„Paganini-etűdök” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

Sorban

A lap 2011. május 8., 13:21-kori változata

A Paganini-etűdök (francia címe: Grandes études de Paganini) Liszt Ferenc hat darabból álló zongoraciklusa, amely Niccolò Paganini ihletésére, az ő caprice-ainak feldolgozásaként születtek. Liszt 1838-ban és 1851-ben foglalkozott a művekkel, kottája 1851-ben jelent meg nyomtatásban. Műjegyzékszáma: S.141.

A mű születése

A fiatal, húsz éves Liszt 1831. március 31-én hallotta először játszani Párizsban Niccolò Paganinit, „az ördög hegedűsét”, és azonnal elbűvölte a káprázatos hangszertudás, az új effektusok, az újfajta hangszeres virtuozitás. Később ezt írta róla: „„Micsoda ember, micsoda hegedű, micsoda művész!” – írta. Elhatározta, hogy saját zongorajátékát is hasonló szintre fejleszti, addig nem látott-hallott módon kitágítja a zongora és a zongorázás lehetőségeit. Módszeres munkába, sanyargató gyakorlásba fogott, és már a következő évben megkomponálta a fantasztikus nehézségű Paganini 2., h-moll hegedűversenyének rondó-finálé témájára Clochette- (Csengettyű-) fantáziáját, ami a La Campanella című híres darab elődjének számít. Ekkor indult Liszt szédületes zongoravirtuózi karrierje, amellyel egész Európa ünnepelt zongoristájává vált.

A hat darabból álló Paganini-etűdök első változatát (S.141) Liszt 1838-ban írta, amely Paganini szólóhegedűre írt caprice-ainak nyomán készült. A sorozat címe ekkor Transzcendens etűdök Paganini nyomán (Études d'exécution transcendante d'aprés Paganini) volt. Clara Schumann-nak, Robert Schumann feleségének ajánlotta.

Liszt 1851-ben újra elővette a sorozatot, és átdolgozta, az a változat született meg, amelyet ma is játszanak. A ciklus ekkor kapta a Paganini-etűdök (Grandes études de Paganini) címet. Nyomtatásban még ugyanebben az évben megjelent a lipcsei Breitkopf und Härtel kiadó gondozásában. Ezt a ciklust is Clara Schumann-nak ajánlotta, annak ellenére, hogy túl sok hálát nem tapasztalt a hölgy részéről.

A zene

1. etűd

A g-moll, 3/4-es ütemű darabban Liszt Paganini V. és VI. caprice-ának anyagát dolgozza fel (az eleje és a vége az V. caprice-on, a közepe a VI. caprice-on alapul). Az etűdben a tremolójátéknak és a vele együtt éneklő dallamvezetésnek van szerepe, olyan a hatás, mintha két hegedű játszana egyszerre.

2. etűd

A Paganini VII. caprice-ából készült Esz-dúr darabban a briliáns skálamenetek és a szédítő iramú oktávok megszólaltatása jellemző.

3. etűd

A gisz-moll darab, a La Campanella, amelyben Liszt a Clochette-fantáziát használja fel. Az etűd egyébként Paganini h-moll és részben D-dúr hegedűversenye fináléjának témáját dolgozza fel. A darab előadása olyan zongoratechnikai nehézségeket jelentett, amire akkoriban csak az új Erard-zongorák biztosítottak lehetőséget.

4. etűd

Az etűd Paganini I. caprice-ának átdolgozása. A 2/4-es, E-dúr darab kottaképe meglepő: egyetlen öt vonalas rendszer ábrázolja mindkét kéz játszanivalóját, akár egy hegedűkottában.

5. etűd

Az ötödik darab Paganini IX. caprice-ának átdolgozása. Ez az etűd La chasse – A vadászat néven ismert (E-dúr, 2/4), amelyben a fuvolák és a kürtök hangját utánozza Liszt („imitando il flauto”, „imitando il corno” utasításokkal). Miként a La Campanellát, külön is játsszák.

6. etűd

Források

Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje. Balassi Kiadó, Budapest, 2010. 263–265. old. ISBN 978-963-506-835-7
Hamburger Klára: Liszt kalauz. Zeneműkiadó, Budapest, 1986. 249–252. old. ISBN 963 330 605 1

Külső hivatkozások

@@ 10. sor: / 10. sor: @@
 == A zene ==
 ;1. etűd:
-A g-moll, 3/4-es ütemű darabban Liszt Paganini V. és VI. caprice-ának anyagát dolgozza fel (az eleje és a vége az V. caprice-on, a közepe a VI. caprice-on alapul). Az etűdben a [[Tremolo (zenei fogalom)|tremolójátéknak]] és a vele együtt éneklő dallamvezetésnek van szerepe.
+A g-moll, 3/4-es ütemű darabban Liszt Paganini ''V.'' és ''VI. caprice''-ának anyagát dolgozza fel (az eleje és a vége az ''V. caprice''-on, a közepe a ''VI. caprice''-on alapul). Az etűdben a [[Tremolo (zenei fogalom)|tremolójátéknak]] és a vele együtt éneklő dallamvezetésnek van szerepe, olyan a hatás, mintha két hegedű játszana egyszerre.
 ;2. etűd:
-A Paganini VII. caprice-át feldolgozó Esz-dúr darabban a briliáns skálamenetek és a szédítő iramú oktávok megszólaltatása jellemző.
+A Paganini ''VII. caprice''-ából készült Esz-dúr darabban a briliáns skálamenetek és a szédítő iramú oktávok megszólaltatása jellemző.
 ;3. etűd:
-A gisz-moll darabban Liszt a Clochette-fantáziát használja fel, s mint ilyen, a ''La Campanella'' egy verziója. Az etűd egyébként Paganini ''h-moll'' és részben ''D-dúr hegedűverseny''e fináléjának témáját dolgozza fel. A darab előadása olyan zongoratechnikai nehézségeket jelentett, hogy csak az új Erard-féle zongorákon lehetett lejátszani.
+A gisz-moll darab, a ''La Campanella'', amelyben Liszt a ''Clochette-fantáziát'' használja fel. Az etűd egyébként Paganini ''h-moll'' és részben ''D-dúr hegedűverseny''e fináléjának témáját dolgozza fel. A darab előadása olyan zongoratechnikai nehézségeket jelentett, amire akkoriban csak az új Erard-zongorák biztosítottak lehetőséget.
 ;4. etűd:
+Az etűd Paganini ''I. caprice''-ának átdolgozása. A 2/4-es, E-dúr darab kottaképe meglepő: egyetlen öt vonalas rendszer ábrázolja mindkét kéz játszanivalóját, akár egy hegedűkottában.
+;5. etűd:
+Az ötödik darab Paganini ''IX. caprice''-ának átdolgozása. Ez az etűd ''La chasse – A vadászat'' néven ismert (E-dúr, 2/4), amelyben a fuvolák és a kürtök hangját utánozza Liszt („imitando il flauto”, „imitando il corno” utasításokkal). Miként a ''La Campanellát'', külön is játsszák.
+;6. etűd:
 == Források ==