M-209

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az M–209

Az M–209 (jelölése CSP–1500 volt az Egyesült Államok Haditengerészeténél, C–38 a gyártónál) amerikai hordozható, mechanikus rejtjelző gép, amelyet az Egyesült Államok fegyveres erői alkalmaztak a második világháború során, bár még a koreai háború (1950–1953) idején is használták. Az M–209-est Boris Hagelin svéd kriptográfus tervezte egy korábbi hordozható rejtjelző gép, a C–36 továbbfejlesztésével.

A nagyjából cipősdoboz nagyságú M–209 berendezés befoglaló mérete 83×140×178 mm, és tokjával együtt kicsivel több mint 3 kg volt a tömege.[1] Működéséhez nem volt szükség elektromosságra, teljesen mechanikus volt. A helyettesítő rejtjelzés egyik változatát, a Beaufort-kódolást alkalmazó berendezés működése hasonló volt a korabeli forgótárcsás rejtjelző eszközökéhez, mint a Lorenz kódoló vagy a Geheimfernschreiber.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Biztonság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az M–209 a maga korában meglehetősen biztonságosnak számított, de nem volt tökéletesen biztonságos. A német Lorenz elektromos rejtjelző berendezéshez hasonlóan, ha egy kódfejtő két, részben azonos üzenetrészt megszerzett, akkor ki tudta következtetni a gép beállításait. Az M–209 működésében voltak olyan sajátosságok, amiket ki lehetett volna aknázni a kód feltöréséhez. 1943-ra a német kódfejtők képesek voltak bizonyos, M–209-el kódolt üzenetek feltörésére, azonban az amerikai haderő harcászati üzenetek kódolására továbbra is alkalmasnak tartotta a gépet és még a koreiai háború alatt is alkalmazták.

Az amerikai kriptográfus Dennis Ritchie az 1970-es években két kollégája, James Reeds és Robert Morris segítségével kidolgozott egy olyan eljárást, amelynek segítségével a legalább 2000–2500 betű hosszú üzeneteket vissza lehetett volna fejteni.[2] Ritchie könyvében azt is felelevenítette, hogy az eljárást a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) kérésére nem publikálták, mivel számos, az amerikai kormány szövetségesének számító országban az M–209 még mindig használatban volt.[2]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boris Hagelin 1939-ben kezde el a hordozható titkosító gép kifejlesztését, de amikor első alkalommal bemutatta az amerikai haderő képviselőinek, nem talált kedvező fogadtatásra. Hagelin továbbfejlesztette a találmányát, többek között kicsit egyszerűsítette a működését és megerősítette a mechanikai alkatrészeket.

1940-re, sorozatos tesztek után, rendszeresítették a gépet. Az amerikai hadsereg az M–209 jelölést alkalmazta, a haditengerészetnél azonban CSP–1500 néven ismerték. Első éles alkalmazására 1942-ben a „Fáklya” hadművelet alatt került sor, majd jelentős szerepet játszott a normandiai partraszállás során is.

A második világháborút követően az 1950–1953 között vívott koreai háborúban is alkalmazták az M–209-est, illetve a francia hadseregben az algériai háború befejezéséig (1962) alkalmazták.

Gyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1940 és 1960 között kb. 140 000 darab M–209-es készült két vállalatnál, amelyeket az M–209A és M–209B típusjelzéssel különböztettek meg.

  • Az M–209 A gyártója a Hagelin Cryptography Company volt
  • Az M–209 B gyártója a Smith-Corona (korábban írógépeket gyártó) vállalat volt

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a M-209 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • J. Reeds, D. Ritchie, R. Morris, "The Hagelin Cipher Machine (M-209): Cryptanalysis from Ciphertext Alone", unpublished technical memorandum, Bell Laboratories, 1978. Submitted to Cryptologia.
  • Wayne G. Barker, "Cryptanalysis of the Hagelin Cryptograph", Aegean Park Press, 1977

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz M-209 témájú médiaállományokat.