Szélrózsa

A szó egyéb jelentéseit lásd itt: Szélrózsa (egyértelműsítő lap).

Szélrózsa Meister Elucidarius Népkönyvének 1559-es kiadásában

Szélrózsát ábrázoló térburkolat a nagy földrajzi felfedezések emlékműve előtt (Portugália, Lisszabon)

A szélrózsa (szélskála) a szélirányok jelölésére használt skála – a szél iránya az az irány, amerről a szél fúj.

Szerkesztése[szerkesztés]

A látóhatár körét a négy fő égtájnak megfelelően négy egyenlő részre osztjuk fel. A fő világtájak szögfelezőiben helyezzük el a melléktájakat:

északkelet,
délkelet,
délnyugat,
északnyugat.

Az így kapott nyolc égtáj szögfelező a másodrendű világtájak:

észak-északkelet,
kelet-északkelet,
kelet-délkelet,
dél-délkelet,
dél-délnyugat,
nyugat-délnyugat,
nyugat-északnyugat,
észak-északnyugat.

Beosztása[szerkesztés]

A meteorológiai szakirodalomban az égtájakat általában angol kezdőbetűikkel rövidítik vagy számokkal kódolják 02-től (észak-északkelet) 36-ig (észak) az óramutató járása szerint kettesével emelkedő sorrendben.

Szélirányrózsa[szerkesztés]

Az egy-egy helyen a különböző irányú szelek relatív gyakoriságait bemutató kör alapú csillagdiagramok a szélirányrózsák.

A művészetekben[szerkesztés]

Mivel a szél irányát hagyományosan iránytűvel határozták meg, a szélrózsát rendszerint a tájoló lapjára festették fel. A térképek tájolását is hagyományosan a lap sarkába festett szélrózsával jelölték. Idővel egyre díszesebben cirkalmazták, mitikus szörnyek, stb. ábrázolásaival díszítették, míg végül többé-kevésbé önálló művészeti motívummá vált.

Források[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz Szélrózsa témájú médiaállományokat.

Természettudományi lexikon VI. (Sz–Z). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1968. 81–82. o.
Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 593. o. ISBN 963-9257-15-X

További információk[szerkesztés]

Szélrózsák és északjelek régi térképeken