Szerkesztő:Kreamar/Magyar Bírósági Végrehajtói Kar

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Magyar Bírói Végrehajtói Kar (rövidítve: MBVK, gyakran csak Kar) a végrehajtók szakmai és érdek-képviseleti szerve. [1]

Elnöke[szerkesztés]

„A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, c. egyetemi docens, tantárgyfelelős főiskolai docens.

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, 2016 óta c. egyetemi docens, továbbá az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felel valamennyi, az intézményben tanított jogi tantárgyért.

2011-ben másoddiplomázott a Corvinus Egyetemen, majd végrehajtási jogi szakjogász végzettséget szerzett, mely képzésnek azóta oktatója is. Számos konferencián tartott előadást, többek között Dakarban, Brüsszelben, Párizsban és Montreálban. Kutatási területe a polgári jog, valamint a végrehajtási jog. Az Executio című jogifolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Oktatói tevékenysége mellett önálló bírósági végrehajtóként jár el.

Tagja számos hazai és nemzetközi szervezetnek, melyek közül kiemelést érdemel az International Union of Judicial Officers, valamint a Chambre européenne des huissiers de justice.[2]

Dr. Schadl György a Budaörsi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó (jelvényszám: 0348) irodájában a félfogadás technikai okok miatt szünetel 2021. november 15-e óta.[3][4]

2021. december 2-i sajtóhíradás (24.hu) szerint büntetőeljárás alá vonták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt. Őt a repülőtérről vitték el a rendőrök, ahonnét Dubajba indult volna a feleségével.[5]

Jogállása[szerkesztés]

A Kar a végrehajtók szakmai és érdek-képviseleti szerve. [6] Jogi személy. Székhelye Budapest. [7] A Kar tagjai a végrehajtók, a végrehajtó-helyettesek és a végrehajtójelöltek. A végrehajtó a kinevezése napján, a végrehajtó-helyettes a végrehajtó-helyettesi névjegyzékbe történő felvétele napján, a végrehajtójelölt a végrehajtójelölti névjegyzékbe történő felvétele napján válik a Kar tagjává. [8]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]