Vaisésika

A Vaisésika és a vele igen szoros kapcsolatban álló Njája voltaképp nem theozofiai rendszerek, hanem fantázia nélkül való, józan klasszifikálások - szabatos expozíciói annak, amit valóban tudni lehet. Bélyegző vonásaik az osztályozás, az éles definiálás és az atomizmus - egészen új elem az ind gondolatvilágban. Eredeti atheizmusuk, amely talán a Szánkhjából való, később, az iskolák összeolvadása után, theizmusba ment át, amelyben azonban a személyes isten nem az anyag teremtője. A Vaisésika-rendszer első nyomai Kr. után 100 körül jelentkeznek, de a rendszer tankönyve, a 370 Vaisésika-szútra, jóval későbbi időből való. E szútrák szerzője s a rendszer alapítója állítólag Kanáda v. Kana-bhuds v. Kana-bhaksa, tkp. "atomevő". De ez a név valószínűleg gúnynév, amely kiszorította az igazit; ez pedig alighanem Ulúka, mert a rendszer hívei a vaisésika néven kívül az aulúkja nevet viselik. A rendszer a való világ analizáló vizsgálata. Alapítója a megismerhetőnek helyes megismerésére törekszik; ami nézete szerint megismerhető, kategoriákba foglalja s kategória-tanára teljes filozófiai rendszert épít. Ezek a kategoriák (padártha) kanti vagy aristotelesi értelemben veendő kategoriák, azaz legmagasabb logikai fogalmak, amelyek alá a tapasztalat egésze rendszeresen szubszumálható, s eredetileg minden valószínűség szerint reális metafizikai erők is voltak. Számuk közönségesen hat, később hét - és pedig 1. dravja, "szubstancia" (az aristotelesi usia), 2. guna, "minőség" (az aristotelesi poion), 3. karman, "tevékenység, mozgás" (az aristotelesi poiein), 4. számánja, "közösség, általánosság" (ez és a következő ketegoria az aristotelesi pros ti, a reláció), 5. visésa, "különbség, különbözés" (innen a rendszer neve: "különbségekre vonatkozó"), 6. szamavája, "inherencia", 7. abháva "nem-lét". E kategoriák igen pontosan vannak definiálva s alosztályokra vannak osztva. 1.Szubstancia (dravja) a rendszer meghatározása szerint mindaz, aminek minősége, vagy tevékenysége van s ami a jelenség közvetlen oka. Kilencszubstancia van, ú. m. föld, víz, tűz, levegő, éther (ákása), tér (dis), idő (kála), lélek (átman) és elme (manasz). A négy első szubstancia örök vagy nem-örök s vagy anyagi test vagy atomok alakjában jelentkezik. Az érzékelhetetlen örök atomok (anu, paramánu) létezése azzal van bizonyítva, hogy feltevésük nélkül regressus in infinitum (anavaszthá) volna a felosztásban; kell tehát valami legkisebbnek léteznie, ami a további analízist kizárja; ez a végtelen kicsiség az atom: a napsugárban lebegő porszem hatod része. Az atomok minőségileg különbözők s gömbölyűek (parimandala) - különböznek tehát a görög atomoktól, amelyek minőség- nélküliek s mindenféle alakúak. Az atomok az istenségtől nyert impulzus folytán (ebben áll körülbelül a rendszer egész theizmusa) kettős, hármas stb. aggregátumokat képeznek, amelyek lehetnek organikusok, orgánumok és anorganikusok. Így pl. az emberi test organizált föld, a szaglóképesség földi (földszerű) orgánum, a kő anorganikus; a vízi állat orgánum, a kő anorganikus; a vízi állat organikus víz, az ízlés vízi organum, a forrás an-organikus; a nap szférájában lakó lények organikus tüzek, a látás tűz-szerű organum, a házi tűz an-organikus tűz; a légi szellemek organikusok, a lehelet légi organum, a szél anorganikus lég. Az aggregátumok természetesen ki vannak téve a dekompozíciónak. A végtelen és örök éther nem áll atomokból, érzékelhetetlen és abból van kikövetkeztetve, hogy a hangnak szükségszerű szubsztáruma. A tér és idő a szubstanciák között szerepelnek, mint a Kant előtti "mathematikai természetbúvárok" némelyikénél, érzékelhetetlenek s csak ki vannak következtetve - az előbbi a dolgok egymásmellettiségéből, közelségéből és távolságából stb. az utóbbi a rákövetkezésből és egyidejűségből stb. A lélek egy, végtelen, örök, anyagtalan szubstancia, a lelki "minőségek" (tudás, gyönyör, fájdalom, vágy, ellenszenv és akarat) szubsztrátuma s ezekből van kikövetkeztetve. Két alakban létezik: az egyik az isten (ísvara), a mindenütt jelenvaló, mindentudó, örömtől és fájdalomtól, érdemtől és bűntől ment legfőbb lélek; a másik az egyéni lélek (mint ilyen végtelen számú), amely szintén mindenütt jelenvaló s a megismerés alanya, de nem mindentudó, mert a manaszhoz van kötve, amely az érzékszervek benyomásait hozzá juttatja s amely nélkül tehát megismerésre képtelen volna. A manasz végül örökkévaló, atomszerű, érzékelhetetlen szubstancia s abból van kikövetkeztetve, hogy különböző érzéki benyomások csak egymás után juthatnak a lélekhez, ami arra a feltevésre kényszerít, hogy a lélek és a benyomások között egy restringáló közvetítőnek kell lennie. 2. Minőség (guna) nélkül nincsen szubstancia és megfordítva: szubstancia nélkül nincs minőség. A minőség kategoriájában 17, később 24 tulajdonság szerepel, köztük több lelki is. E tulajdonságok: szín, íz, szag, tapintás, szám, mennyiség, egyesség v. egyéniség, egyesülés és elválás, prioritás és poszterioritás, intellektuális tevékenység, öröm és fájdalom, vonzódás és ellenszenv, akarás; - később még: nehézség, folyósság, tapadás, hang, erény és bűn, szanszkárák (készségek v. utánhatások - és pedig a kapott lökés v. impulzus megtartása, a ruganyosság és az emlékezés). A minőségek lényegesek vagy esetlegesek. A szag pl. a földnek lényeges, a virágtól illatos ruhának esetleges tulajdonság. 3. A tevékenység (karman) öt faja: a föl-és lehajítás, összehúzódás, kiterjeszkedés és járás - t. i. az atomoknak föl- és lefelé mozgása, közeledése, távolodása és vízszintes irányban mozgása. 4. A közösség (számánja) nem csupán absztrakció, hanem a dolgokban lappangóerő is, amelynél fogva valamit közösen birtokolnak. Rajta alapul a nem (dsáti, "genus") különböző alosztályaival. A legfőbb nem a létezés (szattá), amely határozmányok (upádhi) által differenciálva fajokká (species) fejlődik. 5. A különbség (visésa) szintén a dolgokban inheráló entitás is, amelynél fogva egymástól különbözőknek ismerjük meg őket. E kategorián alapul az egyéniség és különlét. Alája tartoznak az individuumok, tehát az atomok is. 6. Az inherencia (szamavája), az ind filozófia érdekes specialitása, szintén a dolgokban immanens erő, amely interdependens (egymástól függő) s tehát elválaszthatatlan dolgokat egyesít, - aminők pl. apa és fiú, szövet és fonal, gondolat és szó, általános és különös, egész és rész, ok és okozat, szubstancia és minőség. 7. A nem-lét (a-bháva) kategoriája, amely végzetes befolyással volt a logikai kutatásokra, ind szubtilitással négy alfajra oszlik. Ezek a következők: 1. prág-abháva, "előbb-nem-létezés", nem-létezés a parte ante, jövő létezés (pl. szövet a megszövetése előtt), 2. pradhvansza-abháva, "utóbb-nem-létezés", nem-létezés a parte post, elmúlt létezés (pl. fazék a széttörése után), 3. atjanta-abháva, "abszolút-nem-létezés", képtelenség (pl. terméketlen nőnek gyermeke, tűz a vízben), 4. anjónja-abháva, "kölcsönös nem-létezés", reciprok tagadás (pl. víz és jég). E kategoriák ismeretétől függ a magasabb létformákba "fellendülés" (abhjudaja) s a végrei üdvösség (nih-sréjasza), azaz a megváltás. Ez meglehetősen különösen hangzik s aligha volt a gondolkozásnak hajtó motivuma. A rendszer egyébként, bár valóban természettudományi jellegű, önálló természettudomány megszületését nem segítette elő.