Asztaltáncoltatás
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
Az asztaltáncoltatás vagy másképp asztalkopogtatás egyfajta spiritiszta szertartás. Ezzel a kifejezéssel jelzik az asztalnak forgó és tovahaladó mozgását, mikor az asztal körül ülő vagy álló személyek a kezüket ráteszik és a kis ujjak egymást érintve, bizonyos láncot képeznek. Ilyen kísérleteket először az Egyesült Államokban tettek; Európában is tettek hasonló kísérleteket csaknem minden társaságban és pedig oly sikerrel, hogy tudósok és avatatlanok figyelmét egykép lebilincselte. Vele járt ezután az úgynevezett asztalkopogtatás, kérdés és felelet-játék, melynél az asztal igent v. nemet, v. az abc egy betűjét jelzi egyik lábának remegésével v. dobogásával. Minthogy a feleletet csak értelmes lény adhatta, az egész dolgot szellemeknek tulajdonították. Féltudósok egész sora kereste a villamosságban, mágnességben, idegfluidumokban a tünemény okát, mig mások az egészet egyszerű csalásnak tartották.
Faraday bebizonyította, hogy mindkét szélsőség helytelen és az asztaltáncoltatásnál önámítás van a dologban, mert azok, kik kezüket az asztalra teszik, tudatlanul az u. n. ideomotorikus mozdulatok alapján jókora nyomást gyakorolnak, melyek -ha irányt adnak nékik nehéz asztalokat is megmozdíthatnak. A spiritiszták ragaszkodnak elméletükhöz s vándorapostolaik most már nem mozgó, hanem lebegő és röpülő asztalokat mutogatnak.
Forrás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet.
Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont!