Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:AIESEC MiskoLC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

AIESEC

[szerkesztés]

Az AIESEC a világ egyik legnagyobb fiatalok által vezetett szervezete, amely 124 országban, több mint 80000 aktív taggal rendelkezik. A szervezet fő célja, hogy segítse a tagjait vezetői képességiek fejlesztésében.

AIESEC a Miskolci Egyetemen

[szerkesztés]

A szervezet Helyi Bizottsága 1987-ben alakult meg, majd 2004-ben újranyílt egy rövid bezárást követően. Jelenleg 20 fővel az E\6-os kollégium 227-es irodájában tevékenykedik a szervezet, mely aktívan kiveszi a részét az egyetemi és a régiós életből, hiszen mind a projektjei, mind pedig kapcsolatai révén több helyen képviselteti magát.

Projektek

[szerkesztés]

Magellan\GlobeKids

[szerkesztés]

A projekt célja az iskolák, (óvodák) és egyéb oktatási és nevelési intézetek számára megteremti a lehetőséget, hogy különböző országokból fogadhassanak gyakornokot 6-8 hét időtartamra, így megismertetve saját kultúrájukat a tanulókkal angol nyelven.

Global Internship Programme

[szerkesztés]

A GIP program célja, hogy magyar cégek számára megadja a lehetőséget, hogy külföldi diákok szakmai gyakorlatot teljesítsenek náluk 3-18 hónapig.

Kimenő programok

[szerkesztés]

Mind szakmai, mind önkéntesként lehetőség van részt venni különböző programjainkon, melyre több területen nyílik lehetőség.


Vezetőség

[szerkesztés]

Elnök: Lónárt Dániel

  • Bejövő Önkéntes Programokért felelős alelnök: Kocsi Nikoletta
  • Marketingért felelős alelnök: Bak Zsuzsanna Viktória
  • Kimenő Programokért felelős alelnök: Henczel Ildikó
  • Pénzügyekért felelős alelnök: Lónárt Dániel
  • Tehetségmenedzsmentért felelős alelnök: Lónárt Dániel
  • Vállalati kapcsolatokért és Bejövő Szakmai programokért felelős alelnök: Lónárt Dániel

Források

[szerkesztés]

www.aiesec.org

miskolc.aiesec.hu