Wikipédia-vita:Földrajzműhely/Archívum 2

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Hujber Tünde 10 évvel ezelőtt a(z) Átnézés témában

Jelentkezés

Sziasztok! Most vettem észre, hogy ebbe a műhelybe fel lehet iratkozni. Elnézést az ügyetlenségemért, de nem találom, hogy ez pontosan mit jelent. Milyen kötelességek vannak? Csak úgy beiratkozhatok? Nincsenek nagyobb ambícióim, csak nyugat-dunántúli tájak szövegeit írogatom. Mi változna, ha beiratkoznék? --Göndör Sün, 2011. június 7., 12:29 (CEST)

Van még egy kérdésem. A Kért, hiányzó cikkek cím alatt szerepel a Vasi-dombság, csupa piros betűkkel. Ez nem természetföldrajzi fogalom, hanem növényföldrajzi. (Igaz, hallottam köznapi beszédben is.) Mint növényföldrajzi fogalom, tudomásom szerint egy az egyben megfelel a castriferreicumi flórajárásnak. Földrajzilag viszont a Vas–Soproni-síkság és a Kemeneshát együttesének felel meg. Az első szövegét nem régen írtam meg, és a Kemeneshátat is megírom. De önálló földrajzi szöveget a Vasi-dombság kapcsán indokolatlannak látok. Sokkal inkább vasi dombság, mint Vasi-dombság földrajzi névként. --Göndör Sün, 2011. június 7., 12:44 (CEST)

Ha az egész műhelylapot nyitod meg szerkesztésre, akkor megtalálod a "tagok" részt, az utolsó sorba vésd fel magad az előzőek mintájára. Kötelezettséggel természetesen nem jár, ha úgy gondolod, hogy mozogsz a témában, írd be magad. A Vasi-dombsággal kapcsolatban pedig azt mondanám, hogy mivel használják, nyilván ezért is kérték. Legalább egy átirányítást kéne csinálni róla a megfelelő helyre és ott elmondani mindazt, amit ide írtál. LApankuš→ 2011. június 7., 12:57 (CEST)

Köszönöm szépen! Ha nincsenek kötelmek, akkor feliratkozom. A Vasi-dombsággal az a baj, hogy átirányítást több helyre is lehetne készíteni. A castriferreicumi flórajárás, a Vas–Soproni-síkság és a Kemeneshát szövegére. --Göndör Sün, 2011. június 7., 18:54 (CEST)

Tájak településekhez

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Sziasztok! A magyar falvakról, városokról szóló szövegek jobb oldalán van egy kiemelt rész, ahol mindenféle adatok vannak. Van ezekben egy "Földrajzi adatok" cimű rész, amiben csak a település területe és az időzónája látható. Szerintem hasznos lenne jelölni, melyik földrajzi főtájon, középtájon és kistájon fekszik a település, de hiába próbálkozom beírni, nem mutatja, amit beírok. Csak Vas megyei településeket néztem eddig, de ez az információ a szövegben sem volt meg sehol. Pedig már húsz éve, hogy megvan a magyarországi földrajzi kistájak katasztere. Tavaly újra kiadták, bővítve és átdolgozva. Vagyis minden településről megállapítható, hova tartozik (a földrajztudósok szerint). Hogy tudnám ezt jelölni a dobozban. Esetleg valakitől engedélyt kell kérni rá? User:Dör Sün (Elnézést, most nem jelenik meg az aláÍró ikon ott fent.)

Az amit mondasz, infoboxnak hívják, mégpedig
Földrajzműhely/Archívum 2
Közigazgatás
Ország Magyarország
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
IdőzónaCET, UTC+1
SablonWikidataSegítség
(?)(?)-nak. Érdemes lenne a felvetésedet a Wikipédia-vita:Sablonműhely oldalon előadnod, ott a sablonguruk majd megoldják a problémádat. Javaslom, hogy minél pontosabban írd le, hogy a sablonban milyen bejegyzések alatt mit szeretnél majd látni. - Gaja ✉ 2011. május 4., 11:56 (CEST)

Sziasztok! Kérlek, írjátok meg, milyen pontos információra van szükségetek. Gaja magyarázatából nem világos, hogy a probléma melyik részét oldjátok meg. Azt, hogy ha beírok a dobozba, akkor látszani fog a főtáj, középtáj, kistáj? Vagy meg kell adnom, melyik település dobozában melyik tájakat kell szerepeltetni? --Dör Sün 2011. május 4., 12:40 (CEST)

Szia! Az infoboxban fontos információknak van hely. Nem tudom, egy kistáj mennyire fontos egy település szempontjából, más országokban sem szoktuk az összes létező földrajzi besorolhatóság szerint beosztani az infoboxban a településeket. A Sablon:Magyar település infobox oldalán megnézheted a paraméterlistát: régió-megye-kistérség már szerepel benne. Ennél tovább ragozni szerintem fölösleges. Szerintem beszéld meg a Földrajzműhely tagjaival, hogy szerintük mennyire kell ez egy infoboxba, ha szerintük is van értelme, módosítani lehet a sablont, de mindenképp közösségi megbeszélés tárgyát kell képezze, mert a sablont nagyon sok szócikk használja. Xiǎolóng vigyázz, harap! 2011. május 4., 12:48 (CEST)

Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, mert azt biztosan nem mondanád, hogy a földrajzi besorolás nem fontos magyarországi települések kapcsán? A régió, megye és kistérség közigazgatási kategóriák, ezek párhuzamosai a földrajzi nagytáj, középtáj és kistáj. Nem továbbragozás lenne, hanem a közigazgatási mellett megjelenne a földrajzi is. Ez hogyan lehetne felesleges, nem is értem. --Dör Sün 2011. május 4., 14:58 (CEST)

Sziasztok! Ez már a harmadik hely, ahova küldenek. Remélem, ti támogatjátok az ötletet. --Dör Sün 2011. május 4., 14:59 (CEST)

Szia! Az első kérdésem az lett volna, hogy milyen alapon sorolunk valamit egy-egy kistájhoz, illetve a kistájakat ki, mikor és hogyan határolta le. Az eggyel lejjebbi beszélgetés alapján azt sejtem, hogy ez lehet a forrás [1]. Ha tényleg egy ilyen objektív, szakmailag alapos anyag van mögötte, ami alapján az ország összes települése egyértelműen besorolható, akkor támogatom a javaslatot. A technikai kivitelezése nem nehéz, csak három új mezőt kell betenni az infoboxba, ebben tudok segíteni ha kell. --Antissimo 2011. május 6., 15:23 (CEST)

Szia! Igen, ez a forrás. Valóban egyértelműen megállapítható minden településről a besorolása. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ez kifejezetten földtudományi (földtani, domborzati, talajtani stb.) szempontokat érvényesít. Növényföldrajzi szempontból szokták vitatni egyes besorolásait. Mivel viszonylag új (húszéves), több ponton azzal is szembemegy, amit mindannyian tanultunk az iskolában, ezért néha ellenérzések vannak a laikus nagyközönség részéről is. De nagyon sok és hosszantartó adatgyűjtő, kutató és rendszerező munka áll mögötte, és a földrajzi szakmának alapkönyve volt már a húsz évvel ezelőtt kiadott első kiadás is. Ha lehet valahol megjegyezni, hogy ez a forrás (más egyezményes forrás táji besorolásokra nincs is), akkor ezzel világossá lehet tenni. --Dör Sün 2011. május 6., 19:55 (CEST)

Szerintem jelölhető a forrás az infoboxban, valóban hasznos is lenne az utólagos huzavonák elkerülése érdekében. --Antissimo 2011. május 7., 15:59 (CEST)

Sziasztok! Ez ügyben még nem született döntés vagy megoldás? --Göndör Sün, 2011. június 1., 20:30 (CEST)

Én  támogatom, más nem szólt hozzá. Szerintem csináljuk meg. --Antissimo vita 2011. június 3., 21:21 (CEST)

Szia, Antissimo! Nagyon örülök a döntésednek! Kérlek, szólj, miben segíthetek. Ha technikai dolgokról van szó, az unokaöcsém is tud segíteni. Ő is Göndör Sün név alatt dolgozik a Wikipedián, a Tájegység infobox című dobozba is beletett már nekem néhány sort (panasz még nem volt felőle, de előtte megnézte, és azt mondta, azt a dobozt alig használja néhány szócikk). Ha jól értem, itt is csupán három sor betételéről van szó: földrajzi nagytáj, földrajzi középtáj, földrajzi kistáj, esetleg elég csak a földrajzi kistáj, hogy ne legyen bonyolult. Valamint a forrásjelölés valahogy egyszerűen, kis betűkkel. Köszönöm előre is! --Göndör Sün, 2011. június 4., 16:25 (CEST)

Az infobox le van védve, csak adminisztrátorok szerkeszthetik, ezért kértem a módosítást itt. --Antissimo vita 2011. június 5., 14:05 (CEST)
Kész. --Antissimo vita 2011. június 8., 08:43 (CEST)

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm! El is kezdtem használni. Szerintem nem tudtam, mibe vágok bele, ez nagyon nagy munka lesz, mind a 4000 településbe beírni... --Göndör Sün, 2011. június 9., 14:12 (CEST)

Vitalap archiválása?

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Van valakinek ötlete, hogy a "Vitalap archiválása" c. szakaszt miért nem archiválja a bot? Március 9-i az utolsó hozzászólás... --Antissimo vita 2011. június 11., 16:18 (CEST)

Mert ügyesen bele van rejtve egy függőben sablon, ha csak hivatkozásként is. Sorok Sári vita 2011. június 11., 16:21 (CEST)

Köszönöm! --Antissimo vita 2011. június 14., 16:18 (CEST)

Besorolás

Sziasztok, tegnap megkérdeztem Torinit:

Szia, érdekelne, ezt például: Csuszovaja, milyen alapon soroltad be születőnek. --Pagonyfoxhole 2011. június 26., 00:21 (CEST)

A válasz az én vitalapomon található. Én nem értek egyet vele, kíváncsi volnék a ti véleményetekre is. --Pagonyfoxhole 2011. június 26., 13:11 (CEST)

  • Veled értek egyet. SZVSZ a cikk „több alfejezetében is megkezdte a téma mélyebb kidolgozását és legalább jelzésszerűen, nagy vonalakban tartalmazza a szükséges információkat”. No de hát Torini maga is hajlandó ezt vázlatosra javítani: nosza! — P/c vita 2011. június 26., 13:25 (CEST)
Az addig rendben is volna, na de hány ilyen lehet még a 2 hét alatt elvégzett 3000 cikkértékelésnél? Egyáltalán hogy lehetséges ez? Szerintem egyszerűen lehetetlen 3000 cikket végigolvasni és kiértékelni ennyi idő alatt. --Pagonyfoxhole 2011. június 26., 14:10 (CEST)
  • SZVSZ az egy másik kérdés. Van, aki szerint a két perc alatt értékelt cikk jobb, mint az értékeletlen. Van, aki ezt éppen fordítva látja. Mindenesetre ha csak két percével számoljuk is, ez 100 óra tiszta munkaidő (valójában nyilván több, de lehet, hogy nincs ki az a 3000). Ha vki ennyit belefeccöl, nyilván fontosnak tartja a dolgot — P/c vita 2011. június 26., 15:45 (CEST)

2 perc alatt elolvasni és értékelni egy átlagos cikket? És ezt háromezerszer megismételni? Mondd, hogy viccelsz! :) --Pagonyfoxhole 2011. június 26., 15:57 (CEST)

Cikke válogatja. Ha az adott típusú cikkeknek van egy standard (elvárt) felépítése és tartalma, már ránézésre is lehet látni, hogy mi hiányzik. Nézd meg például ezt a sorozatot. Ha végignéztél száz ilyent, akkor a következő ezer már nagyon gyorsan fog menni. --Hkoala 2011. június 26., 16:03 (CEST)

No de a fenti példa Pásztörperc szerint is épp azt mutatja, hogy tévedés történt... --Pagonyfoxhole 2011. június 26., 16:42 (CEST)

Sziasztok! Úgy gondolom nem csak egy ember dönthet egy szócikk minőségéről, úgyhogy az első megkeresésre is azért mondtam, hogy nyugodtan át lehet javítani, ha ez valakinek annyira szívügye, nem értem miért lett ilyen nagyon dolog belőle. És igen, minősítettem az összes eddigi besoroltam szócikket... természetesen előfordulhat, hogy a kétezredik után már kicsit fáradt az ember, nem olyan körültekintő, mint az elején. De szerintem nem az a lényeg, hogy példaként felhozott -igazából túl sok jelentőséggel nem bíró- szócikk most születő/vázlatos, hanem mondjuk az eddigi 14 helyett lett 59 kiemelt földrajzos cikk. Például a magyar megyéknél, tájaknál kb sehol nem volt cikkértékelő, nagyon alapvető dolgok esetében hiányzott, nem hiszem hogy felesleges munka lett volna ezeket mind pótolni. A lehetőség eddig is mindenkinek adott volt, csak senki nem csinálta meg, és konkrétan én 2 hete végzem ezt, mert ráérek és fontos nekem. Nyilván nem nagyobb kárt akartam csinálni, úgyhogy nem voltam öncélú szerintem. De igen, ekkora mennyiségnél akadhatnak hibák, el is ismertem azonnal. Remélem a válasz elég kielégítő volt, bár amúgy is akartam írni egy kis összefoglalót itt a műhelynél is róla, mert nekem elég tanulságos volt ez a munka. ToriniVitalap 2011. június 26., 21:01 (CEST)

Én nem néztem meg ilyen sok földrajzi cikket, de nagyon sok folyóról szóló cikk ennek kb. az 1/5 részének felel meg, tehát ez szerintem legalább bővítendő. A besorolást minden műhely maga alakítja egyébként, tehát ha ez a mostani túl szigorú, akkor lehet módosítani rajta.

Torini: Azt túlzásnak tartom, hogy valamiféle ideális célhoz viszonyítva értékelsz cikkeket (hiszen a követelmények le vannak írva és ott nem az ideális állapot a cél), illetve itt jön a visszakérdezés: ha ennyire értesz hozzá, és ilyen jól meg tudod ítélni, hogy mi hiányzik ezekből a cikkekből, akkor nyilván megbízható anyagod is van, amivel feljavíthatod őket. Mikor kezded ezt a munkát? Célszerűbb lenne „a kevesebb több” elvet alkalmazni, tehát ne értékelj egyszerre 3000 cikket, csak 30-at, de azok közül a fontosabb 2-3-at azonnal javítsd fel, és utána menj tovább a következő 30-ra. Így jobb színezete lenne a dolognak. misibacsi*üzenet 2011. június 27., 14:05 (CEST)

Egyetértek Hkoalával abban, hogy mivel az értékelési kritériumok elég jól meg vannak határozva, elég gyorsan lehet értékelni hasonló szócikkeket nagy tömegben is. Nyilván ekkora mennyiség esetén esnek hibák, de ez kivédhetetlen. Arról nem beszélve, hogy a szubjektivitást sem lehet teljesen kiszűrni (pl. hogyan értelmezzük azt, hogy "megkezdte a téma mélyebb kidolgozását"). Misibacsi: a minőségi kritériumok egységesek, a fontossági kritériumok születnek műhely szinten (azaz születnének, nekünk eddig nem sikerült megegyezésre jutnunk). A cikkeket a megadott kritériumokhoz képest kell értékelni, nem egymáshoz képest. Ami pedig a munkabeosztást illeti, ötleteket adhatunk Torininek hogy szerintünk mivel lenne érdemes foglalkoznia, de szíve joga eldönteni, hogy mivel szeretne. Én a magam részéről köszönöm a cikkértékelésben végzett munkáját. --Antissimo vita 2011. július 5., 13:42 (CEST)

Cikkértékelés

Sziasztok!

Új tagként nemrég csatlakoztam a műhelyhez. Mivel elvem az, hogy a Wikipédián nem új csonkokat kellene gyártani, hanem valamilyen szinten elfogadhatóra feljavítani a jelenlegieket, ezért a földrajz-műhelymunkámban is inkább ezt az elvet szeretném alkalmazni. Első lépésként értékeltem a besorolatlan földrajzos cikkek nagy részét (kb 1800 db volt) és most megosztanám veletek tapasztalataimat, ha nem baj :)

Tehát az eredmény, előtte-utána:

Földrajzi témájú
szócikkek
Fontosság
Nélk. Nagyon Közepes Kevéssé Nem értékelt Összesen
Minőség Kitüntetett Kitüntetett szócikk 15 27 26 3 7 78
Színvonalas 3 5 1 4 1 14
Teljes 6 7 5 4 1 23
Jól használható 40 38 54 66 30 228
Bővítendő 231 69 106 127 145 678
Vázlatos 165 125 68 157 690 1205
Születő 76 90 202 578 1345 2291
Besorolt 536 361 462 939 2219 4517
Besorolatlan 4 1 3 13 8799 8820
Összesen 540 362 465 952 11018 13337
Földrajzi témájú
szócikkek
Fontosság
Nélk. Nagyon Közepes Kevéssé Nem értékelt Összesen
Minőség Kitüntetett Kitüntetett szócikk 3 2 2 0 7 14
Színvonalas 0 1 0 0 0 1
Teljes 3 1 1 1 0 6
Jól használható 13 3 4 4 7 31
Bővítendő 42 6 16 14 57 135
Vázlatos 17 6 8 25 64 120
Születő 15 6 4 24 97 146
Besorolt 93 25 35 68 232 453
Besorolatlan 8 2 0 1 1189 1200
Összesen 101 27 35 69 1421 1653
  • sok mindent csak kidolgozottság alapján értékeltem, láttam a fontosságnál még nem állapodtatok meg sok esetben a kritériumokban, így ezeket nem akartam "önkényesen" besorolni.
  • a földrajz kategória cikkeinek kb 40-50%-a a "300 fős román/szlovák falu" jellegű szócikk volt, mindegyik kb egy település-sablonból és 10 mondatból állt (bár forrással elég szépen el voltak látva), ezekre születő/vázlatos besorolást adtam, lehet hogy ez túl szigorú, de szerintem nem túl informatívak...
  • végigmentem a magyar megyéken és székhelyeiken, volt ami nagyon jó volt, de pl Hajdú-Biharhoz képest Pest megye elég szűkszavú
  • a magyarországi kistérségeket is elláttam sablonnal és értékeltem, a legtöbb csak létre lett hozva, de nem tartalmaz semmit, úgyhogy akit a településföldrajz érdekel, az szöszölhet vele, mintának pár jobb darab: Zalaegerszegi kistérség, Komáromi kistérség, Kunszentmártoni kistérség
  • nagyon sok magyarországi tájegységről is csak születő minőségű dolgok vannak, illetve EZ alapján sok még hiányzik is
  • a fogalommagyarázat jellegű szócikkek között elég sok hiányosság van, illetve ezek is kezdetlegesek
  • a csillagászati témájú szócikkek meglepően jól vannak megírva, nagyon sok kiemelt közülük, pl: Nap, Hold viszont ezeken nincs ott a földrajzos cikkértékelő, sem a földrajzportál sablon, pedig szerintem ez is a földrajztudomány körébe tartozik. Nem tettem rájuk a sablont, gondoltam előbb megkérdezlek titeket.
  • Ezen lista alapján az összes országot és fővárosát ellenőriztem, nagyon sok szócikken nem volt sablon, ezeken pótoltam. A legtöbb bővítendő lett, főleg az afrikaiak hiányosa, de pl Kijev is elég kezdetleges
  • természetesen ha valamivel nem értetek egyet, akkor felül lehet bírálni az én beosztásomat! :) Remélem mostmár Pagony is elégedett :P


  • a "Földrajzos tennivalók" listát is lehetne szerintem frissíteni, mit gondoltok? Íme, amiket én a legfontosabbnak tartanék:

ToriniVitalap 2011. június 27., 09:19 (CEST)

Ugye most csak viccelsz? Hogyan értékelhettél 59 cikket kiemeltre, amikor kiemelt csak az lehet, ami átmegy a kiemelési eljáráson? Ugye csillagot azért nem tettél rájuk? Továbbá miért értékelsz - viszonylag - normális cikkeket születőre? Születő - az én olvasatomban - az, ami éppen hogy csak túl van a szubcsonk szinten. Vázlatos az, ami ennél több. Bővítendő, ami ennél is több, és kis munkával jól használhatóvá lehet tenni. Jól használható pedig az, ami már majdnem kiemelt, csak fényezni kell, és átvinni a kiemelési eljáráson. – Tünde vita 2011. június 27., 13:17 (CEST)

Azokat tettem kiemeltre, amik kiemelt csillagos cikkek voltak, a földrajz tárgykörébe tartoztak, de eddig nem volt rajtuk cikkértékelő sablon, csodálkoztam is ezen. Itt vannak, szerintem ebben nincs semmi hiba: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kategória:Kitüntetett_besorolású_földrajzi_témájú_szócikkek ToriniVitalap 2011. június 27., 14:38 (CEST)

Így más. A fenti szakaszban írt "hanem mondjuk az eddigi 14 helyett lett 59 kiemelt földrajzos cikk" beírásod finoman szólva is félreérthető volt. A Földrajzos tennivalók listát viszont finomítani kellene, mert jelenleg nem derül ki (pusztán a felsorolásodból), hogy mit is kellene tenni ezekkel a cikkekkel? Szubcsonkok? Forrás nélküliek? Formázásra várnak? Egyéb? – Tünde vita 2011. június 27., 15:18 (CEST)

Arra gondoltam, hogy ezek elég fontos témák, mégis elég kevés információ van róluk (magyarul rossz állapotban van a szócikk), csak ötletadónak szántam, ha valaki kedvet kap hozzájuk. Én magam is tervezem, hogy kibővítek közülük. ToriniVitalap 2011. június 27., 15:35 (CEST)

Nem tudom milyen katyvasz van a cikkértékelések körül, de úgy érzem most valakinek szépen végig kellene mennie az általad értékelt szócikkeken. Szúrópróbaszerűen belenéztem a listába: az Oulu szócikk nem kiemelt, mivel a kiemelt státuszát megvontuk (lásd: Wikipédia:Javaslat kiemeltszócikk-státusz megvonására/Oulu). Csigabiitt a házam 2011. június 27., 15:52 (CEST)

Bocs, Csigabi, Oulu most is kiemelt. Javasolták ugyan megvonásra, de nem gyűlt össze öt támogató, így megtartotta a csillagot. --Hkoala 2011. június 27., 16:17 (CEST)

Opsz, igaz. Bocsi. Csak a lezáró keretre koncentráltam. Csigabiitt a házam 2011. június 27., 17:03 (CEST)

Dél-Szudáni kategóriák

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

Létrehoztam a Dél-Szudán földrajza, ill. azon belül a Dél-Szudán domborzata, Dél-Szudán vízrajza, Dél-Szudán sivatagjai és Dél-Szudán folyói kategóriákat. Egyelőre ezekbe volt belevaló cikk. Használjátok szeretettel, és ha kell, bővítsétek a kategóriák számát. – Tünde vita 2011. július 16., 14:59 (CEST)

Köszönjük! --Antissimo vita 2011. július 18., 14:53 (CEST)

Földrajzi egységek

A nemrég készült Rjúkjú-szigetek cikkben találkoztam az alábbi kategóriával Kategória:Japán földrajzi egységei. Ennek a kategóriának vajon mi értelme van? Ez a kat benne van a Kategória:Földrajzi egységek országok szerint-ben, amire pedig ki van téve a sablon, hogy a benne lévő cikkek áthelyezendőek a megfelelő alkategóriába. Javaslom, hogy csináljuk azt, amit a sablon kér. A Rjúkjú-szigeteket áthelyezem a Japán szigetei katba. – Tünde vita 2011. augusztus 9., 14:15 (CEST)

Az országok szerinti földrajzi egységekből akkor ki kell venni. Szerintem Japánban nemcsak a szigetek földrajzi egységek (bár nem vagyok teljesen tájékozott Japán földrajzában), de a nagyobb szigeteken belül is vannak földrajzi egységek. Mondjuk hasonlóan a trianon előtti Magyarországhoz, ahol voltak magyar szigetek és magyar földrajzi egységek (mint mondjuk a Kisalföld). LApankuš→ 2011. augusztus 9., 14:46 (CEST)

Nem érted, mi a problémám. Annak a kategóriának ill. kifejezésnek, hogy "földrajzi egység" mi értelme van? Minden "egység" besorolható valahova: a sziget az sziget, a hegy az hegy, stb. Magát a fogalmat nem értem, és a Földrajzi egységek országok szerintben is összesen három alkategória van, a japán földrajzi egységek, Magyarország tájegységei és Norvégia földrajzi régiói. Szóval még a wikipédia-szerkesztők se nagyon használják ezt a kategóriát, ergo szerintem semmi értelme, hogy megtartsuk.– Tünde vita 2011. augusztus 9., 15:23 (CEST)

De, nagyon is értem, csak egyet nem értek. Szerintem nem az a baj, hogy nem használják, hanem kevés a tájegységről (földrajzi egységről) szóló cikk. Ez pedig önmagában nem indokolja a kategória törlését. Szerintem. Ahogy – szintén szerintem – a szigetek fogalom nem éppen a Japán szigetei kategóriába való. Oda az egyes szigetek tartoznak. Tehát mondjuk Okinava a Japán szigeteihez, de a Rjúkjú-szigetek már a Japán földrajzi egységekhez. LApankuš→ 2011. augusztus 9., 15:28 (CEST)

Én ezzel nem értek egyet, de mindegy is. Nekem nem szakmám a földrajz egyik ága sem, csak hobbista vagyok. :-) Viszont éppen a Japán földrajzi egységei kategóriában vannak egyes szigetek külön-külön is. – Tünde vita 2011. augusztus 13., 10:53 (CEST)

Commons

Sziasztok! Mostanában a Commonsban is elég sokat dolgozok és észrevettem néhány hibát, amiket szeretnék kijavítani. Pl. a Category:Buda hills-et Category:Buda Hills-re, a Category:Pilis hegység-et Category:Pilis Mountains-ra, a Category:Zempléni-hegység-et Category:Zemplén Mountains-ra. Szerintem így „Commonsosabb”. Ha van valakinek valami észrevétele – más kategóriák esetén is, kérem jelezze!--Szenti Tamás vita 2011. augusztus 11., 19:04 (CEST)

Szia! Az angol wikiben már forgolódtam kicsit magyar földrajzi nevek ügyében. Ajánlott irodalom: Commons:Language policy (eszerint a kategóriák neveit jó lenne angolul írni, bár a gyakorlatban elég nagy a kavarodás); ill. a konkrét elnevezésekhez Gábor Gercsák: Hungarian geographical names in English language publications (english nyelven). Studia Cartologica. Eötvös Loránd University, 2002. (Hozzáférés: 2011. április 30.). --Antissimo vita 2011. augusztus 17., 11:29 (CEST)

Átolvastam őket, ezek szerint idáig jó úton járok. A Pilis-hegységet már ki is javítottam Pilis Mountainsra. A Zempléni-hegységgel lesznek majd gondok.--Szenti Tamás vita 2011. augusztus 17., 16:06 (CEST)

A Zemplén (meg az egész Északi-középhegység) környékén rajta vagyok, a földrajzi és politikai határok keveredése miatt problémás, de egyelőre nem tűnik lehetetlennek. --Antissimo vita 2011. augusztus 17., 18:07 (CEST)

Geológiaműhely?

Sziasztok. A földrajzműhely érdeklődési köréhez közel álló lehet egy geológiaműhely is. Van kedve valakinek csatlakozni egy ilyen kezdeményezéshez? Esetleg nem önállóként, hanem a földrajzműhely alműhelyeként, kábé mint az állatok műhelyében a halak, madarak, emlősök, stb. LApankuš→ 2011. augusztus 17., 10:24 (CEST)

Hát ha már a földrajzműhelyből sincs érdeklődő, úgy tűnik, nincs szükség geológiaműhelyre vagy portálra. LApankuš→ 2011. szeptember 5., 09:27 (CEST)

Szükség az lenne rá, csak kevés emberrel nem látszik célszerűnek indítani. Szerintem. --Szenti Tamás vita 2011. szeptember 5., 15:57 (CEST)

Kontinensek

Sziasztok! Nekiláttam a kontinensek kategóriáinak rendbetételének. Eddig a kontinensek között szerepelt Eurázsia, Eurafroázsia, Ausztrália és Óceánia, Amerika meg még a jó ég tudja, mi minden. Jelenleg a kontinensek kategória csak a tényleges kontinenseket tartalmazza, az előbb említett földrajzi egységeket átpakoltam a regionális földrajzba. A rengeteg alkategória viszont kissé bonyolult, sok mindent javítottam vagy módosítottam, de előfordulhat olyan is, hogy kimaradt vagy épp rosszul kategorizáltam. Ezért javítsátok nyugodtan vagy szóljatok, ha ilyesmit láttok. Köszi. LApankuš→ 2011. szeptember 29., 17:54 (CEST)

Sablon:Éghajlattáblázat

Sziasztok. Már egy ideje nézegetem az Sablon:Éghajlattáblázat-ot, meg azt hogy milyen ormótlanul néz ki a cikkekben amikor teljesen ki van töltve. Mit szólnátok, ha a táblázat kezdő sorában a hónapok rövidítése szerepelne? Szerintem sokkal esztétikusabb lenne. Valahogy így mutatna:

Véleményetek? – Bahusz vita 2011. október 4., 18:27 (CEST)

X éghajlati jellemzői
Hónap Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec

Elsőre jól néz ki, de ki kellene próbálni 5 jeggyel, például ha a beírandó érték -68,5, akkor már lehet, hogy keskeny az oszlop neki. Nem tudom, hogy csapadéknál van-e használva a sablon, ott 4 jegyű számok lehetnek, 1234. misibacsi*üzenet 2011. október 4., 19:40 (CEST)

Elképzeléseimet egy teszt-sablonban próbáltam ki.

New York éghajlati jellemzői
HónapJan.Feb.Már.Ápr.Máj.Jún.Júl.Aug.Szep.Okt.Nov.Dec.Év
Rekord max. hőmérséklet (°C)22,223,930,035,637,238,341,140,038,934,428,923,941,1
Átlagos max. hőmérséklet (°C)3,35,09,915,921,626,129,028,023,717,511,76,116,6
Átlaghőmérséklet (°C)−3,3−0,54,410,315,218,319,919,115,29,43,7−1,19,3
Átlagos min. hőmérséklet (°C)−3,2−2,21,76,812,317,420,419,815,79,85,0−0,28,7
Rekord min. hőmérséklet (°C)−21,1−26,1−16,1−11,1−2,26,711,110,03,9−2,2−13,9−25,0−26,1
Átl. csapadékmennyiség (mm)1058011110911998117107107981111001262
Havi napsütéses órák száma103050801201501602002102302502901780
Napi napsütéses órák száma1245781011121314169
Forrás: NOAA [1]


Mi a véleményetek?-- Bahusz vita 2011. október 7., 16:48 (CEST)

Az "Átlagos csapadékmennyiség (mm)"-nél nem kell a tizedesérték! misibacsi*üzenet 2011. október 8., 22:07 (CEST)

Az igazi az lenne, ha a tizedesponttal beírt számokat egészre kerekítené a "csapadék" sorban. Meg tudod ezt csinálni, vagy kérjek meg valakit a Sablonműhelyből? misibacsi*üzenet 2011. október 11., 16:42 (CEST)

Szerintem mehet, élesítsd, jó, amit csináltál! Mentsd el és megkérem a sablongurukat, meg tudják-e csinálni a kérésemet. misibacsi*üzenet 2011. október 11., 21:25 (CEST)

Ezt a megbeszélést csak most olvastam, miután módosítottam a sablont. Kérlek benneteket, nézzetek át ide, illetve ellenőrizzétek, hogy jól működik-e a sablon. CsGábormegbeszélés 2011. október 14., 11:53 (CEST)

Kérlek, segítsetek összefoglalni, hogy az utolsó oszlopba milyen értéket kell írni. Így jó?

  • Rekord max. hőmérséklet (°C) → a legnagyobb érték
  • Átlagos max. hőmérséklet (°C) → számtani átlag
  • Átlaghőmérséklet (°C) → számtani átlag
  • Átlagos min. hőmérséklet (°C) → számtani átlag
  • Rekord min. hőmérséklet (°C) → a legkisebb érték
  • Átl. csapadékmennyiség (mm) → összeg
  • Havi napsütéses órák száma → összeg
  • Napi napsütéses órák száma → számtani átlag

CsGábormegbeszélés 2011. október 15., 17:17 (CEST)

4000. besorolt szócikk

Tudtad, hogy a földrajzműhely érdeklődési körébe tartozó és műhelysablonnal ellátott szócikkek száma túl van a 4000. cikken? Talán az zavaró egy kicsit, hogy ebből több, mint 800 még nincs besorolva és 2800 felett van a nem értékelt cikkünk. Andrew69. 2011. november 16., 14:33 (CET)

Mondjuk fontossági besorolási rendszerünk sincs, így nehéz lenne. --Antissimo vita 2011. november 16., 16:05 (CET)

Kedves műhelytagok!

Már csak 6 hét van rá, hogy cikkeket nevezzetek Az év szócikke 2011 versenybe. A versenyben a 2011-ben született, vagy korábban létrehozott, de idén jelentősen (~40%-kal) bővített kiemelt minőségű cikkek vehetnek részt. (A kiemelt státusz megléte nem feltétel.) Jelölni idén, és még 2012 első három hetében lehet.

A kategorizálás egyelőre még képlékeny, ez a jelölésektől függően még változhat. Sajnos vannak bizonyos kategóriák, amik a többihez képest le vannak maradva, ezért arra szeretnénk titeket kérni, hogy segítsetek a jelölésben!

Köszönettel: User:OrsolyaVirág és User:RepliCarter

2011. december 3., 22:43 (CET) (Postás: BinBot vita)

Források

Karácsony és szülinap

Ezúton szeretnék a Földrajzműhely minden tagjának nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket és ugyanakkor boldog szülinapot is kívánni, ugyanis műhelyünk december 20-án volt 1 éves! :-) - Tündi vita 2011. december 24., 16:00 (CET)

Én is kívánok minden tagnak Boldog Karácsonyt! Andrew69. 2011. december 24., 18:29 (CET)

Település szócikkben alkalmazható minta

Sziasztok!

Van nekem a szerk.lapomon egy településekhez használható minta, ami szakaszcímeket és a szakaszok méretére, tartalmára ajánlásokat tartalmaz. Az enwikiből fordítottam, ők eredetileg indiai településekhez használták, de a szakaszcímek általánosak. Ezt szívesen bemásolnám valahova, ahonnan mintaként lehetne használni. Jelenleg a szerk.lapomon megtekinthető. Szerintem az egyetlen vitatható pont az ajánlott méretek, ezt módosíthatjuk. Szerkesztő:Misibacsi#indiai_v.C3.A1ros. Várom a hozzászólásokat, illetve, hogy ha a tartalmában egyetértés van, akkor hova tehetem. misibacsi*üzenet 2012. január 6., 18:08 (CET)

Van az országokra is egy ilyen: Wikipédia:Országok_műhelye. Jó lenne összehangolni (természetesen nem egyforma kell legyen, de jó lenne, ha az azonos/hasonló szakaszok neve, sorrendje nem térne el). Azt mindenképp támogatom, hogy a földrajzműhely ezeket szedje össze, és legyen ajánlott szakaszbeosztás. --Antissimo vita 2012. január 6., 23:24 (CET)

Vértesalja

A Vértesalja cikk vitalapján feltettem egy érdekes kérdést. Aki tudja a választ, oda írjon! - Tündi vita 2012. február 5., 20:10 (CET)

Kontinens infobox

{{kontinens infobox}}(?)

Ebben a sablonban nincs leírás vagy másolható minta, így nem tudom, milyen paraméterek vannak benne. A forráskódja nekem bonyolult. Kéne hozzá egy ilyen (kitöltött sablon és másolható minta a lapra). Ha esetleg valaki foglalkozna ezzel, akkor jó lenne néhány paraméterrel kibővíteni. Úgy sejtem, képaláírás sincs benne, néha pedig elkel. Mégpedig azért, mert őskontinensekre is alkalmazható lenne. (Pangea, Gondwana, Laurázsia, Rodinia, Kimméria, Tisia, stb.) Ezért ki kellene bővíteni egy kor paraméterrel. Ha lehet olyannal, hogy egy beírt intervallum (mondjuk 560–180) az {{evolúciós időszak}}(?) sablont jelenítse meg ezekkel az értékekkel. Ezután kellene még egy idő paraméter is, a földtörténeti egységek megnevezésére, valamint egy hegységképződési fázisok opció is. – LApankuš 2012. február 7., 11:14 (CET)

Ezt mér' nem a Sablonműhelynek veted fel? --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. február 7., 11:22 (CET)

Hátha akad vállalkozó... mégiscsak házi téma. Ha nem, majd ott is zörgök. – LApankuš 2012. február 7., 11:25 (CET)

Megcsináltam a dokumentációt + betettem a térkép paramétert. Proki csinálta még tavaly, valszeg ezért nem került bele leírás… – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 16:38 (CET)
Szó is volt erről a sablonról itt, annak nyomán csinálta: Wikipédia-vita:Földrajzműhely/Archívum 1#Infobox terv -- Joey üzenj nekem 2012. február 8., 18:04 (CET)

Köszönöm. A kiegészítést nem tudnád megcsinálni? Vagy menjek a sablonműhelybe? – LApankuš 2012. február 8., 16:40 (CET)

Dolgozom rajta. – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 16:51 (CET)
Kész. Az időt az idő kezdet és idő vég paraméterekkel helyettesítettem. – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 17:13 (CET)

Köszönöm szépen! Mindjárt be is teszem a meglévő őskontinensekbe. – LApankuš 2012. február 8., 17:16 (CET)

Szívesen, remélem az evolúciós idővonallal nem lesz gond, sokat bajlódtam vele :) – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 17:19 (CET)

Teljesen jól működik. Pangeába már betettem. Nem akartam bonyolítani a legkorábbi/legkésőbbi paraméterével. Nekem nagyon bejött ez az evolúciós időszak-sablon, szemléletes grafikus ábrázolás, ezért ahol csak lehet, használom. – LApankuš 2012. február 8., 17:28 (CET)

Megfeledkeztem valamiről. Ha a korparaméterek valamelyike 600-nál nagyobb, akkor a {{hosszú evolúciós időszak}}(?)ot kéne beilleszteni. Ez megoldható. – LApankuš 2012. február 8., 18:17 (CET)

Megvan, remélem jó. – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 18:36 (CET)

Ismét köszönöm! Rodinia a példa. – LApankuš 2012. február 8., 18:40 (CET)

Nincs mit :-) – Einstein2 ide írj 2012. február 8., 18:42 (CET)

Függőben - találkozó

Gyakorlatilag az egész vitalapunk függőben van. Fel kellene melegíteni a témákat, főleg a cikkértékelést, mert már nagyon sok cikken kint van a műhelysablon. Mit szólnátok egy személyes találkozóhoz, kifejezetten Földrajzműhely ügyben? - Tündi vita 2012. február 5., 16:51 (CET)

Nem tudna jönni

Jó lenne, de számomra nehezen megoldható, mivel a Székelyföldön lakom, így elég messze vagyok… – Einstein2 ide írj 2012. február 5., 17:06 (CET)
Bocs. – LApankuš 2012. február 5., 17:30 (CET)

Sajnos nem hiszem, hogy tudok menni, elég elfoglalt vagyok mostanában meg amúgy is tartózkodok egyelőre a személyes taliktól. Azért remélem, hogy összejön és eredményes lesz, mert jó lenne kicsit felpörgetni a műhelymunkát. --→ Sasuke88  vita 2012. február 5., 18:58 (CET)

Tudna jönni

Én benne vagyok, csak valamivel előre tudnom kell. Délután 5 után általában ráérek. --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. február 5., 17:15 (CET)

Ha összejön a találkozó és pont nem vok foglalt, akkor elmegyek. Andrew69. 2012. február 5., 18:24 (CET)

Andrew69+--Szilas vitalapom 2012. február 5., 19:29 (CET)

Nem vesz részt

A megbeszélésnek volna értelme, de személyes találkozókon nem veszek részt. misibacsi*üzenet 2012. február 5., 17:29 (CET)

Személyes találkozókon én sem szoktam részt venni. Továbbá nem értem, hogy miért kell ehhez személyes találkozó. --Szenti Tamás vita 2012. február 5., 19:25 (CET)

Egy jó hideg sör az sose rossz :) --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. február 5., 19:28 (CET)
De még mennyire! :-)
Szerintem nagyon fontosak a wikitalálkozók a Wikipédia életében. Kezdő (kb. 1 hónapos) wikisként én pl alig vártam már, hogy végre én is ott lehessek a többi szerkesztővel való találkozón, hiszen micsoda nagyszerű dolog olyan emberekkel találkozni, akiknek ugyanaz a hobbija, mint az embernek! Akkoriban viszont sok hónapot kellett erre várnom, mert csak akkor volt újra ilyen tali. Ma sincsenek sajnos túl gyakran ilyenek, minden alkalmat meg kell ragadni! -- Joey üzenj nekem 2012. február 8., 01:07 (CET)
(Én kizárólaxemélyes találkozókon veszek részt; legalábbis a személytelent még nem próbáltam — P/c vita 2012. február 5., 21:07 (CET))

Én biztos hogy nem tudok jönni, egyszerűen nem fér bele. (Más wikis találkozón sem voltam sosem.) Mostanában online sem nagyon. --Antissimo vita 2012. február 5., 22:59 (CET)

Sajnos nincs mostanában sok időm, de a cikkek értékelését mindenképpen meg kellene vitatni. Asdpazto vita 2012. február 19., 16:57 (CET)

Összegzés

Úgy tűnik, a személyes találkozó le lett szavazva. Akkor marad a vitalapos megbeszélés. - Tündi vita 2012. február 8., 17:28 (CET)

Magyarország tájai

Elkezdtem a magyar földrajzos cikkeket bekategorizálni tájegységek és megyék szerint, de teljes a kavarodás, pedig a térképet is nézem (Cartographia világatlasz). A cikkekben lévő leírások vagy hiányosak, vagy ütik egymást, vagy hülyeséget írnak. Pl. a Kisalföld cikkben a Rábaköz a Marcal-medencéhez van sorolva, ami szerintem hülyeség, és még számtalan ilyet tudnék hozni. Ha valakinek van ráérő ideje (néhány évnyi :) akkor az nézzen rá a magyar föcis cikkekre, és javítson, ahol tud, ha lehet forrást is megadva, mert a legnagyobb gondnak azt érzem, hogy nem tudni, hogy a beírt adatok honnan származnak. Teljes nagygenerál kell ezekre a cikkekre. Talán kiírhatnánk egy földrajzcikk-feljavító versenyt az egyesület segítségével? - Tündi vita 2012. február 18., 11:38 (CET)

Ami a tájakat illeti, alighanem a legjobb ebből kiindulni: Magyarország földrajzi kistájai. Persze ez sem old meg mindent, de ennél szakmailag erősebb felosztás aligha kerül elő. --Antissimo vita 2012. február 19., 02:25 (CET)
Remek lista, de például a Rábaköz pont nincs benne. Akkor az most (vagy már?) nem számít kistájnak, csak a térképeken van rajta hagyománytiszteletből? Olyan lista vagy egyéb forrás nincs valahol, ami azt is megmondja, hogy melyik település melyik kistájhoz tartozik? A térképről néha nehéz eldönteni. - Tündi vita 2012. február 19., 08:24 (CET)

Elnevezés

A kategorizálásban már a Sokorónál tartok, és felmerült egy probléma. Mi legyen a kategória neve?

Ha ez utóbbi kettő közül valamelyik, akkor beleértendő-e a Sokoróalja vagy sem? Külön jelölendő vagy sem? - Tündi vita 2012. február 19., 11:40 (CET)

A Sokoróalja önálló kistáj. Az viszont jó kérdés, hogy a dombság melyik néven fusson elsődlegesen, mindkettő eléggé közismert és elfogadott. -- Joey üzenj nekem 2012. február 19., 13:30 (CET)

Répce/Rábca

A Répce és a Rábca cikkek állítása szerint ez a két folyó ugyanaz, ugyanis a Répce, miután egyesül a Kis-Rábával, a Rábca nevet veszi fel. Na most szerintem ha a két folyó ugyanaz, akkor ne legyen két külön cikk, ha meg nem ugyanaz, akkor ne állítsuk azt, hogy ugyanaz. :) Mi a véleményetek? - Tündi vita 2012. február 26., 13:29 (CET)

A fogalmazás helytelen. Nem ez az egyetlen eset, amikor két, közel azonos vízhozamú folyó találkozásától más néven megy tovább. Szóval a Répce és a Rábca nem ugyanaz. A Répce az összefolyás feletti szakasz neve, a Rábca meg az alatti. Legalábbis ha a cikk egyéb információi igazak, mert most nem néztem bővebben körül. – LApankuš 2012. február 26., 14:13 (CET)

Román-magyar folyók

Tudna valaki segíteni, akinek van jártassága a román folyók területén? Az érdekelne, hogy Atea ill. Aporliget nevű folyók valóban léteznek-e, és hogy átlépik-e a magyar határt, és hogy lehet-e vajon, hogy az Aporliget nevű folyót oroszul Aporigletnek írják, vagy csak el van írva az orosz wikiben? A térképemen persze nem szerepelnek ezek a folyók. Az előbbi elvileg a Szamos, az utóbbi a Kraszna mellékfolyója. - Tündi vita 2012. február 27., 13:12 (CET)

Atea valószínűleg létezik, egy kis patakról lehet szó. Az országhatár melletti Pusztadarócnak van egy Atya (Atea) nevű beosztott falva. Az en:Atea River szerint itt ered, és átfolyik Magyarországra, ahol a Szamos egyik mellékfolyójába ömlik. Ez a honlap konkrétan az Atea patakot is említi: "Dorolt sat Atea - Campia Somesului/raul Atea - Biserica sec.15" - "Pusztadaróc Atya beosztott falva - Szamos-síkság/Atea(Atya?)-patak - 15. századi templom"
Aporliget szintén létezhet. Bátorliget község egyik része Aporliget. en:Aporliget szerint a patak Magyarországon folyik, egy szakaszon határfolyó Magyarország és Románia között. A Google Earth-ben találtam egy patakot, ami Bátorligettől kelet felé kanyarog, Csanálosnagyerdőnél nagyon közel kerül a határhoz, aztán északnak fordul, majd keletnek kanyarodva keresztülfolyik Mérken és a Krasznába ömlik - ez akár lehet az Aporliget is, de a [2] Mérk-térképe Keselyű-csatornának hívja a településen átfolyó vízfolyást...
Találtam egy forrást: [3] - eszerint a Csanálos község területén folyó Horea patak az Aporliget-be ömlik. --Antissimo vita 2012. február 27., 15:44 (CET)
Persze ha léteznek is, nem biztos, hogy valóban ez a jelenlegi hivatalos/közhasználatú nevük. --Antissimo vita 2012. február 27., 15:39 (CET)

Kösz a nyomozást! Az enwikinek sem akartam hinni, mert láttunk már hoaxot. :) A pdf-től viszont lefagy a böngészőm. De a lényeg, hogy vannak ilyen folyók. - Tündi vita 2012. február 27., 17:05 (CET)

Vannak, az biztos, csak a magyar nevük kérdéses, mivel mindkét forrás román nyelvű. --Antissimo vita 2012. február 28., 10:55 (CET)

Folyó e?

A Felső-Válicka (vitalap | történet | hivatk | log | dellog | szerkesztés | figyel | lapinfo | töröl | levéd) laptörténetét ajánlom a figyelmetekbe. Én egyszer visszaállítottam, hogy nem folyó, hanem patak, azóta az újonc szerkesztő visszaírta folyóra. Vélemények? --Joey üzenj nekem 2012. március 7., 09:03 (CET)

Ránézésre patak, a folyó cikkünk meg ezt írja: "A magyar természetföldrajz beosztása szerint a folyó hossza 100–1000 km, vízgyűjtő területe 1000–150 000 km² – ez alatt patak, e fölött folyam." A Felső-Válicka cikkből azonban csak pont ez a két adat hiányzik, és a neten se találok róla semmit. - Tündi vita 2012. március 7., 11:09 (CET)
Hát, mi mindig pataknak mondtuk, gyerekkoromban sokat játszottunk a partján. 30 km körüli hosszú lehet, mivel ahogy a cikkben is szerepel, tényleg a pusztaszentlászlói halastóból ered, és a Zalába torkollik Zalaegerszegnél, és a két település között nem több ennél a távolság. – Joey üzenj nekem 2012. március 7., 12:58 (CET)
Akkor a kérdés eldőlt: patak. Szerintem az, aki következetesen folyónak írja, félreérti a lokálpatriotizmust. :-) - Tündi vita 2012. március 7., 13:14 (CET)
Javítva ismét, értesítettem erről a megbeszélésről. – Joey üzenj nekem 2012. március 7., 15:55 (CET)

Országszócikkek ideális felépítése

Hali! Volt erről valahol egy minta, de nem találom. Nme tudjátok, hova lett? Köszi. Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 21., 14:44 (CEST)

Az Országok műhelyében van a minta. --Einstein2 ide írj 2012. május 21., 14:48 (CEST)

Dominanz

A prominence-re megtaláltam a relatív magasságot, de a dominance-re nem találtam semmit. Németül Dominanz, angolul még topographic isolation. Van rá magyar fogalom? --Bean49 vita 2012. június 1., 03:21 (CEST)

Simán dominancia, már mint az adott hegy, hegycsúcs dominanciája (Környezetéből való kiemelkedése). --Texaner vita 2012. június 1., 15:56 (CEST)

Tudnál adni egy-két hivatkozást? --Bean49 vita 2012. június 1., 16:04 (CEST)
Kerestem, de itthon nem találtam. Emlékeim szerint a 1981-ben kiadott hatnyelvű geodéziai szótárban lehet - talán. --Texaner vita 2012. június 1., 17:15 (CEST)

Megpróbáltam összehozni valamit. Nem tökéletes, de jó lesz. --Bean49 vita 2012. június 2., 19:10 (CEST)

Nevezetesség

Nem találom, ki és mikor hozott arról döntést, hogy "nincs irányelv" és hogy emiatt "minden földrajzi hely nevezetes", de mivel ez ellentétes a nevezetességi irányelvvel, ezért pontosítottam. Ha nincs külön irányelv, akkor az általánost kell alkalmazni. --Peyerk vita 2012. június 7., 12:31 (CEST)

A műhely eldöntötte és akkor úgy van. Hiába kértem, hogy mutassanak már valami releváns dokumentumot, ami alapján ezt a döntést hozták, de a mai napig se kaptam ilyet. Teemeah big bang is ALIVE 2012. június 7., 12:33 (CEST)

Nem kitalálni kell, hanem megkeresni. Wikipédia-vita:Földrajzműhely/Archívum 1#Eldöntendő kérdések, legelső szakasz. – LApankuš 2012. június 7., 12:35 (CEST)

Arra kellene mutatni valamit, hogy milyen alapon "döntött" a műhely az érvényes irányelv szabályainak elvetéséről. Az ide hivatkozott vita oda jutott, hogy nem kell külön irányelv, ebből viszont fogalmam sincs, hogyan vonták le azt a következtetést, hogy az általános irányelvet figyelmen kívül lehet hagyni. Amíg ez nem tisztázódik, visszateszem az irányelvkonform megfogalmazást. --Peyerk vita 2012. június 7., 18:24 (CEST)

Ki mondott olyat, hogy az általános irányelv nem érvényes, vagy el van vetve, vagy akármi hasonlót? Miért kell neked mindig valami pluszt belenézni minden mondatba? Azt írtad a szerkesztési összefoglalódban, hogy azért veszed ki, hogy nehogy valaki félreértse. Hát magad értetted félre először. Az, hogy nincs irányelv, azt jelenti, hogy a földrajzműhely nem gyártott magának saját irányelvet. Mellékesen a műhelyek szoktak saját nevezetességi kritériumokat alkalmazni, abban nincs semmi furcsa. Majdnem az összes nyamvadt irányelv valamelyik angol esszé fordítása. Ha az angoloknak jó, hogy minden földrajzi hely, aminek neve van, automatikusan nevezetes, akkor nekünk is jó lesz. Amit most csinálsz, az jónéhány műhelytagnak a semmibevétele, és a saját véleményed erőltetése. Ha nem tetszik ez a műhelytagok által elfogadott, és a WP:NEVvel nem ellentétes meghatározás, tedd fel nagyobb látogatottságú közösségi oldalakra. Aztán ha a köz ott azt mondja, hogy ez nem jó, akkor elgondolkodhatunk más megoldáson. Ezért én ismét visszateszem a műhely megállapodását, és megkérlek, ne vedd ki többet. – LApankuš 2012. június 7., 20:41 (CEST)

Rajtam kívül még négyen voksoltak egyetértően arra, hogy az angol minta jó lesz. A még itt lévő háromnak felhívtam a figyelmét erre a szakaszra. Ha itt nem sikerül dűlőre jutni, kivihetjük valamelyik kocsmafalra. – LApankuš 2012. június 7., 21:04 (CEST)

Hát az involváltság nem fog segíteni, már látom :(

Én azt állítom, hogy ami oda volt írva, az ellentétes volt a WP:NEV-vel, amit meg én írtam oda, az per se megfelelt annak, hiszen arra hivatkozott. Szeretném érteni, mit állítasz, ugyanis szerintem egymásnak ellentmondó dolgokat egyszerre.

1) Ha a műhely nem alkotott speciális nevezetességi szabályokat, akkor miért nem jó az általános irányelvre történő hivatkozás?

2) Ha a műhely mégiscsak alkotni vélt egy olyan szabályt, mely szerint minden földrajzi hely nevezetes, ez szerinted nincs ellentétben a nevezetesség általános szabályaival, melyek nem triviális említéseket követelnek meg komoly forrásokban?

3) Ha azért nem jó az általános irányelvre történő hivatkozás, mert az ellentétes a műhely szándékával, akkor nem a műhely szándékával van a probléma? Alkothat a műhely az általános irányelvvel ellentétes szabályt? Szerintem nem.

A véleményem az, hogy egyszerűen képtelenség, hogy ahelyett, hogy a műhely például az elfogadható és ajánlott források körének meghatározásával pontosítaná az irányelvet egyszerűen kinyilatkoztatja, hogy a földrajzi helyekre/nevekre nem vonatkozik az általános szabály.

--Peyerk vita 2012. június 7., 21:37 (CEST)

Felvetettem a témát itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Földrajzi helyek/nevek automatikus nevezetessége. --Peyerk vita 2012. június 7., 21:49 (CEST)

Miért is kell mindent regulázni? talán lehet egy műhelyben egyedi elbírálás is. – Texaner vita 2012. június 7., 21:51 (CEST)

Kifejtenéd? Akkor most írjam meg a Béke utca (Szanda) cikket egy mondatban, és nézzük meg a törlési vitáját? --Peyerk vita 2012. június 7., 21:53 (CEST)

A szubcsonk akkor is az, ha nevezetes... Mellesleg az utcanevek nem földrajzi nevek. – LApankuš 2012. június 7., 22:00 (CEST)

De, az utcanevek földrajzi nevek, természetesen. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Peyerk (vitalap | szerkesztései)
Igaz. Én kizárólag természetföldrajzban utazom, néha én is tévedhetek. :-) – LApankuš 2012. június 7., 22:56 (CEST)

Nemlétező cikkeket nehéz értékelni! De ha megírás után is csak egy sor akkor szubcsonk és passzé. Ha pedig nem, akkor minimum a Google földön és akárhány térképen megtalálható, tehát a nyakatekert módon is de könnyen eleget lehet tenni a nevezetességi kritériumnak. A bürokratikus szabályszerkesztés ezen nem segít! Csak kötözködési alap lesz. --Texaner vita 2012. június 7., 22:03 (CEST)

Örülök hogy ma estére is sikerült megtalálnod a kötözködési alapot. A vitát ne futtassátok két szálon, azért vittem a kocsmafalra, hogy mások is lássák, ne csak mintegy öt szerkesztő ügye maradjon a kérdés. --Peyerk vita 2012. június 7., 22:07 (CEST)

Nyári cikkíró verseny

Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren! Üdv a műhelytagoknak!

A Wikimédia Magyarország Egyesület ismét cikkíró versenyre buzdítja a szerkesztőket, ezúttal a műhelyek saját témáinak körében. Minden műhely 1-2-3. helyezettjeit az egyesület Wikipédiás ajándéktárgyakkal jutalmazza.

Tudnivalók:

  • Szükség van a résztvevő műhelyekből két tagra, akik egyrészt szomorúan lemondanak a versenyzés lehetőségéről :-), másrészt vállalják, hogy saját műhelyükben meghirdetik és lebonyolítják a versenyt, az elbírálást. A szervezők az áldozatukért cserében biztosak lehetnek a tudatban, hogy kedves témájuk új szócikkekkel, műhelyük, ha csak ideiglenesen is, új tagokkal bővül, és ha sikeres a verseny, nekik is félreteszünk az ajándékokból a munkájuk elismeréseként.
  • A versenyt a két szervező megléte és a műhely aktivitása esetén indítjuk el egy-egy adott műhelyben.
  • A verseny időtartama július 1. és augusztus 31. közötti 2-3 hét lesz valamikor, attól függően, hány műhely jelentkezik, ezt még pontosítjuk.
  • A versengő cikkeknek a verseny időszaka alatt kell megszületnie és befejeződnie, illetve meglévő cikkek kibővítésével is részt lehet venni.

Természetesen a résztvevőknek nem muszáj műhelytagnak lenniük. Egy szerkesztő akár több műhely versenyén is részt vehet, a különösen ügyes szerkesztőknek félreteszünk néhány különdíjat. A cikkek írásakor a szerkesztők legyenek figyelemmel az alapvető formai szabályokra (cikkfelépítés, források), a cikk elkészülésekor a cikket listázni kell a műhely által megadott oldalon.

Ha tehát akad a műhelyben két szervező tag, 2012. július 1-ig jelentkezzetek a vitalapomon. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. június 27., 22:30 (CEST)

Jelentkezzünk?

Szerintem igen. Vállalom is az egyik szervező szerepét, és egyúttal javaslom, hogy magyar témájú cikkek megírását hirdessük meg. Ha elfogadjátok, kellene egy lista, amiből lehet válogatni, - a legfontosabb hiányzókra gondoltam - arra az esetre, ha a versenyzők maguktól nem találnának megírnivalót. Esetleg lehet nagyon fontos hiányzó külföldi cikkeket is megíratni. - Tündi vita 2012. június 28., 19:35 (CEST)

Ha az segít, akkor szívesen összehozok, egy ilyet: kért cikkek listája, a feltöltéshez is tudok pár javaslatot, de abban kellene majd mások segítsége is. Csináljak ilyet a műhelynek? Kedves Tündi, erre gondoltál? Andrew69. 2012. június 29., 13:04 (CEST)

Konkrétan arra gondoltam, hogy jelentkezzünk-e a versenyre, vagy ne. A listát már nagyon könnyű megírni. - Tündi vita 2012. június 29., 16:15 (CEST)

Most épp úgy van időm, hogy örülök ha fel tudok nézni. Így segíteni állandó jelleggel nem tudok. Andrew69. 2012. június 29., 19:30 (CEST)

A két szervezőnek "mindössze" annyi a dolga, hogy meghirdesse a saját versenyét, helyet (wikioldal, táblázat) biztosítson, ahova a résztvevők az elkészült cikkeket beírhatják, és a végén lepontozzák, 1-2-3. helyezettet határozzanak meg. Szóval túl sok energia/idő befektetést nem igényel szerintem a szervezők részéről. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2012. június 30., 11:22 (CEST)

Ha úgy is lehet, hogy nem nagyon leszek, akkor támogatom Tündit. Andrew69. 2012. június 30., 20:36 (CEST)

Antarktisz vs. Antarktika

Elindítottam egy vitát az Antarktika cikk vitalapján a két cikk összevonásáról. - Tündi vita 2012. június 30., 11:41 (CEST)

Ciprus

Sziasztok! Vita:Ciprus lapon feltettem egy kérdést, kérlek mondjátok el a véleményetek. Szajci pošta 2012. július 1., 10:08 (CEST)

Kiemelés

A Hongkong szócikk várólistára került. Üdv Teemeah poke me 2012. július 9., 16:20 (CEST)

Portál reloaded

Kicsit kézbe vettem megint a portált, és írtam rá egy icipici listásocskát hiányzó cikkekről. Válogassatok kedvetekre, és ha valamelyik bekékült, bátran írjatok a helyére egy másik pirosat. - Tündi vita 2012. július 8., 16:53 (CEST)

Örömmel tudatom mindenkivel, hogy a portálon újra mindennap más kép van kint (nagyjából szeptember közepéig, addig készültem el a válogatással, amibe persze bárki bekapcsolódhat, a lényeg, hogy ugyanaz a kép ne legyen kint egy évben kétszer.) Ugyanakkor az "Új cikkeinkből" rovatot is frissítettem. Ennek a rovatnak a Frissítés gombjára kattintva lehet szerkeszteni, úgy gondolom, elég 2 hetente 5 új cikket kirakni, pláne, hogy annál több nem is nagyon készül (leszámítva a településes cikkeket.) A kommentjelek között lehet gyűjteni a következő frissítésnél felhasználhatónak vélt cikkeket. - Tündi vita 2012. augusztus 1., 20:00 (CEST)

Október 9-ig meg vannak a képek, minden nap más, és tényleg beszállhat más is a keresgetésbe, mert marha nehéz a válogatás, főleg mert úgy tűnik, hogy a kiemelt földrajzos képek elfogytak, tehát már csak a "simák" közül kellene a jobbakat összeválogatni. Olyan 120-150 kellene még. :) - Tündi vita 2012. augusztus 31., 18:33 (CEST)

Könyvajánló

Találtam két könyvet, amiket esetleg lehetne forrásként használni.

  • dr. Kuruc Andor: Tengerek földrajza - hajósoknak. Műszaki Könyvkiadó, 1982
  • Világföldrajz. Főszerk.: Tóth József, Akadémiai Kiadó, 2010

Könyvtárban megtalálhatóak, a tengeres viszont már valószínűleg antikváriumos móka, ha valaki meg akarja venni. - Tündi vita 2012. augusztus 31., 18:38 (CEST)

Határfolyók

Létrehoztam egy új kategóriát Határfolyók néven. Lelkesen el is kezdtem kategorizálni a folyókat, amikor belefutottam abba az érdekes problémába, hogy mikortól számít egy folyó határfolyónak? Azaz: mi van azokkal a folyókkal, amik a múltban határfolyók voltak, de most már nem azok, ám a cikkükben meg van említve, hogy azok voltak? (Pl. Lajta). Csak a mai állapotot vegyük figyelembe? - Tündi vita 2012. november 3., 10:44 (CET)

Szerbia térképei

Le kéne cserélni végre a szerb térképeket egy olyan verzióra, amin Koszovó nem része Szerbiának. Jó ideje elismerte Magyarország függetlennek, mégis még mindig túlnyomórészt olyan térképeink vannak, amin része Szerbiának... Valaki tudna ebben közreműködni? Köszönöm! - Gaja   2012. november 21., 08:37 (CET)

Pl. a Szerbia cikkben is olyan térkép van, mindjárt az elején, amin még része Szerbiának Koszovó... És gondolom van még ilyen pár... - Gaja   2012. november 21., 19:21 (CET)

A Térképészeti műhelyben a pozíciós térképet javítottam, a földrajzi cikkek átnézésére és javítására nem vállalkozom. – Texaner vita 2012. november 22., 09:16 (CET)

Ezt a részét köszönöm. A többit megpróbálom összeszedni, és ide kilistázni. - Gaja   2012. november 22., 10:20 (CET)

No, a listám, eddig:

Egyelőre ezeket találtam, ezekben kellene cserélni, módosítani a térképeket. Szerintem. - Gaja   2012. november 22., 12:50 (CET)

Infobox

Sziasztok!

Azt szeretném megkérdezni, hogy létezik-e általános megye/kerület infobox, amelyet bármely ország adott közigazgatási egységének szócikkein lehetne használni, esetleg milyen más infoboxot ajánlotok erre a célra? – Jmagyar1993 vita 2012. november 23., 22:09 (CET)

Úgy tűnik, hogy teljesen általános nincs... Egyelőre ezekből lehet válogatni: Kategória:Országok közigazgatási egységeinek infoboxsablonjai. – Joey üzenj nekem 2012. november 24., 01:10 (CET)

BUÉK - 2013

Szeretnék szerkesztésben gazdag boldog új évet kívánni a - szerintem - egyik legnagyobb tagsággal rendelkező műhelynek (ma lépett be a 22. tag, Darinko személyében), és utólag is boldog szülinapot kívánni magunknak, ugyanis december 20-án voltunk 2 évesek! Csak így tovább! - Tündi vita 2013. január 1., 11:01 (CET)

Csatlakozom, én is boldog új évet kívánok minden műhelytagnak! ✮ Einstein2 vitalap 2013. január 3., 16:05 (CET)

A kiemelt cikkekkel kapcsolatban

Nem ártana időnként frissíteni a kiemelt cikkek listáját (lásd, amit én most csináltam), mert ez egyfajta ösztönzést és dicsőségfalat jelképez, másrészt a megvastagított>>tehát már kezdőlapon szerepelt cikkeken kívül átláthatóbb, ha a friss állapotot mutatja, mert nekem is sikerült bekavarni a régi verzióval. Ha ez nincs frissítve, akkor honnan vegyek ötleteket a Kezdőlapra javasolni való cikkekkel kapcsolatban?Rextacskó vita 2013. január 4., 15:43 (CET)

A "Helyzet" szakaszról

Már több, mint 64 kiemelt cikk van a földrajz témakörét illetően, valamint a kiemelt cikkek listájánál ezen az oldalon lentebb, miért nincs feltüntetve az a 7 "űrföldrajz" témájú cikk? Amúgy miért ennyire lehangoló a helyzetjelentés? Szerintem mára már jelentősen megváltozott a helyzet sok területen. Gyakorlatilag egész Közép-Európát lefedi ma már a magyar Wp, a többi rész meg fokozatosan fejlődik a maga módján.Rextacskó vita 2013. január 5., 09:55 (CET)

Kicsit átírtam, kivettem a rossz kategorizálásra való hivatkozást, mert az már meg van oldva, - bár jó lenne, ha mindenki úgy használná, ahogy kell - de a többi probléma még mindig terítéken van, sajnos. - Tündi vita 2013. január 5., 10:15 (CET)

Antarktisz-projekt

Van nekünk egy hamvába holt, 2 éve eltervezett Antarktisz-projektünk. Mit szóltok hozzá, ha azonnalival kitöröltetem a lapját? Csak a helyet foglalja, nem kell már semmire sem. - Tündi vita 2013. január 6., 21:26 (CET)

Melyik oldal törléséről van szó? Erről? Wikipédia:Földrajzműhely/Antarktisz-projekt. Az volt a benyomásom, hogy az Antarktisz a szívügyed. Már nem így van? Nem értem miért kellene hasznos anyagot törölni. Ha neked nincs is kedved hozzá, más valaki még folytathatja. misibacsi*üzenet 2013. január 6., 22:11 (CET)

Az Antarktisz továbbra is a szívügyem. Csak ezt az allapot akarom töröltetni, mert a projekt el sem indult. Ha idetéved egy szerkesztő, azt hiheti, hogy ez egy élő projekt, pedig nem az, soha nem is volt. Egyébként az összes hasznos tartalom a félig-meddig összegyűjtött forráslista volt, azt pedig átmásoltam egy allapomra, tehát nem vész el. - Tündi vita 2013. január 6., 22:24 (CET)

OK, értem, rendben, felőlem lehet törölni. Azt láttam, hogy a lényeget előtte kimentetted. misibacsi*üzenet 2013. január 7., 17:33 (CET)

oké, töröltetem. - Tündi vita 2013. január 7., 18:20 (CET)

Vágvölgy

Kedves Földrajzműhely! Annak idején elkezdtem egy szócikket Vágvölgy néven 2012. július 25-én, amelyet azonban november 5-én félbehagytam más szócikkek megírásáért. Lehet ugyan, hogy visszatérek a szócikk írásához, mindenesetre egyrészt arra kérlek titeket, hogyha a szócikk felosztásával, tartalmával stb. nem értetek egyet, akkor azt annak megfelelően módosítsátok, ha pedig szükségesnek látjátok, töröljetek benne illetve bővítsétek a területre vonatkozó információkat. Mindenesetre az Alsó-Vágmenti Régió szakaszának (ennek helyesírásában sem vagyok biztos, hogy itt a vágmenti szót nem kisbetűként kellett volna írnom inkább) megírására sok energiát fordítottam (és még így is hiányos ezen szakasz is) és mivel látom, hogy nemrég elképesztően magas nézettségi hányada is volt a szócikknek (érdekes, hogy ez nem járt együtt szerkesztési változtatásokkal: Vágvölgy szócikk nézettsége), így a földrajzműhely kebleibe ajánlom a szócikket, mert tisztában vagyok azzal, hogy ebbe a szócikkbe még több információ szükséges (és természetesen nemcsak történeti jellegűek). Apród vita 2013. január 9., 00:23 (CET)

Nem kötőjellel kell írni ezt a nevet a mai helyesírás szerint (Vág-völgy)? --Peyerk vita 2013. január 9., 03:20 (CET)

Ha szabad kívülállóként beleszólnom. Én úgy értelmezem, hogy a Vág-völgy alak a Vág folyó völgyére utal, míg a Vágvölgy egy területi egység neve (esetünkben három régió). Azt hiszem a Helyesírási szótárban ezzel a Margit-sziget/Margitsziget példa foglalkozik. – Jmagyar1993 vita 2013. január 9., 09:24 (CET)

Wikipédia:Nevezetesség (földrajzi hely)

Üdvözletem!

Aki ráérős, az dolgozza ki a Wikipédia:Nevezetesség (földrajzi hely) lapot, mivel a földrajzi helyek egy "tág" téma. --Vuk vita 2013. január 11., 15:14 (CET)

Ezt a lapot kár volt létrehoznod, a földrajzi hely az földrajzi hely. Még az angol wikiben sincs róla irányelv, csak egy esszé, aminek az a lényege, hogy minden földrajzi hely, aminek neve van, nevezetes. Ezzel csak arra kívánok utalni, hogy az angol wikiben igazán le van fedve minden téma részletesen, de még ott sem tartották szükségesnek részletezni a földrajzi hely fogalmát. Szóval én biztosan nem fogom kidolgozni ezt az irányelvet, de ha valaki kidolgozza, akkor az jó lenne, ha legalább a föciműhelybe belépne. Mégiscsak hülyén nézne ki, ha egy kívülálló írná meg helyettünk... :-) - Tündi vita 2013. január 11., 18:20 (CET)

Amerikai településekről szóló szócikkek létrehozása botokkal

Lásd: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Amerikai településekről szóló szócikkek létrehozása botokkal --Triász vita 2013. január 23., 19:01 (CET)

Válaszoltam a Kocsmafalon és a forrás mibenléte felől érdeklődtem. Ha nem te programozod, akkor még találnod kell valakit, aki megcsinálja a botot. misibacsi*üzenet 2013. január 24., 14:33 (CET)

Tengerszint feletti magasság

A tengerszint feletti magasság szócikk iw-i között jelenleg némi zavar van, mivel egyidejűleg két különböző fogalomra is linkelnek. A Wikidatán jobban áttekinthető, hogy jelen szócikk, ellentétben a jelenlegi iw-kel, nem szerepel ezek d:Q190200 között a wikicikkek között, viszont rámutat erre is: d:Q1022457. Ez a kaotikus rendszer (egyesek megelégedésére) eddig működött, a Wikidatában viszont nem lehet kétszer linkelni egy szócikket, tehát el kell dönteni, hogy melyik fogalomhoz illik inkább. Alternatívaként át lehet nevezni a jelenlegi szócikket tengerszint feletti magasság (Magyarország) névre, mivel amúgy is erről szól. A problémát jeleztem a szócikk vitalapján is, de itt talán többen észreveszik. Csigabiitt a házam 2013. január 24., 12:22 (CET)

A jelenlegi cikket tényleg célszerű volna átnevezni a Magyarországra utaló címre, és ebből a cikkből "bővebben" sablonnal hivatkozni rá. misibacsi*üzenet 2013. január 24., 14:36 (CET)

A + B =C

Sziasztok. Ha A folyó összefolyik B folyóval és onnantól a kettőt együtt C folyó néven emlegetjük, akkor A folyó hogyan viszonyul C-hez? A folyó micsodája a C-nek? Sierrahun vita 2013. február 14., 14:02 (CET)

Magyarország katonai felméréseinek térképei

Az Utikönyvem wikijében láttam Magyarország katonai felméréseiről térképeket településekre lebontva. Gondolom már közkincsek, mivel a szerzőjük 70 éve már elhunyt. Nos, a problémám az, hogy jelenleg nem elérhető (legalábbis nálam) az Utikönyvem wikije. Így nem tudom lementeni a térképeket. Tud valaki olyan weboldalt, ahonnan letölthetőek a Magyarország katonai felméréseinek térképei településekre lebontva? --nyar94 vita 2013. február 14., 21:20 (CET)

Szerintem csínján kell bánni ezzel. Az eredeti térképek nyilván nem digitálisak, tehát valaki (vagy többen, többször) digitalizálta ezeket. A fájlok pedig nem közkincsek automatikusan attól, hogy a térkép maga közkincs. Szerintem. Nekem megvan pár DVD-n több felmérés teljes anayga, amiket nem kevés pénzért vettem, és nem érzem úgy, hogy indokolatlanul fizettem ki azt a pénzt. --Peyerk vita 2013. február 15., 09:12 (CET)

Az Arcanum digitalizálta és ő a jogtulajdonos. --Texaner vita 2013. február 15., 10:18 (CET)

Szerintem a digitalizálás nem nagyon jelent tulajdont. Az értéknövelt térképe (georeferált) már igen. Önmagában a térképet inkább szabadnak gondolnám. Már csak azért is, mert oktatási célokra az iskolák, egyetemek úgy vehették meg (igaz, drágábban), hogy szabad felhasználásúak. – LApankuš 2013. február 15., 10:34 (CET)

Az Arcanum biztosan megcsinálta, másról én sem tudok, de elvileg nem kizárt. Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy akárhonnan letöltögetni ezeket a térképlapokat aztán ide feltölteni őket nem magától értetődő, mindenképp szükség van a jogi helyzet pontos tisztázására. --Peyerk vita 2013. február 15., 14:28 (CET)

Épp ezért is kérdezek rá, mielőtt valamit internetről letöltök, hogy szabad licencű-e. (Igaz, hogy fentebb nem kérdeztem rá a licencére, hanem egy kijelentő mondatot írtam. Reméltem, hogy ha nem szabad licencű, akkor valaki figyelmeztet).
Mellesleg a Balkány szócikk történelem szakaszában is van az Utikönyvem wikijéből letöltött katonai felméréses térkép, melyre közkincs sablont rakott fel feltöltője. Ezért gondoltam, hogy közkincs. --nyar94 vita 2013. február 15., 19:40 (CET)

Zichyújfalu

Szerintetek a Zichyújfalu szócikk milyen minőségű? Kell-e még valahol bővíteni, hogy eséllyel induljon a kiemelt szócikk szavazáson? Ha igen, akkor hol? Gondolom itt-ott még csiszolgatni kell rajta, de nem tudom mennyire és mit. :-) --nyar94 vita 2013. február 14., 17:40 (CET)

Néhány észrevétel:

  1. Az infoboxban szereplő képhez jó lenne egy képaláírást hozzáadni.
  2. A cikkben a legtöbb évszám és dátum linkelve van. Az erre vonatkozó útmutató szerint csak azokra a dátumokra teszünk belső hivatkozást, amik kiemelkedően jelentősek a cikk szempontjából. Emiatt én szinte minden linket kivennék, amik évszámokra vagy napokra mutatnak.
  3. A 2001-es népszámlálási adatok szakaszcímében nem kell linket tenni a népszámlálásra, mivel még egyszer megismétlődik a szakaszban.
  4. A Történelme szakaszban két egymás utáni bekezdésben kétszer van linkelve a második világháború, elég egyszer.
  5. Az Érdekességek szakaszt meg kellene szüntetni, úgy látom, mindegyik adata bedolgozható valamelyik másik szakaszba (történelem, kultúra, látnivalók). Az, hogy hogy írják le egy-egy nyelven a települést, szerintem felesleges információ, mivel egyrészt nincs meghatározva, hogy miért pont ezen a hat nyelven tünteted fel a város nevét, másrészt nem fontos nyelvek a falu szempontjából.
  6. Szerintem a francia színésznő képe felesleges a Vasútállomás szakaszban, az itt forgatott filmre vonatkozó mondatokat pedig jó lenne áthelyezni a Kultúra szakaszba, inkább ahhoz kapcsolódnak.
  7. Esetleg néhány éghajlati tudnivalóval lehetne bővíteni a cikket, ha van hozzá forrás.
  8. A szakaszok sorrendjét egy kicsit felcserélném valami ilyesmire: földrajz, élővilág, népesség (demográfia), történelem, kultúra, címer, vallás, oktatás, gazdaság, egészségügy, közlekedés, látnivalók.

Egyébként szép cikk lett, kellően részletesen bemutatja ezt a közel 1000 fős települést. ✮ Einstein2 vitalap 2013. február 16., 14:01 (CET)

Az észrevételek alapján igyekeztem javítani és kiegészíteni a szócikken. Remélem sikerült javítani a cikk színvonalán. :-) --nyar94 vita 2013. február 16., 16:57 (CET)

Monaco-műhely

Jómagam rajongom Monacóért és szeretném létrehozni a Monaco-műhelyt.Egy másik,rangidős szerkesztő javasolta,hogy a földrajzműhelyen próbáljak meg támogatókat keresni.Aki szeretne csatlakozni a műhelyhez,az kérem,hogy írjon nekem üzenetet! – Stephanmattheisen vita 2013. március 3., 20:45 (CET) (Szerkesztővita:Stephanmattheisen)

Helyesírás

Karmela létrehozta az alábbi lapot: Wikipédia:Helyesírás/Földrajzinév-bizottság_71/662._(2010. június 21.) Megvitatása a helyesírási kocsmafalon zajlik. - Tündi vita 2013. március 13., 18:41 (CET)

Karbantartóverseny 2013

Van-e a kedves tagok között olyan, aki szeretne részt venni az idei karbantartóversenyen, és főként a föcis cikkeket tartaná karban? Egy rahedli cikknek nincs forrása, nincs infobox, gyalázatos a formázása stb. Viszont nincsenek felsablonozva a hibákat jelző sablonokkal, ezért nem számítanak be a versenybe. Ha van érdeklődő, akkor a hosszú hétvégén felsablonozok egy jócsomót, hogy legyen mit javítani, és pontokat lehessen vele gyűjteni! A karbantartóverseny hétfőn indul (18-án) - Tündi vita 2013. március 13., 18:45 (CET)

Én részt vennék a versenyen, sőt már a múlt években is jelentkeztem, és olyan cikkekre is adtam pontot magamnak, amiken nem volt sablon a feljavítás előtt. Változik valami az idén? ✮ Einstein2 vitalap 2013. március 13., 18:52 (CET)

Én is csináltam ilyet, meg olyat is, hogy tettem rá sablont (már a verseny folyása alatt), javítottam és levettem, de rámszóltak, hogy ez így nem kóser, ezért sablonoznám most fel őket előre, hogy tuti szabályos legyen. - Tündi vita 2013. március 13., 18:59 (CET)

Én nem veszek részt a versenyben, de ha tudok, és nem zavarok be senkinek, akkor szívesen bíbelődök ilyen feladatokkal. Senki kenyerét (nyerési esélyét) nem akarom elvenni. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2013. március 13., 18:55 (CET)

Bocs, mostanában elég keveset rontom itt a levegőt ahhoz, hogy karbantartsak. Talán majd nyáron... – LApankuš 2013. március 13., 19:01 (CET)

Részt vettem tavaly és az idén is tervezem. Sok sablont eltüntettem, de csatlakozom Einstein2-höz, hogy nem kell ezért külön sablonozni, persze visszafogni sem akarlak, mert elegánsabb úgy javítani, ha valaki más is jelezte a problémát. (Megj. napi szinten én is pakolom.) Andrew69. 2013. március 13., 19:05 (CET)

Viszolygok mindenféle versenytől, mert nem ezért vagyok itt, de a felsablonozást hasznosnak tartom, és szívesen javítok fel földrajzi témájú cikkeket. Mostanában főleg a szigetek érdekelnek, előre is megköszönöm, ha ilyenbe botlasz és szólsz, hogy javítani való a cikk. Magadat beírhatod a versenybe az én anyagaimmal is. misibacsi*üzenet 2013. március 13., 19:10 (CET)

Önmagában hasznos a felsablonozás, de ha a verseny alatt a nagyja eltűnne, akkor nem látom értelmét. Már a verseny lapján is kifejtettem, hogy nem a sablon eltüntetése, hanem a probléma megoldása érjen pontot! Persze én sem akarok senkit sem eltántorítani a sablonozástól, ha kedve van hozzá, akkor tegye :). --Sasuke88  vita 2013. március 13., 19:52 (CET)

Én most sajnos nem tudok részt venni ebben a versenyben. Üdv--Szilas vitalapom 2013. március 13., 20:56 (CET)

Elméletileg tervezem, de nem csak a földrajzra korlátozódnék.--Petej vita 2013. március 13., 20:58 (CET)

Köszönöm a megkeresést, de nem veszek részt, mert egyrészt csak az olyan versenyeket szeretem, ahol van esélyem nyerni (itt tudom, hogy nincs), másrészt meg itt azt szeretem csinálni, amihez épp kedvem van, az meg gyorsan változik, és a verseny kötöttséget jelentene. Ettől függetlenül néha lehet, hogy fogok csinálni „karbantartást”. Zerind 2013. március 14., 07:44 (CET)

A sablonozásban szívesen segítek. A versenyben meg nem fogok tudni részt venni, mert nem lesz túl sok időm most tavasszal „komolyabb” dolgokra. Meg amúgy se nyernék a versenyben, számomra nem ilyen jellegű versenyek illenek. :D --nyar94 vita 2013. március 14., 14:54 (CET)

A versenyzés nem az én esetem és az időm sem teszi lehetővé hogy valakivel is versenyezzek. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyálalán nem fogok foglalkozni a földrajzi témájú szócikkek, főleg a saját régebbi cikkeim javítgatásával. Üdv. Darinko vita 2013. március 14., 20:09 (CET)

  • Részt veszek: Szívesen összpontosítok a földrajzosokra. Kösz a sablonozást, majd próbálom leszedegetni őket:
P/c vita 2013. március 15., 12:26 (CET)

Hol van egy két ágból összefolyó folyó forrása, mennyi a hossza?

Sziasztok, bocs az esetlegesen ostoba kérdésért, de ha van egy folyó, ami pl. két ágból folyik össze, és az egyik ág neve X, a másiké Y, összefolyva pedig Z (és a Z név még csak nem is hasonlít X-re meg Y-ra, mint pl. a Nílusnál), akkor a Z folyó forrásának mi számít? Ez az összefolyási pont? Vagy végigkövetve visszafelé az X-et és Y-t, azok közül amelyik hosszabb, annak a forrása számít? Konkrétan a Pánuco szerkesztésekor futottam bele ebbe. És hosszának mi számít? Csak az összefolyástól kezdve? Vagy legyen tele magyarázattal az infobox, hogy hát így értve ennyi, úgy meg annyi, stb. – Zerind 2013. március 18., 12:24 (CET)

Nem tudom az elvet, de ez a cikk érintőlegesen szól erről a kérdéskörről: https://ng.hu/fold/2007/06/19/az_amazonas_hosszabb_mint_a_nilus/ Sphenodon vita 2013. március 18., 12:36 (CET)

Ebből úgy tűnik, hogy a leghosszabb ágat tekintik magának a folyónak, még ha más a neve, akkor is, és ennek a hosszát és ennek a forrását adják meg. És az INEGI (mexikói statisztikai hivatal) szerint is a Pánuco hossza 510 km, ez is alátámasztja ezt. Megírom ez alapján a szócikket, kérlek, jelezzétek, ha rossz az értelmezésem! Zerind 2013. március 18., 12:50 (CET)

Elnevezési Probléma

Azért jöttem ide, az egyik oka, és ez az ok az volt, hogy fix (ahol lehetséges) nem magyar nevek magyar nevek (ha van ilyen). Tud valaki kérem fontolja meg, ahol lehet, hogy kezdi el használni a magyar neveket? Azt mondom, ha van egy magyar név, használja azt. Kérjük, hagyja a gondolatait az alábbiakban. – A Magyar Név Fixáló (Nézzünk igazi magyar egyszer · A log javítások) 2013. március 25., 16:49 (CET)

Már megbocsáss, de ilyen helyesíráskészséggel és fogalmazással nem biztos, hogy a magyar nevek erőltetésével kellene kezdeni (hogy őszinte legyek, csak sejtem, hogy egyáltalán mit szeretnél, és már a szakaszcím is anglicizmus). Azt leszögezném, hogy van itt bizonyos kialakult rendszer, ami alapján a neveket használjuk. Szóval mielőtt nagyon nekiesnél a névcseréknek, kérlek inkább tájékozódj ezekről. Elsősorban a WP:NÉV, majd az innen elérhető egyéb helyesírási szokványok fontosak. – LApankuš 2013. március 25., 17:21 (CET)
Veled vagyok, de meg kell, hogy ezt megint valamilyen módon. Én nem vagyok szakértő képest a lengyel, de ki kell emelni, hogy a lengyel városok része a problémának, hiszen egyértelműen a magyar nevek őket, de (kivéve a Varsó és Krakkó) senki sem úgy tűnik, hogy használni kívánja őket. Vegyük "Boroszló" (amely a magyar neve) és a "Wrocław" (amely a lengyel neve), például: milyen formában kíván inkább használni (figyelembe véve ez a magyar nyelv Wikipedia)?
Lehet, hogy hamarosan rájössz, hogy ez az a hely, Wikipedia használata a magyar, de majd várni. Jövök, hogy ezt a kérdést fel hamarosan.
A Magyar Név Fixáló (Nézzünk igazi magyar egyszer · A log javítások) 2013. március 25., 17:39 (CET)

Ja hogy lengyel vagy. Az más. Hamarabb kellett volna mondani. :-) Na szóval Boroszló kérdése már felmerült a helyesírási kocsmafalon is. Abban maradtunk, hogy az olyan történelmi név, ami ma már nem általánosan elterjedt, nem lehet honosodottnak tekinteni. Természetesen történelmi (főleg középkori) témában a Boroszló használata teljesen helyes, de nem hasonlítható Krakkóhoz. – LApankuš 2013. március 25., 18:05 (CET)

Banica település

Sziasztok!

Egy régészeti cikk alapján olvasom egy könyvben azt az információt, hogy "Banica (Jugoszlávia)". Nálunk csak erdélyi Banica szócikke létezik.

El tudja valaki dönteni, hogy létezik-e (vagy létezett-e mondjuk 50 évvel ezelőtt) Banica nevű település Jugoszláviában? misibacsi*üzenet 2013. április 4., 18:41 (CEST)

Lehetséges, hogy ez egy hegy? http://www.geographic.org/geographic_names/name.php?uni=9025581&fid=4887&c=serbia Sphenodon vita 2013. április 4., 20:05 (CEST) Pontosabban: hegység. http://www.tageo.com/index-e-rb-v-00-d-9025581.htm (ez egy másik link) Sphenodon vita 2013. április 4., 20:07 (CEST)

Igen, kösz a gyors és pontos választ! misibacsi*üzenet 2013. április 4., 20:12 (CEST)

Kiemelt cikk megvonás

Szomorúan vettem észre, hogy két cikktől megvonták a csillagot: Balatonfüred és Bizánci Birodalom. Ha valaki szeret ilyesmivel foglalkozni, esetleg újra felfejlesztheti őket. Úgyis kevés a föcis kiemelt... - Tündi vita 2013. július 14., 13:58 (CEST)

Bizánc azért nem véletlen. Majdnem pontosan 1000 évig fennálló államhoz képest rövid, forrásolatlan és hiányos. Ezt nagyon nagy meló lenne tényleg kiemelt szintre írni. – LApankuš 2013. július 14., 14:34 (CEST)

Szigetnevek - segítségkérés

Ahoj! Valaki utána tudna nézni, hogy van-e magyar neve a skóciai Isle of Lewis / Isle of Harris párosnak és a Fair Isle-nak? Sajnos jelenlegi helyzetemben nem férek hozzá papíros térképhez... Előre is köszönöm a segítséget! - Gaja   2013. augusztus 22., 17:57 (CEST)

A Cartographia Világatlasz szerint simán Lewis, simán Harris illetve Fair-sziget. - Tündi vita 2013. augusztus 22., 18:39 (CEST)

Köszönöm! Láttam, nyakig benne voltál a skót szigetekben, megnéznéd a művem: Szerkesztő:Gaja/próbalap? Nyugodtan lehet a vitalapon fikázni, beleszólni, stb. :-) Köszi! - Gaja   2013. augusztus 22., 19:28 (CEST)

Jó cikk!

Elindult a Wikipédia:Jó szócikk státusz odaítélése egyes Jó cikkeknek. Az első jelölések között két földrajzos cikk is van, Eger-patak (Heves megye) és Göteborg. Gyertek és véleményezzetek! A véleményeket a Wikipédia:Jó szócikk jelölése lapon lehet elhelyezni. - Tündi vita 2013. augusztus 26., 16:26 (CEST)

Átnézés

A Magyarország tájaiban egy picit kiegészítettem, csak formailag, nem raktam bele semmi új infót, meg jó pár lapra elhelyeztem a Magyarország tájai sablont (abba is javítottam 1 kicsit), illetve a földrajz portál sablont. A Magyarosrági tájegységei kategóriában vannak olyan közép, és kistájak, amik feleslegesen vannak bent. Szívesen kivenném, de inkább megkérdezem. Valaki ellenőrizze le, ha nem jó írjatok nyugodtan. Köszi --Kaleido1000 vita 2013. augusztus 26., 23:59 (CEST)

Én megkérdezném, hogy a Magyarország földrajzi kistájai cikkben a Mezőföld résznél a Sárrét (Mezőföld) linket miért javítottad ki Sárrét (Tiszántúl)-ra? Ennyire nem tudod, hogy mi a különbség a Mezőföld és a Tiszántúl között, vagy elnéztél valamit? Egyáltalán, milyen források alapján dolgozol? És mik azok a cikkek, amik szerinted feleslegesen vannak benne a Magyarország tájegységei kategóriában? - Tündi vita 2013. augusztus 27., 18:44 (CEST)


Igen elnéztem, amúgy itt van egy forrás: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1150.html Kijavítom, Amúgy meg a Magyarország tájai sablonban is elírtam, viszont, a Berettyó Körös vidékhez tartozik, viszont ott meg külön kis, és nagy sárrét, van, akkor viszont egybe vonom, ha úgy jó? Sót, egyértelműsítő lapot is kéne létre hozni, hogy más ne fusson ebbe a hibába. Amúgy meg most írtam az MTA-nak, hátha válaszolnak, hogy a Rábaköz, hova tartozik, amúgy meg csak azért írogatom át, mert úgy van a lap címe, vagy akkor a lap címét kellene megváltoztatni, de ez egyszerűbb. --Kaleido1000 vita 2013. augusztus 28., 14:37 (CEST)

Szerintem ne vonj össze semmit semmivel, és földrajzi kérdésben inkább ne hivatkozz a Néprajzi Lexikonra, mert nem releváns forrás. Maradjunk a vitalapodon is megemlített MTA-s kiadványnál. Mivel a Magyarország földrajzi kistájai cikk az alapján íródott, te pedig több helyen átírtad (továbbra sem tudni, milyen forrás alapján), ezért azokat a szerkesztéseidet visszavonom. A jövőben pedig földrajzi szempontból megbízhatóbb forrásból dolgozz. - Tündi vita 2013. augusztus 28., 15:06 (CEST)