„Hortobágyi kényszermunkatábor” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
+ref |
javít |
||
| 5. sor: | 5. sor: | ||
1950. június 23-án megkezdődött deportálások a kommunista hatalom beteges félelmének jellemző példája voltak. Családok ezreit vitték 12 alföldi munkatáborba az ország nyugati és déli határvidékéről, amelyet az akkori kormányzat ([[Dobi István]], [[Rákosi Mátyás]], [[Nagy Imre]]) a hidegháborús viszonyok miatt nem mondott biztonságosnak. A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt holmijaik összeszedéséhez, irataikat elvették, s a lakhelyükön csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Kényszermunkájukat a környező falvak állami gazdaságaikban végezték egészen addig, amíg az első Nagy Imre vezette kormány 1953 júliusában [[amnesztia|amnesztiát]] hirdetett, és az év őszén feloszlatták az internálótáborokat. A kárvallottak azonban előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát így végleg elkobozták, amivel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni. Az áldozatokat azóta sem kárpótolta senki. |
1950. június 23-án megkezdődött deportálások a kommunista hatalom beteges félelmének jellemző példája voltak. Családok ezreit vitték 12 alföldi munkatáborba az ország nyugati és déli határvidékéről, amelyet az akkori kormányzat ([[Dobi István]], [[Rákosi Mátyás]], [[Nagy Imre]]) a hidegháborús viszonyok miatt nem mondott biztonságosnak. A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt holmijaik összeszedéséhez, irataikat elvették, s a lakhelyükön csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Kényszermunkájukat a környező falvak állami gazdaságaikban végezték egészen addig, amíg az első Nagy Imre vezette kormány 1953 júliusában [[amnesztia|amnesztiát]] hirdetett, és az év őszén feloszlatták az internálótáborokat. A kárvallottak azonban előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát így végleg elkobozták, amivel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni. Az áldozatokat azóta sem kárpótolta senki. |
||
[[2000]]-ben a még életben lévő kényszermunkások létre hozták a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületét, amelynek ma 915 tagja van.ref> {{cite web|url=http://www.dfmc.hu/bemutatkozas_main.htm|accessdate=2010-03-27|publisher=Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete|title=Bemutatkozás}}</ref> |
[[2000]]-ben a még életben lévő kényszermunkások létre hozták a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületét, amelynek ma 915 tagja van.<ref> {{cite web|url=http://www.dfmc.hu/bemutatkozas_main.htm|accessdate=2010-03-27|publisher=Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete|title=Bemutatkozás}}</ref> |
||
== Források == |
== Források == |
||
A lap 2010. március 27., 17:33-kori változata
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
 |
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
1950 és 1953 között mintegy 10 ezer embert telepítettek ki bírói ítélet nélkül.[1] Fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között kellett kényszermunkát végezniük a Hortobágy, Nagykunság és Hajdúság környéki állami gazdaságokban.[2] A kitelepítettek az 1953-as amnesztiát követően sem térhettek vissza otthonaikba és kárpótlást sem kaphattak.[3]
1950. június 23-án megkezdődött deportálások a kommunista hatalom beteges félelmének jellemző példája voltak. Családok ezreit vitték 12 alföldi munkatáborba az ország nyugati és déli határvidékéről, amelyet az akkori kormányzat (Dobi István, Rákosi Mátyás, Nagy Imre) a hidegháborús viszonyok miatt nem mondott biztonságosnak. A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt holmijaik összeszedéséhez, irataikat elvették, s a lakhelyükön csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Kényszermunkájukat a környező falvak állami gazdaságaikban végezték egészen addig, amíg az első Nagy Imre vezette kormány 1953 júliusában amnesztiát hirdetett, és az év őszén feloszlatták az internálótáborokat. A kárvallottak azonban előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát így végleg elkobozták, amivel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni. Az áldozatokat azóta sem kárpótolta senki.
2000-ben a még életben lévő kényszermunkások létre hozták a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületét, amelynek ma 915 tagja van.[4]
Források
- ↑ A kényszermunkatáborok áldozataira emlékeztek. Szent Korona Rádió, 2007. június 23. (Hozzáférés: 2010. március 27.)
- ↑ Táborok. Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete. (Hozzáférés: 2010. március 27.)
- ↑ Hortobágyi Kényszermunkatábor Története. Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete. (Hozzáférés: 2010. március 27.)
- ↑ Bemutatkozás. Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete. (Hozzáférés: 2010. március 27.)