Szerkesztő:Kiraly Jonatán

Szilágyballai Baptista Énekkar

Története

Az “Szilágyballai Baptista Énekkar” egyfajta életre szóló kíséretként lépett be a gyülekezet történetébe, alapítása óta szerves részévé vált a gyülekezet identitásának és közösségi életének.

1912-t írtak, amikor alig nyolc évvel a gyülekezet megalakulása után, a gyülekezet énekkara is megalakult, a Kiss Domokos testvér vezetésével. A gyülekezet krónikájának feljegyzése szerint az alakuló énekkarnak 18-20 tagja volt. Az első nevezetesebb alkalom, amikor a gyülekezet énekkara szolgált, 1912. július 12. volt, amikor a falu aprajának és nagyjának tömeges jelenlétében Kornya Mihály testvér 84 fehér ruhást merített alá a Zilah patak vizében, a malomkert feletti "zúgónál". Az imaházba visszatérve az istentisztelet folytatásakor az énekkar a "Most midőn az ifjúkorban" kezdetű éneket énekelte.

A kezdeti időkről nem maradt ránk túl sok információ, de az a tény, hogy 1920-ban megalakult a fúvószenekar és hogy 1936-ban a gyülekezet orgonát építtetett és harmóniumot is vásárolt, a fiatal gyülekezet élénk ének-zenei tevékenységére enged következtetni.

Az 1920-as évektől a Zsigó János testvér is bekapcsolódott a karmesteri tevékenységbe. Az ének-zene fejlődés céljából a gyülekezet szívesen vett igénybe külső segítséget is. 1934-35 táján Bokor Barnabás nagyváradi lelkipásztor testvér, aki zenét szerető és művelő lelkipásztor is volt, otthoni nagy munkaterülete mellett aránylag gyakran, és mindig szívesen látogatott Szilágyballára, a "Mester, a bősz vihar dühöng" kezdetű éneket tanította meg. Bokor testvér karvezetői tanfolyamot is tartott.

Az 1940-es években az énekkar élén főképpen a Simon János testvér tevékenykedett, aki nemcsak rátermett, igényes és rendszerető karvezető, hanem mintegy 15 szép evangéliumi ének, szöveg és dallam szerzője is volt.

Legismertebb éneke az "Örömmel lépj elő" kezdetű ének, ami a szilágysági baptizmus Nagyfaluban, 1946-ban megtartott 50 éves jubileumára lett megírva és megtanítva. A bemerítéssel is egybekapcsolt kétnapos nagyméretű ünnepségen, az éneket újra és újra kérték a Szilágyballai énekkartól (ötször-hatszor is) az ünnepély indulójává választották, nem sokkal később egy budapesti kiadványban nyomtatásban is megjelentették.

A Simon János testvér 1952-ben bekövetkezett váratlan és korai halála (43 évet élt) nagy veszteséget jelentett a család, a gyülekezet, nem utolsó sorban az ének és zenekar számára is. Az eltávozása után támadt nagy hiányt Antal Elemér és Bódizs Mihály testvérek igyekeztek pótolni, mint fiatal karvezetők. Mindketten sokat munkálkodtak írott énekek összegyűjtésével és kottázásával is. Az énekkarnak volt egy régebbi kottás könyvsorozata, amelyet az Antal Elemér testvér csaknem egyedül írt (egy bizonyos énekszámig).

Ebben az időben alakult meg a gyülekezet férfikara, ami akkor meglehetősen ritkaszámba ment. Időben kissé előrelépve itt megemlíthető, hogy a férfikar szolgálatának csúcspontja az 1992-es MABAVIT I. volt Budapesten, ahova a szövetség vezetősége küldte ki szolgálatra a gyülekezet fúvóskarával együtt. Az említett világtalálkozó után magyarországi testvérek kezdeményezésére és támogatásával egy hangfelvétel is készült és került kiadásra „Magasra tartsuk lobogónk” címmel, ami nagy népszerűségnek örvendett. A felvétel szakmai irányítója Bokor Barnabás testvér volt.

1958-ban a gyülekezet az (akkor még) ifj. Bokor Barnabás testvért hívta meg az énekkar tanítására. Bokor testvér, mint fiatal, szenvedélyes karvezető egy énekóra sorozaton néhány nagyobb éneket tanított meg az „Evangéliumi Karénekek”énekeskönyvből. Ez a tanítás új lendületet adott a meglehetősen fogékony és tálentumokkal gazdagon megáldott énekesekből álló énekkarnak, és pozitívan hatott az egész akkori generáció további szolgálatára.

Az 1960-61-ben bekövetkezett kollektivizálás és az azt követő városra költözési hullám jócskán megtizedelte az énekkar sorait is, de tevékenysége sohasem maradt abba. Később az elköltözöttek közül többen hazajöttek.Hálaadással emlékezünk meg arról is, hogy a hatvanas évek elején történő szilágysági ébredés gyülekezetünket is mélyen érintette és az énekkar tagjai közül is sokan megújultak lelkileg, és sok minden jó irányba indult.

A Bódizs Mihály testvérék Nagybányára való költözése után a munka terhét az énekkar tanításában és vezetésében főképpen az ifj. Király György és Kiss Imre testvérek vitték tovább.Az említett két testvér évtizedeken átívelő szolgálati ideje alatt újabb és újabb nemzedékeknek tanított kottaismeretet négyszólamú énekelést és fúvós, valamint pengetős hangszeren való zenélést is.

1978-ban a gyülekezet zongorát vásárolt. Ez volt az első a környéken. 1979 tavaszán-nyarán, a fiatalok egy csoportja ( fiúk és leányok) hónapokon át, minden vasárnap délután a két összejövetel közötti szünetben a karvezetők felügyelete mellett órákon át fegyelmezetten és szorgalmasan kottázta a mindenféle lapokon, iratokon hányódó énekanyagokat, ezzel megírva egy mai napig használatban levő énekeskönyv-sorozatot,minden szólam részére megfelelő példányszámban. Néhány ének beírásában az idősebbek is segítettek.Az énekeket főképpen Király György testvér gyűjtötte össze, nézte át, igazította ki az esetleges hibákat és adta kézre.

A Király György testvér ezen kívül is sokat munkálkodott énekek összegyűjtésében,mások segítésének bevonásával énekek fordításában, szövegek, kották kiigazításában, általában az énekkar énekanyagának (repertoárjának) gazdagításában.

A Szövetség Ének-Zene Bizottságának tagjaként a nemrég kiadott “Hit Hangjai” énekeskönyvben is sok munka fűződik nevéhez, többek között szöveg és dallamszerzője a H.H. 245 számú „Hajlékunk voltál Istenünk” kezdetű éneknek.

Az évtizedek során több énekkari tag aktívan részt vállalt az énekkar vezetésében, összefogva és megosztva a vele járó feladatokat. A karmesterek váltakozásával, az énekkar mindig rugalmasan alkalmazkodott és hűségesen szolgált a különböző istentiszteleteken, alkalmakon és ünnepségeken.

Jelenleg Király Ernő testvér veszi vállára a vezetés legnagyobb részét, hűségével és szolgálatával formálva az énekkart napjainkban.

Az énekkar nem csupán helyi keretek között maradt, hanem nagyon sok meghívásnak is eleget téve országszerte is szolgált, részt véve különböző gyülekezeti eseményeken és meghívásokon. Az énekhangjaik, valamint az általuk közvetített üzenetek mély lelki hatással voltak a hallgatókra.

Talán a legemlékezetesebb szolgálati alkalmak a sok közül az 1946-os Nagyfalui jubileum a Chidesa Dávid es Kozma Rózsika menyegzője Bukarestben 1983-ban és az egyhetes Zilahi imaházmegnyitó ünnepségsorozat befejező vasárnap esti alkalma 1987-ben.Továbbá, az énekkar az ismert németországi evangélista a Homann testvér evangélizációján is szolgált: Szentkirályon, Zilahon, Hadadban, és Perecsenben.

Két hangfelvétel is készült az énekkarral, 2000-ben a “Jézus szeret” című felvétel vegyes énekekkel, majd pedig 2005-ben az “Üdvözítő született” karácsonyi énekekkel. Mindkettő aránylag nagy példaszámban terjedt el.

Bár a létszámuk évtizedeken keresztül változott, az énekkar mindig megtalálta a módját annak, hogy továbbra is szolgáljon és gazdagítsa a gyülekezetet. Az énekkar történetének 100. évfordulóját méltó módon ünnepelve, hálaadással és hűséggel tekintenek vissza az elmúlt évszázadra, és reménykednek abban, hogy Isten vezetése mellett folytatják szolgálatukat a jövőben.

A több mint száz év szolgálatáért, a sok szép áldott lelki énekért, amely ilyen hosszú időn át a gyülekezet épülésére, örömére sokszori bátorítására vagy vigasztalására és hisszük, hogy Isten dicsőségére szolgált, legyen hála szerető Istenünknek és köszönet az énekkar vezetőinek és tagjainak egyaránt.

Legyen igaz, úgy az énekkar, mint az egész közösség számára a továbbiakra nézve is a zsoltáros bizonyságtétele: “De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!” Zsolt. 115:18