Németh László-díj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Németh László-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés. Azoknak az általános iskolai, szakiskolai és középiskolai oktató-nevelő munkát végző tanároknak adományozható, akik a gyermekek harmonikus személyiségformálásában huzamosan kiemelkedő munkát végeznek. Jutalomösszege 300 000 Ft/fő. A díjat évente osztják ki. 2013-ig 15 fő kaphatta, attól az évtől a díjazottak száma jelentősen megnőtt. Ugyanettől az évtől kezdve a díj a pedagógusnap alkalmából kerül átadásra. A díjazott az adományozást igazoló okiratot és plakettet kap.

A plakett[szerkesztés]

A plakett Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása. Kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. A plakett egyoldalas, Németh László domború arcképét és a Németh László-díj feliratot ábrázolja.

Díjazottak[szerkesztés]

1991[szerkesztés]

  • Kalmár Pálné, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója

1992[szerkesztés]

  • Dr. Andrási Júlia, a budapesti 50. számú Szakmunkásképző és Szakiskola igazgatója,
  • Dr. Csabai Mária, a budapesti Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Faragó Viktória, zenetanár, a dunapataji Zeneiskola igazgatója,
  • Horváth Imelda, a soproni Szent Orsolya Rend Római Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Jávorfi Jánosné, a pécsi Apáczai Nevelési Központ Általános Iskolája igazgatója,
  • Dr. Juhász Lászlóné, a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
  • Kapás Józsefné, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium igazgatóhelyettese, matematika-fizika szakos tanár,
  • Kocsis Antalné, a budapesti XIII. kerületi Radnóti Miklós utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Dr. Kőszegi Miklósné, zenetanár,
  • Polgár Marianna, zenetanár,
  • Stuller Lajosné, a szőlősgyöröki Latinka Sándor Gyermekotthon nevelője,
  • Takács László, a budapesti Madách Imre Gimnázium tanára,
  • Wiedemann László, a Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója,
  • Zsoldos János, a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola tanára,
  • Zsótér Zsuzsanna, a budapesti XIV. kerületi Általános Iskola tanára.

1993[szerkesztés]

  • dr. Balogh Mihályné, a soproni Széchenyi István Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Dr. Barna Lajos, a fóti Gyermekváros nyugalmazott igazgatója,
  • Batki Józsefné, a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola tanára,
  • Csabai Mária, a budapesti Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Danz Gyula, az orosházi 3-as Számú Általános Iskola igazgatója,
  • Dréher János, a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanára,
  • Géher Istvánné, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium tanára,
  • Gombos István, a budapesti Esze Tamás Ifjúsági Otthon igazgatója,
  • Kern Józsefné, a paksi Bezerédj Általános Iskola történelem-magyar szakos tanára,
  • Martony Péterné, a budapesti ΧΠΙ. kerületi Radnóti Miklós Utcai Általános Iskola tanára,
  • Rónai Béla, a budapesti Németh László Gimnázium tanára, vezető pedagógus,
  • Oromszegi Ottó, a budapesti Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola fagott-tanára,
  • Pál József Péterné, a paksi Gesztenyés Utcai Általános Iskola tanára,
  • Stormer Imre, a somogyjádi Általános Iskola igazgatója,
  • Szécsényi Lászlóné, a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola munkaközösség-vezetője,
  • Szatmári László, a Kispesti Zeneiskola igazgatója,
  • Tóth Ferencné, a komlói Nagy László Gimnázium tanára,
  • Tóth László, a szolnoki Ruhaipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Iskola igazgatója,
  • Zsiday Galgóczy Béláné, a budapesti Szent István Gimnázium tanára.

1994[szerkesztés]

  • Berényi Ferencné, a jászfényszarui általános iskola tanára
  • Béresné Nagy Ildikó, a budapesti Németvölgyi Úti Általános Iskola igazgatója;
  • Csánky Mária, a budapesti XII. kerületi Iskola Téri Általános Iskola tanára;
  • Földesi Ferenc, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium igazgatója;
  • Hegyi Balázs, a budapesti Jedlik Ányos Gimnázium tanára;
  • dr. Kalmár Pálné, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója;
  • Kádár László, a budapesti Than Károly Vegyipari Szakközép-, Szakmunkásképző Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, a levelező tagozat vezetőjének;
  • Kádár Lászlóné, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium tanára;
  • Kertész Lajos, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium zongora tanszakvezetője;
  • D. Kiss Sándor, a békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola tanára;
  • Kiss Zsuzsanna, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola vezető pedagógusa;
  • Kovács Kálmánné, a Fővárosi Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadója;
  • Märcz Róbertné, a pécsi Fehérhegyi Általános Iskola igazgatója;
  • Moldvai Sándorné, a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola tanára;
  • Pakurár Miklós, a debreceni Tócóskerti Általános Iskola igazgatója;
  • Rontó László, a szolnoki Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközépiskola igazgatója;
  • dr. Sasvári László, a budapesti Klauzál Gábor Műszeripari Szakközép- Szakmunkásképző és Szakiskola tanára;
  • Szeghő István, a budapesti Németh László Kísérleti Nyolcosztályos Gimnázium tanára, vezető pedagógusa;
  • dr. Turcsányi Andrásné, a Budapesti XVII. kerületi Újlak utcai Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanára; * Varga Istvánné, a karcagi Arany János Úti Általános Iskola tanára.

1995[szerkesztés]

  • Bánlaky László, a budapesti III. kerületi Ének-Zene Tagozatú Általános Iskola címzetes igazgatója,
  • Belej Ferenc budapesti Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola zenetanára,
  • Czubor János, a budapesti Gundel Károly Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatója,
  • Csepelényi Attila, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanára
  • Csetényi Gyula, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, zenetanár,
  • Kalácska László, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium és Híradásipari Szakközépiskola tanára,
  • Kapitány Sándor, a dunavecsei Általános Iskola és Diákotthon igazgatója,
  • Pomázi László, a budapesti IX. kerületi Babits Mihály Gimnázium igazgatója,
  • Pusztai Lászlóné, a budapesti Németh László Gimnázium igazgatóhelyettese,
  • Sovány István, a budapesti Wesselényi Miklós Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatója,
  • Spengler Györgyné, a budapesti Kiss János Általános és Középiskola igazgatója,
  • dr. Szenes György, a a budapesti Bolyai János Elektronikai Szakközépiskola igazgatója,
  • Tarnóiné Dulcz Emília, a budapesti Iványi Dániel Általános Iskola igazgatója,
  • Thiering Etelka, a budapesti Szerb Antal Gimnázium tanára,
  • Wambach Ferencné, a budapesti Tóth Aladár Állami Zeneiskola igazgatója.

1996[szerkesztés]

  • Ács Katalin, a budapesti Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója,
  • Béres Károly, a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója,
  • Botka Valéria karnagy, a Magyar Rádió Gyermekkórusának alapítója,
  • Csányi László karnagy, a Magyar Rádió Gyermekkórusának alapítója,
  • Gál Ferenc, a budapesti Tömöri Pál Elemi és Általános Iskola igazgatója,
  • Hegedűs Oszkárné, a budapesti Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója,
  • Mátyásffyné Jenei Gabriella, a váci Juhász Gyula Általános Iskola igazgatója,
  • Miskei Lászlóné, a budapesti Rácz Aladár Zeneiskola zenepedagógusa,
  • Lami Pál, a budapesti Németh László Gimnázium tanára, vezető pedagógus,
  • Perlaky Istvánné, a budapesti IV. kerületi Bőrfestő Utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Reményi János, karnagy, a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa művészeti vezetője,
  • Salamon Péter, a budapesti Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző igazgatója,
  • Szabó Imre, a miskolci Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium igazgató-helyettese,
  • Dr. Szabó Jánosné, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola matematikatanára
  • Szabó László, a Vas Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója.

1997[szerkesztés]

  • Baksa Péter, a Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium tanára
  • Bessenyei József, a nyíregyházi Bencs László Szakiskola és Általános Iskola igazgatója
  • Dr. Csákabonyi Balázsné, a kaposvári Honvéd Utcai Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanára
  • Dobay Béla, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanára
  • Császár Jánosné, az Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola tanára
  • Ember Csaba, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója
  • Harmath Árpád, a bázakerettyei általános iskola címzetes igazgatója
  • Herendi Miklós, a budapesti Németh László Gimnázium volt tanára (posztumusz)
  • Hornyánszkyné Becht Erika, a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára
  • Jacobsen József, a budapesti Bolyai János Műszaki Szakközépiskola igazgatóhelyettese
  • Jancsó Ferenc, a budapesti Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola igazgatója
  • Jávor László, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Élelmiszer-ipari Szakközépiskola tanára
  • Juhász Judit, a budapesti Jókai Mór Általános Iskola tanára
  • Krug Ferenc, a budapesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója
  • Dr. Makláryné Baranyai Valéria, a budapesti Állami Zeneiskola tanára, a Fővárosi Pedagógiai Intézet hegedű szaktanácsadója
  • Dr. Sárközy István, a kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója
  • Szakály Ágnes cimbalomművész
  • Dr. Szatmáry Zoltánné, a budapesti Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium igazgatója
  • Tornóczky Józsefné, a berzencei iskola tanára, karnagy
  • Vörös Miklós, a sárosdi általános iskola nyugalmazott tanára

1998[szerkesztés]

  • Czidráné Bodza Klára, a budapesti Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola tanára,
  • Deák Béláné, Béláné, az érdi Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Dely Csaba, a Bartók Béla Állami Zeneiskola igazgatóhelyettese,
  • Fábry Béla, a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóhelyettese,
  • Füzesgyarmati Edit, a kecskeméti Németh László Gimnázium és Szakmunkások Szakközépiskolája tanára,
  • Kovács Jánosné, a budapesti Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola tanára,
  • Dr. Litkei József, a Janus Pannonius Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium igazgatója,
  • Lukács Józsefné, a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola tanára,
  • Muskovits Lászlóné, az érdi Bolyai János Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Olasz Sándor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és egyetemi tanár,
  • Paál Lajos, a ciszterci rend fehérvári József Attila Gimnáziumának tanára,
  • Peták Istvánné, a budapesti XII. kerületi zeneiskola zongoratanára, szaktanácsadó,
  • dr. Schäffer István, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium igazgatója,
  • Strausz György, a Fővárosi Önkormányzat Hetes Gyermekotthona igazgatója,
  • Szakály Ágnes, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola cimbalomtanára, fővárosi munkaközösség-vezető,
  • Tarnócai Istvánné, a budapesti XI. kerületi Csiki-hegyek Úti Általános Iskola tanára,
  • Thomas Miklós, a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola tanára,
  • Ujj Sándor, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanára,
  • Varró Lajos, a budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola igazgatója,
  • Veres István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatóhelyettese,
  • Zentainé Valkai Ágnes, a budapesti XIII. kerületi zeneiskola igazgatóhelyettese, fővárosi szaktanácsadó.

1999[szerkesztés]

  • Beke Imréné, a Józsefvárosi Zeneiskola igazgatója,
  • Dr. Csatáry Dánielné, a Veres Pálné Gimnázium tanára,
  • Csepela Jánosné, a Práter Ének-zene Tagozatos Általános Iskola vezető pedagógusa,
  • Dohány András, a Hermán Ottó Általános Iskola igazgatója,
  • Fürjesi Lászlóné, a páhi Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda tanára,
  • Lukácsy Mária, a siófoki Somogyi József Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Kiss Endréné, a tiszadadai Általános Iskola tanára,
  • Kocsis Józsefné, a budapesti 12 Évfolyamos Iskola igazgatója,
  • Kunos Andrásné nyugalmazott tanár,
  • Murányi Lászlóné, a Hild József Általános Iskola igazgatója,
  • Pallagi Judit, a Tóth Aladár Zeneiskola tanára, szaktanácsadó,
  • Szabó Kelemenné, a kiskőrösi Petőfi Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Szittár Lászlóné, a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója,
  • Terlaky Edit, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára,
  • Varga Tibor, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója.

2000[szerkesztés]

  • Apáti Lajosné, a Váci utcai Ének-Zenei Általános Iskola vezető tanára,
  • dr. Bábosik Istvánné, a Dohnányi Ernő Zeneiskola igazgatója,
  • Becze Lajos zenetanár, karnagy, a salgótarjáni zeneiskola igazgatója, fúvószenekari karnagy,
  • Fuksz István, a sormási általános iskola igazgatója,
  • Heiszmanné Zsíros Irén, az ónodi általános iskola igazgatója, könyvtárvezető,
  • Horváth Ferenc, a tabi 1. sz. Általános Iskola igazgatója,
  • Kiss András, a dunaújvárosi Szórád Márton Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Kocsis Mihályné, a Gróf Széchenyi István Általános Iskola és Szakiskola tanára,
  • dr. Kovácsné dr. Papp Mária, a budapesti Humán Középiskola igazgatója,
  • dr. Lampérth Gyula, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium igazgatója,
  • Molnár Márta, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára,
  • Posch István, a Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
  • Dr. Szappanos Albert, a kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola igazgatója,
  • Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes, a budapesti Virányosi Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Szolcsányi Jánosné, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatója,
  • dr. Váradi Iván Attila, a budapesti Művészeti Általános Iskola és Szövegszerkesztő Szakiskola igazgatója.

2001[szerkesztés]

  • Ács Péterné, a Tóth Aladár Zeneiskola tanára,
  • Adorján Gáborné, a Bőrfestő Utcai Általános Iskola tanára,
  • Anderkó Endréné, a Pethneházy Dávid Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Borbola Erika, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese,
  • Fila Józsefné, a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola és Szakmunkásképző igazgatója,
  • Gáspár Györgyné nyugalmazott tanár,
  • Gulyás Sándor, az érdi Körösi Csoma Sándor Általános Iskola nyugalmazott tanára,
  • Kemény Gáborné, a Kiss János Általános és Középiskola igazgatója,
  • Kovács Lászlóné, a szentgotthárdi Arany János Általános Iskola tanára,
  • Kovács Tibor, a kecskeméti Németh László Gimnázium és Szakközépiskola tanára,
  • Pál József, a Veres Pálné Gimnázium tanára,
  • Szakáll Istvánné, a Szent István Gimnázium igazgatója,
  • Tardos Lászlóné, a Járdányi Pál Zeneiskola tanára,
  • Veressné Denyén Mária, az ózdi Szabó Lőrinc Általános és Szakiskola tanára,
  • Vincze Pálné, a Zugligeti Általános Iskola tanára.

2002[szerkesztés]

  • Banga Ferencné, az újpesti Testnevelés Tagozatos Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Bartha Gyula, az acsai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója,
  • Béresné Szöllős Beatrix, az Óbudai Népzenei Iskola tanára,
  • Hecz Gáborné, a fonyódi Mátyás király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola tanára,
  • Hidegkúthy Antóniának, a budapesti XII. kerületi Zugligetiúti általános iskola igazgatója,
  • Horváth Gábor, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára,
  • Kolyvek István, a mezőnyárádi Szederkényi Anna Általános Iskola címzetes igazgatója,
  • Kossuth Gábor, a miskolci Egressy Béni Zeneiskola tanszakvezető hegedűtanára,
  • Lehoczkyné Csizmadia Márta, a budapesti X. kerületi Gyakorló utcai Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója,
  • Nagy Istvánné, a biharugrai Szabó Pál Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Papp Miklósné, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola szolfézs tanszakvezető tanára,
  • Páricsi Dezsőné, a budapesti Váci utcai Ének-Zene Általános Iskola igazgatója,
  • dr. Rácz Istvánné, a budapesti Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola tanára,
  • Szalay József, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanára,
  • Varró Sándorné, a budapesti Jelky András Ruhaipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója.

2003[szerkesztés]

  • Bántó Zsuzsanna, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatója,
  • Beleznay Tibor, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára,
  • Csákányiné Sági Ágnes, a Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat igazgatóhelyettese,
  • Gábor Judit, a Kós Károly Ének-zene Tagozatos Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Horváth Antal, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára,
  • Kiss István, a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium tanára, megyei matematikai szaktanácsadó,
  • Márkusné Gábor Ildikó, a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola és Kollégium igazgatója,
  • Mogyoródi Zoltánné, a Bródy Imre Gimnázium tanára,
  • Papp Gyula, a pécsváradi II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakközépiskola és Kollégium igazgatója,
  • Parniczki András, a Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott tanára,
  • Sándor Györgyné, a tiszadadai Holló László Általános Iskola igazgatója,
  • Schmidt Józsefné, az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott tanára,
  • Tóth Béla, az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója,
  • Tóth Ilona, a derekegyházi Általános Iskola tanára,
  • Varga Margit Margaréta, a jánoshalmi Radnóti Miklós Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola tanára.

2004[szerkesztés]

  • Ásztai Csabáné, a Pomázi Zeneiskola igazgatója,
  • Dr. Császár Gézáné, az újpesti Szigeti József Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Dombrády Lorándné, a XIII. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója,
  • Grosán Pálné, a kecskeméti Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Gyöngyösy Zoltánné, a zuglói Hermán Ottó Általános Iskola igazgatója,
  • Dr. Horváth Antal, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára,
  • Jankó Katalin, a budapesti XIII. kerületi zeneiskola igazgatóhelyettese,
  • Kotzné Havas Erika, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája tanára,
  • Márta Edit, a budapesti Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola igazgatója,
  • Mecsker József, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanára,
  • Dr. Szebedy Tas, a Városmajori Gimnázium igazgatója,
  • Szimicsku Istvánné, az őri Bibó István Általános Iskola igazgatója,
  • Törőcsik Zita, a XI. kerületi József Attila Gimnázium igazgatója,
  • Dr. Újvári Sándor, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium fizikatanára,
  • Ungár István, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára,
  • Vágó Tibor, a Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola tanára,
  • Veres Istvánné, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tanára,

2005[szerkesztés]

  • Balla Árpád, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet igazgató-helyettese,
  • Bársony Vera, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola nyugalmazott tanára,
  • Boldoczki Sándor, a kiskőrösi Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára,
  • Dr. Gyapay Gábor, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Hajós Anikó, az Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium igazgató-helyettese,
  • Horváth Ferenc, a barcsi Dráva Völgye Középiskola igazgatója,
  • Kendeh Gusztáv, a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója,
  • Koós Ferenc, a pilisvörösvári Általános Iskola tanára,
  • Dr. Mészáros Rezsőné, a szegedi Gedói Általános Iskola és Művészeti Alapiskola igazgatója,
  • Szerdahelyi Sándor, a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium nyugalmazott tanára, festőművész,
  • Tányéros József, a váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanára,
  • Tihanyszegi Mária, (posztumusz) a budapesti Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Tóth Béla Ferenc, a mezőnagymihályi Petőfi Sándor Általános Iskola és Művészeti Alapiskola igazgatója,
  • Utasi István, az öttömösi Általános Művelődési Központ igazgatója,
  • Walter Jánosné, a karcagi Zádor úti Általános Iskola igazgatója.

2006[szerkesztés]

  • Czobor László, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanára,
  • Gloviczki Zoltán, a XIII. kerületi Németh László Gimnázium tanára,
  • Horváth Vilmosné, a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola tanszakvezető zongoratanára,
  • Koncz Sándor, a pápai Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgató-helyettese,
  • Kovács Andrásné, a jászfényszarui Általános Iskola, Kooperatív Művészeti Alapiskola és Szakiskola tanára,
  • Lassúné Márkus Mária, a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola igazgató-helyettese,
  • László Éva, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanára,
  • Dr. Orbán Jenőné, a pápakovácsi Közös Fenntartású Általános Iskola és Szakiskola igazgatója,
  • Sipos Ottó, a lajosmizsei Általános Iskola igazgatója,
  • Szelőczei Miklós, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium tanára,
  • Dr. Szokó Miklósné, a székesfehérvári Németh László Általános Iskola igazgatója,
  • Tóth Margit, a XIII. kerületi Pannónia Általános Iskola tanára,
  • Virt István, a III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója, nevelőtanár,
  • Vészi Gézáné, a IV. kerületi Bródy Imre Gimnázium tanára,
  • Dr. Xantus László, a XVII. kerületi Békésy György Posta- és Távközlésforgalmi Szakközépiskola igazgatója.

2007[szerkesztés]

  • Árvai Gézáné, az Erzsébetvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ pedagógiai előadója,
  • Baloghné Béni Gabriella, a IV. kerületi Homoktövis Általános Iskola igazgató-helyettese,
  • Bató Flórián, a békéscsabai 10. Számú Általános Iskola tanára,
  • Bánfalvi Katalin, a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola tanszakvezető gordonkatanára,
  • Dr. Biernaczky Szilárdné, a XII. kerületi Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Fekete Ildikó, a XIII. kerületi Zeneiskola zongoratanára, korrepetitor,
  • Gömöry András, a VIII. kerületi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára,
  • Jósa Erzsébet, a IV. kerületi Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium tanára,
  • Nagy Ernő, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma tanára, karnagy,
  • Dr. Rónai Miklós, a XI. kerületi Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója,
  • Rudolf Ottóné, a Drámapedagógiai Társaság Életmű-díjas drámapedagógusa,
  • Papp Andorné, a I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium igazgató-helyettese,
  • Dr. Szederkényi József, a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola igazgatója,
  • Ujvári Sándor, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tanára,
  • Zátonyiné Fazekas Erzsébet, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója.

2008[szerkesztés]

  • Balogh Irén, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tanára, karnagy,
  • Demeterné Polczer Erzsébet, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára,
  • Gelesz Imréné, az olaszfalui Villax Ferdinánd Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa,
  • Kiss Sándorné, az egri Felsővárosi Általános Iskola igazgatója,
  • Kocsis Pál, a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola Szakiskola és Speciális Szakiskola igazgatója,
  • Papp Józsefné, a pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Puskás János, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium nyugalmazott tanára,
  • Dr. Sebestyén Zoltánné, a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium tanára,
  • Sipos Imre, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatója,
  • Szabóné Baráth Ilona, a XII. kerületi Virányos Általános Iskola tanára,
  • Szakács Zoltánné, a váci Radnóti Miklós Általános Iskola igazgató-helyettese,
  • Dr. Szerényi Mária, a IV. kerületi Szűcs Sándor Általános Iskola tanára,
  • Dr. Török Miklósné, a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott tanára,
  • Vitárius Imréné, a Józsefvárosi Zeneiskola zongoratanára,

2009[szerkesztés]

  • Bokor Györgyné, a szentendrei Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Borbényi Lászlóné, a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott tanára,
  • Bödör Márta, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium tanára,
  • Hajnal Gabriella, a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium igazgatója,
  • Halász János, a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója,
  • Kindl Márta, a székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola igazgatója,
  • Kissné Spira Veronika, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető tanára,
  • Lengyel Géza, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára,
  • Meleg Károly, a tatabányai Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zenetanára, fuvolaművész,
  • Miskolci Józsefné, a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola igazgatója,
  • Németh Ildikó Mária, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanára,
  • Pállné Kiss Edit, a nyírvasvári Vasvári Pál Általános Iskola és Óvoda igazgató-helyettese,
  • Rákóczi Péter, a tarnaleleszi ÁMK tanára, karnagy,
  • Vancsisin Gáborné, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Zloch Istvánné, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára.

2010[szerkesztés]

  • Csákány Antalné, nyugalmazott tanár, a Magyar Pedagógiai Társaság Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztálya vezetője,
  • Fekete Imréné, a XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola tanára,
  • Frics Gyuláné, salgótarjáni nyugalmazott tanár,
  • Giczy Béla, a IV. kerületi Bródy Imre Oktatási Központ igazgatója,
  • Hámori János, a péceli Ráday Pál Gimnázium tanára,
  • Káplár Adolf, a barcsi TIT Alapítványi Középiskola igazgatója,
  • Lengyel Géza, a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára,
  • Makkai Gézáné, a bajai Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Molnár Lászlóné, a pápakovácsi Kastély Oktatási Központ, Német Nemzetiségi Általános Iskola, Szakiskola és Óvoda igazgatója,
  • Mujdricza Ferenc, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium nyugalmazott tanára,
  • Philipp Györgyné, a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Ruszinkóné Czermann Cecília, a dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója,
  • Simonfay Krisztina, a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola tanára,
  • Tóth Miklós, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára,
  • Urbán János, a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium tanára.

2011[szerkesztés]

  • Csányi László, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium nyugalmazott tanára,
  • Fükéné Walter Mária, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola címzetes igazgatója,
  • Hellnerné Nádor Ildikó, a XII. kerületi Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola igazgatója,
  • Hódsági Béla, a XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanára,
  • Horváth Péter, a Gazdagrét-Csikihegyek Általános Iskola tanára,
  • Józsa Tamás, a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola igazgatója,
  • Krassói Kornélia, a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium tanára,
  • Moretti Alfréd, a kisszállási Sallai István Általános Iskola nyugalmazott tanára,
  • Papp Rózsa, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Perneczkyné Baranyi Klára, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény hegedű- és szolfézstanára,
  • Szenáki Józsefné, az őri Bibó István Általános Iskola volt igazgatója,
  • Szuprics Tamás, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanára,
  • Tari Endre, a lajosmizsei Fekete István Általános Iskola tanára,
  • Vitányi György, a XXI. kerületi Karácsony Sándor Általános Iskola igazgatója,
  • Zele János, a VIII. kerületi Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,

2012[szerkesztés]

  • Cilli Márta, a sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanára, kistérségi munkaközösség-vezető,
  • Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna, a II. kerületi Szabó Lőrinc, Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgató-helyettese,
  • Gáborné Kolmont Rita, a Farkaslyuki Általános Iskola igazgatója,
  • Handa Ferencné, a XXI. kerületi Lajtha László Általános Iskola tanára,
  • Koronka Lajos, a IV. kerületi Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola intézményvezetője,
  • Lőrincz János, a tabi Rudnay Gyula Középiskola és Szakiskola tanára,
  • Mészáros Csaba, a VII. kerületi Madách Imre Gimnázium intézményvezetője,
  • Móricz Lászlóné, az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola tanára,
  • Németh László, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgató-helyettese,
  • Sebők Irén, a XV. kerületi Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakkönyvtár hegedűtanára, karmester,
  • Somogyiné Quallich Lenke, a salgótarjáni Kodály Zoltán tagiskola tagintézmény-vezetője,
  • Szabó Istvánné, a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanszakvezető zongoratanára,
  • Szászné Heszlényi Judit, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető-tanára,
  • Szentandrási Péter, az Erzsébetvárosi Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény pedagógiai előadója,
  • Vértesaljai Mária, a Városmajori Gimnázium tanára.

2013[szerkesztés]

  • Almási Lászlóné
  • Dr. Baksáné Nagyhegyesi Borbála
  • Baloghné Tari Borbála
  • Bodor Károly
  • Dr. Bokori Istvánné
  • Busáné Marosi Ilona
  • Czipóné Balczár Magdolna
  • Csábi István, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Csiki László
  • Egyházi Viktorné, a pápai Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója,
  • Feketéné Kurcsinka Erzsébet
  • Fodor Mária
  • Fogarasi Attiláné
  • Galy Istvánné, a csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Gyulay Éva
  • Hollósi Lászlóné, a soponyai Gróf Zichy János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,
  • Honvisák Jánosné, kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanára,
  • Ivádi Éva
  • Izsó Pál
  • Kapuvári György
  • Dr. Kiss Gáborné
  • Kocsisné Dióssy Krisztina
  • Kovács Andrea
  • Kovács Mira Zsuzsanna, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, a történelem munkaközösség vezetője,
  • Magyarné Csintalan Márta, kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanára,
  • Mancsuska Magdolna
  • Máté Jánosné
  • Máté Sándor, a csólyospálosi Általános Iskola tagintézmény-vezetője,
  • Molnár Antalné
  • Molnár Gáborné
  • Murvai József
  • Müllerné Ódor Marianna, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese,
  • Nagy Emilné
  • Dr. Okányiné Németh Erika
  • Palancsa Zoltánné
  • Papp Gyöngyi, a békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola pedagógusa, igazgatója,
  • Pető Mária
  • Popovicsné Csintalan Éva
  • Schultz Katalin
  • Sömjén Gábor, a Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója
  • Spisák Andrásné
  • Süle Ilona, az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola igazgatóhelyettese
  • Szabóné Bárány Kornélia
  • Tamás Ferencné
  • Dr. Tasnádiné Hajdú Ágnes
  • Tóth Balázsné
  • Turúné Tóth Anikó
  • Veczánné Rudolf Beáta
  • Viczkó Tamásné, a csepeli Fasang Árpád Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Vlcskó Pál, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola pedagógusa, főigazgató-helyettese.

2014[szerkesztés]

  • Baghyné Urbán Ilona, a miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola intézményvezetője,
  • Bagyinkáné Jász Jolán, a Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművész pedagógusa,
  • Balatoni Tamásné, a magyarmecskei Általános Iskola intézményvezetője,
  • Balogh Terézia, a szentesi Koszta József Általános Iskola tanára, munkaközösség-vezetője,
  • Bánky Judit, a Budapest XXII. Kerületi Kempelen Farkas Gimnázium intézményvezetője,
  • Benczéné Dizseri Márta, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezető-helyettese,
  • Bernát Zsuzsánna, az újbudai Ádám Jenő Általános Iskola iskolaigazgatója,
  • Bolyki Katalin, a Farkasréti Általános Iskola tanítója, igazgatóhelyettese,
  • Dr. Borbélyné Szabó Katalin, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium nyugdíjas tanára,
  • Borosné Korcsok Eszter, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója,
  • Bruckner Sándorné, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola munkaközösség-vezetője,
  • Budai Józsefné, a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda, Csicsergő tagóvoda tagóvoda vezetője,
  • Bunda János István, a Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára,
  • Cseh Sándor Imréné, a rimóci Szent István Általános Iskola Mikszáth Kálmán Tagintézményének tanítója,
  • Csiszér Miklós, a kKunhegyesi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola nyugállományú pedagógusa,
  • Deákné Veszprémi Ágnes, az alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium általános és középiskolai testnevelő tanára,
  • Dobszai Jenő, a debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
  • Ecsedi Irén, a karcagi Általános Iskola intézményvezetője,
  • Fodor Sándorné, a Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese,
  • Forray Luca, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat II. kerületi Tagintézményének fejlesztő gyógypedagógusa,
  • Gárdos Gábor, a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt edzője,
  • Gyímesi Ilona, a Szigetcsépi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugállományba vonult intézményvezetője,
  • Győri Péter, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola gyógypedagógusa,
  • Hegyiné Honyek Katalin Margit, a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma gyógypedagógia tanára,
  • Horváth Dénes, a Járdányi Pál Zenei Alapfokú Művészeti Iskola hegedű, brácsa, kamarazene tanára, zenekarvezetője,
  • Horváth István László, a Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon Móra Ferenc Tagintézménye műszaki szakoktatója,
  • Hosszúné Bartha Etelka, a zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője,
  • Juhász Istvánné, a Háry László Általános Iskola tanára,
  • Kaudersné Madarász Zsuzsanna, a fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Kertész Ágnes, a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium gyógypedagógusa,
  • Klimaj Tamásné, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium kollégiumvezetője,
  • Dr. Komáromi István, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója,
  • Konta Gyula, a Török Flóris Törekvés SE szakedzője,
  • Konyhás Mihály, a jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Kostyál Jánosné, a bánhidai Jókai Mór Általános Iskola tanítója,
  • Kovácsné Csonkás Erika Veronika, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Kovácsné Lébényi Klára, a dombóvári József Attila Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Lengyel István, a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium művészeti rajz szakos középiskolai tanára,
  • Litkai Ferencné, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Lukácsi István, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola tanára,
  • Mihály Béla, a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola címzetes igazgatója, karnagy, klarinét tanár
  • Molnár Lászlóné, a GÚT Általános Iskola igazgatója,
  • Nagy Ferencné, a Szárcsa Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Németh László, a Mátyás Király Gimnázium középiskolai tanára, munkaközösség-vezetője,
  • Orbán Edit, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanára,
  • Pásztor Katalin, a Borsodi Általános Iskola tanítója,
  • Paulik Pálné, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Pintér Jánosné, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanítója, az iskolaotthonos munkaközösség vezetője,
  • Pozsik Lajos, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Pusztainé Szabó Margit Ilona, az orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott címzetes igazgatója,
  • Rihayné Ágoston Anikó, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára,
  • Rónavári Mária, a fóti Népművészeti Szakközép-, Szakiskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Salamon Attiláné, a Liszt Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Sebestyénné Veisz Anna, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 1. számú Szakértői Bizottsági Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Süveges Géza, a csehimindszenti Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője
  • Szalai Béla, a toronyi Általános Iskola tanára
  • Dr. Szántó Lászlóné, a Batthyány Károly Általános Iskola, Speciális Általános és Szakiskola tagintézmény vezetője
  • Szarvas Rita, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium középiskolai tanára
  • Szász Józsefné, a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola hegedű tanára, tanszakvezetője
  • Dr. Szekszárdiné Gábor Ágnes, a Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára, könyvtáros tanára
  • Táborné Vincze Márta, a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára
  • Tamásiné Sárospataki Rita, a budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola gyógypedagógusa,
  • Tóth Anett, az újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium fejlesztő pedagógusa,
  • Ungerné Paukovits Gizella, a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Beszédjavító Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Leány Gyermekotthon, Fiú Gyermekotthon intézményvezetőség-vezetője,
  • Vanczákné Rogosz Ildikó, a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Dr. Várnai Andrásné, a Deák Diák Általános Iskola volt igazgatója,
  • Véghely Tamásné, a Kastélydombi Általános Iskola igazgatója,
  • Vida Béla, a Budapest XVIII. Kerületi Kondor Béla Általános Iskola intézményvezetője,

2015[szerkesztés]

  • Andóné Hentes Valéria, a Budapest V. Kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium Intézményvezető-helyettese
  • Árendás Rozália, a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanítója, munkaközösség-vezetője,
  • Bácsai Gáborné, a Játékszín Óvoda óvodavezető-helyettese, óvodapedagógusa,
  • Bella Tibor, a Budapest XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola igazgatója,
  • Benkóné Dudás Piroska, a békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium fejlesztő-pedagógusa,
  • Bifkovicsné Liga Erika, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium általános iskolai tanára,
  • Borbély Judit, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanára,
  • Czuppon Péter, néptáncpedagógus,
  • Deutsch Istvánné, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára,
  • Elekes Mária, a Budapest XXI. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Ember Gertrud, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára, szabadidő szervezője,
  • Farkas Mária Ildikó, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium nevelési igazgatóhelyettese,
  • Forgács Ferencné, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára
  • Gyeneiné Szederkényi Zsuzsanna, a fővárosi Czabán Általános Iskola intézményvezető-helyettese
  • Gyöngyösiné Bálint Anna, a kunágotai Bereczki Máté Általános Iskola tanára,
  • Dr. Halász Imréné, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Horváth Zsuzsanna, a fővárosi Jedlik Ányos Gimnázium középiskolai tanára,
  • Horváthné Sümegi Mária, a zalaegerszegi Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola tanítója,
  • Ifju Piroska Katalin, a Budapest XXI. Kerületi Mészáros Jenő Speciális Általános Iskola gyógypedagógusa,
  • Illésné Kobolák Judit, a solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános és Művészeti Alapiskola tanítója, igazgatója,
  • Ivánné Böcskei Marianna, a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola tanítója,
  • Jászai Nagy István, a bátonyterenyei Kossuth Lajos Térség Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, címzetes igazgatója,
  • Jenei János, a Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola testnevelő tanára, iskolai és kerületi munkaközösség-vezetője,
  • Kalydi Zsigmond Tamásné, a fehérgyarmati Bárdos Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,
  • Karnis Pálné, az FM Kelet-magyarországi Agrár-Szakképző Központ Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolája és Kollégiuma szakmai főigazgató-helyettese,
  • Katonáné Rosta Hedvig, a keszthelyi Egry József Általános és Művészeti Iskola tanítónője, drámapedagógusa,
  • Király Győzőné, a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskola tanítója, napközis nevelője, munkaközösség-vezetője,
  • Krajnyik Éva, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanítója,
  • Kyncl Rita, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium ének-zene szakos tanára, kórusvezetője,
  • Maksáné Nagy Katalin, az ecsédi Richter Gedeon Általános Iskola tanítója,
  • Márta Irén, a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Márton Csabáné, a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola matematika-fizika szakos tanára,
  • Máté Istvánné, a bánhorváti Kazinczy Gábor Általános Iskola tanára,
  • Mayer Orsolya, a Csillagszemű Táncegyüttes táncművészeti pedagógusa,
  • Mikóné Kocsis Éva, az Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola tanítója,
  • Mikus Judit, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Mócz Ferenc, a miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
  • Moldvai Katalin, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon, Karcagi Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Molnár Erzsébet, a békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium tanára,
  • Palotai Istvánné, a Budapest XII. kerületi KIMBI Óvoda óvodapedagógusa, óvodavezetője,
  • Papp Lászlóné, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Papp Zoltán Tibor, a fővárosi Hungária Általános Iskola és Kollégium nevelője,
  • Patyi Istvánné, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanítója,
  • Pausch Józsefné, a Budapest XXI. kerületi Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • Dr. Pelényi Attiláné, a Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium óraadó középiskolai tanára,
  • Pusztai Mária, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium gimnáziumi tanára,
  • Rideg Ildikó, a kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium tagintézmény-vezetője,
  • Rozgonyi János István, az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola intézményvezetője,
  • Sárközyné Pomázi Ágnes, a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Siklódi Margit Melinda, a cinkotai Huncutka Óvoda óvodavezető-helyettese,
  • Stelzelné Szabó Erzsébet, a Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium intézményvezetője,
  • Szarvasné Körmendi Katalin, a pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskola tanítója,
  • Szecseyné Tóth Katalin, a hatvani Lesznai Anna Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola gyógypedagógusa,
  • Szöllősiné dr. Vári Zsuzsa, a Budapest XII. kerület Pedagógiai Szolgálat igazgatója,
  • Szrjeborni Ervinné, a Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola tanítója,
  • Szvák Jánosné, a záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola általános iskolai tanára,
  • Takács Istvánné, a fővárosi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium nyugalmazott tanítója,
  • Tornai Tibor, az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanítója,
  • Tóth Beatrix, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító és Óvónőképző Kar oktatója, mestertanára,
  • Tóth Tamás, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola pásztói Rajeczky Benjámin Tagintézményének tagintézmény-vezetője,
  • Valkóné Pogány Zsuzsanna, a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium pedagógusa,
  • Varga Attila, a Budapest XIII. kerületi Németh László Gimnázium intézményvezetője,
  • Varga Judit, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa,
  • Vargáné Pethő Klára, a Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola tanítója,
  • Vecserdi Jenőné, az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója,
  • Vizerné Dankó Edit, a kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola általános iskola tanítója,
  • Molnárné Katona Ilona, a Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium tanára,
  • Dr. Veresné Kovács Éva, az Eötvös József Általános Iskola tanára, osztályfőnök, munkaközösség-vezető

2016[szerkesztés]

  • Ábrahám-Furus Jánosné, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézményének tanára, munkaközösségének vezetője,
  • Bagdiné Dudog Orsolya Annamária, a tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola igazgatója,
  • Balla Edit, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola tanítója,
  • Bányász Monika, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola középiskolai tanára,
  • Dr. Baráth Lajosné, a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott tagintézmény-vezetője,
  • Belej Ferencné, a Budapest XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola nyugalmazott zenetanára,
  • Bencsikné Monostori Márta, a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa,
  • Bódi Ottóné, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanítója,
  • Borsfai László, a győri Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium intézményvezetője,
  • Bulláné Farkas Beáta, a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanítója,
  • Czuczainé Skaper Hilda, a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolája pedagógusa,
  • Cser Gézáné, a váci Földváry Károly Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Csőszné Rabóczky Ágnes, a várpalotai Várkerti Általános Iskola intézményvezetője,
  • Dr. Erdős Lászlóné, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára,
  • Dr. Farkas Istvánné, a kaposvári Általános Iskola és Gimnázium tanára, az Intézményi Tanács elnöke,
  • Fehér László, a Budapest XXI. kerületi Kék Általános Iskola pedagógusa,
  • Geráné Kullai Melinda, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézménye tagintézmény-vezetője,
  • Hága Lászlóné, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
  • Halla Ilona, a Budapest XXI. kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola pedagógusa,
  • Hortobágyi Istvánné, a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium intézményvezető-helyettese,
  • Horváthné Szentléleki Katalin, a dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola intézményvezetője,
  • Horváthné Tóth Tímea, a szombathelyi Neumann János Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Iszályné Hegedűs Anna Mária, a dombegyházi Balsaráti Vitus János Általános Iskola pedagógusa,
  • Jakabné Józsa Klára, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola intézményvezetője,
  • Dr. Jeszenszkyné dr. Gallai Gabriella, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
  • Juhász Anikó Mária, a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógiai igazgatóhelyettese,
  • Juhászné Ligeti Katalin, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda intézményvezetője,
  • Katona Zsuzsanna, a szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Királyné Fehér Ágnes Katalin, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Kisfalvi Zsuzsanna, a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület alapító elnöke, nyugalmazott gyógytestnevelő tanár,
  • Kiss Tünde Mónika, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Klausz Gáborné, a Budapest XXI. kerületi Mátyás Király Általános Iskola pedagógusa,
  • Kósáné Farkas Mária, a gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola intézményvezetője,
  • Kovács Gáborné, a dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője,
  • Kovácsné Kaszás Beatrix, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szekszárdi Tagintézményének tagintézmény-vezetője,
  • Lehoczkiné Somogyi Erzsébet a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének tanára, munkaközösség-vezetője,
  • Lőrincz Hajnalka, a petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Lőrinczy Lászlóné, a csemői Ladányi Mihály Általános Iskola Nyársapáti Tagintézményének pedagógusa,
  • Lukács Gergely, a Budapest II. kerületi Béke Gyermekotthon és Általános Iskola pedagógusa,
  • Mákosné Rácz Ella, a Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Megyei Szakértői Bizottság vezetője,
  • Megyesiné Körmendi Irén, a Kiskőrös Térségi Bem József Általános Iskola, a fülöpszállási Herpai Vilmos Általános Iskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
  • Milasin István, a győri Műszaki Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
  • Mirkné Nick Anikó, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, pedagógusa,
  • Nagy Katalin Annamária, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
  • Németh Béláné, a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola középiskolai tanára,
  • Öreg István, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezetője,
  • Paksi Lajosné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa,
  • Papdi József Jánosné, a kisszállási Sallai István Általános Iskola pedagógusa,
  • Pelyhe Andrásné, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Pethő Katalin, a debreceni Lilla Téri Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Pfeifferné Vágó Mária Erzsébet, a homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola intézményvezetője,
  • Pósch Mária, a Budapest XII. kerületi Mackós Óvoda óvodavezetője,
  • Dr. Puszter Bernadett, a Budapest XIV. kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola intézményvezetője,
  • Róthné Géczy Veronika, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Sipos Erika, a Budapest XXI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Szakály Mihályné, a nyírlugosi Általános Iskola pedagógusa,
  • Szána Gábor, címzetes igazgató, a Magyarnándori Általános Iskola pedagógusa,
  • Szávai István, a szolnoki Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese,
  • Szedenik Enikő, a Budapest II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium munkaközösség vezetője,
  • Székely Mária, a Budapest II. kerületi Palotás Gábor Általános Iskola gyógypedagógusa,
  • Szűcs Kinga Katalin, a sarkadi Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium pedagógusa,
  • Tinkáné Mongyi Judit, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Tóthné Aschenbrenner Judit, a pécsi Leőwey Kára Gimnázium pedagógusa,
  • Túriné dr. Lehóczky Lídia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Iskola és Gimnázium volt gyakorlat-vezető tanára,
  • Varga Zoltán Imre, a pécsi Budai-Városkapu Általános Iskola pedagógusa,
  • Vaskó Györgyné, az esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményegység-vezetője,
  • Visnovitsné Németh Katalin, a Budapest XXI. kerületi Herman Ottó Általános Iskola pedagógusa,
  • Vizhányó Jánosné, a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének gyógypedagógusa,
  • Dr. Zalay Szabolcs, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium intézményvezetője.

2017[szerkesztés]

  • Bánkiné Kiss Anikó, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Barczi Józsefné, a kisvárdai Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola középiskolai tanára,
  • Batári Antal, az egri Dobó István Gimnázium pedagógusa,
  • Benkő Zoltánné, az orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa,
  • Blahovits Márta, a Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Bognárné Koppány Cecília, a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum Raoul Wallenberg Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa,
  • Bohus Zoltán, a fóti Németh Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője,
  • Braun Mária, a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője, gyógypedagógus,
  • Budainé Ludányi Ilona, a nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa,
  • Burjánné Joó Mária Katalin, a Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Dávidné Bognár Beatrix, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Csólyospálosi Tagintézmény pedagógusa,
  • Fetterné Stocker Anna, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusa
  • Foki Tamás, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese,
  • Heller Ferenc, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnázium intézményvezetője,
  • Holló Gyula, a Budapest XXI. Kerületi Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese, zenetanár,
  • Horváth Miklósné, a győri Műszaki Szakképzési Centrum, Gábor László Építőipari Szakképző Iskola intézményvezetője,
  • Iván Béláné, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola pedagógusa,
  • Koncz Károly, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola pedagógusa,
  • Kovács Zsuzsa, a Budapest XII. kerületi Süni Óvodák intézményvezetője,
  • Kozma László, a nyírbátori Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • László Márta, a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola Heim Pál Gyermekkórház telephelyének kórházpedagógusa,
  • Marton Ilona, a kakucsi Általános Iskola intézményvezetője,
  • Mezei Mihályné, a Kisgöncöl Waldorf Iskola pedagógusa,
  • Mihalik Árpádné, a mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese,
  • Oszlánczi Ferenc, a csemői Ladányi Mihály Általános Iskola intézményvezetője,
  • Perényi László, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
  • Pusztainé Lassan Ibolya, a székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Solti Kálmán, az akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskola intézményvezetője,
  • Szabó Gyula, a debreceni Epreskerti Általános Iskola intézményvezetője,
  • Szeleczki Erzsébet Éva, a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője,
  • Szerencsiné Szabó Anna Zsuzsanna, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa,
  • Szokolai Tibor, a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese,
  • Tamás Csilla, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium pedagógusa,
  • Tamás Krisztina, a kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezető-helyettese, gyógypedagógus,
  • Vojtek Zsuzsanna, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa.

2018[szerkesztés]

  • Babinszki Szilárd Jánosné, a Mezőberényi Általános Iskola Bélmegyeri Tagintézményének pedagógusa,
  • Bartókné Lukács Irén, az atkári Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója,
  • Brandtné Czirják Éva, a geszti Arany János Általános Iskola pedagógusa,
  • Császi Csaba, az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Intézet szakvezetője,
  • Csiba Lajosné, a Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium nyugalmazott pedagógusa,
  • Csuka László, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Dr. Gál András, a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója,
  • Kovácsné Csipes Ilona Anna, a Tarnaörsi Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Kövesdi István, az újpesti Babits Mihály Gimnázium igazgatója,
  • Dr. Mátyás Ferencné Hrk Mária, az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettese, művésztanára,
  • Németh Ernőné, a sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Paróczainé Varga Ildikó, a salgótarjáni Cogito Általános Művelődési Központ (ÁMK) főigazgatója,
  • Pataki Enikő magyartanár, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője,
  • Stündl Gáborné, Iklad Német Nemzetiségi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Szabó Attila, a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatója,
  • Szepesi Judit, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola pedagógusa,
  • Dr. Takaró Mihály, irodalomtörténész,
  • Tóth Tibor, a nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola nyugalmazott igazgatója,
  • Vajda Istvánné, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanára,
  • Vajgerné Bőhm Erika, a székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Vizes Lajos, az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet középiskolai tanára.

2019[szerkesztés]

  • Dr. Baloghné Mester Éva, a nyíregyházi Bem József Általános Iskola igazgatója,
  • Inotai István, a XVI. kerületi Szerb Antal Gimnázium igazgatója,
  • Mayer Tamásné, a Közoktatási Szakértők Országos Egyesülete Bács-Kiskun megyei szakértője,
  • Orosz Éva Katalin, a békéscsabai Jankay Tibor Általános Iskola tanítója,
  • Renkecz József, szekszárdi nyugalmazott tanító,
  • Sárkányné Lengyel Mária, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium igazgatóhelyettese,
  • Szatmáriné Mályi Nóra, a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gárdonyi Tagintézményének igazgatója, logopédusa,
  • Szluka Pálné, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium igazgatója.

2020[szerkesztés]

  • Czeglédi Karolina, a szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény tanára,
  • Danhauser Zoltán budakeszi népzenész, hegedűtanár,
  • Huszárné Kádár Ibolya, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium igazgatója
  • Megyesi Ilona, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola gépészmérnök-mérnöktanár, informatika szakos tanár,
  • dr. Vincze Zoltánné, a paksi Bezerédj Általános Iskola nyugalmazott tanára.

2021[szerkesztés]

  • Antalné Varga Katalin, az endrefalvai Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Badalay Tünde, a budakeszi Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Brahmi Ilona, a szolnoki Városi Tehetséggondozó Szakkollégium intézményvezetője,
  • Deák László, a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium intézményvezetője,
  • Holczhei Árpád, a komáromi Selye János Gimnázium biológia-kémia szakos tanára,
  • Kaibinger Pál, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola igazgatója,
  • Kaposiné Héger Ágnes, a budakeszi Széchenyi István Általános Iskola tanára,
  • Kiss Zsolt, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatóhelyettese, matematika–informatika szakos tanára,
  • Nagy Ferenc, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium kollégiumi nevelőtanára,
  • Szakálos Erzsébet, a XXI. kerületi Jedlik Ányos Gimnázium nyugalmazott tanára,
  • Uzsák Éva, a Párkányi Gimnázium tanára,
  • Vári László, a Reményhír Intézmény nyugdíjas pedagógusa.

2022[szerkesztés]

  • Boldog Lászlóné, a monori Jászai Mari Általános Iskola tanára,
  • Farkasné Kurucsó Júlia, a békéscsabai Lencsési Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
  • Földhátiné Terdik Edit, a debreceni Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Hamar Gabriella, a Járdányi Pál Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola zongora szakos tanára,
  • Horváth-Almaski Géza Béláné, a kiskőrösi Bem József Általános Iskola igazgatóhelyettese,
  • Jenesné Berényi Klára, a gyöngyösi Arany János Általános Iskola gyógypedagógusa,
  • Kiss Antal, a hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,
  • Ladocsi Erika, a Fekete István Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és EGYMI gyógypedagógusa,
  • Lénárd Lászlóné, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézményének tanára,
  • Dr. Mezei János, a Józsefvárosi Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola szolfézs-, zeneirodalom tanára,
  • Sándor Gézáné, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanítója,
  • Sánta Márta, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola szolfézstanára, tanszakvezetője,
  • Sóti Szobonya Emőke, a Király-Kőnig Péter Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára,
  • Szabados-Tóth Gábor, a szarvasi Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
  • Tóth Katalin, a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola magyar-történelem szakos pedagógusa,
  • Vajas József, az esztári Irinyi Károly Általános Iskola tanára,
  • Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa, a Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium biológia-kémia szakos tanára,
  • Zámbó Tibor, a mezőszilasi Németh László Általános Iskola igazgatója.

2023[szerkesztés]

  • Csájiné Knézics Anikó, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Kalácska Erzsébet, az ógyallai Építőipari Szakiskola tanára.


Források[szerkesztés]