Magyar Állami Népi Együttes

Állami Népi Együttes története

A magyar népi kúltúra, a magyar ember örömeinek és gondjainak, hétköznapi szokásainak és ünnepi hagyományainak művészi kifejezője. A magyar nép dal-, tánc-, és zenekincseinek tárháza igen gazdag. Az együttes 1950-ben azzal a céllal alakult, hogy ezeket a hagyományokat előbb felkutassa, ápolja és továbbfejlessze, és azután megszerettesse a magyarokkal és megismertesse más ország népeivel. Az, amit a felszabadulás előtt magyar népművészet címén bemutattak, jórészt nem volt más, mint dilettantizmus, hamis romantika. Elsikkasztotta, elkendőzte a lényeget: a néplélek igazi kifejezőkészségét, a tiszta ősi dallamot és az évszázadok csiszolta táncok egészséges dinamikáját. Így alakult ki a ,,csikós”, ,,gulyás”, ,,puszta” hamis és valótlan romantikája, és a külföldi köztudatba így került be ez a ,,huszáregyenruhás” folklór, az igazi magyar népművészet helyett. De ugyanakkor itthon is lassanként feledésbe merült a nép igazi művészete. A városokban, a hangversenytermekben s a különböző szórakozóhelyeken bemutatott ,,népi művészet” nem sokban különbözött attól, amit a nagyvilág különböző kávéházaiban, és mulatóiban nyújtottak ,,magyar zene, néptánc” címén. A népművészet legfeljebb vásári egzotikumnak számított. A 20. század elejétől új áramlat söpört végig Európában. A zeneszerzők és tudósok a folklór felé fordultak. Az általános érdeklődés és fellendülés szinte parancsolóan követelte egy példamutató, reprezentatív hivatásos együttes megteremtését. Így került sor 1950-ben a Magyar Állami Népi Együttes megszervezésére. Az együttes szervezői mintegy 1200 énekes és ugyanennyi táncos és zenés közül választották ki az Együttes tagjait. Így jött létre a Magyar Állami Népi Együttes három művészcsoportja: az ének-, zene- és a tánckar.

Az énekkar

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület néptáncának és népzenéjének – mint nemzeti értéknek – életben tartása, színpadi formában való továbbadása. Az Együttes, mely 2001-től a Hagyományok Háza szerves részeként működik, művészetével a mai kor nyelvén, a ma emberét megszólítva személyessé, a jelen részévé teszi a régi tánc- és zenekultúrát. Fennállása óta a világ 50 országában vívta ki a nézők elismerését. Műhelyében többek között olyan korszakos művek születtek, mint az Ecseri lakodalmas, a Táncos magyarok és a Naplegenda. Hazai székházában (1011 Budapest, Corvin tér 8.) évi 100-120 előadást tart, de rendszeres vendége a vidék, valamint a határokon túli magyarlakta területek színházainak is. A magyar népi kúltúra, a magyar ember örömeinek és gondjainak, hétköznapi szokásainak és ünnepi hagyományainak művészi kifejezője. A magyar nép dal-, tánc-, és zenekincseinek tárháza igen gazdag. Az együttes 1950-ben azzal a céllal alakult, hogy ezeket a hagyományokat előbb felkutassa, ápolja és továbbfejlessze, és azután megszerettesse a magyarokkal és megismertesse más ország népeivel. Az, amit a felszabadulás előtt magyar népművészet címén bemutattak, jórészt nem volt más, mint dilettantizmus, hamis romantika. Elsikkasztotta, elkendőzte a lényeget: a néplélek igazi kifejezőkézségét, a tiszta ősi dallamot és az évszázadok csiszolta táncok egészséges dinamikáját.

A repertoár

A Magyar Állami Népi Együttes repertoárjában megjeleníti a tradícióhoz kötődő valamennyi műfajt: a historikus zenét és táncot, az autentikus népzenét és néptáncot, a dramatikus játékot, a hagyományos elemekből építkező világzenét és látványszínházat.

Repertoáron lévő műsorok:

Az örök Kalotaszeg[1]

Édeskeserű [2]

Földön apám fia volnék [3]

Kincses Felvidék [4]

Labirintus [5]

Magam járom... [6]

Magyar Concerto [7]

Naplegenda [8]

Pannon freskó [9]

Táncos magyarok [10]

Verbunkos [11]

Források

Magyar Állami Népi Együttes Athenaeum Nyomda, 1961