Lónyay János

nagylónyai és vásárosnaményi id. Lónyay János (Vásárosnamény, 1796. december 15. – Nagylónya, 1859. november 19.) politikus, beregi alispán, Bihar és Bereg főispáni helytartója.

Családja

Édesapja id. Lónyay Menyhért (1751-1816), édesanyja Szemere Erzsébet. Három gyermek közül a középsőként született: egy bátyja, Lónyay József (1990-1846) és egy öccse, Lónyay András (1802-1863) volt.

Felesége Lónyay Florenina (1802-1885) hat gyermekkel ajándékozta meg: Albert, Ugocsa megye főispánja (1823-1904), Etelka (1824-1896), Madách Imre szerelme, Kálmán (1824), fiatalon elhunyt, Menyhért [1] (1825-1884), János (1829-1897), Máramaros megye főispánja, és József (1836-1880).

Lónyay Menyhért visszaemlékezésébõl megtudhatjuk, hogy a gyermekek nevelésérõl kezdetben kizárólag édesanyja gondoskodott. Etelka emlékezetében még több évtizeddel késõbb is apjuk hirtelen haragú és meglehetõsen szigorú férfiként élt. Menyhért csak annyit ír róla, hogy kormányzati tisztségei miatt rendszerint távol volt családjától és gyermekei neveltetésérõl meglehetõsen hiányos információkkal rendelkezett. [2]

Élete

1832-ig Bereg vármegye első alispánja, az 1830-ik évi rövid ideig működő országgyűlésen a vármegye egyik követe, később helytartósági, majd udvari kancellári előadó volt. Mint királyi biztos részt vett az 1838. évi pesti árvíz mentési munkálataiban, kiváló tevékenységet fejtett ki a lakosság élelmezésének megszervezésében, a rend fenntartásában. Ennek elismeréséül a király belső titkos tanácsossá nevezte ki. Később Bihar, 1845-től pedig Bereg vármegye főispáni helytartója lett.

Különösen nevezetes volt az 1847. évi országgyűlésen játszott szerepe. Úgy vélte, hogy az ország érdekei megkívánják, hogy a magyar sérelmeket a császári udvarral folytatandó tárgyalások útján orvosolják, nehogy a szenvedélyek végső veszélybe sodorják az országot. Ennek módját abban látta, hogy a király megnyugtató leiratot intézzen az országgyűléshez. Céljának több befolyásos politikust nyert meg, többek között Szentkirályi Móricot, Pázmándy Pétert, apját Lónyay Gábort és fiát Lónyay Menyhértet. Amikor a siker biztosnak látszott, velük együtt megjelent a nádor előtt és megállapodott vele. A nádor vállalta a királyi leirat kieszközlését, Lónyay és három híve pedig azt, hogy kihirdetik azt az alsóházban és javasolni fogják tudomásul vételét. Lónyay János azt várta ettől, hogy az országgyűlés megmenekül egy véres forradalom rémétől. Terve azonban meghiúsult, mert amikor a királyi leiratot felolvasták, a képviselők többsége viharos ellenzéssel fogadta azt. Szentkirályi Móric és Lónyay Gábor jobbnak látták ilyen körülmények között hallgatni, Pázmándy Péter maga is a leirat ellen szólalt fel, egyedül fia Lónyay Menyhért tartotta magát a megállapodáshoz, de őt lehurrogták.[3]

Ez az eset nagyon megviselte, visszavonult a politikai élettől, sőt távol tartotta magát az 1848-as forradalomtól is. Ugyanakkor megmaradt hű magyarnak. 1849 elején, amikor Windischgrätz herceg bevonult Pestre, Lónyay Jánost azok között emlegették, akit a szabadságharc leverése után császári biztosnak lehetne kinevezni. Ő azonban felháborodottan utasította vissza ezt az ajánlatot.

Visszavonultságából csak egyszer lépett ki, amikor 1857-ben a protestáns sérelmek orvoslására kérte a császárt, de sajnos eredménytelenül.

Lónyay János alapító tagja volt a Beregmegyei kaszinónak, sokat tett annak fejlesztése, felvirágzása érdekében. Amikor az anyagi nehézségekkel küzdött, Eötvös Tamással, Dessewffy Jánossal és másokkal együtt magára vállalta a kaszinó valamennyi költségét. Gyakran könyvadományokkal gyarapította annak könyvtárát. 1859. december 19-én Nagylónyán halt meg, a nagylónyai családi kriptában helyezték örök nyugalomba.

Források

Lónyay családfa [4]

Kárpátaljaturizmus.net [5]