21 613-as mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(21 613-as közút szócikkből átirányítva)
21 613-as mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza0,1 km
Ország Magyarország
TartományokNógrád vármegye
Az út elejeNézsa 2115
Az út végeNézsa 2115

A 21 613-as számú mellékút egy egészen rövid, egyirányú, öt számjegyű mellékút a Nógrád vármegyei Nézsa községben.

Nézsa rendhagyó településszerkezettel jött létre: jellegzetesen magas toronysisakú, Szent Jakab nevére szentelt temploma a falu kellős közepén áll, amit két oldalról közrefog a községen áthaladó országút. A két ág közül csak a templomtól keletre húzódó, észak felé egyirányú, kicsit rövidebb szakasz viseli az országút 2115-ös számozását (ennek neve Szondy út), az ellenkező irányú, valamivel hosszabb szakasz számozása a 21 613-as (települési neve Táncsics út, majd az egyetlen kereszteződése után, ahol a Táncsics út folytatása dél felé kiágazik, szintén Szondy út). A 2115-ös útnak egyébként pontosan a 17. kilométere van a templom mellett; a kitérő szakasz hossza az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatai szerint 82 méter.

Források[szerkesztés]

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 24.