Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Magyar Wikipédia-konferencia/Archív 1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Miért jó?

  • talán alkalmasabb a közösség összehozására (az eddigi találkozók 10-15 fő körüliek voltak, ez a szerkesztői létszámhoz képest nagyon kevés, az izraeli Wikipédiának hasonló szerkesztőlétszám mellett 100+ fős volt a legutóbbi találkozója. TODO: megkérdezni, hogyan csinálták :)
  • lenne technikai háttér (kivetítő, wifi stb.) ahhoz, hogy igazán alaposan el lehessen magyarázni/elő lehessen adni/meg lehessen vitatni dolgokat, vendéglőben az ilyesmi nehézkes
  • reklám :)

Most még korai, építkezzünk alulról

Szerintem a találkozókkal kapcsolatos fellelhető anyagokat végigolvasva: most még korai.

  • Akkor jó, ha már aktív és helyileg összejáró szerkesztők erőlködés nélkül össze tudnak hozni egy valóban országos összejövetelt.
  • Ha az összejövetel valóban hasznos az összejövőknek, azaz tartalmilag többet kap mint a megjelenésre szánt erőfeszítése, költsége.
  • Ha az összejövetelnek van a jövőre nézve gyümölcsöző mondanivalója kifelé, a társadalom felé.
  • Ha például az első konferencia megcélozhatná a nyugdíjba vonuló értelmiségieket, hátha nem mindegyik unokázik éjjel nappal. Főként a lektorálás területén fontos érett és igen sokat látott idős szakember. Tőlük talán remélhető lenne annyi rendszeresség, hogy egy-egy területen a csonkok szépen kiegészüljenek és érett szócikké csiszolódjanak.
  • Ha már van gyakorlatunk valakivel kettesben leülve az illetőt egy 3-4 órás személyes fejtágítóval és azonnali gyakorlati kipróbálással embert betanítani. Mert akkor a konferencia nem lenne belterjed, hanem meghírdethető lenne a helszíni betanítás és a WP elvek kiscsoportos (ahol tehát könnyű visszakérdezni) megtanítása.

Szerintem most az alulról építkezés időszerű, nem mint elkoptatott politikai szlogent gondolom.

  1. Község, járás, megye, stb. fogalma nem véletlenül alakult ki. Éppen pontosan ezek az egyes lépcsői annak, hogy az ember mindennapjaiba, a heti egyszeri alkalomba, félévi egyszeri alkalomba, stb, milyen távolság áthidalása fér bele jól.
  2. WP szerver adatbázisából nyilván kinyerhető, hogy kik azok a szerkesztők, akik az elmúlt év szinte minden hónapjában mutattak számottevő szerkesztési aktivitást. Legrosszabb esetben is kézzel végignézhető a néhányezer regisztrált ember [[Speciális:Szerkesztő_közreműködései/Regisztrált_név]] speciális oldalakkal, de nyilván van lehetőség a WP szerver adatbázisának ennél értelmesebb lekérdezése, ha mást nem valami főadminisztrátornak csak van jogosultsága ilyet kérni.
  3. Nevezzük őket aktívnak. Az aktívaknak üzenetet kell írni a szerkesztői lapjára, hogy fedje föl földrajzi helyzetét.
  4. A bejött válaszok és a hazai közlekedési realitások alapján minden válaszolót ki kell értesíteni, hogy az az aktívak közül ki az őhozzá legközelebb eső 5%, ahol híg a lefedettség, ott a legközelebbi 10%.
  5. Eddig tartott a központi munka túlsúlya, most kezdődhet igazából az alulról építkezés.
  6. Szorgalmazni kell az aktív embereket, hogy az egymáshoz közlekedésileg közeliek vegyék fel egymással a személyesebb kapcsolatot, telefon, egymást meglátogatni, kiscsoportos összejövetel, stb.
  7. Az előbbiekből lesznek a sejtek, amelyeket aztán a saját ismerőseik bevonására, betanítására ösztökélünk (itt ugye nem a szerkesztés a nagy kunszt, hanem a WP elvek megemésztése, megértése és őszinte elfogadása).
  8. A sikeresen alakuló sejteknek legyen összetartási, közösségi lapja, ahol önmaguk és érdeklődők láthatják, hogy melyik magyarlakta helyen kik is aktívak és nagyjából mit csinálnak.
  9. Most jön a hónapok, félévek múlása, mert mindennek el kell jutni egy kiforrottsági szintre, egy olyan kritikus méretig, amely már önfenntartó attól függetlenül, hogy az élet olyan, hogy emberek jönnek/mennek.
  10. Ha egy megyében (nem kell szószerint érteni, a közlekedési realitás sokkal perdöntőbb) van 3-5 fétucatos lélekszámú kis sejt és 1-3 ennél nagyobb sejt, akkor abban a körzetben meg lehet próbálni, hogy félévente egyszer egy szombaton összejöjjenek a körzet, defaultként a központjában (ha persze az egyik szerkesztőnek van egy kastélya teljes ellátással, az is megfelelő).
  11. Ha a magyarlakta vidékeken, határon innen és határon túl, az elvileg szóbajövő ilyen központoknak legalább az 1/3-a valóban létrejön, nem mint gittegylet, hanem élettel teli realitásként, akkor higgyétek el, hogy már időszerű lesz az országos szintű szerveződés, és egy országos konferencia ha nem is magától, de megszerveződik. Mert van kiket erre-arra megkérni, van kik között a feladatokat szétosztani, egyáltalán vannak létező kis centrumocskák, akik mögött tettrekészségi erő van és akik képesek egy konferenciát nem kinyögni és a sajtónak valahogy eladni, hanem egyszerűen a életerős létezés folyományaként normálisan megrendezni.

Az alulról építkezés nem zárja ki azt, hogy mindeközben természetesen globálisan is tartsuk a kapcsolatot. Sőt. Az eddigi talalkozók jók, csak nyilván egy fogyasztás centrikus vendéglátó hely nekünk nem kedvező. Örömmel látom az oldalakon, hogy vannak helyi mozgolódások is.

Konferencia most nem csak nagy falat, hanem nagy blama is. Amennyi a ténylegesen aktív ember, ahhoz egyszerűen nem dukál egy országos konferencia, kivéve ha mi is beállunk a látszat egyletek sorába.

Viszont az eddigi összejöveteleken annyit változtathatnánk, hogy menjünk egy felsőoktatási intézménybe azzal, hogy a terem és labor ingyenes szolgáltatásáért cserébe szivesen betanítjuk az intézmény érdeklődő diájait.

Ezzel az összes eddigi probléma feloldódna, és ennél többre, pedig úgysem vagyunk érettek, mint emberek spontán szerveződése.

Két fontos legyet ütünk egy csapásra. Megoldódik a helyszín. Tutorálás mellett nyilván jutna idő egymásra is, ismerkedésre, vitákra, stb. A mási légy pedig a toborzás, növekedés.

Ha céltudatosan körbejárjuk az egyetemeket, mondjuk egy félévben maximum két helyszín, és ott jól teljesítünk, azaz minden egyes tutorálást vállaló emberünk szimpátiát és közreműködési vágyat képes kelteni, akkor félévenként két erős helyi centrumot hozunk ezzel létre.

Ne feledjük azt sem, hogy az egyetemeken nem csak diákok, hanem nyugdíjhoz közeledő tanárok is vannak, esetleg tudunk értékes szakembereket is megnyerni. Nem esélytelen, mert az egyetemi emberek egy jelentős része idealista, hajlamos nem pénzért hanem magáért a szellemi tartalomért dolgozni.

Mindehhez persze szombat helyet pénteket érdemes választani. Ugyanis hétfőtől csütörtökig a hallgatók úgyis teli vannak órákkal. Igazatok van, hogy a hallgatók jelentős része pénteken elhúz haza, de éppen emiatt sok péntekre beoszott órát szoktak a hét egy korábbi napjára a leglehetetlenebb időpontokra is átkönyörögni.

Aki tehát jönni akar, az pénteken általában tud jönni. Akinek meg fontosabb a szabad péntek, azután meg ne rohanjunk, mert talán szerkesztőként is fontosabb lesz neki szerkesztés helyett a szabad péntek. Többet remélhetünk attól, aki saját maga is tesz erőfeszítést a helyi összejövetelünk meglátogatásáért.

Mondhatjátok, hogy ilyen alapon akkor legyen szombaton. Igen, csakhogy például nálunk a BME akkor már nincs annyira publikusan nyitva, menza sincs, stb.

Természetesen 1975 óta folyamatosan ismerve a hallgatói sorsot, az ilyen egyetem meglátogató összejövetelnek csak szeptember végén, max október első hetében, és február végén, max március első hetében van értelme.

Ebből adódik a konkrét menetrend: 2008. szeptember 26., 2008. október 3., 2009. február 27. és 2009. március 6., ezek péntekek.

Szerintem most a következő logikus kérdés, hogy melyik négy egyetem legyen ez, és hogy kik azok, akik tutti eljönnek és mellesleg képesek intelligensen tutorálni. (én példul egy időben tartottam sok számítógépes matematikai labor órát, időnként előadással megspékelve)

Volna még más reális teendő, de most nem lenne bölcs egyszerre sokmindenbe belekapni.

prohlep vita 2008. július 19., 22:22 (CEST)

Felülről/alulról vita

Feladatok

Szerintem össze kellene szedni, hogy kb. milyen feladatok lennének. Ezekre külön lehetne jelentkezni, aztán ha kezd összeállni valami, akkor utána több személyes találkozó során meg lehet szervezni, amit akarunk.

Ami kellene:

  • Ki az aki már szervezett valamit (kirándulás nagyobb csoport felnőttnek? konferencia? akármi?)
  • Ki az aki felvállalná, hogy koordinál, a bevállalt feladatok számonkéri?
  • Kit hatalmazunk fel arra, hogy a határidők elérkeztével egy-egy vitát eldöntsön? (A wikis viták nincsenek időhöz kötve, egyszer lesz eredmény, de egy rendezvény szervezésénél ez nem mindig működik)
  • Ki koordinál pénzügyeket (vagy cserekereskedelmet), hogyan? (terembérlet, támogatók, pogácsa, akármi)
  • Aztán későbbi feladatok: ki áll a regisztrációs pultnál, ki köszönti a népet
  • Ki mond valamit a sajtónak? Mi alapján írhatják le, hogy a magyar wiki szerint... !?
  • Stb.

Alapvetően: ki az, aki biztos időt és energiát tud erre fordítani? Van-e egy ilyen csapatunk, vagy nincs? Ha nem biztos, ne legyen wiki-konf - egyelőre.

Amennyiben a konferenciát nem tudjuk még összehozni, vagy elsőre nem szeretnénk ekkora fába vágni a fejszénket, akkor csináljunk néhány önálló portáltalálkozót előadóval! (Lásd lejjebb az Egyéb progik között!) Sok tapasztalatot szerezhetnénk.

Kabóca 2007. május 29., 22:23 (CEST)

Szerintem első körben a dátum és a helyszín elég lesz. (hány emberre számítunk/szeretnénk hogy jöjjön) Aztán a tartalom felvázolása (a program), azoknak hely a helyen belül, illetve időbeosztás. Aztán ha már megvan a fix program, akkor az azokhoz szükságes eszközök, plusz (ha nem adnak, vagy nem eleget), asztalok, székek beszerzése, kaja/pia, meg egyéb lényeges részletek, és csak azán jöhetnek azok a részletek, amikre te gondolsz, Kabóca. --Vince blabla :-) 2007. június 6., 14:58 (CEST)

Úgy vélem, Nikitára bátran rábízhatjuk a dolog szervezését, csinált már ilyet (pl web2 szimpizé), plusz mostanság ebben utazik. Vsz egy web2 szimpózum (vagy mifene volt az:) kopipészt jó lesz nekünk, persze web2 helyett wikivel felöltve a tartalmat :) --Vince blabla :-) 2007. június 6., 15:01 (CEST)

Én nem mostanában, hanem 9 éve szervezek konferenciákat folyamatosan. Egy konferencia megszervezése két hónap munkát vesz igénybe, az elején napi 3-4 órában, az utolsó hónapban napi 8-9 órában, az utolsó héten napi 12 órában. Nem tudom, h ki az akinek ennyi ideje van, tehát egy ember semmiképpen nem szervezheti, mert ugye anyagi haszna nincs belőle, és senki nem hülye.. Ha a feladatokat szétosztjátok 3-4 emberre, akkor az utolsó hetekben már elég emberenként csak 4-5 órát foglalkozni vele. Nikita 2007. szeptember 24., 17:57 (CEST)

Időpont

  • Akkor viszont ez legyen egy külön (mihez képest? prohlep) időpontban. pl. július/augusztus/szeptember stb.?

Javasolnám október elejét, a nyárnak vége, mindenki visszajött, megnyugodott, viszont az idő még tökéletes, de nem is izzadunk. Ideális konferenciaszezon. Kabóca 2007. május 29., 22:23 (CEST)

Egyetemistáknak szeptember vége és február vége az igazán jó, utána vészesen közelednek az első zárthelyik. Tanárként én is ezután szoktam egyre reménytelenebb helyzetbe kerülni. prohlep vita 2008. július 19., 20:50 (CEST)

Helyszín

Budapest?

Budapesten születettként mindig igazságtalan előnynek tartottam a központi elhelyezkedést. De sajnos a létszámilag kezdeti stádiumunkban nincs más alternatíva. Így remélhető a legnagyobb létszám, ugyanis konferencia turizmusra most nincs forrásunk. Távolról jövőknek az a jó, ha szombaton 10+epszilon és 16+epszilon között van a konferencia, ez ősi tapasztalat a környezetemben. prohlep vita 2008. július 19., 20:40 (CEST)

Programok

Előadások

  • múlt A magyar wikipédia első 4 éve? - összefoglaló?
  • jelen: 100 000 cikk
  • jövő: 1000,000  ???? :))
  • tervek.
alapítvány javaslat?

Szerintem valami ilyesmi lehetne az előadások témája (persze még sok egyéb, ezek eléggé közhelyszerű ötletek...):

  1. Múlt: A magyar wikipédia első 4 éve - összefoglaló, bevezető mese
  2. Jelen:
    1. Hol tart a magyar Wikipedia - a 60 000. szócikk.
    2. Kik is a Wikipedisták? Mi mozgatja ezt az egészet? (kis szociológia, pszichológia, okosság)
    3. Kik nézegetik? Mire használják?
  3. Jövő:
    1. Alapítvány, az ötlet. Miért jó, ki mit csinálna, stb. (workshop, beszélgetés, ötletelés)
    2. Egy meghívott valaki egy olyan nemzeti wikitől, amelyiknél nemrég lépték át a 100.000-t. Meséljen, tapasztalatok, vmi.

Kabóca 2007. május 29., 22:23 (CEST)

  • olvasóknak:
    • történet, filozófia, stb.
    • hogyan használd a Wikipédiát (pl. RSS-ek, portálok, külső keresők)
    • honnan tudhatod, hogy egy cikk megbízható-e (TODO: Wikipédia:Megbízhatóság)
  • tanároknak:
    • hogyan lehet bevonni a Wikipédiát az oktatásba (nem elsődleges forrás, hogyan lehet kiszúrni, ha valaki másol, cikkírás mint alternatív jegyszerzési lehetőség diákoknak)
    • tapasztalatok cikkírás jellegű beadandó feladatokkal (Juhász Péter, Harp talán tudnak segíteni)
  • informatika iránt érdeklődőknek:
    • hogyan csinálj saját MediaWikit (bemutató, mennyi idő, mennyi pénz, milyen ingyen tárhelyek vannak, ...)
    • pywikipediabot programozás

--TgrvitaIRC 2007. június 6., 14:39 (CEST)

Én inkább Tgr vázlatát támogatnám, a lényeg: ne olyan legyen, mint vmi szektagyűlés, ahol épp nyílt nap van --Vince blabla :-) 2007. június 6., 14:46 (CEST)
Szerintem nem zárják ki egymást. Kérdés persze, lenne-e elég érdeklődés a partikulárisabb témák iránt. --TgrvitaIRC 2007. június 8., 00:02 (CEST)
Szerintem sem :) Tgr javaslata nagyon jó! Támogatom! Kabóca 2007. június 17., 22:37 (CEST)

Egyéb progik

  • Portál találkozók, meghívott szakmai előadőval. Nagyot szólna és garántalná a biztos nézősereget, az élményt és pozitív hatásokat, ha egy-egy jódumás, ismertebb embert nyernénk meg magunknak (Mérő L., Csányi V., stb.)
  • ZKL-t is meg lehetne talán hívni, sokat beszél, állati jó stílusa van, és biztos tudna produkálni valami kapcsolódó előadást - ráadásul a támogatók megszerzésében is lehet, hogy segíthetne.

Kabóca 2007. május 29., 22:23 (CEST)

szervezési feladatok, hogyan és mennyiből szervezz low budget konferenciát

a minimális költségei egy konferenciának:

  • termet kell szerezni - ingyen (?), ha nem megy, akkor minimum 200 000 Ft lesz a terembérlet
  • cateringet kell intézni, mégha szendvics és üditő is, akkor is minimum 2 000 Ft/fő
  • hangosítás, projector, egyéb technika - 100 000 Ft
  • adminisztrációs költségek (telefon, posta, futár) - 70 000 Ft
  • kell egy honlap, amivel folyamatosan foglalkoznak - a programnak, jelentkezési lapnak, információknak - ingyen, valaki bevállalja (pénzért kurvadrága)
  • kellenek hostessek, ha ezek wikipédiások, akkor - ingyen
  • ha nem csak magunknak csináljuk a konferenciát, akkor kellenek hirdetések - médiatámogatók (pénzért megfizethetetlen)
  • ha nem csak wikipédiások adnak elő (márpedig ugye nem), akkor kell ajándék az előadóknak - egy üveg jó bor - 3000 Ft/palack, összesen kb 40 000 Ft (13 előadóra számolva, kerekasztalokat is kell szervezni)
  • kell 2-3 programszervező, maximum, különben anarchiába fullad a programkialakítás. A programszervezők folyamatosan kapcsolatot tartanak az előadókkal.
  • kell valaki, aki kezeli a jelentkezéseket
  • ha ingyenessé akarod tenni, akkor kellenek szponzorok - 100 fő esetén a költségeid kb 450 000 ft, ezt valakinek oda kell adnia
  • most igy hirtelen ennyi jutott eszembe Nikita 2007. szeptember 24., 18:12 (CEST)

Stb.

Fontoskodom, tehát vagyok… Az ötlet tetszetős, talán jó is, nem tudom. Tényleg nem tudom. Attól függ, hogy mi a célja, mit akar elérni egy ilyen konferencia. Magunkat kelletjük? Vagy szerkesztő-toborzó? Vagy ezzel akarjuk emelni az ismertségünket? (Nem másképp?)

Ha erre meglesz a válasz, akkor továbbléphetünk: egy konferencia sikeres megszervezése nem elsősorban újságírók meghívásán múlik, (sokkal inkább a szendvicskészítőkén…:-), és főleg nem a nyári uborkaszezonban. De erről ráérnénk később gondolkodni. Szerintem addig is igyekezzünk még egy csomó jó cikket megírni. - Vadaro 2007. május 29., 22:03 (CEST)

Valóban ez az alapkérdés... Az összes ideírt kérdésem és ötletem ez után jön. Kabóca 2007. május 29., 22:23 (CEST)

Jelentkezés

  • A konferencián való részvétel minden érdeklődő számára nyitott és díjtalan, de jó lenne ha mindenki feliratkozna ide kb 2-3 héttel előre, hogy mire számítsanak a szervezők.
  • Kéne valami előzetes felmérés, hogy melyik téma hány embert érdekel. (Ha nem csak szerkesztőknek szól a konferencia, akkor lehetőleg normális felületen, nem a wikin.)


Javaslat: írjuk ide, kit érdekel, ki tenne valamit! Néhányan beszélünk egy ötletről, néhányan elolvassák ezeket. Aki jönne, tenne valamit írja ide magát - minden kötelezettségtől mentesen! Ettől mindenképp okosabbak leszünk! Kabóca 2007. június 17., 22:45 (CEST)

Részt vennék az előkészítésben

  • Kabóca - ötletelek, okoskodom (két kisebb konferencia szervezésében vettem már részt)

Ha a környékemen (Debrecen...) szerveztek (-ünk) ilyen konferenciát, vagy AKÁRMIT, sajtótájékoztatót, stb, szívesen segítek . Amíg televízióztam addig nekem nagyon sokat segített a Wikipédia, most is használom (tanítok és újságírok). Szóval amennyiben errefelé jöttök, meg tudok szervezni a db-i tévében egy interjút az esti beszélgetős műsorukba... ha szükséges. Sokat konferálok rendezvényeken, esetleg ebben is segíthetnék. Üdv: Sziszi

A hallgatóságot erősíteném

  • Mindenképp Opa  vita 2007. július 3., 15:51 (CEST