Címerköltő

A címerköltő eredetileg olyan herold volt, aki körülbelül a 13. század végétől, címerekről írt verset.

A heroldköltészet vagy címerköltészet didaktikus költői műfaj a 13-15. századi lovagi költészetben. A címermagyarázó monda egyik költői válfaja, mely rokon az embléma műfajával. A címerviselő tetteit gyakran eltúlzott, dagályos formában írta le és külön hangsúlyozta a lovag bőkezűségét. A címerversek (de: Heroldsdichtung, Wappendichtung) mindenekelőtt a lovagok külső leírásával foglalkoztak, nagy súlyt fektettek a lovagi tornákon résztvevők fegyverzetének és címerének részletes költői leírására. Ezért a heraldika számára is fontos forrást jelentenek. A költemények tartalma a címerek értelmezése volt, melyhez gyakran csatolták a főúr családjának genealógiáját.

A műfaj főleg Németországban és Ausztriában volt divatos, de a francia blasonok között is vannak heraldikai témájúak. A címerköltők előfutára Konrad von Würzburg Turnier von Nantes (1257 u.) című műve volt. Fő képviselője Peter Suchenwirt. Az ő előfutárai közé olyan híres írók sorolhatók, mint Wolfram von Eschenbach, Ulrich von Lichtenstein (Frauendienst) és a már említett Konrad von Wuerzburg. Maga Suchenwirt közvetlen hatást gyakorolt Hugo von Monfortra.

Peter Suchenwirt Nagy Lajos 1345-ös litvániai hadjáratáról leírja, hogy: Poroszországban "két király harcolt sok magyar és cseh vitézzel, sok hőssel, fejedelemmel, gróffal báróval, akiknek nevét zengik a heraldok, címerköltők és a sereget követő alakosok..." Ekkoriban tehát heroldok, címerköltők és alakosok (mulattatók)foglakoztak a címerekkel.

Tágabb értelemben ide sorolható minden olyan mű, mely a címerekkel foglalkozik, mint például Horneck Ottokár színes krónikája. Conrad von Mure ugyancsak rímpárokkal írta le a címereket, melyek között a magyar királyé is megtalálható. Zsámboki János, Emblemata című művében verset közölt Nagyszombat címeréről. Trencsén város címeréről 1588-ban Máder Valerián, humanista értelmiségi írt verset. A Lorántffy család címerét egy 17. századi költő latinul és magyarul is megénekelte.

Az eredeti latin vers a Lorántffy család címeréről:

Consilio propriae, belloque insignia genti,
Clara Lorandfiadum sumsit honore domus.
Quippe viret foliis sine sed radice duobus
Truncus, qui tiliae creditur esse sacrae.
Regalique coronatur diademate cassis,
Haec sunt sive sagi stemmata sive togae,
Eniteat seu Marte lubet seu pace quieta,
Eniteat truncus pluribus ille comis.

(Gvevara Antal: A fejedelmek serkenő órája. Ford. Prágai András, Bártfa 1628. 2-rét; az előbeszéd után. A könyv Lorántffy Zsuzsanna és férje, Rákóczy György költségén jelent meg. Lásd: Nagy VII. 173. l.)

Kálnoky Sámuel 1702-ban folytatásban adta ki Pethő Gergely Krónikáját, melynek címlapján címere látható, alatta -- Nagy Iván szerint -- az alábbi "izetlen" vers áll:

Czimereden lévő vadak piros vérrel
Ékesek, s vitéz láb, kemény nyil lövéssel.
Az griff és pellikán kegyelmes uradhoz
Jegyzik hűségedet, és Magyar hazádhoz.
Bánffi, Bethlen, Béldi, Lázár s Petki nemmel,
Kálnoki ős névvel te dicskedhetel.

A címer fölött a következő jelszó áll: "Nec timide, nec tumide"

(Lásd: Nagy VI. 53. l.)

---

• Irodalom:

G. A. Seyler: Geschichte der heraldik. 1885-1889

A. Galle: Wappenwesen und Heraldik bei Konrad von Würzburg. 1911

Világirodalmi lexikon. főszerk. Király István, Budapest 1975. IV. 416

Lásd még:

Peter Suchenwirt, herold, színjelölési módszerek