Z. Vincze György
| Z. Vincze György | |
| Született | Zalai Vincze György 1930. december 9.[1] Rákoscsaba[1] |
| Elhunyt | 2006. június 17. (75 évesen)[1] Budapest[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Kováts Olga |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Halál oka | prosztatarák |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Z. Vincze György (Zalai Vincze György, Rákoscsaba, 1930. december 9. – Budapest, 2006. június 17.) magyar író, újságíró, sportújságíró, szerkesztő, ejtőernyős, mélytengeri búvár, sportvezető.
Élete[szerkesztés]
Z. Vincze György 1930-ban született Rákoscsabán, Zalai Vincze János cipész, raktámok és Kondek Irén gyári munkás gyermekeként. 1952-ben érettségizett a Vas utcai Közgazdasági Technikumban, majd 1958-ban az ELTE bölcsészkarán magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt, az 1956-os forradalom idején az ELTE Öttagú Forradalmi Bizottságának volt tagja. 1966-ban elvégezte a MÚOSZ Sportújságíró Akadémiáját. Rendelkezett ökölvívó edzői és ökölvívóbírói végzettséggel is.
1946-tól 1947-ig a Rákoscsabai MTK, 1948 és 1950 között a BVSC illetve a Bp. Lokomotív, 1955-től 1956-ig a Farkashegyi Repülőklub, majd 1957 és 1958 között a Postás Repülő Klub ejtőernyőse volt. Edzői 1946-tól 1947-ig Nagy Ferenc, 1948-ban Podány Sándor, végül 1955 és 1957 között Litauszky Pál voltak. Búvárként 1965-től 1980-ig az FTSK Delfin Klub, majd 1980-tól a Korall Búvár Klub tagja volt. Mélytengeri búvárként 1981-ben sűrített levegős készülékkel 84 méter mélyre merült, víz alatti vadászként legalább 11 tengeren járt. 1965-ben másodmagával 160 kilométert gyalogolt, így elsőként teljesítette a 100 km a Vörös Hadsereg nyomában túramozgalom követelményeit.
Újságírói pályafutását 1953-ben kezdte, 1954-ig a Néphadsereg, majd 1955 és 1956 között a Szabad Ifjúság sportrovatának volt munkatársa. 1958-ben került a Népsport-hoz (1990-től Nemzeti Sport), ahol 2000-ig dolgozott. Itt az ökölvívó, majd az egyéni sportágak rovat munkatársa, főmunkatársa, rovatvezetője és szerkesztője volt, majd 1995-ben a lap olvasószerkesztője lett. 1969-70-ben az Ökölvívás felelős és szakszerkesztője is volt, 1984 és 1988 között pedig a Sportkalendárium sorozatszerkesztőjeként is dolgozott. Az 1959-es luzerni ökölvívó Európa-bajnokság döntőit a helyszínről közvetítette a televízióban, az 1972-es olimpiáról, továbbá mintegy ötven világbajnokságon és Európa-bajnokságon tudósíhatott a helyszínről. Tagja volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.[2] Cikkei jelentek meg különböző külföldi sportlapokban is. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el.[3][4]
Sportvezetőként különböző sportszervezetekben éveken át töltött be több társadalmi tisztséget, volt fegyelmi bizottsági elnök és egyesületi vezetőségi tag is. 1963-tól 1967-ig az OTSH Budapesti Tanácsa Tömegsport bizottságának titkára volt, 1975 és 1980 között ugyanitt üdülőhelyi bizottsági titkárként tevékenykedett.
Íróként sportszakkönyveket és útleírást is kiadott, de alkotott a sci-fi műfajában is. 2005-ben Férfijaj, avagy a prosztatavész címmel írt könyvet sok évig tartó súlyos betegségéről. 2006-ban hunyt el Budapesten.
Művei[szerkesztés]
- Ökölvívó ABC. (Bp., 1967, 2. kiad. 1974)
- Lila-fehérben. (Lévai Bélával. 1970., 2. kiad. 1972)
- Az android-per. Tudományos-fantasztikus elbeszélések. (1982)
- Ahol a cápa jár... (1983)
- A cikoriták bolygója. Tudományos-fantasztikus regény. (1985)
- Vendégként az Örömök Kertjében. Japán-kínai útiriport. (1987)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2021. június 20.)
- ↑ Z. Vincze György (hu-HU nyelven). PIM Névtér. (Hozzáférés: 2021. június 20.)
- ↑ Gábor, Sinkovics: Elhunyt Z. Vincze György (magyar nyelven). www.nemzetisport.hu. (Hozzáférés: 2021. június 20.)
- ↑ divecenter.hu: Elhunyt Z. Vincze György (magyar nyelven). www.divecenter.hu. (Hozzáférés: 2021. június 20.)
