig egyezkedett, de a második újraolvasást Galilei már nem várta meg Rómában, többek között a közeledő pestis járvány miatt. Abban maradtak, hogy levelezés útján egyeztetik a szöveget. Ez igen nehézkesen ment, mert a pestis miatt az utak le voltak zárva. E miatt a futárok nagyon lassan jártak. Végül az engedélyt a firenzei cenzortól kapta meg barátai segítségével, de megkérték, hogy javítson ki néhány túlzást a szövegben. A Dialogo: sopra i due massimi sistemi del mondo tolemaico, e copernicano (Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemájosziról és a kopernikusziról) című mű az inkvizíció engedélyével 1632-ben meg is jelent Firenzében. Az előkészítés során a pápa arra kérte a tudóst, hogy ne foglaljon állást egyértelműen a heliocentrikus elmélet mellett, hanem szorítkozzon a pro és kontra érvek bemutatására, és emellett foglalja bele a könyvbe a pápa ügyben vallott nézeteit is. Galilei a kérésnek eleget tett, de a pápa gondolatait gyakran elferdítve az arisztotelészi geocentrikus felfogást védő képzeletbeli személy, Simplicius (Együgyű) szájába adta, aki önmagával is többször ellentmondásba került, és az olvasóban egy bolond benyomását keltette. A legtöbb tudománytörténész szerint Galilei stílusa malíciózus volt, és később a könyvét ért kritikákat figyelmen kívül hagyta. A per [szerkesztés] Mivel sok támogatóját, köztük a pápát is sorra elveszítette, a támadások ellene egyre sokasodtak. Galilei ellenségei meggyőzték VIII. Orbán pápát arról, hogy a szerző nyilvánosan kigúnyolja őt ezzel az írásával és a korábbi tilalom ellenére Kopernikusz elméletét védelmezi. Ezért a pápának bele kellett egyeznie, hogy fizikus barátját a római törvényszék elé idézzék. A pápa kérte az inkvizítorokat, hogy kezeljék jóindulattal az ügyet és ne említsék az ő személyét érő sérelmeket. Galilei 1632. szeptember 23-án megkapta az idézést, hogy haladéktalanul jelenjék meg az inkvizíció főfelügyelője előtt, de ő orvosi igazolásokkal háromszor is megpróbálta magát kivonni a római utazás alól. Csak azután érkezett 1633. február 13-án az Örök Városba, miután a pápa elővezetési paranccsal fenyegette meg. A könyv megjelenése után az akkori viszonyok között rekordidőnek számító egy év eltelte után az inkvizíció 1633-ban perbe fogta. A per is gyorsan, még abban az évben lezajlott. 1633. június 22-én hirdettek ítéletet. Bizonyos források szerint a főbíró szerepét maga VIII. Orbán pápa töltötte be. Teres Ágoston Biblia és asztronómia című művében viszont azt állítja, hogy a pápa távol tartotta magát a pertől. A per tétje a legrosszabb forgatókönyv szerint akár Galilei élete is lehetett volna, mivel akkoriban az eretnekségért súlyos esetekben halálbüntetés is járhatott. Galileinek azonban maradtak még befolyásos támogatói a papság egy részében, akik – noha tanait ők sem fogadták el, legalábbis nyíltan – igyekeztek közbenjárni érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a per a harmincéves háború ideje alatt zajlott, amikor a világnézeti különbségek a végletekig kiéleződtek Európában. A kihallgatások ideje alatt Galilei háromszobás lakást kapott, két segítővel és teljes ellátással. Michael Hesemann Sötét alakok című művében azt írja, hogy hivatalosan öt luxusszoba állt rendelkezésére, saját szolgálókkal, ellátását pedig a Firenze-rezidencia biztosította. A per során Galilei kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait, de közben, állítólag, végig azt mormolta maga elé: „Eppur si muove!” („Mégis mozog!”). Michael Heseman azt állítja Sötét alakok című művében, hogy ez a híressé vált mondat valójában az utókor szüleménye; először egy 1645-ös festményen tűnt föl, mely a Murillo-iskolában készült, és Galileit valódi börtönben ábrázolja - egy olyan helyen, ahol sohasem fordult meg. [2] Három kihallgatás után az inkvizíció "súlyos tévedés és eretnekség gyanúja" miatt betiltotta Galilei könyvét, őt pedig megeskették, hogy többé nem védi a heliocentrikus rendszert. Az ítélet életfogytiglani háziőrizet volt. Vezeklésül arra kötelezték, hogy három éven át minden héten olvassa el a bűnbánati zsoltárt. Az ítéletet tízből három bíboros nem írta alá, köztük a pápa unokaöccse sem. Az ítéletnek három fő pontja volt: Galileit kötelezték heliocentrikus tanainak visszavonására börtönbüntetésre ítélték, mely ítéletet később háziőrizetre változtattak betiltották a "Párbeszédek"-et, és Galileit eltiltották az írástól. Az ítélet nem nyilvános részében minden művét betiltották, azokat is, amelyeket a jövőben szándékozna kiadni, de az ítélet eme pontját később nem tartatták be. Fontos megjegyezni, hogy Galileit nem zárták börtönbe, nem fenyegették kínzásokkal. Nem közösítették ki az egyházból és nem zárták ki a Medici Akadémiából. Másnap elengedték vatikáni luxuslakosztályából, és átvitték a Medici-villába. Egy nappal később megkezdte büntetése letöltését - először barátja és tanítványa, Ascanio Piccolomini sienai érsek püspöki palotájában Siená-ban, mivel Firenzében éppen kitört a pestis. 1633. december 1-jén Galilei visszatért otthonába - a Firenze melletti Arcetriben lévő professzori luxuskúriájába, ahol az elkövetkezendő kilenc évben békében élt és dolgozott, gazdagon ellátva a Mediciektől kapott havi nyugdíjjal és az éves vatikáni járadékkal, melyet 1630-ban ígért oda neki VIII. Orbán pápa, és aminek folyósítását soha nem szüntették meg. 1636-ban megjelent fő műve, a majdani newtoni rendszer alapjait jelentő Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze (Matematikai érvelések és bizonyítások az új tudomány…) címmel, mely a mechanikáról és az esési törvényekről szól. A mű a modern fizika alapművévé vált. Nem sokkal ezután Galilei megvakult. Az egyházzal megbékélve, a betegek szentségével megerősítve hunyt el 1642. január 8-án természetes halállal. Végső útjára a helyi plébános kísérte. Ünnepélyes temetéssel a firenzei Szent Kereszt templom kriptájában helyezték el koporsóját. Csak diákjai kísérlete vallott kudarcot: nem emelhettek neki díszes emlékművet, mivel a pápa ezt provokációnak találta. Egyébként tény, hogy Galileinek nem voltak döntő bizonyítékai arra, hogy nem a Föld van a világegyetem középpontjában. A Föld mozgására és forgására vonatkozó kísérleti bizonyítékok jóval későbbről származnak. Johann Friedrich Benzenberg (1777–1846) mérte először ki 1802-ben, hogy a függőón felső végétől leejtett test nem a fonal végéhez, hanem attól keletre ér földet. Friedrich Wilhelm Bessel (1784–1846) a híres német matematikus és csillagász először 1837-ben végzett sikeres csillagparallaxis méréseket, amiket a Föld keringésével lehet magyarázni. A zseniális kísérletező Léon Foucault (1819–1868) a híres ingakísérletét 1851-ben végezte a párizsi Pantheonban. Ugyancsak ő javasolta a pörgettyűs iránytű megépítését, de a technikai nehézségek miatt ezt csak 1908-ban sikerült megvalósítani. Ez utóbbi kísérletek a Föld forgását bizonyítják. Mindazonáltal Galilei zsenialitására és a kérdés nehézségére utal, hogy két évszázadnál is több időnek kellett eltelnie a felismerés és a bizonyítás között (igaz, addigra meg már Galilei elmélete is elavult).

Galilei Discorsi című művének címlapja A per interpretációi a tudománytörténetben [szerkesztés] A későbbi évszázadok tudománytörténetében egyébként Galilei és perének megítélése is állandóan változott. Mint Vekerdi László írja: „A történetírás a szimbólumokhoz sohasem közeledik teljesen elfogulatlanul. Galilei már a 17. század végén filozófiai jelkép: a Royal Society Baconnal együtt az »experimentális filozófia« elődjeként ünnepelte. A newtonianizmus […] elterjedésével párhuzamosan ez a Galilei-kép erősödött és rögzült. A Galilei-pör a 18. század antiklerikális harcai során vált az egyházi elnyomás elleni küzdelem szimbólumává. Ez az experimentalista-antiklerikális interpretáció a 19. század során pozitivista vonásokat vett fel. A pozitivista interpretáció Machnál érte el csúcspontját, érdekes, hogy éppen Newton rovására. […] A 19. század egyes történészei megkísérelték védeni az egyház Galilei-pörbeni szerepét, s a 20. század elején a tudománytörténetírás egyik megalapítója, Pierre Duhem már szinte Galilei ellenfelében, Bellarmino kardinálisban látja az igazi tudomány képviselőjét, s az egyházban nem a természettudományos fejlődés gátlóját, hanem elősegítőjét. Az égi és földi mozgások azonosításának érdemét elvette Galileitől, és a 14. századi Párizsi Egyetem skolasztikusainak tulajdonította. A Galilei-pör ezzel új fázisába lépett, s két síkon folytatódott. Az inkvizíció és a haladás küzdelme mellett a természettudomány megteremtésének érdeme is vitatottá vált. A Galilei-pör az egész újkori természettudomány keletkezésének centrális kérdése lett […].” (Vekerdi László: Kalandozások a tudományok történetében). Pierre Duhem mellett a tudományfilozófus, Paul Feyerabend is komoly kétségeket fejezett ki az utókor által konstruált Galilei-kép iránt; a Galilei-problémakör számtalan elméleti elemének és vitaanyagának áttekintése után megfogalmazza azon véleményét, miszerint „Galilei korában az egyház sokkal inkább hallgatott az ész szavára, mint Galilei maga, ráadásul számbavette Galilei tanainak etikai és társadalmi következményeit is. Galileire kimondott ítélete racionális és igazságos ítélet volt, az ítélet [modern egyház általi] revíziója ellenben csak politikai oppurtunizmussal igazolható.” [3] A per utóéletéről [szerkesztés] 1664 - VI. Sándor pápa feloldja a tilalmat a Kopernikusz elméletét tárgyaló könyvekről. 1712 - A bencés páter Guido Grandi írása "Galileo védelmére" egyházi jóváhagyással megjelenik. 1718 - Galilei cenzúrázott műveit újra kiadták. 1718 - XII. Kelemen pápa díszes emlékművet építtet Galilei sírja fölé. 1737 - Gaililei Hamvait a firenzei Santa Croce bazilikában, szent földben, újratemetik. 1741 - Galileit formálisan rehabilitálják, XIV. Benedek pápa engedélyezi Galilei összes tudományos művének (újra)kiadását és a Galilei-per iratainak nyilvános tanulmányozását. 1744 - A Padovai Akadémia tanárai kiadják Galilei főbb könyveit, köztük a Dialogus teljes szövegét is, az első lapon idézve az inkvizítor nyilatkozatát, miszerint ez az írás "nem ellenkezik az Egyház hittani és erkölcsi tanításával." 1757 - XIV. Benedek pápa utasítására eltörlik azt a "határozatot, amely tiltotta a könyveket, melyek a Nap mozdulatlanságát és a Föld mozgását tanították." 1758 - A heliocentrikus elméletet tanító könyveket törlik a tiltott könyvek listáját tartalmazó Index librorum prohibitorumból. 1820. augusztus 16. - VII. Piusz pápa határozatban jóváhagyja Jospeh Settele csillagászati tankönyvét, amelyben "korunk asztronómusainak nézetét vallja a Föld napi és évi mozgásáról", és elrendelte, hogy "a jövőben senki sem tilthatja meg Kopernikusz rendszerének védelmezését." 1981. július 3. - II. János Pál pápa egy bizottságot hoz létre, melynek célja, hogy behatóan megvizsgálja az idők folyamán "Galilei-ügyként" emlegetett per problémakörét. A Nemzetközi Kutató Bizottság elkezdi munkáját. 1992. október 31. - A Nemzetközi Kutató Bizottság befejezi munkáját. 359 évvel Galilei tárgyalása után, a pápa sajnálkozását fejezte ki a Galileit ért hátrányok miatt, és megsemmisítette az inkvizíció elmarasztaló ítéletét.[4] 2009. február 15. - A római Santa Maria degli Angeli-bazilikában Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a Tudósok Világszövetsége kezdeményezésére 400 év után az első ünnepélyes szentmisét mutatja be Galileo Galilei tiszteletére, a modern tudomány megalapítója születésének 445. évfordulója alkalmából.[5] 2009. július 2. - A Szentszék sajtótermében Sergio Pagano püspök, a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa sajtótájékoztatón mutatja be az általa gondozott, A Galilei-per teljes szövegét tartalmazó kötetet, amit szigorú filológiai szempontok szerint gyűjtöttek össze, és gondos bevezetővel láttak el. Sergio Pagano püspök írta alá már az 1984-ben megjelent legutóbbi kiadást is. A mostani kötetet teljesnek és hitelesnek nevezte a Vatikáni Titkos Levéltár prefektusa, mivel abszolút hűen tükrözi az eredeti szöveget, tiszteletben tartja egészen a kisbetűs és nagybetűs írást is. Óriási különbség például, hogy az ég, a föld vagy a nap szó egy 1633-as írásnál kis betűvel vagy nagy betűvel szerepel - magyarázta Sergio Pagano püspök.[6] Lásd még

'Szimplikiosz Jegyzetek

↑ Simonyi Károly. A fizika kultúrtörténete, 3. átd. kiadás, Akadémiai Kiadó, 186.. o. ISBN 963-281-583-1 (1986) ↑ Michael Hesemann: Sötét alakok - Galileo Galilei ↑ Feyerabend, Paul: A módszer ellen. Atlantisz, 2002. 267. old. ↑ A Galilei ügy: A fájdalmas félreértés immár a múlté… (in: Fizikai Szemle, 1993/7, 276. oldal [1] ↑ Magyar Kurír: Ünnepi szentmise Rómában Galilei emlékére ↑ Magyar Kurír: A Galilei-perről szóló vatikáni dokumentumok új kiadása irodalom

Galileo Galilei: Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról. Kriterion Könyvkiadó, 1983 (formailag hibás) ISBN 963-07-2464-4 Galileo Galilei: Párbeszédek: a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusiról (Magyar Elektronikus Könyvtár) Galileo Galilei: Matematikai érvelések és bizonyítások két új tudományág, a mechanika és a mozgások köréből: a függelékben néhány merevtest súlypontjának vizsgálatával. Európa Könyvkiadó, 1986 ISBN 963-07-3864-3 Igazságkeresők: Galileo Galilei (1564–1642) és René Descartes (1596–1650) művei. Interpopulart, 1993 ISBN 963-8069-33-3 Arthur Koestler: Alvajárók, Budapest, 1996. Európa Könyvkiadó, Galilei munkásságáról (tévedéseiről és eredményeiről) és peréről ISBN 963-07-6108-4 Vekerdi László: Kalandozás a tudományok történetében (Művelődéstörténeti tanulmányok), Magvető, 1969 (Kiadványszám: 1122). Vekerdi László: Így él Galilei (monográfia) Typotex, 1998 ISBN 963-7546-82-0 Elektronikus változat (Magyar Elektronikus Könyvtár) John Gribbin: A tudomány története 1543-tól napjainkig (Akkord Kiadó, Budapest, 2004 - ISBN 963-9429-56-2) Teres Ágoston: Biblia és asztronómia, Korda Kiadó, Kecskemét, 2005 - ISBN 963-9554-37-5 Michael Hesemann: Sötét alakok, Szent István Társulat, Budapest, 2010 - ISBN 963-2771-06-9 Szépirodalom, művészet Maria Celeste Galilei: Hőn szeretett Apámuram! Alexandra, 2005 ISBN 963-369-020-X Németh László: Galilei. Dráma négy felvonásban. 1953 Németh László: Drámák. Magvető, 1974 ISBN 963-15-0023-3 Elektronikus változat (Magyar Elektronikus Könyvtár) Dava Sobel: Galilei lánya: hiteles memoár a tudományról, a bizalomról és a szeretetről. Alexandra, 2003 ISBN 963-368-357-2 Harsányi Zsolt: És mégis mozog a föld (Singer és Wolfner Rt. Budapest, 1942)