Magyar: Takács Emese [születési név Takács Nagy Emes] (Pest, 1847 – Palicsfürdő, 1914. május 27.) drámai színésznő. 1866 és 1873 között Bercsényi Béla színész, majd 1876 és 1913 között Demidor Imre (1855–1917) színész, később ügyvéd felesége. Egy leánya volt, Bercsényi Teréz.
Ez egy kétdimenziós, közkincs mű hű fényképe. Maga a mű a következő okból számít közkincsnek:
Public domainPublic domainfalsefalse
Ez a mű nem jogvédett.
Ezt a művet Magyarországon hozták először nyilvánosságra, 1943-ban vagy azelőtt. A magyar szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény) 31. § (3) szerint Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. Az Amerikai Egyesült Államokban érvényes közkincsstátusz magyarázatáért lásd a sablon dokumentációját.
Fontos: „a szerző személye nem állapítható meg” nem ugyanaz, mint „nem tudom, ki a szerző”; meg kell indokolnod, miért gondolod, hogy senki nem tudja, ki a szerző, máskülönben a képet törölni fogják.
Ez a mű közkincs az Egyesült Államokban, mert megfelel a következő három követelménynek:
először az Egyesült Államokon kívül tették közzé (és nem tették közzé az Egyesült Államokban 30 napon belül),
it was first published before 1 March 1989 without copyright notice or before 1964 without copyright renewal or before the source country established copyright relations with the United States,
közkincsnek számított a származási országban (Magyarország) az URAA-dátumon (1996. január 1.).
A Wikimédia Alapítvány hivatalos álláspontja szerint „kétdimenziós közkincs művek hű reprodukciói közkincsnek számítanak”. Ez a fénykép ezért szintén közkincsnek számít. Más jogrendszerekben ennek a műnek az újrafelhasználása korlátozott lehet; lásd a Commons:Reuse of PD-Art photographs lapot a részletekért.
Uploaded a work by Unknown author (not named on the original source) from [https://adt.arcanum.com/hu/view/Lexikon_MagyarSzinmuveszetiLexikon_01/?pg=185&layout=s Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színművészeti Lexikon 1. kötet (Budapest, 1929) 152–153. oldalak között] with UploadWizard