Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Téka/Formula–1/Cikktéka/6

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Damon Graham Devereux Hill (1960. szeptember 17., London –), korábbi brit Formula–1-es versenyző, a kétszeres világbajnok Graham Hill fia. 1996-ban ő is világbajnok lett, ezzel máig ő az egyetlen második generációs világbajnok.

Karrierjét későn, mindössze 23 évesen kezdte motorversenyzéssel. Az ezt követő évben meg is nyert egy 350 köbcemntiméteres versenyt. Csak 1985-ben váltott az autóversenyzésre, ebben az évben a Formula–Ford sorozatban szerepelt, a Van Diemen csapat versenyzőjeként. A következő évben már a brit Formula–3-as sorozatban versenyzett. Itt 3 szezont töltött, ezalatt 4 futamot sikerült megnyernie. Ezt követően ismét feljebb lépett, 1992-ig a Formula–3000-ben versenyzett. Bár itt végig versenyképes volt, egyetlen versenyt sem nyert.

Formula–1-es karrierje 1992-ben kezdődött a Brabham csapatnál. Első versenye a brit nagydíj volt, ám ez nem sikerült neki, ugyanis már az időmérőn is csak a mezőny végébe kvalifikálta magát. Első győzelmét 1993-ban, a magyar nagydíjon aratta. 1994-ben megnyerte a brit nagydíjat, ez apjának hosszú pálafutása alatt egyszer sem sikerült.

Az 1990-es évek közepén Hill volt az akkor kétszeres világbajnok, Michael Schumacher egyik legkeményebb ellenfele. Ezt a párharcot sok vitás eset kísérte.

1996-ban 8 futamgyőzelmet aratva sikerült megnyernie a világbajnokságot. A szezon során végig újonc csapattársával, Jacques Villeneuve-vel harcolt a világbajnoki címért. Ám hiába lett világbajnok, a Williams nem hosszabbította meg szezon végén lejáró szerződését, helyére a német Heinz-Harald Frentzent szerződtették. 1997-ben Hill az Arrowsnál versenyzett. Ebben az évben futotta pályafutása egyik legjobb versenyét. A magyar nagydíjon, gyenge autójával először a harmadik helyen végzett az időmérő edzésen, majd a rajttól kezdve egészen az utolsó körig vezetett, ám ekkor autója lelassult, és az utolsó körben Jacques Villeneuve megelőzte, így a 2. helyen végzett, ami az azóta megszűnt csapat legjobb eredménye.

1998-ban a Jordanhez szerződött. Itt, a Belga Nagydíjon megszerezte a csapat első győzelmét, majd a szezon végén csapattársával, Ralf Schumacherrel hozzásegítették az istállót addigi legjobb konstruktőri eredményük eléréséhez. 1999-ben is itt versenyzett, ám ebben az évben már nem tudott versenyt nyerni, majd a szezon végén visszavonult.